A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) lelkesen közölte: első fokon pert nyert az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral szemben. Az OTP nyugdíjkasszájával is perben állnak, de ebben az ügyben még nem került sor tárgyalásra. Az Aegon azonnal, az AXA (amely ellen szintén indítottak pert, az alapkezelőre pedig gigantikusnak számító, százmillió forintos bírságot szabtak ki) a napokban – mint a PSZÁF most tudatta – már fizetett.

A felügyelet 2010 második felében tartott vizsgálatokat, amelyekben megállapította: négy pénztárnál (köztük magán is, önkéntes is akadt) „túlszámlázással” több milliárd forintnyi többletköltséget okoztak a tagoknak. Jóval magasabb vagyon-, illetve alapkezelési díjakat alkalmaztak ugyanis, mint amit a befektetés indokolt volna.

A PSZÁF abból indult például ki, hogy ha egy alap mögött nagyságrendileg húszfajtánál kevesebb papír van, akkor azok valószínűsíthetően egyszerűbben és olcsóbban megvehetőek lettek volna közvetlenül is. A felszámítható költségeket pedig (még az összetettebb portfólióknál is) jelentősen befolyásolja, hogy a pénztár a befektetési jegyek hány százalékát vásárolta meg maga. Márpedig több olyan konstrukció is akadt, amelyet teljes egészében a kassza jegyzett le.

A határozatokat olvasgatva néhány dolog feltűnő. Például az ING két alapjánál teljesen azonos volt a befektetés, az alapkezelési díj viszont a külföldi jelzéssel futónál 0,6 százalékra, míg a magyarnál 1,45 százalékra rúgott. Az OTP egy olyan konstrukciónál, amely 67 százalékban betétbe helyezte a pénzt, 1,24 százalékos díjat számított fel. Hát bizony, ezek első ránézésre is elég mohó magatartást jeleznek. Mintha a kasszák annyi költséget számoltak volna fel, amennyit nem szégyelltek. Sokan az egészet nemes egyszerűséggel lopásnak nevezték.

A helyzet azonban szerintem azért nem ennyire egyszerű. Nem írja elő jogszabály, hogy a közvetett befektetési költségek mértéke ne haladhatná meg a közvetlen befektetési költségek mértékét. Nehéz nem észrevenni, hogy milyen jól jött a magánnyugdíjpénztárak ellen folytatott kormányzati sajtókampány („eltőzsdézték a tagok pénzét”) idején a hirtelen feltámadt felügyeleti szigor. Korábban ugyanis (bár nyilvánvalóan kellett volna) nem születtek ilyen határozatok.

Annak ellenére nem, hogy a módszer valóban alkalmasnak tűnik arra, hogy az azonos pénzügyi csoporthoz tartozó vagyonkezelők pénzt „szivattyúzzanak" ki a pénztárakból. Már csak azért is, mert többnyire szóba sem jöhet, hogy más, kedvezőbb árakkal dolgozó társaságot válasszanak, vagy versenyeztessék ezt a szolgáltatást.

Várjuk, mikor zajlanak majd hasonló vizsgálatok például a még a szakma néhány képviselője által is elismerten túl drága unit linked biztosítások mögött álló termékeknél. Valóban hatékony persze az lenne, ha az elmarasztalás előtt esetleg felállítanák azokat a szabályokat, amelyekhez a pénzügyi szolgáltatóknak tartaniuk kell magukat.