AZ ÉN PÉNZEM

Miből gondolja bárki is, hogy 50 százalékos hozamot garantáltan megkap? Elég egy jól megszerkesztett honlap vagy egy csillogó iroda és emberek ezrei önként nyújtják át minden megtakarításukat.

Csalók mindig voltak és lesznek is, mint ahogy piramisjáték is. Van, ami nem is piramisjátéknak indul, bár kódolva van a bukás. Időnként ezt még azok is tudják, akik beszállnak, mégis odaadják a pénzüket abban a reményben, hogy majd időben kiszállnak. Az már nem zavarja őket, hogy ezzel ők is részesei lesznek a csalásnak, nem pedig áldozatok. A vagyonukat elvesztőket ők is megkárosítják.

Lassan dagad a Quantum XXL körüli botrány, amiről a Kiszámoló is megemlékezett már. Tele van az internet olyan hirdetésekkel, amelyek arról szólnak, hogy pillanatok alatt bárkiből fantasztikus devizakereskedő válhat, és a (néhány órás) tanfolyamon megszerzett tudásával akár milliókat kereshet. Aztán beszervezik őket a világ másik végén bejegyzett cég nevében, amelynek (milyen szerencse!) magyar nyelvű honlapja is van. Kezdődhet az online devizakereskedés olyan szoftverekkel (robotokkal), amik ontják a pénzt. És igen, mindig bedőlnek jó sokan. Mert eleinte működik.

Nem szeretném összemosni általában a forex platformokat (ahol online lehet devizaügyleteket kötni) a csalással, de azt látni kell, hogy egy teljesen tájékozatlan befektető nehezen fogja megkülönböztetni az egyébként rendkívül kockázatos ügyleteknek teret adó lehetőséget a tőkebefektetési csalástól.

A biztos hozamígéret és a tőkegarancia már önmagában ki kellene, hogy verje a biztosítékot. A Quantum 30-50 százalékot ígért, de mindenki nyugodjon meg, ennél jóval több is elérhető (ígéret szintjén) a piacon. Mert a licit tovább folyik, csak más és más cég neve alatt. A múlt héten hallott legjobb ajánlat HAVI 20 százalék volt. (Csaknem sírva kértem az ismerőst, aki be akart szállni, hogy ne tegye.) Az észérvek nem hatnak, mert „Józsi is sokat keresett vele és nem is csinál semmit csak otthon ül”.

A Quantumnál akkor borult a bili, amikor a quantumos befektetők számláját kezelő brókercég egyszer csak a veszteségeket is mutató számlaegyenleget küldött. (Korábban csak a nyereségről kaptak kimutatást az ügyfelek.) Most perelhetnek, keresgélhetik az egyébként Hong Kongban bejegyzett cég tulajdonosait. És – ahogy több fórumon is olvastam – felügyeletért kiáltozhatnak. Igaz, korábban nem zavarta őket, hogy a cégnek nincs felügyeleti engedélye. Mert nálunk nagyon is működik a cinkos összekacsintás a felügyeleti szervekkel kapcsolatban. Csakhogy azzal tisztában kellene lenni, hogy ha egyszer elfogadom, hogy egy cégnek nincs PSZÁF engedélye, mert „a felügyelet csak nehezítené a befektetést, és kevesebb maradna nekünk” (nem viccelek, az egyik cég így toboroz), akkor utána senkitől nem tudom kérni, hogy tegyen bármit is a pénzemet 100 százalékban meglovasító ellen.

Úgy tűnik a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) egyre elszántabb a közvetítői tevékenység szabályozásának kérdésében. Az alkotmányügyi bizottság is azt javasolja a kabinetnek, tekintse át ezt a területet. Annyi már most látszik, hogy legalább bizonyos összeghatár felett azt szeretnék elérni: az ügynököt közvetlenül az ügyfél fizesse.

Tévedés ne essék, most is ő fizeti, csak rejtetten. Az ügynökdíjak miatt ennyire magas az életbiztosítások költsége. A magánnyugdíjpénztáraknál pedig plasztikusan kiderült: ha nincsenek pokoli szerzési díjak, akkor még az alaposan megvágott költségszint mellett is lehet tevékenykedni. A közvetítőkre költött összegek pedig azokat is terhelik, akik egyáltalán nem vesznek igénybe ilyen „segítséget”.

A biztosítók által rendre hangoztatott érv, hogy a szegény gyámoltalan állampolgároknak el kell magyarázni, miért is bomba üzlet neki (az, hogy a biztosítónak az, azt tudjuk), ha mindenféle összecsomagolt, bonyolultan felépített terméket vesz. A tanácsadás egyébként valóban fontos dolog, de nem mindegy, kinek is szolgálja az érdekét. Az eladónak vagy a vevőnek. Ezek a dolgok pedig itt Magyarországon valahogy nem igazán tiszták.

Az egy vagy több biztosító képviseletében eljáró ügynökök esetében (akiket a biztosító fizet, de nyilvánvalón a biztosítási díjból) a PSZÁF kötelezővé tenné, hogy az ügyfél megismerje, mennyit is kap a közvetítő. A biztosítók szerint viszont ez csak „összezavarná” az embereket, és nem a lényegre, azaz magára az életbiztosítási termékre koncentrálnának.

Jelenleg üzleti titokként kezelik, mennyi is a jutalék. Időnként ezen semmi csodálni való nincs, hiszen ha az érdeklődő tudná, hogy a feldicsért termék után vaskosabb pénz üti a „tanácsadó” markát, mint a leszóltnál, biztosan elgondolkodna. Az ügynökökkel amúgy nem csak ez a baj. Az érdekeltség ugyanis kemény dolog. Sokszor (mint azt most a saját bőrükön keservesen érzékelhették az ide-oda átléptetett nyugdíjpénztári tagok – tipikusan ők nem kaptak egy fillér reálhozamot sem) egyértelműen csak ez motiválja a közvetítőket. Az ügyfelek becsapásának hatékonyságát pedig a rábeszélő képesség minősége határozza meg.  A jó ügynök, és erre számtalan helyen képzésekkel rá is erősítenek, bármit, bárkinek el tud adni.

Csak nagyon elszántnak kell lennie. Márpedig nincs is elszántabb és jobb értékesítő a frissen elvált, kétgyermekes anyukánál. (Aki ugyebár az életben maradásért küzd.) Legalábbis ezt tudtam meg tegnap egy konferencián a legnagyobb ügynökhálózat egyik vezetőjétől.De a biztosító sem jár mindig jól. Nem véletlen, hogy azt ők maguksem bánják, hogy a felügyelet rendet vágna a közvetítők között. Mint a társaságok fogalmaznak: most nagyon sok a potyautas a rendszerben. Ők sorra veszik fel, később pedig nem adják vissza a jutalékot a megkötött, majd felmondott biztosítások után, a hiányos nyilvántartások miatt egyik biztosítótól a másikhoz szerződhetnek - mindig tiszta lappal - a gyors meggazdagodás reményében.

A békéltető testületnél keresheted az igazad. Pellengérre állítják a bankot, ha ne működik együtt.

Bosszantó, sőt sokszor anyagi károkat okozó, amikor a bank vagy biztosító hibázik, de egyszerűen nem lehet vele dűlőre jutni. Elérhetetlenek az ügyfélszolgálatok, csak robotokkal beszélhet az ügyfél vagy csak interneten reklamálhat. Sehol egy ember, sehol egy visszajelzés. És ez hónapokig, sőt évekig is mehet így.

De te is büntetheted a bankot, biztosítót, sőt kártérítést is kaphatsz. Nem először ajánljuk itt a blogon a PSZÁF mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületet. Ha ugyanis megkerestük már a pénzügyi intézményt, de az semmit nem reagált (vagy nem úgy, ahogy mi szerettük volna), akkor a PBT-hez lehet fordulni. A testület előtt ugyanis már kezesbárányokká válnak az addig lekezelő, nagyképű cégek. Amelyik pedig ellenáll, megkapja a büntit. Míg a megegyezések „titokban” zajlanak, azaz a nyilvánosság nem ismerheti meg az érintett bank vagy biztosító nevét, addig a renitensek neve napvilágra kerül. Így mindenki eldöntheti, hogy akar-e szerződést kötni azzal a bankkal vagy biztosítóval, amelyik megalázó, nem fair módon bánik az ügyfeleivel. Végső esetben pedig a PSZÁF egyszerűen pert indít ellene.

Korábban az Aegon Hitelt és az AXA Biztosítót nevesítette a testület. Mint megírtuk, az Aegon Hitel az egyik ügyfél svájci frank alapú kölcsönének kamatát 4,5 százalékról 8,2 százalékra emelte anélkül, hogy erről értesítette volna, ráadásul mindezt visszamenőlegesen akarta rajta érvényesíteni. Az AXA Biztosító pedig azért került szégyenpadra, mert az utasbiztosítási üzletszabályzatában kiköti: mielőtt ügyfelén életmentő beavatkozást hajtanának végre, tőle kell külön engedélyt kérni.

Most több bankot pellengérezett ki a testület. Az AXA Bank ugyanis nem volt hajlandó megtéríteni azt az árfolyamveszteséget, amit azzal okozott, hogy hét hónapig üldögélt az ügyfél által átutalt összegen. (Két bank pingpongozott a devizahitelüket kiváltókkal, az egyik bankkal sikerült megállapodni, az AXA-val azonban nem.) Az MKB „sajnálatos félreértés" miatt két évig nem adott választ ügyfele kifogásaira, elismerte ugyanakkor, hogy korábbi válaszuk ellentétes információkat tartalmazott.

Az FHB is pellengérre került. Az adósok itt is szabadulni akartak devizahitelüktől – lakástakarék-pénztári megtakarítással, kiváltó kölcsönnel és önerővel. Az ügylet itt is csúszott, miközben a frank ütemesen drágult. A PBT végül a végtörlesztési díj (ez az ügy a fix árfolyamú hitelrendezés előtti) kamatos megfizetését ítélte meg. Az FHB ennek az összegnek a felét hajlandó lett volna kifizetni, az egészet azonban nem.

A panaszkezelés alighanem alapvetően megváltozhat a jövőben. A kormány ugyanis elfogadta a fogyasztóvédelmi szabályok változtatására vonatkozó javaslatokat. A társaságok eszerint a jövőben kötelesek lesznek érdemben válaszolni a fogyasztói panaszokra, nem lesz elég az alibi visszajelzés. Ráadásul a törvényjavaslat elfogadása esetén a fogyasztók érdekében eljáró civil szervezeteknek is hatékonyabb fellépésre nyílik lehetőségük.

A végtörlesztésre előrántott sok százmilliárdnak csak egy része követhető nyomon. Sem az MNB, sem a PSZÁF nem talál magyarázatot saját statisztikáiban a hirtelen felbukkanó pénzekre. 

Szívükhöz kaptak – többek között a parlamenti képviselők -, amikor október elején megírtuk, hogy az adóhatóság is kutakodhat, honnan lett végtörlesztésre pénze az embereknek. A NAV-nál akkor elmondták: a vagyonosodási vizsgálatok kiterjednek a hitelek visszafizetésére fordított pénzek vizsgálatára is. Akkor azt is érzékeltették, hogy nem a néhány százezres adótartozást felhalmozó kishalakra vadásznak, hiszen átlagosan 11 millió forinttal nem tudtak elszámolni a vagyonosodási vizsgálatban lebukott magánszemélyek.

De a felháborodás (Ó, szegény végtörlesztők, még az adóhatóság is rájuk száll, hát nincs elég bajuk?) elég nagy volt. Hiszen többen tényleg a rokonságtól szedték össze azt a pár milliócskát, és nyilván a kisvállalkozó rokonok nem szívesen adtak volna papírt arról, hogy tőlük jött a pénz. Ezt jól meg lehetett lovagolni, így gyorsan törvénybe iktatták: nem számít vagyonosodásnak a végtörlesztés. A gordiuszi csomót tehát átvágták.

Kellett is, hiszen most épp az látszik az adatokból, hogy a végtörlesztésre fordított pénz egy részéről nem tudni, honnan is jött. A PSZÁF adataiból úgy tűnik: a végtörlesztett 570 milliárd forint (plusz 194 milliárd forint volt a hitel) mintegy kétharmadát magyarázza a pénzügyi és egyéb megtakarítások csökkenése. További forrást jelenthetnek a külföldről hazahozott betétek, és a cihában tartott valuta. Ez az MNB becslése szerint 120 milliárd forint volt. Ott van még persze az otthon tartott kápé, csakhogy – legalábbis decemberben – ez nőtt és nem csökkent, tehát nem ment végtörlesztésre. Illetve biztos ment, csak semmi nem magyarázza, hogy akkor miért nem csökkent az állomány.

A statisztikában persze az a szép, hogy csak átlagol. Az egyes elemeket nem látni, csak azt, hogy összesen nőtt vagy csökkent a betét, az életbiztosítás, a devizabetét, stb. Valamiből persze fizetnie kellett a 160 ezer végtörlesztőnek. De minden számolgatás ellenére kb. 150 milliárd forintnak nincs nyoma. Igen, ez lehetett az otthon tartott kápé. Ha már statisztika, akkor számoljunk! Ezek szerint átlagosan 925 ezer forintot tartott otthon a 160 ezer végtörlesztő és fejenként 3 millió 562 ezret fizetett ki zsebből (ezen kívül használtak még fel hiteleket). Hát ez az, amit nem hiszek; mert a lakosság kevesebb, mint ötödének volt tavaly megtakarítása. És ez igaz a végtörlesztőkre is.

Miközben sokan tényleg a teljes rokonság pénzét szedték össze, és minden készpénzzé tehető vagyonukat felhasználták, bizony úgy tűnik, hogy nem kevesen végtörlesztettek a vagyonos rétegből. És honnan jött az ő pénzük? Lehet találgatni.

Én most nem tenném, mert a feketegazdaság szereplői elég ronda módszerekkel dolgoznak.

Kisebb számháború tört ki először az alkuszok, majd most a biztosítók szövetsége és a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) között arról, hogy mennyien is váltottak biztosítót a legutóbbi autóbiztosítási kampányban. Nincs azonban semmi botrányos dolog a háttérben. Az alkuszok között sima kommunikációs és üzleti harc dúl, a Mabisz és a PSZÁF pedig eltérő tartalmú adatokat taglalt.

Míg ugyanis a biztosítók érdekképviseleti szerve (logikusan) az egész piacot a társaságok oldaláról nézi – érzékelhetően sajnálkoznak, hogy a csökkenő tarifák miatt mérséklődik a díjbevétel –, a felügyelet (amúgy kevésbé logikusan) inkább az ügyfelek szempontjából közelíti a kérdést. Az esetleg efelett érzett örömből kicsit talán visszavesz, hogy süt az egész számításból a cél: kimutatni, hogy a kormány által bevezetett 30 százalékos baleseti adó az autósoknak egyetlen fillérjébe sem kerül. Sőt, még nyertek is az „üzleten”.

Mintegy egymillióan kötötték újra kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat a tavaly év végi időszakban – áll a PSZÁF gyorselemzésében. Ebből 288 ezer kötött vissza régi biztosítójához (a Mabisz róluk nem ejt szót, amikor 730 ezer váltóról beszél). Az átkötés során az ügyfelek átlagosan a régi díjuk 28,5 százalékát spórolták meg (a fölmondott szerződések átlagos állománydíja nem egészen 25 ezer forint volt, az újrakötött szerződéseké 17,9 ezer), így még a 30 százalékos baleseti adóval együtt is átlagosan hét százalékkal kevesebbet fizetnek, mint korábban – nyomatékosítja a PSZÁF. (Ha valaki zavarba jönne: a baleseti adó a csökkentett díj arányában számolandó, ezért nő meg a százalékos megtakarítás.) A saját biztosítójukhoz visszakötők egy hajszálnyival még többet spórolhattak. Itt az átlagos állománydíjak közötti különbség 28,8 százalékos volt.

A számok között bogarászva az is látszik viszont, hogy az átlagos tarifák mérséklődésében jókora szerepet játszott a drágább autókat tartóknál bekövetezett díjzuhanás. Amúgy az összes autós díja is elég szépen (több mint kilenc százalékkal) csökkent, így tehát „csak” 15 százalékkal került átlagosan többe az idén az autózás kizárólag a kgfb miatt (benzinről, autópályadíjról most inkább ne beszéljünk!), mint tavaly. Azoknál, akik maradtak régi biztosítójuknál, a díjnövekedés – a baleseti adó és a náluk is tapasztalható díjcsökkenés együttes hatásaként –22,5 százalékos.

Győzelmi jelentés ide vagy oda, attól tartok, hogy nagy örömre azért nincs igazán okunk. Már csak azért sem, mert nem tudhatjuk, hogy a most lenyomott tarifáknak mi lesz hosszabb távon a következménye.