Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Brutál idők vannak

Tavaly előrevetítettük, hogy 2012-ben brutál idők jönnek. Ismét beigazolódott számomra, hogy a legmerészebb fantáziát is képes túlszárnyalni (vagy mondjuk inkább úgy: alulmúlni) a valóság. Januárban járt 265-ön a frank és túllépte a 324-et az euró, az üzemanyag ára újabb és újabb csúcsokat döntött, a kamatszintről pedig talán jobb nem is beszélni. Nyilván nem mindegy, ki hová jár vásárolni, de én úgy érzem, a családunk által kedvelt élelmiszerek többsége nem csak az áfahatással (az adó 25-ről 27 százalékra emelkedése miatt) drágult. Ami pedig a fizetéseket illeti, rövidesen jön az igazság pillanata, kiderül: a minimálbér jelentős emelése, az adójóváírás és a szuperbruttó megszűntetése kit, miként érint. Ahogy egy könyvelő ismerősünk mesélte, az alacsony bérűeknél mintegy 20 ezer forintos emelésből nem egészen 200 forint plusz lesz a munkavállalók számláján.

Lehet izgulni, hogy a cégek mennyire tudnak talpon maradni ilyen körülmények között (az állam a saját intézkedései miatti jövedelemcsökkentést részben velük kompenzáltatja). Lesz-e leépítés, bezárás, kivonulás. Reméljük, most már legalább egyre rosszabbá nem válik minden! Az viszont így is biztos, hogy nagyon nehéz lesz az idei év (még államcsőd és alaposan nekilóduló drágulás nélkül is).

Érdemes, sőt muszáj tehát spórolni. Akadhat, aki most a Bahamáknál valamivel olcsóbb helyre utazik, más esetleg a dízelfaló terepjárót cseréli le takarékosabbra. Vagy mégsem? Engem mindenesetre alaposan elgondolkodtatott, hogy az idén – gyenge forint ide, gyenge forint oda – az egyik alkuszcégnél 43 százalékkal ugrott meg a síbiztosítást kötők száma az előző évihez képest. A kiutazók közel fele az osztrák síterepeket keresi fel, de Franciaország, Olaszország és Szlovákia is igen népszerű – tudatta a társaság.

Az persze örvendetes, hogy az utazók jobban odafigyelnek saját védelmükre (a drágább biztosítások voltak kelendőbbek, legtöbben az orvosi költségek és hegyi mentés fedezetet tartották fontosnak). Azt nem egészen értem, hogy az én ismerőseim közül többen miért sóhajtoznak azon, hogy egyszerűen nem tudják most megengedni maguknak az utazást.

Nem a megfelelő körben forgok talán?

5 Tovább

Durva drágulás jöhet

Le a kalappal a bankok előtt! Igen, meghajlunk a kreativitás nagysága előtt. Ha már mindenféle törvénnyel és szabályozással próbálják megkötni a kezüket, mindig kitalálják, hogyan lehet megúszni a korlátozást.

 

Elvileg indokolatlanul nem drágíthatják a nekünk felszámított költségeket, de megtalálták a módját, hogyan maradhatnak jófiúk. Nem drágítanak, csak akcióznak. Az akcióknak és kedvezményeknek pedig egyszer vége szakad. Így a ma nagyon olcsónak tűnő bankszámla néhány hónap múlva durván drágulhat. Néhány bank már most jelezte, hogy jövőre biztos megszüntet több kedvezményt is. Ezért minden akciónál derítsük ki, hogy meddig tart, és mi lesz utána!

 

Várjuk az olvasók történeteit az olvaso@azenpenzem.hu címre.

4 Tovább

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek