Az egyetemista, főiskolás fiatal már nagykorú, azaz hivatalosan felnőtt. Itt az ideje, hogy hitelkártyát kapjon! Megtanította neki valaki, hogyan használja? Nem? Sebaj, az idősebbek sem értenek a pénzügyekhez. Így adósodik el a magyar. Mert a számlát a végén a szülő állja.

Egyszer már megégette magát a Citibank, amikor hitelkártyát kínált a felsőoktatási intézményekben tanuló diákoknak. A bank még a 2007-es jelentésében büszkén tudatta: „bevezette a főiskolai és egyetemi hallgatók igényeihez igazított szolgáltatásokkal bővített Diákhitelkártyát, mellyel hozzájárult ahhoz, hogy egy új generáció megtanulja a hitelkártyát okosan használni”. Nem tanulták meg. Egy évvel később már hallgatott a bank a dugába dőlt kísérletről. Hiába volt kelendő a kártya, a hitel törlesztésénél sorozatos problémák voltak. Ugyanis nem kellett szülői hozzájárulás a kártya igényléséhez. Csakhogy ezek a fiatalok – jövedelem híján – a szülők pénzére szorultak rá, így ők maguk nem tudták fizetni a saját tartozásukat. Végül mégis a szülőnek kellett állnia a cechet.

A Citi most megint azt tervezi, hogy a diákoknak hitelkártyát kínál. Információink szerint most dolgoznak a kondíciókon. Úgy tudjuk, hogy a plasztik kifejezetten a Diákhitel II. konstrukció kiegészítését célozza majd. Tehát az egyébként is hitelre szoruló fiatal arra használhatná az egyik legdrágább hitelt (a Citinél most kb. 30 százalék a teljes hiteldíj mutató, és ezzel az olcsók közé tartozik), hogy előre elköltse a diákhitelt, amit majd valamikor felnőtt életében egyszer visszafizetni. Értem én, hogy az átmeneti készpénzzavart oldaná a dolog, de az eladósodás veszélye túlzott. Valójában a felnőtt lakosság (mármint a diákoknál idősebb, pénzt kereső emberek) sem tudja megfelelően használni a hitelkártyát. (A hitelkártya veszélyeiről és helyes használatáról itt írtunk.)

A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nyilvántartott rossz adósok száma december végén 849 ezer volt. Ők 1,56 millió darab szerződést nem teljesítettek, azaz átlagosan csaknem 2 hitelt nem fizettek. Ezeknek a tartozásoknak a legnagyobb része fogyasztási kölcsönöket jelent, ezeken belül igen nagy a hitelkártyás tartozások aránya.

 

Tehát ha a felnőttek nem tudják helyesen használni a hitelkártyát, adjuk a gyereknek? Majd a maga kárán megtanulja, hol, mennyit és hogyan költsön vele? A hitelkártya ugyanis vásárlásra ösztönöz. Nem érzékeli az ember, hogy fogy a pénze, mert nem lesz kevesebb a bankszámláján vagy a pénztárcájában, csak a havi elszámoláskor látható, mennyi az összes költés. Egyik barátom mesélte, hogy amikor diákként nyári munkába állt, nagy öröm volt számára, hogy a büfében nem kellett azonnal fizetnie. Mindenkinek volt egy hitelszámlája. Csak felírták a fogyasztást, és fizetésnapon kellett kiegyenlíteni a tartozást. Hát, ő nem tudta kiegyenlíteni. A fizetése ugyanis kevés volt, és utána az egész nyári keresetét a büfébe tolta be, hogy törlessze az első havi fogyasztását. Ő akkor egy életre megtanulta, hogy kézben kell tartania a pénzügyeit. Igaz, sokba került neki. Nem kéne a pénzügyeket végre az élet helyett az iskolában megtanítani?