Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Árfolyamgát: fizess, hogy bekerülj

A bajba került adós is bekerülhet az árfolyamgát rendszerébe, ha törleszt. Sok múlik a bank jóindulatán is.

Aki a saját bankja adósvédelmi programjában vesz részt, nem kerülhet be az árfolyamgát rendszerébe. Pedig nem kevés devizahitelesről lehet szó, hiszen a PSZÁF statisztikája szerint 2011-ben már meghaladta a 900 milliárd forintot azoknak a kölcsönöknek a nagysága, amelyeknél a folyósító bank valamilyen segítséget nyújtott. Ezen belül 90 százalékos a devizahitelesek aránya.

A legjellemzőbb adósvédelmi program az átmeneti (1-2 éves) csökkentett törlesztőrészlet, amit a futamidő hosszabbításával kombinálnak. A megnyújtott futamidő nem kizáró ok az árfolyamgátból. A banki adósvédelmi programban való részvétel viszont igen.

Aki tehát be szeretne kerülni az árfolyamgát alá - év végéig van erre lehetőség -, annak először is ki kell szabadulni a banki programból. Vagy úgy szabadulhat meg tőle, hogy lejár a program, vagy a bankkal kell erről egyezkednie. Ez pedig azt jelenti, hogy a hitelintézet jóindulatán múlik, engedi-e szabadulni az ügyfelét, aki aztán belép az árfolyamgátba, ami neki (mármint a banknak) pénzbe kerül.

Nehéz tanácsot adni a hitelfelvevőnek, aki nem véletlenül kérte a banktól a segítséget, hiszen nem tudta fizetni az eredeti törlesztőrészletet. Pedig meg kellene találni a megoldást arra, hogy visszaálljon az eredeti feltételek szerinti fizetésre, hogy bekerülhessen az árfolyamgát rendszerébe.

Kizáró ok az árfolyamgátból a 90 napon túli tartozás is. Ha ezt a hátralékot valaki le tudja dolgozni, akkor viszont kérheti a bekerülést. Érdemes tehát többet fizetni, hogy elfogyjon a felhalmozott tartozás. Erre egyébként több bank – ha nem is mindegyik – odafigyel. Sorra hívják fel az ügyfeleket telefonon, hogy próbáljanak meg többet törleszteni a lemaradásból, hiszen így esélyük lesz az árfolyamgátra.

Most mindenkinek érdemes előkaparnia minden pénzt a párnacihából, az árfolyamgát ugyanis tényleg jelentős védernyőt jelent a forint árfolyamának gyengülése ellen. Gondoljunk csak bele, hogy az euró ára januárban „megkóstolta” a 320 forint feletti szintet. Márpedig – ne legyen igazam! – benne van a levegőben egy jelentős gyengülés lehetősége. És a mai árfolyamok mellett is (a svájci frank tegnap 243, az euró 293 forint volt) nagyon jó üzlet, ha 180 forintos svájci frank és 250 forintos euró áron törleszthetünk, és bár az e feletti tőketörlesztés a gyűjtőszámlára kerül, a kamatot elengedik. (Korábbi posztunk a számításokról itt található.

2 Tovább

Magáncsőd újratöltve

Vérmes álmokat ne kergessen senki, egyelőre nem lesz magáncsőd Magyarországon. A várható parlamenti határozat csak arra szólítja majd fel a kormányt, hogy ugyan, gondolkodjon már el erről az egészről.

A magáncsőd jogintézményének bevezetését szorgalmazza az alkotmányügyi bizottság határozati javaslata. De mindössze arról van szó, hogy ha a parlament megszavazza az egyébként több mindenről szóló határozatot, akkor a kormánynak el kell gondolkodnia erről a problémáról. Hát, nem nagy előrelépés.

Korábban írtunk arról a problémáról (Menekülés az adósrabszolgaságból), hogy ma a lakáshitelesek jelentős részének - ha fizetésképtelenné válik és viszik a házát - az ingatlan elvesztése után is milliós tartozása maradhat, és élete végéig üldözhetik a bankok. A történet néhány kommentelőnél elakadt azon a szinten, hogy miért épít magának valaki akkora házat. A mondandóm lényege nem a ház méretére és értékére vonatkozott. Kicsi lakás és jóval kisebb érték esetén is sokan kerültek már bajba. Családi tragédiák miatti anyagi ellehetetlenülés – gondoljunk bele, mi történik, ha meghal a családfő és az édesanya több gyermekkel egyedül marad, miközben évekig otthon dolgozott a családban, a gyermekek mellett, így nem tud elhelyezkedni -, válás, a munkahely elvesztése mind-mind elvezethetnek oda, hogy az addigi, nagyon gondosan felépített gazdálkodás egyszerűen felborul, megcsúszik, és nincs türelmi idő, minden veszik, az adósság marad.

A magáncsőd esetén öt éven át csődgondnok segíti a család gazdálkodását. A családi vagyon eladásával és a bevételekből – persze a megélhetés mellett – kell fedezni a kölcsönök visszafizetését, de ha az egyezséget betartja az adós, a maradék tartozást elengedik, tehát öt év múlva „szabad”, senki nem zaklatja tovább. Azonban senki ne gondolja, hogy ez olyan jó biznisz az adósnak. Az otthona megvásárlásához nem csak a bank adta a hitelt, hanem a saját megtakarítását, „az életét” is mind beletette, amit elvesznek tőle. Mindössze annyi marad, hogy a semmin kívül nem lesz még mínusz a nyakában. De tiszta lappal lehet indulni.

Egyelőre azonban nem lesz belőle semmi – legalábbis szerintünk. (Az Index korábbi cikke a bankok és az NGM érvei alapján végigvette, miért is reménytelen most ez az egész.) Hosszabb távon azonban már várható, hogy létrehozzák a magáncsőd intézményét.

Az egészet eltolhatja a devizahitelesek problémáinak mostani kezelése. Indul az árfolyamgát és a devizahitelek forintosítása. A forintra váltást a már megcsúszott adós veheti igénybe. A bankok azt remélik, hogy ezek az adósok újra elkezdenek fizetni. Hiszen sokan, akik megcsúsztak a törlesztéssel, úgy gondolták, hogy vigye csak a bank a házat, fölösleges erőlködni, a tartozás már úgyis több, mint a lakás értéke. Csakhogy a forintra váltás és a tartozás negyedének elengedése után már kisebb lesz a hitel, mint az otthon értéke. Így azok is megpróbálnak majd törleszteni, akiknek nagyon nehéz előteremteni a forinthitel havi részletét (mert ez várhatóan nem sokkal lesz kevesebb, mint a devizahitelé volt). Viszont lesz motiváció. Levegőhöz jutnak az ügyfelek, és megpróbálhatják maguk eladni az ingatlant, amiből visszafizethetik a hitelt, és neadjisten még valami megtakarításuk is marad.

Nos, a magáncsőd ebbe a motivációba rondítana bele. Így addig, amíg a hitelek forintra váltása után el nem telik valamennyi idő, amin lemérhető, hogy működik-e a rendszer, aligha lesz magáncsőd.

0 Tovább

A bank kezében az életed

Nem sokat fáradozott a kormány a bajba került adósok megmentéséről, hitelük forintra váltásáról szóló jogszabály megalkotásán. Egy módosító javaslatot betoldottak az árfolyamgátról szóló törvénybe, és tegnap már meg is szavazta a parlament. Csakhogy gyakorlatilag mindent a bankokra bíztak.

Legelőször is a legfontosabb tudnivalók a devizahitelek forintra váltásáról:

  1. Annak a hitelét forintosítják, aki 2011. szeptember 30-án legalább 78 ezer forint megfizetésével már több mint 90 napja késett, és azóta is folyamatosan tartozik legalább ennyivel.
  2. A hitel fedezeteként szereplő ingatlan (ingatlanok) összértéke 20 millió forint alatt marad. (Benne van a hitelszerződésben, hogy annak idején mennyire értékelték az ingatlant.)
  3. Az adósnak igazolnia kell, hogy a késedelembe esés oka a fizetőképességében beállott jelentős romlás.

A menetrend: a bank levelet küld április 15-ig, az adósnak a programba május 15-ig kell bejelentkeznie. A hitelt augusztus végéig kell forintra váltania a banknak, a 2012. május 15. és június 15. közötti jegybanki középárfolyam átlagán. A tartozás negyedét elengedik. A többi forinthitelként fut tovább.

A törvényben nem bíbelődtek részletek kidolgozásával. Persze annak is örülni kell, hogy végre van valamilyen jogszabály, de innentől kezdve a bankok kezébe tették le több tízezer, megcsúszott devizahiteles sorsát. Ugyanis nem határozták meg, hogy mit jelent pontosan a „fizetőképességében beállott jelentős romlás”. A munkanélkülivé válás nyilván az, mint valószínűleg a fizetés csökkenése is. Bár szerintem önmagában romlást okoz az is, ha 155 forintos árfolyamról 250 forintra nő a svájci frank, miközben a kamat is emelkedik. Hiszen egy 5 millió forintos hitelből így lett 8 milliós tartozás és a 44 ezer forintos törlesztőrészletből 80 ezer forint. (Na, ezt nem mondta senki a hitelfelvevőnek, annak idején, az biztos!)

Azt is a bankokra bízta a kormány, hogy a forinthitel milyen kamatozású legyen. Így könnyen lehet, hogy még a hitel negyedének elengedése után sem csökken jelentősen az adós terhe. A mostani banki lakáshitelek ára (teljes hiteldíj mutató) 13-17 százalék között mozog. Így az előbbi példánál maradva: a mostani 8 milliós (hajdani 5 millió forintos) tartozás forintosítása és negyedének elengedése után 6 millió forintos hitel marad, ennek pedig 71 ezer forint a törlesztőrészlete 20 éves futamidő és 13,1 százalékos kamat esetén. Kérdés, hogy ezt hogyan fizeti majd az adós.

0 Tovább

Az idén nincs hitel

A bankok többsége olyan adósra vágyik, akinek magas a jövedelme, jókora megtakarítása van, és még a mostani vérzivataros ingatlanpiacon is kelendő az otthona, illetve ilyent szerez be – derült ki a hitelezési vezetők jegybanki kérdőívre adott válaszaiból. A bankrendszert ugyan már régóta sokan vádolják azzal, hogy így tesz, de eddig maguk ennyire markánsan ezt nem mondták ki. Azt az MNB szakértői is csak találgatják, hogy ez a magatartás a végtörlesztés átmeneti hatása, vagy hosszabb távon is fennmarad.

A bankok jelenleg mindenesetre azzal küszködnek, hogy meglévő hitelállományuk problémáit kezeljék valahogy. Abból pedig akad bőven. Az átlagon nagyot rontott ugyanis, hogy többnyire éppen a jól fizető adósok szabadultak meg devizahitelüktől. A pénzügyi felügyelet adatai szerint a teljes hitelállományon belül a nem problémamentes kölcsönök aránya 2011. október elsejétől az év végére (tehát egyetlen negyedév alatt) a 23 százalék alatti szintről 26,5 százalék fölé nőtt.

Akad, aki azt mondja: örüljön a bank, hiszen visszakapta a pénzét! Hát nem örül. Számára ugyanis az a jó, ha szépen folyamatosan csorognak be a törlesztők, és minél kisebb arányban kell céltartalékot képezni a rosszul fizetők után. Talán a bérbeadással lehetne ezt a legjobban összehasonlítani. Aki bérbe ad valamit (legyen az lakás, autó vagy bármilyen berendezés), nem szorgalmazza, hogy vegyék meg tőle. Annak örül, ha sokan veszik igénybe a szolgáltatást, és jó állapotban adják vissza a cuccot. A bankok a pénzt adják bérbe (felszámítva persze a „bérleti díjat” is).

Most egy csomó „bérpénz” eltűnt a rendszerből, amit nyilván lehetne pótolni, csak hitelezni kellene. A bankok viszont legalább olyan jó adósokra ácsingóznak, mint amilyenek azok voltak, akik kiléptek. Közülük azonban sokan örülnek, hogy szabadultak, így eszük ágában sincs újra eladósodni. Olyan időket élünk, amikor a mezei hitelfelvevők eleve gyanúsak: mire akar ez ilyen nehéz időkben költeni? A bankok tehát – mint az szintén kiderült a jegybanki felmérésből – szigorítanak. A hitelezési vezetők nyilatkozatai szerint az ingatlan értékéhez képest kisebb arányban adnak kölcsönt, alaposabban vizsgálják a jövedelmet, amelyhez képest a korábbinál csekélyebb eladósodást tolerálnak. Emellett a nem annyira jónak talált igénylőknél vastagabban fog a ceruza is (az előbbi hasonlatnál maradva: mintha a trehány vagy megszorultabb bérlő jobban odafigyelne a bérbevett dologra, ha magasabb díjat kérnek).

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a kapacitásokat (amelyeket esetleg kockázatkezelésre is lehetne fordítani) a végtörlesztés után leköti az árfolyamgát. Az MNB úgy véli, hogy majd akkor kerülhet ismét előtérbe a hitelezés, ha lezárult a védernyő alá jelentkezés határideje.

Ezzel pedig szépen el is telik a 2012-es év (az árfolyamgát alá december 31-ig lehet jelentkezni, de áprilistól emellé jön a referenciakamat és a hiteldíj-plafon, ami tömeges szerződésmódosításokat is generálhat).

0 Tovább

Árfolyamgát: startoláshoz készülj!

Az árfolyamgátra váróknak arra kell készülniük, hogy nyár előtt nem csökken a törlesztőrészletük, addig tehát bírni kell. A 90 napon túli tartozást felhalmozóknak pedig év végéig le kell dolgozni a hátralékot, hogy bekerülhessenek a rendszerbe.

Hamarosan finisbe ér az árfolyamgátról szóló törvény. Sokan ugrásra készen várják, hogy bekerülhessenek a rendszerbe, hiszen már eddig is alig tudták fizetni a megugrott törlesztőrészleteket. Persze még alapvető kérdés, hogy hány millió forint is lesz a határ, ami alatt kérhetik a devizaadósok a bekerülést a védernyő alá.

Eddig ugyanis megkapta a bizottsági támogatásokat az a módosító javaslat, amely szerint az kerülhet a rendszerbe, aki legfeljebb 30 millió forintos hitelt vett fel annak idején. Míg az eredeti tervezet az ingatlan értékét maximalizálta 30 millió forintban. A törvény elfogadásáig tehát még nyitott ez a kérdés.

Egyelőre arra lehet számítani, hogy áprilisban megnyílik a lehetőség az árfolyamgátra. (Bár a bankszövetség kitolná a határidőt, mert nem lesz elég idő a felkészülésre.) Az adósoknak úgy kell kalkulálniuk, hogy ha már az első napokban jelentkeznek, a törlesztőrészletük legkorábban június-júliusra csökkenhet.

Csak azok a devizahitelesek jelentkezhetnek az árfolyamgát rendszerében, akik nem csúsztak több mint 90 napot a törlesztőrészletekkel. Éppen ezért a bajba került adósoknak érdemes lehet összeszedni annyi pénzt, hogy a hátralékukat visszafizessék. Egyébként van olyan bank, amely külön felhívja erre a hitelesek figyelmét. Tudjuk, hogy könnyű azt mondani, csökkentse valaki a hátralékát, ha nincs erre pénze. Mégis azt gondoljuk, hogy az árfolyamgát jó megoldás, ezért érdemes átgondolni a lehetőségeket. Év végéig lehet jelentkezni a védernyő alá, addig tehát mindenkinek van ideje a hátralék rendezésére.

Sokkal nagyobb gondot jelenthet, hogy akik banki adósmentő csomagokban vesznek részt, azokat kizárják az árfolyamgátból. Célszerű tehát a bankkal egyezkedni, hogy minél előbb ki tudjon lépni az ügyfél az adósmentő programból. Ugyanis ezután már számára is nyitott ez a lehetőség. Fontos azonban tudni, hogy egyelőre semmi nem kötelezi a bankot arra, hogy ezen a téren együttműködjön az ügyféllel, tehát a jóindulatára vagyunk utalva.

És mi a helyzet azokkal, akik már szeptember végén több mint 90 napos hátralékban voltak? Elvileg az ő hitelüket forintra fogják váltani, és a negyedét elengedik majd. Miért elvileg? Mert jogszabály még nincs. Mint korábban megírtuk, a bankszövetség és a kormány között december született megállapodás szerint az adósnak március 15-ig kellene jeleznie a bankjának, hogy „a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt”. Várhatóan csúszik majd az egész forintra váltási procedúra.

0 Tovább

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Utolsó kommentek