Az elmúlt hónapokban nagyot esett az autóhitelek ára, a törlesztőrészletek 20 százalékkal csökkentek. Hitelhez viszont csak kevesen juthatnak.

Nagyot változott a világ az autóhitelezés terén nemcsak az 5 évvel ezelőtti, de akár a néhány hónappal ezelőtti helyzethez képest. 5 éve egy svájci frankos, 2 millió forintos, 5 éves futamidőre felvett autóhitel a 38 ezer forintos törlesztőrészlettel a legjobbak közé tartozott.  Aztán szépen elszállt az árfolyam, így ma 60 ezer forintot fizet az ügyfél havi részletként. Ráadásul örülhet, mert kamatemelés nem történt, akinél pedig a kamat is emelkedett, még többet törleszthet. Egy 5 évvel ezelőtti, forint alapú autóhitelnek már akkor 60 ezer volt a havi részlete.

Abban az időben persze gyakorlatilag bárki kapott hitelt az autóvásárláshoz, főleg az autókereskedőkön keresztül. Hiába volt ott már akkor is a Merkantil Bank vagy a Budapest Bank, szemmel láthatóan nem működött a közvetlen hitelfelvét. Hát persze, hiszen a kereskedők nem az autók eladásából, hanem a hitelközvetítésből éltek. Új autó eladásánál 10 százalék, míg használt autónál 22 százalék jutalék ütötte a markukat a felvett hitelek után. Akár 0 százalék önerővel is hozzá lehetett jutni a kocsihoz, bár az autó értéke már abban a percben kisebb volt, mint a hiteltartozás, amikor kigördült a szalonból. (Jó sok ilyen hitel be is dőlt.)

Most viszont – miután a piac teljesen összezuhant – olyan áron lehet forint autóhitelhez jutni, mint annak idején a svájci frankos hitelhez. Ha egy 3 éves 2,5 millió forintba kerülő kocsira szeretnénk egymillió forint hitelt felvenni, akkor 5 éves kölcsönnél a havi törlesztőrészlet 17,5 ezer forint a Budapest Banknál, közel 20 ezer a CIB-nél és 24 ezer a Merkantilnál. (Honlapunkon cikkünk az autóhitelekről itt olvasható, a hitelek kondíciói pedig itt találhatóak.)

A gépjárművek vevőinek érdemes a hitelintézeteket közvetlenül is megkeresni. Úgy tűnik, egy szinte nem létező piac rendeződik most át, illetve pontosabban vissza (régen ugyanis természetes volt, hogy nem csak pénzügyi vállalkozások, hanem bankok is működnek ezen a területen). A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) idei első negyedévről készített gyorselemzésében is megállapítja: az átlagnál nagyobb mértékben esett a gépjármű-finanszírozás. Az új gépjármű-értékesítésben volt ugyan egy kis élénkülés 2011 hasonló időszakához képest, de a használt gépjárművek kereskedése ezzel egyidejűleg zsugorodott.

Az autóhitelezés egészen biztosan átalakul (ezt jelzi az említett bankok példája is), de még nem igazán látjuk, hogy pontosan mi következik. A hitelre szorulókkal elsősorban a kereskedők találkozhatnak, de a szabályozás változása és a jutalékok csökkenése őket nem teszi eléggé érdekeltté abban, hogy az elmúlt években tapasztalthoz hasonlóan partneri kölcsönt ajánljanak. Az autófinanszírozásra szakosodott vállalkozások helyzete is egyre nehezebb, már csak azért is, mert kevesebb pénzhez jutnak a bankoktól (ebből a forrásból tudnak kölcsönözni).

Egyelőre lefelé tartó spirál ez. Szűkül a finanszírozói kör, de közben – mint azt több kereskedőtől is megtudtuk – csökken azoknak a száma is, akik hitelre akarnak autót venni. Körülbelül minden tizedik vevőben merül fel komolyan ez a lehetőség. Igény persze ennél több lenne, de sokan eleve kihullanak a rostán. A szolgáltatásukat melegen ajánló bankoknál számos kikötést találunk. Az elvárt önerő nagyságát meghatározza (egyébként logikusan) az autó kora, és a magánforgalomban persze előírnak állapotfelmérést is. Ezt amúgy ingyenesen kínálják.