Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bizonyíték: 400 milliárd külföldön

Most kiderült az MNB adataiból, hogy az év végén valóban sokan vitték külföldre a pénzüket. A lakosság devizabetéteinek 40 százalékát nem itthon tartja.

Szerencsére megnyugodtak a kedélyek, amióta a piacok is azt árazzák, hogy meg fogunk egyezni az IMF-fel. A remények szerint tehát nem lesz államcsőd. Nem ez látszott azonban a karácsony előtti napoktól kezdve január közepéig. Noha régóta tart az a folyamat, hogy sokan viszik ki az országból a pénzüket, az év végén ez érezhetően felgyorsult. Nem véletlenül emelték meg a bankok az euróbetétekre adott kamatokat és akcióznak a maradék pénzért.

Mint korábban kiszámoltuk, mintegy 200 milliárd forintnyi devizabetét párolgott el a hazai bankokból egy év alatt. Az MNB legfrissebb számaiból – és kérdésünkre adott válaszából – kiderült, hogy a jegybank becslése szerint már 400 milliárd forintnyi devizát tart a lakosság külföldi bankokban. Miközben az itthoni bankokban december végén körülbelül 1086 milliárd forintnyi deviza volt az emberek számláin (ennek csupán a negyede tartósabban lekötött, tehát gyorsan csak veszteséggel mozdítható).

A banki számlaforgalom alapján egyébként az MNB arra a következtetésre jutott, hogy az év végén a háztartások növelték külföldi befektetéseiket. (Ezeket a statisztika csak nehezen tudja megfigyelni.)

Amikor december végén megírtuk, hogy menekítik az emberek a pénzüket az országból, sok kritikát kaptunk azt kérdezve, hol a bizonyíték. Hát, itt van. Ugyanis ennyi idő kell a statisztikák összeállításához.

És ezek az adatok még nem mutatják a januári pénzkivonást. Pedig az év második-harmadik hetében voltak olyan napok, amikor sokan bankpániktól tartottak. A deviza persze nem csak a külföldi bankokba menekült, sokan egyszerűen otthon kezdték el rejtegetni a pénzüket. Mint ahogy a végtörlesztéshez is hirtelen mintegy 120 milliárd forintnyi valuta került elő a cihákból.

Az biztos, hogy az itthonról kiutalt pénzek nehezen fognak visszaszivárogni. De azt remélem, talán tanult a kormány abból, ahogy a kormánytagok és a kormányzópárt vezetőinek nyilatkozatai csaknem bedöntötték a hazai valutát és csaknem bankpánikot okoztak. A bizalmat ugyanis nagyon nehéz megszerezni és nagyon könnyű elveszteni.

6 Tovább

Megvan, honnan zúdult ki a pénz!

Elképesztően magas kamatokat is kínálnak a bankok az euróbetétekre. Az FHB 6 hónapra 4,5 százalékot, 12 hónapra pedig 5 százalékot ad. Az Unicredit a kétéves lekötésre 5,25 százalékot, az ötévesre pedig már évi 6 százalékot is fizet. Korábban arra sem volt nagyon példa (legfeljebb csak egész hatalmas összegeknél), hogy egy pénzintézet kedvezőbb váltási árfolyammal csábítsa ügyfeleit forintjuk devizára váltására és lekötésére. Pedig ezt most az MKB és az FHB is megteszi.

Az euró zónában közben a kamatszint a szabad szemmel láthatatlan tartományban van – és vélhetően hosszasan marad is (már persze, ha lesz még euró zóna). Ezt megtapasztalhatták a saját bőrükön azok is, akik pénzüket a határokon túl vélték biztonságban tudni. A bankosokkal beszélgetve kiderül: a megugró devizabetéti kamatszint egyik fő oka éppen a külföldre vitt pénz lehet. Mint suttogva több bankfiókban dolgozó is rebesgeti: decemberben és januárban a szokásos tízszeresét tette ki az eurókivét összege. Ennek a pénznek pedig jórésze ausztriai, illetve szlovákiai szolgáltatóknál landolhatott (nyilván ment azért belőle végtörlesztésre is). Megdöbbentő módon sokszor magukat a bankókat cipelték ki honfitársaink (ez önmagában értékvesztést hoz, hiszen ilyenkor a váltásnál a sokkal kedvezőtlenebb valutaárfolyamot alkalmazzák, szemben az átutalásnál megszokott devizaárfolyammal).

A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján úgy számoljuk: a 2011-ben a bankoknál tartott devizabetétek akkor maradtak volna változatlan szinten, ha a tavalyi záró állomány 1272 milliárd forintra rúg (figyelembe vettük a forint időközben bekövetkezett tíz százalékos értékvesztését is). Ezzel szemben a tényleges összeg 1084 milliárd forintot tett ki. Közel 200 milliárd forintnyi deviza tehát „elfüstölt”. Ez nagyjából egybevág azokkal a szakértői becslésekkel, amelyek körülbelül ekkora összeg apránkénti kiviteléről szóltak.

Logikusnak is tűnik a deviza „menekítése”. Részben azért, mert ez az az ügyfélkör, amely devizában takarékoskodásával már korábban is kifejezhette a forint iránti bizalmatlanságát. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az állam fizetésképtelensége esetén (amiről az év vége felé egyre több neves személyiség is lehetséges fejleményként beszélt) elsőként a devizabetétek kerülhetnek veszélybe. A végtörlesztéssel megszületett a minta (fejtegették nekem többen is akkoriban): a kormány nyomott árfolyamon kötelezővé teszi az átváltást.  (Ez azért – ha valaki hisz a bekövetkezésében – eléggé átértékeli a hozamra vonatkozó kalkulációkat.)

Látszik tehát, mint azt két korábbi bejegyzésünkben megírtuk (Ki kelt itt bankpánikot, Ingatlanba is menekül a pénz), szó sincs arról, hogy a bankokban ingott volna meg a megtakarítók bizalma. A hitelintézetek szenvedik viszont meg a dolgot. Mint látszik, például azzal, hogy szabályszerű harcra kényszerülnek (ha nem lenne muszáj, aligha adnának ilyen magas kamatokat) a devizabetétekért.

7 Tovább

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Utolsó kommentek