A tegnapi Magyarországról, pontosabban a magyar kormány ténykedéséről (törvényalkotásáról) folyó strassbourgi parlamenti vitát az ismerőseim közül meglepően sokan szinte teljes egészében végignézték. Mintha azonban mindenki mást látott volna. Én a jobb hírekre kiéhezve annyit vettem le az egészből, hogy várhatóan lesz IMF-megállapodás, ami után megnyugszanak a pénzpiacok, csökkenhet végre a kamatszint. Néhányan hangos derültséggel bizonygatták, mennyire naiv vagyok.

Ha kifut a pályára egy olyan csapat, amely teljesen kripli módon játszik, a végén azonban mégis bekínlódik valami gólfélét és nyer, attól még a szurkolóknak hosszabb távon nincs igazán okuk örömre – foglalta össze valaki, akit a piaci folyamatokban a legjártasabbnak tartok. Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani bíztató jelek (tartja magát a forint és a tőzsde is) értékelésénél nem árt figyelembe venni, hogy hiper jó hangulat van a világban.

Máris pici gyertyalángra zsugorodott az alagút végét számomra korábban jelző fény. Még ezt is kialvónak láttam, amikor áttekintettem, milyen kamatokat kínálnak hosszú távra a bankok. A hitelintézetek ugyanis gondos mérlegeléssel és fokozott óvatossággal kötelezik el magukat évekre. Az sohasem jó jel, ha még a legnagyobbak (mondjuk ki, a nem éppen a kiemelkedően jó kondícióiról közismert legnagyobb) is beszáll a kamatversenybe. Sőt, ezt éppen a tartós betéti számláknál (tbsz) teszi. Most pedig mintha éppen ez történne.

A tbsz-nél mára akad tíz százalék feletti kamat, de a kilencet többet is megütik. Miközben a jegybanki alapkamat hét százalékos. A betéteseknek persze ez kifejezetten jó hír. Már ha nem rettegnek attól, hogy ezek alatt a pokoli terhek alatt előbb-utóbb csak összeroppan az ország. A megtakarítók tehát nyerhetnek, mi mindannyian (ők is) azonban biztosan veszítünk. Százmilliárdok szállnak el az extrém hozamok miatt, ezek pedig hiányoznak majd az egészségügyből, az oktatásból, de a cégektől és a magánszemélyektől is. Ilyen prés alatt hogy lehet nőni? Ha pedig nincs növekedés, nincsenek új munkahelyek, sőt a régiek megtartása is egyre nehezebb.

Kezdeti optimizmusom után most inkább sírni lenne kedvem. Már csak azért is, mert elolvastam és meghallgattam néhány kormányzati kommentárt a parlamenti vitáról. Persze, úgy kell nekem, miért nem bujdokoltam el azzal a kis lánggal.