AZ ÉN PÉNZEM

Nagymértékben függ a banktól, hogy a bedőlt devizahiteles a kölcsön forintra váltása után képes lesz-e fizetni a törlesztőrészletet. Kétszeres a különbség a kamatokban, de az adós nem tud bankot váltani. A jövője tehát attól függ, jó bankot választott-e évekkel ezelőtt.

 A bank túszaivá váltak a bedőlt devizahitelesek. Esélyük sincs a megoldásra, ha rossz bankot választottak évekkel ezelőtt. A jövőjük ugyanis nemcsak rajtuk múlik. A forintosítás – azaz a devizahitelek forintra váltása, majd a tartozás negyedének elengedése után az új forinthitel fizetése – akkor lehet sikeres, ha a bank valós alternatívát kínál. Felmértük a hiteleket, és döbbenetes különbségekkel találkoztunk.

Május 15-ig kellett jelentkezniük a bankjuknál azoknak a devizahiteleseknek (csakis jelzáloghiteleseknek), akik tavaly szeptember 30-án már legalább 78 ezer forinttal több, mint 90 napon túl tartoztak, és ez a tartozás azóta is folyamatosan fennáll. (A részletekről korábban itt írtunk.) A tartozást a május 15. és jún. 15. közötti MNB középárfolyam átlagán (ezt jogszabály írja el) váltják forintra. Épp a kormány késlekedése miatt lett ez a 30 nap kijelölve az átváltás árfolyamának meghatározására, és jelenleg úgy tűnik, sikerült a lehető legrosszabb időszakot megtalálni. Svájci frankhitel esetében 248,55 forinton, euró alapú kölcsönnél 298,55 forinton, míg japán jenes kölcsönnél 2,9939 forinton számolják át a devizában fennálló tartozását a bedőlt hiteleseknek

A bankok augusztus végéig szerződnek az ügyfelekkel. A tartozást átváltják, a negyedét elengedik, és a fennmaradó kölcsönt ettől kezdve forintban fizeti az ügyfél. Ez egyébként svájci frankos hitel esetében a gyakorlatban azt jelenti, mintha 186,4 forinton váltanák át a kölcsönt. (A 25 százalék elengedése miatt.)

Na, és akkor most jön a lényeg: a devizahiteles, akit elvileg ezzel a forintosítással mentenének, valamilyen okból nem tudta fizetni a hitelét:lehetett ez a munkahely elvesztése, a részletek kamatemelés és árfolyamváltozás miatti megugrása, stb. A forinthitelt akkor tudja majd csak fizetni, ha ennek a terheit vállalni tudja. Márpedig a bank olyan hitelt sóz rá, amilyet akar, ezt ugyanis már „elfelejtették” a törvényben szabályozni. Márpedig a kamatokban hatalmasak a különbségek. A Budapest Banknál például a kamat megegyezik a 6 havi BUBOR-ral (Budapesti Bankközi Kamatláb), erre semmilyen felárat nem tesz rá a bank, így a legolcsóbb ajánlatot adja az ügyfeleknek. A kondíciós listájában így 7,44 százalék szerepel. Az MKB-nál viszont 15,5 és közel 17 százalékos kamatozású hitele barátinak már igazán nem nevezhető, de kérdéses, hogy az OTP 12,84-14,14 százalékos kamatozású kölcsöne esetében az ügyfelek fizetni tudják-e majd a hitelt. Találhatunk ennél valamivel olcsóbb hiteleket is, és vannak bankok, amelyek lehetővé teszik, hogy néhány évig alacsonyabb részletet fizessen az ügyfél. Ilyen a CIB és a K&H is. Ezek persze átmenetileg könnyítést jelentenek, de ezekkel a magas kamatokkal szépen halmozódik a tartozás.

A bedőlt hiteles pedig nem tud váltani. Nem hagyhatja ott a 16 százalékos kamatozású hitelt egy 7,44 százalékosért, mert sajnos rossz adósnak számít. Mivel hosszú ideje nem törlesztett, a KHR adatbázisában szerepel (régi nevén BAR-lista). Más bank tehát nem is fogad be tőle hitelkérelmet. Ki van szolgáltatva a bankjának, így az annyit kér tőle, amennyit nem szégyell. És mint látható, a bankok nagyobb része nem szégyenlős.

Rájár a rúd az OTP-re, most a lakáslízing cége vesztett pert. Nem akarta ugyanis elfogadni a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) határozatát, hogy fizesse vissza az árfolyam-különbözet egy részét az ügyfelének. Ezért perelt.

A felügyelet mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) határozata szerint az OTP Lakáslízingnek 572 ezer forint árfolyam-különbözetet kellett volna visszafizetnie az ügyfelének. A PBT ajánlásait többnyire elfogadják és betartják a bankok és biztosítók, de időnként egyesek inkább perre mennek. Eddig 7 olyan ügy volt, amikor nem tettek eleget a határozatoknak. Az OTP Lakáslízing esetében született meg az első jogerős ítélet. Jelenleg 4 per folyik, de a felügyelet maga is indít majd közérdekű keresetet. Úgy tudjuk, az egyik az AXA lesz (erről itt írtunk korában).

A mostani történetben az egyik adós 18 millió forintos, scvájci frank alapú lízingszerződést kötött egy 28 millió forintos lakás megszerzésére. Négy évig rendben törlesztett. Ezután bajba került, de végül sikerült vevőt találnia a lakásra. 2011. szeptember elején jelezte, mindent szeretne kifizetni. Az összeg végül 30,2 millió forintra rúgott.

A vita a törlesztési árfolyam nagyságán tört ki. A lízingcég ugyanis a szerződést csak a fordulónapon volt hajlandó lezárni, hiába fizetett volna előbb az ügyfél, aki attól félt, hogy a svájci frank árfolyama tovább emelkedik. Az OTP hajlandó volt tárgyalni, de a kért fix árfolyam helyett határidős ügyletet ajánlott. Az elszámolás eszerint nem deviza-közép, hanem határidős deviza eladási árfolyamon történt volna. Így az azonnalinál magasabb, de fixált árfolyamon mehetett volna a törlesztés. A határozatból kiderül, hogy az adós nem értette meg a konstrukciót (ami azért cseppet sem meglepő). A PBT viszont úgy vélte, ezzel megindult egy tárgyalás, amit nem zárhatott volna le olyan kurtán-furcsán a lízingcég, ahogy tette. A békéltető így végül az árfolyamok akkori alakulását elemezve döntött a közel 600 ezer forint visszafizetéséről.

A devizaadósoknak azonban ebből a történetből sem kell arra a következtetésre jutniuk, hogy automatikusan bármekkora összeget is visszakaphatnak majd a bankjuktól. A mostani történet szereplője is maga fordult a PBT-hez, és járt utána a saját érdekének. Kellett hozzá a PBT neki kedvező ajánlása, majd - mivel a bank perre ment - az OTP pervesztése.

Mint láthatjuk, a bank nem adja fel könnyen. A Szegedi Ítélőtábla az OTP Bankkal szemben indított perben (erről itt írtunk) kimondta: ugyanazt a típusú árfolyamot kell alkalmazni a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél. De a bank ezt sem fogadta el, hanem a Kúriához fordult felülvizsgálatért. Igaz, ennek a pernek a következményei sokkal messzebb vezetnek majd.

Eddig a jogosultak alig ötöde jelentkezett a forintosításra, pedig a végtörlesztéshez hasonló kedvezményben részesülhetnek a bedőlt adósok. A határidő május 15-én lejár.

Nem sikerült még megfejtenem, hogy mi a kudarc oka. Nem mondom, hogy a bedőlt hitelek forintra váltása és a tartozás negyedének elengedése (korábbi posztunkban erről részletesen olvashat) mindenkinek megoldja a problémáját, de több tízezer embernek valós segítséget jelenthetett volna. Ma úgy tűnik, a vártnál jóval kevesebben éltek a lehetőséggel.

A bankoknak április 15-éig kellett értesíteniük adósaikat (akik már tavaly szeptember végén 90 napon túli hátralékban voltak legalább 78 ezer forinttal, és a csúszás azóta is fennáll, de a hitelt a bank még nem mondta fel) a devizahitelük forintra váltásának lehetőségéről. Már itt kieshetett az adósok egy része, mert sok olyan jelzést kaptunk olvasóinktól, ismerőseinktől, hogy ők bizony nem kaptak semmiféle levelet. Pedig beleférnek mindenféle kritériumba, még az ingatlanuk értéke is 20 millió forint alatti.

Már ez a 20 millió forintos határ is sok kérdést felvet. Sokaknak ugyanis nincs is benne a hitelszerződésében, hogy a bank mennyire értékelte az ingatlant, és nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy egyes pénzintézeteknél nagy a kupleráj. Rengeteg hitelt folyósítottak ügynökökön keresztül, és kérdéses, hogy minden papír rendben megvan-e a jelzáloghitelekkel kapcsolatban. Itt ugyanis épp az ingatlan értékbecsléséről szóló papírt kellett volna (akár a modern kor vívmányán, a számítógépen keresztül) elővenni. Már ha megtalálták.

Ha valaki nem kapott értesítést, attól még jelezhette volna a banknak, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt. Az Erste Bank egyik ügyfele – értesítést híján – így is tett. Bement a múlt héten a fiókba, leadta a honlapról letölthető nyilatkozatot. Aláírták, átvették, majd közölték, hogy fel fogják hívni, most nem tudnak vele foglalkozni. Fel is hívták másnap, hogy visszaadnák neki a nyilatkozatot, inkább adja postára. Különben is rajta van a papíron, hogy postáznia kell, és attól tartanak, hogy elkeverik, biztosabb a posta. Így időben odaérhet a nyilatkozat a megfelelő osztályra.

A történet elgondolkodtató. Ez ugyanis nagyon úgy hangzik, mintha a bankok – legalábbis az Erste biztosan – az egészet szabotálni akarná. Ha pedig a bank nem vesz részt a történetben, csak ímmel-ámmal, akkor biztos a kudarc. Ezek után el tudom képzelni, hogy náluk több ezren estek el a forintosítás lehetőségétől.

Általánosságban a kudarc oka lehet még az is, hogy sokan már belefásultak a reménytelenségbe, és nem érzik azt, hogy rajtuk segítene ez a lehetőség. A bankok elleni perek, főleg az OTP ellen meghozott jogerős bírói ítélet sokakat arra ösztönöz, hogy ők maguk is pereljenek vélt vagy valós sérelmeikért. Ez az út azonban elég rögös, sok a hiéna, aki abban érdekelt, hogy perekre buzdítson, ami aztán szépen hoz - neki – a konyhára.

A kérdés csak az, hogy akkor mi is lesz a forintosítással nem élő, a 140 ezer bedőlt adósból a jelek szerint fennmaradó 120-130 ezer jelzáloghitelessel. (A 140 ezerből körülbelül 50-70 ezer élhetett volna a lehetőséggel.)

Mindenki tudja: ha új autót vesz, annak az értéke már azzal csökken, hogy kigurul vele a szalonból. Nos, a devizahiteleknél éppen az ellenkező volt a helyzet. Amint ugyanis az adós aláírta a szerződést, máris többel tartozott, mint amiről tudott.

A bíróság most az OTP-t marasztalta el, mert más devizaárfolyamot használt, amikor az ügyfélnek odaadta a hitelt, és mást, amikor a törlesztőrészleteket beszedte tőle. Ez a „játék” egészen 2010 decemberéig minden banknál szabadon folyt. A pénzintézetek ezután – az új jogszabálynak megfelelően – álltak át a vételi és az eladási árfolyamról a középárfolyamra a számításnál. Ez az új folyósítású kölcsönöknél (elméletben, hiszen a gyakorlatban a deviza jelzáloghitelezés a földhivatali bejegyzési tilalom miatt már 2010. júliusra megszűnt) lehetetlenné tette, hogy a devizahiteleken az árfolyam segítségével is plusz profitra tegyenek szert a pénzintézetek.

A devizahitelezés felfutásakor, 2004-ben annak, aki tízmillió forintnak megfelelő svájcifrank-kölcsönt vett fel, a tartozása élből akár a 10,3 millió forintot is meghaladhatta az eltérő árfolyamok miatt.  Egyes bankok (például az Erste) még külön konverziós jutalékot is felszámoltak. A kalkulációban megjelölt árfolyamok (különösen a vételi) ráadásul több helyen szinte nem is hasonlítottak a bankok által közzétett hivatalos árfolyamokra. Akkoriban is akadt azonban kivétel: az MKB a lakáshiteleknél is a bank által meghirdetett devizavételi, illetve -eladási árfolyamokat alkalmazta. Az előbbi példánál maradva: az MKB ügyfele ebben az esetben „csak” 50 ezer forinttal indult nagyobb adóssággal annál, mint amennyit a szerződésben aláírt.

A szaksajtóban akkoriban is jelentek meg olyan cikkek, amelyek felhívták ezekre a visszásságokra a figyelmet (magam többet is írtam, az előbbi számok is saját gyűjtésemből származnak). Ennek az eredménye pedig csak annyi lett, hogy több bank egyszerűen levette honlapjáról a művi számokat (nehogy már össze lehessen hasonlítani a hivatalossal). Az adósok nem reklamáltak, örültek, hogy még így is jóval olcsóbban juthatnak hitelhez (erről rövidesen részletesebben is írunk majd).

Biztos vagyok benne, hogy ma sem érdekelne senkit az egész ügy, ha nem jött volna a válság, és söpört volna el mindent, ami korábban igaz volt, illetve annak tűnt. A felelősöket pedig a bankokon túl is hosszan sorolhatjuk. Az akkori kormányt, a felügyeletet, de a jegybankot sem igazán zavarta a helyzet (utóbbiak ugyan figyelmeztettek a kockázatokra, de nem igazán erőteljesen emelték fel a szavukat). A PSZÁF egyre csak azt hangoztatta, hogy a törvény nem tiltja például az előbb leírt eljárást. Persze nem menthetők fel a hitelfelvevők sem. A jegybank stabilitási jelentése szerint a fizetésképtelenné váláshoz csak 10 százalékban járult hozzá a munkanélküliség. Az adósok több mint fele egyszerűen túlvállalta magát.

Az OTP devizahitelese most nyert, a bank azonban nem nyugszik bele a döntésbe. Nem lennénk meglepve, ha a végső menet az övé lenne (a korábbi eljárás ugyanis aligha volt jogellenes, különben nem kellett volna 2010-ben módosítani a törvényt). Akárhogy dől is azonban el ez az ügy, az egész helyzetből jól már nem lehet kijönni.

Legfeljebb a károkat lehetne mérsékelni.