Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogyan olvaszthatjuk le vagyonunkat

Az elmúlt tíz évben megfordult a világ. Trónfosztottá vált az ingatlan, az állam pedig a bankok elől szívja el a pénzt. Alapvető változás pedig, bár igény nagyon is lenne rá, egyelőre nem igazán látszik.

Kiszámoltuk, hogy annak, aki nyolcmillió forintért vett ingatlant 2002-ben (érdemes leszögezni, hogy az év legelején, még a hitelboom által kiváltott nagy áremelkedés előtt) reálértéken ma 6,9 millió forintot ér a pénze. Aki ugyanakkor ugyanennyit tett egy befőttesüvegbe, az pénzén ma mindössze 4,8 millió értékű árut vehet. Kalkulációnkhoz a fogyasztói árak változását, a KSH, valamint ingatlanközvetítők átlagos lakásárakra vonatkozó adatait vettük alapul.

Utóbbinál persze az átlagok mögött jókorák lehetnek az eltérések. Nem mindegy ki, hol, milyen ingatlant vett. A házakra és lakásokra sokan azért esküsznek, mert „az megmarad” (nem csődöl be, nem teszi rá senki a kezét). Ezek mellett a szempontok mellett hangsúlyosan szerepel, hogy az éves hozamot (az állagmegóvási költségekkel, bár ezzel – annak ellenére, hogy tízéves időtávban már biztosan felmerül – sokan nem kalkulálnak) a bérbeadástól remélik. Az eladáskori értéknövekedés így szinte csak bonbon. Minden (nem lehet eleget hangsúlyozni: átlagokon alapuló) számításunk szerint a válság előtt ez a bonbon is jó vaskos volt. A helyzet azonban nem csak az eladási áraknál változott.

Mint az Otthon Centrum (OC) elemzéséből kiderül: a bérbeadást is megtépázta a válság. 2007. és 2011. között a téglalakások bérleti díja csaknem 20 százalékkal csökkent. A panellakások esetében ugyanezen időszakban 14, a házak esetében pedig 13 százalékos a visszaesés. (Az OC is megjegyzi azonban, igazán nem sokat lehet tudni erről a piacról, a magas tulajdonosi arány miatt ugyanis viszonylag szűk, az ügyletek többsége pedig ezen belül is a szürke vagy fekete zónába esik.) Ha a fogyasztói árak időközbeni alakulását is figyelembe vennénk, nyugodtan méretes bukóról beszélhetnénk. A lakásgyűjtögetők (erről a jelenségről korábban már írtunk) közül sokan most azt sem tudják, hová kapjanak. Több olyan ingatlan is szerepel a közvetítők adatbázisában, amelyet hosszú próbálkozás után sem tudtak bérbe adni. A tulajdonos most hol vevőt, hol pedig bérlőt keres – nem sok sikerrel.

Többeknek, akik éveken keresztül tartogatták ingatlanaikat – még úgy is, hogy szinte soha nem találtak bérlőt – hosszan magyaráztam: számolja csak ki, hogy mekkorát bukott (és ez még a válság előtt volt!) a tartogatás miatt. Ha ugyanis nem az elképzelt, hanem a valós áron eladta volna az ingatlant, amikor azt elkezdte hirdetni, a pénzt pedig kockázatmentesen (tehát állampapírba vagy bankbetétbe) befekteti, már jóval több pénze lenne a vágyott árnál.

Most kiszámoltuk: aki az elmúlt tíz évben bankbetétben átlagos kamatozás mellett tartotta az említett nyolcmilliót, mára megduplázta eredeti befektetését, ezen belül több mint 1,5 millió forint reálhozamot zsebelt be. Konkrétan 16,06 millió forint boldog tulajdonosa lehet. Az egyéves kincstárjegyet választóknál erre még 30 ezer plusz is rakódhatott. A bankbetétek és az állampapírok hozamát összevetve jól látszik, hogy évente változhat, melyiket érdemes választani (most éppen inkább az állampapírt).

Ez a helyzet hosszabb távon aligha maradhat így. Az ingatlanközvetítők (szakmájukból következően logikusan) próbálják a kis pozitív jeleket összekaparni, de optimizmust igazán ők sem tudnak sugározni. A bankok alig hiteleznek, az állam egyre újabb módszereket talál ki, hogy közvetlenül gyűjthesse be a lakossági forintokat. Jó magas kamatot kínálva értük.

Hát, innen szép nyerni.

16 Tovább

Mohó vagy? Ráfázol!

Adhattam volna ennek az írásnak a „Tuti tippek a pénzvesztéshez II.” címet is. Előző posztunkra ugyanis érkezett néhány olyan visszajelzés, aminek alapján úgy láttam, érdemes még a témát egy kicsit kiegészíteni.

Előrebocsátom, hogy a fene se akar okoskodni! A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy nem lehet eleget hangsúlyozni: nincs ingyenebéd! Ahol az ár-érték arány feltűnően eltér, ott valami suskus lehet. Soha nem felejtem el, hogy amikor lázas lakáskeresőben voltam, találtam egy olyan bombázó ajánlatot, hogy csak na! Izgatottan hívtam a megadott számot, ahol egy srác közölte: az ár csak erre a hétvégére érvényes (szombat reggel jelent meg a hirdetés). Majd ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztatta: vigyem oda kápéban a foglalót, és már szerződhetünk is. Letettem a kagylót. Később egészen véletlenül tudtam meg, hogy több tíz volt azoknak a száma, akik beugrottak, a fiúnak pedig, aki levette őket semmi köze sem volt a lakáshoz (kinyitotta az ajtót, kicserélte a zárat, és úgy árulta a külföldön levő tulajok kéróját). Nem kapták el.

Az ilyen és hasonló csalók az emberi mohóságra játszanak. Hallottam több olyan történetet, amikor a merészek nyertek (jó kocsi, jó üzlet stb. mind a másé… de az is lehet, hogy az érintettek csak lelkesen önigazolnak), gyanítom azonban sokkal több a kijózanító ébredés. Szerencsés esetben nem azonnal. Ilyenkor még van idő kiszállni, de senki se lepődjön meg, ha ez – minden előzetes ígéret ellenére – még sem sikerül.

Most ráadásul igen veszélyes időket élünk. Meglehetősen széles réteg keres magának valamilyen megélhetési lehetőséget. Akadnak köztük bőven ügyes értékesítők (számos ügynök elől vették el a kalácsot, sőt a kenyeret is). Mások pedig a munka nélküli meggazdagodás útját keresik (ahogy előző posztunkban szerepelt: lám, a Józsi is…).

Szinte tálcán kínálja magát a megoldás: multi level marketing (MLM) értékesítési, vállalkozási forma. Csak egy jó ötlet kell! Lehet kínálni aranyat, devizát, kötvényeket, ingatlanokat, bármit. A lényeg, hogy pörögjön az üzlet, minél többen szálljanak be, így a lánc tetején levők szép pénzt kaszálhatnak. Arról meg sokan hallottak, hogy például az Amway esetében milyen pompásan működött a dolog. Sőt. A céget jó harminc éve Amerikában a kereskedelmi szövetség beperelte piramisjáték vádjával. A bíróság nem nekik adott igazat. Az MLM azóta is virágzik.

A tengerentúli bíróság több tényezőt is meghatározott, aminek alapján elválasztható az ocsú a búzától, az MLM a piramisjátéktól. Ezek között szerepel például visszavásárlási garancia, de a raktáron levő készletek 70 százalékának eladása is. Pénzügyi (pláne származtatott, szintetikus) termékeknél mindkettő eleve a vicc kategóriája.

8 Tovább

Nyugdíj: semmi sem igaz

A pénzügyi felügyelet közzétette a nyugdíjpénztárak által elért hozamokat, és azt is, hogy a tagok pénze tíz év alatt a különböző kasszáknál miként gyarapodott. Nem meglepő, hogy óriási eltérések akadnak. Egy átlagos befizetéssel rendelkező magánpénztári tag a tízedik évben 1,1 millió forintnál is többel rendelkezik, ha jó kasszát és portfóliót választott. Míg szerencsétlenebb társának még az időközben befizetett 720 ezer forintnál is kevesebb gyűlt össze a számláján (akad olyan pénztár, ahol a vagyonnövekedési helyett inkább vagyoncsökkentési mutatóról beszélhetünk).  Az önkéntes pénztáraknál az átlagos havi ötezer forintos befizetésnél is mintegy százezer forint a legjobban és a legrosszabbul teljesítő között a különbség.  Nagyobb összegeknél persze az eltérés is jóval több.

Végignéztük az adatokat, hogy vajon akad-e valamilyen elv, ami segíthet a pénztárválasztásban. Rossz hírünk van: ilyen egyáltalán nincs. A pénztárak ugyan, folyamatosan mondogatják, hogy minél nagyobb a kezelt vagyon, annál jobb eredmények érhetők el. Ez persze nyilván igaz – az ő profitjukra. A tagok pénzének gyarapítására viszont cseppet sem. Az azonos típusú befektetéseknél (ezeket lehet felelősen összemérni) ugyanis egyáltalán nem mutatható ki, hogy a több pénznél magasabb lenne a hozam.

A függetlenség vagy a nagy pénzügyi hátterű csoporthoz tartozás alapján sem lehet igazán különbséget tenni. Szokásos érv, hogy a bankok, biztosítók nem versenyeztetik a vagyonkezelőt, így a díjak magasabbak, a teljesítmény pedig rosszabb. A magasabb díjak az önkéntes pénztáraknál tulajdonképpen ténynek tekinthetők (itt se sokat számít a kezelt vagyon nagysága, hiszen annak lefelé kellene nyomni a költségeket), a magánpénztáraknál ezt a jogalkotók vitték annyira le, aminél a következmények még nem igazán láthatók.

A teljesítménynél viszont nem igazolható a függetlenség jótékony hatása. Az önkéntes pénztárak összesített adatainál (a különböző portfólióknál elért hozamot az ott tartott pénz nagysága alapján vettük figyelembe) 2011-ben az Életút győzött a maga közel 4,6 százalékos átlagos hozamával. A második helyet 3,2 százalékkal a K&H szerezte meg. A legtöbbet pedig a Honvéd tagjai bukták (itt a pénztár egészének teljesítménye mínusz 2,4 százalék lett). A pálmát a magánynyugdíjnál is az Életút szerezte meg (nem is akármilyen, 8,49 százalékos átlagos hozammal), a Quaestor viszont több mint öt százalékot vesztett tagjai pénzéből. Ezt is alul tudta azonban múlni az OTP a maga közel 6,6 százalékos negatív hozamával.

Tíz éves időtávban a magánkasszáknál a toplistát a klasszikus és a növekedési portfóliónál is az AXA vezeti. A kiegyensúlyozott portfóliónál viszont nagyot vert rá a mezőnyre a Generali. A Quaestornál azonban a legkockázatosabb befektetéseknél 10 éves időtávban is buktak a tagok. A következő legrosszabb ugyanennél a portfóliónál az OTP, a maga három százalék alatti éves hozamával.

Az önkéntes pénztáraknál nagyon jól teljesített az ING „D”, de a Bizalom dinamikus portfóliója is. A legrosszabbul az AXA Fiatalos lendület elnevezésű konstrukcióját választók jártak.

Szabálynak tehát leginkább az látszik, hogy nincs szabály. Menedzserek és vagyonkezelők vannak – eltérő tehetséggel és elkötelezettséggel.

0 Tovább

Betéti csiki-csuki

Bár a jegybanki kamatemelés – legalábbis egyelőre – megállt, az elmúlt hetekben is tovább kúsztak felfelé a betéti kamatok. A szemfülesek jól járhatnak, a lusták viszont veszítenek.


Nem mindegy, hogy melyik bankban és mennyiért kötjük le a megtakarításunkat. Bár a bankok az elmúlt időszakban emelték a nem akciós betétlekötések kamatát is, azért arra nagyon vigyáztak, hogy a legmagasabb kamatok ne járjanak automatikusan minden ügyfélnek. Továbbra is megfigyelhető, hogy a saját ügyfelek közül azok kaphatják meg a kiemelkedő ajánlatokat, akik „miközben fejen állva szavalnak, a bal lábuk kisujjával meg tudják vakarni a jobb fülüket”. Oké, túloztam, de ezzel talán sikerült érzékeltetnem azt, hogy mennyire szűk körnek jár az akciós kamat. Ehhez jellemzően sokat kell utalni, több banki terméket is igénybe kell venni, de meghatározzák azt is, hogy hányszor kell ehhez bankkártyával vásárolni.
Azt is díjazzák a bankok, ha új pénzt visz az ügyfél hozzájuk (legyen az akár régi, akár új kliens). Erre már többen is évi 9 százalék körül fizetnek. Nem mindegy azonban, hogy a 9 százalék 2 hónapra jár vagy 1 évre. Hiszen az akció lejárta után – ha szintén csak új pénzre adják a magas kamatot – csak a normál betéti feltételek szerint fizetnek, ami rendszerint jóval alacsonyabb.
Több bank is fizet 10 százalék feletti kamatot, ha a megtakarításunk egy részét befektetési jegyekbe fektetjük. Ezzel azonban legyünk nagyon óvatosak. Egyrészt nem tudhatjuk, hogy mekkora hozamot érhetünk el a befektetési jegyeken, amin – csak szólok – akár bukni is lehet. Másrészt kíváncsi vagyok, hogy a befektetési jegyet vásárlók mekkora hányada tudja, hogy mit is vesz valójában: mit jelent az a befektetés, mibe fektetik a pénzét és tisztában van-e a kockázatokkal, no meg persze a költségekkel. Ha ezekre „nem” a válasz, és csak a bank által ajánlott terméket vennénk meg, akkor eszébe ne jusson senkinek ide tennie a pénzét csak azért, hogy a megtakarításai felére két hónapon át évi 8 vagy 9 százalékot kapjon.
Fontos tehát, hogy az apróbetűket is elolvassuk az akciók láttán. Érdemes egyébként is odafigyelni a pénzünkre, és lekötni a folyószámlán megmaradó összegeket, hiszen ott továbbra is – jellemzően – a láthatatlan kategóriába tartozik a kamat. A bankok viszont nem jutalmazzák azokat az ügyfeleiket, akik egyébként is náluk teszik félre a pénzüket. A rendszeres megtakarítási programoknál egyáltalán nem emelkedtek a kamatok az elmúlt hónapokban. Folytatódik tehát a bankok és ügyfelek közötti csiki-csuki. A bank akciós kamatot ad, amit reklámozhat. Ezt csak a szemfüles, a pénzükre odafigyelő ügyfelek vehetik igénybe. A lejáratkor pedig vagy oda teszik a pénzüket, ahol újabb, jó akciót találnak (akár házon belül), vagy ha ezt nem tartják számon, nagyot buknak azon, hogy nem akciós, többnyire fele akkora kamaton ketyeg tovább a megtakarításuk. Esetleg nevetségesen alacsony kamattal csücsül a folyószámlán.

0 Tovább

Beledöglünk a kamatokba?

A tegnapi Magyarországról, pontosabban a magyar kormány ténykedéséről (törvényalkotásáról) folyó strassbourgi parlamenti vitát az ismerőseim közül meglepően sokan szinte teljes egészében végignézték. Mintha azonban mindenki mást látott volna. Én a jobb hírekre kiéhezve annyit vettem le az egészből, hogy várhatóan lesz IMF-megállapodás, ami után megnyugszanak a pénzpiacok, csökkenhet végre a kamatszint. Néhányan hangos derültséggel bizonygatták, mennyire naiv vagyok.

Ha kifut a pályára egy olyan csapat, amely teljesen kripli módon játszik, a végén azonban mégis bekínlódik valami gólfélét és nyer, attól még a szurkolóknak hosszabb távon nincs igazán okuk örömre – foglalta össze valaki, akit a piaci folyamatokban a legjártasabbnak tartok. Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani bíztató jelek (tartja magát a forint és a tőzsde is) értékelésénél nem árt figyelembe venni, hogy hiper jó hangulat van a világban.

Máris pici gyertyalángra zsugorodott az alagút végét számomra korábban jelző fény. Még ezt is kialvónak láttam, amikor áttekintettem, milyen kamatokat kínálnak hosszú távra a bankok. A hitelintézetek ugyanis gondos mérlegeléssel és fokozott óvatossággal kötelezik el magukat évekre. Az sohasem jó jel, ha még a legnagyobbak (mondjuk ki, a nem éppen a kiemelkedően jó kondícióiról közismert legnagyobb) is beszáll a kamatversenybe. Sőt, ezt éppen a tartós betéti számláknál (tbsz) teszi. Most pedig mintha éppen ez történne.

A tbsz-nél mára akad tíz százalék feletti kamat, de a kilencet többet is megütik. Miközben a jegybanki alapkamat hét százalékos. A betéteseknek persze ez kifejezetten jó hír. Már ha nem rettegnek attól, hogy ezek alatt a pokoli terhek alatt előbb-utóbb csak összeroppan az ország. A megtakarítók tehát nyerhetnek, mi mindannyian (ők is) azonban biztosan veszítünk. Százmilliárdok szállnak el az extrém hozamok miatt, ezek pedig hiányoznak majd az egészségügyből, az oktatásból, de a cégektől és a magánszemélyektől is. Ilyen prés alatt hogy lehet nőni? Ha pedig nincs növekedés, nincsenek új munkahelyek, sőt a régiek megtartása is egyre nehezebb.

Kezdeti optimizmusom után most inkább sírni lenne kedvem. Már csak azért is, mert elolvastam és meghallgattam néhány kormányzati kommentárt a parlamenti vitáról. Persze, úgy kell nekem, miért nem bujdokoltam el azzal a kis lánggal.

2 Tovább
«
12

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Utolsó kommentek