AZ ÉN PÉNZEM

A forinthitelesek között is egyre többen akadnak, akik nem tudják fizetni a törlesztőrészletüket. Míg a devizahitelesek „megmentésére” több, ilyen-olyan megoldás is született, a forinthitelesek - ebben a tekintetben - másodrangú állampolgárok.

 A forinthiteleknél is nő azoknak a száma, akik nem tudnak törleszteni – derül ki a felügyelet legfrissebb jelentéséből. Ami persze nem csoda, hiszen a lakáshitelek kamata kezd az egekbe szökni. Miközben a hivatalos, állami kommunikáció folyamatosan azt állítja középpontba, hogy megmenti a devizahiteleseket (mindannyiunk pénzéből – teszem hozzá én), arról már nem igazán hallani, hogy a forinthiteleseknek is egyre nagyobb gondot okoz a törlesztés. (Az ingatlanhitelek 4-5 százaléka dől be, a fogyasztási kölcsönök közül pedig minden negyedik bukik.)

Ráadásul az is világosan kiderül, hogy az úgynevezett banki segítő programok is kevésbé hatásosak. Hiába kap ugyanis valaki haladékot egy-két évig a havi részletek csökkentésével, a hitel kamata olyan brutálisan megnőtt, hogy ugyanolyan gondot okoz a kifizetése, mint a devizahiteleseknek a részletek emelkedése.

Mert mi lett volna, ha – játsszunk el a gondolattal – nem a szabadságharcos utat követi kormányunk? Két évvel ezelőtt – a kételkedőknek javaslom a Magyar Nemzeti Bank honlapját - a svájci frank 185 forint körül mozgott. Nagyjából tehát azon a szinten, amin a végtörlesztést, az árfolyamrögzítést és a forintosítást meglépték. Az eurót 275 forint körül adták-vették. Aztán, amint megjelentek a teljesen újszerű, tankönyvekben még nem látott csodamódszerek, szépen elkezdett gyengülni a nemzeti devizánk. (Most jut eszembe: lehet, hogy a forint így szabadságharcol.) Mindezt rohamtempóban tette. Egy-két hónap alatt a svájci frank árfolyama a 200 forintos, majd év végére a 220 forintos szint fölé került. A tavalyi év is igen jól sikeredett neki, hiszen nyáron már tesztelte a 230-240 es szinteket, és a végtörlesztés bejelentése után nem nagyon láttuk 240 alatt. (Ne is beszéljünk a mostanában egyre többször felbukkanó 250 forint fölötti svájci frank árakról.)

Ezzel csak az volt a baj, hogy azemberek hatalmas része devizahitelekben csücsült, így a választók azt érezhették – nyilván teljesen tévesen -, hogy kormányuk rossz úton jár. Nosza, jött az ötlet: forintosítsuk a hiteleket! Jött tehát a végtörlesztés. Íme, a PSZÁF legfrissebb jelentéséből néhány adat: „Az ügyfelek a 2011. szeptember 30-i 5.611 milliárd Ft-os jelzálog-fedezetű háztartási devizahitel-állomány több mint 24 százalékát végtörlesztették kedvezményes árfolyamon, és ezáltal mintegy negyedével csökkent a háztartások jelzálog alapú deviza kitettsége. A program során a végtörlesztő devizahitel adósok összesen mintegy 370 milliárd forint tőketartozás-elengedésben részesültek, ami ügyfelenként átlagosan 2,186 millió Ft tartozás- elengedést jelent.”

Pontosan ezzel az elengedett 370 milliárd forinttal nőtt meg tehát először ennek a 170 ezer családnak a tartozása a kormány unortodox gazdaságpolitikája miatt, amit aztán nagyvonalúan elengedett nekik ugyanez a kormány. Csakhogy a cechet nem ő fizette, hanem a bankok, és az összes többi hitelfelvevő.

Végtörleszteni zsebből azok tudtak, akik valójában nem is szorultak semmilyen állami segítségre. A kétharmadu zsebből fizetett. Többen is megírták már, hogy a saját köreiken belül ki mennyit nyert a bulin. Akiknek nem volt pénzük, azok kénytelenek voltak forinthitelt felvenni. Csakhogy közben a forinthitelek kamata – éppen a forint árfolyamának gyengülése és még külön a végtörlesztés okozta veszteségek ellensúlyozása miatt is - elkezdett emelkedni. Így nőtt a 9,5 százalék körüli hitelár (thm) 12 százalék fölé az ingatlanhiteleknél. Nemcsak a kiváltó hitelek drágultak, de minden lakáshitel ára megemelkedett. Szívtak azok, akik hitelből végtörlesztettek. (Hallottunk olyan adósról, aki 18 százalékos thm-mel kapott csak kiváltó hitelt.) És nagyon rossz helyzetbe kerülnek azok is, akik eddig is forinthitelt fizettek, mert az ő kölcsönük ára is emelkedik. Egyre többet fizetnek tehát a forinthitelesek, egyre többen dőlnek be közülük is.

Lehet szidni a bankokat, mert a piaci viszonyoknak megfelelően reagálnak. Ha nem így tennének viszont, egy filléremet sem tartanám a bankban. És ezt nem ajánlanám másnak sem.

Sokan dühöngtek (a nálunk kommentelők közül is) azon, hogy a bankok úgy rángatták adósaik kamatait felfelé, ahogy akarták. Valóban, még a három évvel ezelőtt született szabályozásnak is csak annyi volt a hatása, hogy vagy harminc ponton keresztül sorolták a bankok, mi is ad nekik alapot a drágításra. Ezek között még (némiképp sarkítottan) a takarítási költségek emelését is megtalálhattuk.

Változott a világ, április elsejétől megvalósult az átlátható árazás. Mostantól egyértelműen a pénzpiaci mozgások határozzák meg a kamatot. Eltűnt a kezelési költség, és vége lett az ügyfélcsalogató, korlátos időszakra szóló akcióknak is. Egyúttal lehetőséget kaptak a régebbi hitelekben csücsülők, hogy kezdeményezzék: bankjuk alakítsa át az ő szerződésüket is az új előírásoknak megfelelően.  Most hol vannak vajon a tiltakozók? A váltást ugyanis eddig szinte senki sem kérte. A határidő pedig augusztus végén lejár.

Megpróbáltunk utánajárni annak, mi okozhatja ezt a nagy érdektelenséget.

Aligha meglepő módon, a legfőbb ok alighanem az, hogy nagyon kevesen tudnak erről a lehetőségről. A bankok többsége mindent meg is tesz azért, hogy ez így is maradjon. Több órás kutakodás után sem sikerült az átszerződéssel kapcsolatban semmit megtudnunk például az AXA, a CIB, az Erste, a Raiffeisen, az UniCredit és a Volksbank honlapján. Különlegesség a Budapest Bank (BB), amely közzéteszi, hogy az összes eddigi hitelt milyen kamat mellett köthetik – immár átlátható árazás mellett – az adósok újra. Cseppet talán nehezíti a tájékozódók helyzetét, hogy ez a sorokkal sűrűn teletűzdelt dokumentum 346 (!) oldalra rúg.

A feltételeknek utána lehet még nézni az MKB-nál (itt sem könnyen, a listát a bank segítsége nélkül önállóan aligha találtuk volna meg). Az OTP tájékoztat, de a konkrét (új) kamatmértékek egyszerűen nem ismerhetők meg.

Azokat az elszánt adósokat pedig, akik valahogy mégis értesültek a lehetőségről, a bankfiókokban igyekeznek gőzerővel lebeszélni. Persze csak akkor, ha az első akadályt veszik, és az értetlenkedve figyelő banktisztviselőnek szabatosan és szakszerűen meg is tudják fogalmazni, pontosan mit akarnak. (Magam is többször tapasztaltam, hogy ha a bankosok nem akarnak valamire válaszolni, akkor valahogy elfelejtik a köznapi magyar nyelvet.)

Tény persze – mint arról már külön is írtunk –, hogy referencia kamatok alkalmazásának is van hátulütője. Az uniós és a svájci irányadó kamatlábat is emelhetik (mindkettő elég mélyponton van ehhez), a felár meghatározásánál pedig elég vastagon fog most a bankok ceruzája. Bárki tud olyan elrettentő grafikon produkálni, amitől csak sikítva menekülni kezd az adós.

Érdemes azonban végiggondolni, hogy vajon a régi (szabadon változtatható) kamat hogyan alakul majd, ha a világban még rosszabbra fordul a helyzet.  Azt mindenesetre elég nehéz elképzelni, hogy a bankok éppen a nem átlátható árazású kölcsönöknél lesznek majd visszafogottabbak…

A devizahitelesek számára kidolgozott új árfolyamgát minden híresztelés ellenére jó lehetőség. Az igénylésről azonban régebben a bankok, most pedig a minisztérium próbálja az érintetteket lebeszélni. Vajon mi lehet a háttérben?

Meglehetősen felháborítónak tartottuk, hogy a bankok egy része a védernyő korábbinál sokkal jobb formája ellen szinte annak megszavazása pillanatában elkezdett dolgozni. A devizahiteleseket figyelmeztették arra, hogy így további tartozást halmoznak fel. (A konstrukció előnyeiről most nem szólnánk, ha valaki figyelmesen átnézi a táblázatot, amiben összefoglaltuk a jellemzőket, maga is ítéletet alkothat.) Olyanról is hallottunk, hogy pénzügyi intézmények megpróbálták úgy beállítani, mintha a piaci és a fix árfolyam törlesztőrészlete közötti különbséget az adósnak kötelező lenne megtakarítani. Ha valaki beugrott volna, jelezzük: bár valóban célszerű tartalékolni (már ha tud valaki), ez semmiképpen sem kényszerűség.

Hát igen, a bankok meg akarják spórolni a kamatszámla (lásd táblázatunkat) miatti veszteségeiket – gondoltuk. Mostanra viszont mintha fejre állt volna a világ. A bankok között ugyanis nem egy akad, amely levélben hívja fel ügyfelei figyelmét arra, milyen jó lehetőség az árfolyamgát. A nemzetgazdasági tárca viszont, ahol korábban azt hangoztatták, hogy minél szélesebb kör számára szeretnék elérhetővé tenni a fix árfolyamú törlesztést, hangot váltott.

Annak az adósnak, aki ha nehezebben is, de képes fizetni a megnövekedett svájci frank árfolyam ellenére a törlesztőrészletet, mindenképpen jobb, ha az eredeti szerződési feltételek változatlansága mellett törleszt tovább – olvasható a tárca közleményében. Szerintük az árfolyamgát azoknak lehet leginkább megoldás, akik olyan nehéz helyzetbe kerültek, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a közeljövőben törlesszék az adósságot. Szerintünk viszont ez egyáltalán nem így van. Már csak azért sem, mert az árfolyamgátat eleve nem a legnagyobb bajban levőknek találták ki. Számukra más eszközök (forintosítás, Nemzeti Eszközkezelő) jöhetnek szóba.

A fene se akar (sőt!) ismét vészforgatókönyvekről írogatni. Sajnos azonban, ha az egyet és a kettőt összeadjuk, nehéz nem arra gondolni, hogy a korábbinál reálisabbá vált az árfolyamok elszállása. Az állam ugyanis nyilván előre kalkulált a kamatszámla rá eső terheivel. A kiszámíthatatlan a plafon (ismét csak: lásd táblázatunkat!) feletti szint kiadási igénye. A bankok is számoltak a kamatszámla rájuk háruló terhei miatti veszteségekkel. Az efeletti fájdalom azonban eltörpülhet, ha arra gondolnak, az adósok helyzete az esetleg vészesen gyengülő forint miatt mennyire drámaian romolhat.

Az mindenesetre tény, hogy az IMF-hiteltárgyalásokról szóló hírek finoman szólva is igen ellentmondásosak – ami pedig jelentős hatással van a devizaárfolyamokra. Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben kijelentette: hónapok óta egyre vár a Nemzetközi Valutaalapra, de csak nem jönnek. A Reuters megkeresésére az IMF magyarországi küldöttségének vezetője írásban nyomatékosította: a tárgyalások megkezdése teljes mértékben a magyar kormánytól függ. A sikeres tárgyalások érdekében pedig kritikusan fontos az európai hatóságok támogatása.

A labdát tehát szépen pattogtatják. Ez a játékszer azonban nem más, mint a mi fejünk. A játszma pedig nem csak a devizahitelesek számára lehet sorsdöntő.

*efelett mindent az állam áll, tehát a tőkeszámlán sem keletkezik további adósság

Ma senki sem akar lakáshitelt felvenni, de ha mégis szeretne, nem adnak a bankok. A helyzet javítására akadnak ötletek, de úgy tűnik, ezek jobbára politikai vitába fulladhatnak. Az állami támogatás és a szocpol hozhatna némi élénkülést, de a szakemberek ezektől sem várnak túl sokat.

Mint előző cikkünkben leírtuk, a jegybank a jelzáloglevél piac felszabadításában látna esélyt a lakáshitelezés némi megtámogatására. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) erre gyorsan reagált, érvelésében érdekes módon kiemelten szerepeltetve, mennyire fontos is az intézményi és szabályozási környezet stabilitása. Ez a szempont pedig korábban egyáltalán nem bukkant fel a bankadó, a magánnyugdíjpénztári rendszer „kinyírása", illetve a végtörlesztés lehetőségének ripsz ropsz bevezetése kapcsán. A PSZÁF akkor jobbára hallgatott, pedig elsősorban éppen ezek az intézkedések bolygatták annyira fel a piacot, hogy most vészintézkedéseket fontolgat az MNB.

Nincs ezen persze semmi csodálni való, hiszen – mint azt a felügyeleti érvelés néven is nevezi – a jegybanki javaslat liberalizációt jelent. Már a szó is borzalmas mostanában!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mai helyzetben még az MNB elnöke, Simor András által jelzett 0,5-0,8 százalékpontos kamatcsökkenés (ami várható lenne a változások után) is szinte észrevétlen lehetne. A kamatok ugyanis olyan magasságba szárnyaltak már fel, hogy ekkora csökkenését szinte meg sem éreznének az adósok. Ráadásul azon, hogy senki sem akar hitelt felvenni, illetve adni, az ilyen lépések önmagukban biztosan nem segítenek. Lassan úgy néz ki, a lakáshitelezést semmi sem húzhatja rövid távon ki a gödörből.

A bankok egy része a szocpol újbóli bevezetésétől és az egyéb állami támogatásoktól vár némi élénkülést. Az OTP Jelzálogbank most kiadott elemzése viszont ezekben sem talál túl sok fogódzót. Mint írják, a szocpol és az - egyelőre még az EU illetékes szervének jóváhagyására váró - új lakások vásárlására felvehető államilag támogatott hitelek mind üdvözlendő lépések, de nem lendíthetik igazán fel az idei keresleten.

A szocpolnál a gyerekszámtól függő minimális lakásmérethez rendelt támogatási összeg túl alacsony ahhoz, hogy vásárlásra ösztönözze az amúgy csekély önerővel rendelkezőket. Az idei várakozásokat emellett az OTP szakemberei szerint lehűtheti a bizonytalan makrogazdasági környezet, valamint – ahogy szépen megfogalmazzák:  „annak a vélekedésnek a beigazolódása, hogy a végtörlesztés nagyon sok család és háztartás megtakarításait nullázta le”.

Elképesztően magas kamatokat is kínálnak a bankok az euróbetétekre. Az FHB 6 hónapra 4,5 százalékot, 12 hónapra pedig 5 százalékot ad. Az Unicredit a kétéves lekötésre 5,25 százalékot, az ötévesre pedig már évi 6 százalékot is fizet. Korábban arra sem volt nagyon példa (legfeljebb csak egész hatalmas összegeknél), hogy egy pénzintézet kedvezőbb váltási árfolyammal csábítsa ügyfeleit forintjuk devizára váltására és lekötésére. Pedig ezt most az MKB és az FHB is megteszi.

Az euró zónában közben a kamatszint a szabad szemmel láthatatlan tartományban van – és vélhetően hosszasan marad is (már persze, ha lesz még euró zóna). Ezt megtapasztalhatták a saját bőrükön azok is, akik pénzüket a határokon túl vélték biztonságban tudni. A bankosokkal beszélgetve kiderül: a megugró devizabetéti kamatszint egyik fő oka éppen a külföldre vitt pénz lehet. Mint suttogva több bankfiókban dolgozó is rebesgeti: decemberben és januárban a szokásos tízszeresét tette ki az eurókivét összege. Ennek a pénznek pedig jórésze ausztriai, illetve szlovákiai szolgáltatóknál landolhatott (nyilván ment azért belőle végtörlesztésre is). Megdöbbentő módon sokszor magukat a bankókat cipelték ki honfitársaink (ez önmagában értékvesztést hoz, hiszen ilyenkor a váltásnál a sokkal kedvezőtlenebb valutaárfolyamot alkalmazzák, szemben az átutalásnál megszokott devizaárfolyammal).

A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján úgy számoljuk: a 2011-ben a bankoknál tartott devizabetétek akkor maradtak volna változatlan szinten, ha a tavalyi záró állomány 1272 milliárd forintra rúg (figyelembe vettük a forint időközben bekövetkezett tíz százalékos értékvesztését is). Ezzel szemben a tényleges összeg 1084 milliárd forintot tett ki. Közel 200 milliárd forintnyi deviza tehát „elfüstölt”. Ez nagyjából egybevág azokkal a szakértői becslésekkel, amelyek körülbelül ekkora összeg apránkénti kiviteléről szóltak.

Logikusnak is tűnik a deviza „menekítése”. Részben azért, mert ez az az ügyfélkör, amely devizában takarékoskodásával már korábban is kifejezhette a forint iránti bizalmatlanságát. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az állam fizetésképtelensége esetén (amiről az év vége felé egyre több neves személyiség is lehetséges fejleményként beszélt) elsőként a devizabetétek kerülhetnek veszélybe. A végtörlesztéssel megszületett a minta (fejtegették nekem többen is akkoriban): a kormány nyomott árfolyamon kötelezővé teszi az átváltást.  (Ez azért – ha valaki hisz a bekövetkezésében – eléggé átértékeli a hozamra vonatkozó kalkulációkat.)

Látszik tehát, mint azt két korábbi bejegyzésünkben megírtuk (Ki kelt itt bankpánikot, Ingatlanba is menekül a pénz), szó sincs arról, hogy a bankokban ingott volna meg a megtakarítók bizalma. A hitelintézetek szenvedik viszont meg a dolgot. Mint látszik, például azzal, hogy szabályszerű harcra kényszerülnek (ha nem lenne muszáj, aligha adnának ilyen magas kamatokat) a devizabetétekért.