AZ ÉN PÉNZEM

Hétfőtől már hatályos az a rendelkezés, amely korlátozza, mennyit kérhetnek el a bankok adósaiktól. Az új szabályok szerint a mindennapi élethez nyújtott kölcsönök (ebbe a kategóriába tartoznak a hitelkártyák is) hiteldíja a jegybanki alapkamatot 39 százalékponttal haladhatják meg, szemben az egyébként alkalmazandó 24 százalékpontos felárral. A plafon tehát az előbbinél 46, az utóbbinál viszont 31 százalék. A korábbi 50 százalék feletti hiteldíjak (THM) – amelyekből volt bőven a piacon – tehát a múlt ködébe vesznek.

Legalábbis papíron mindenképpen ez lesz (ma még azért akadnak bankok, amelyek így néhány nappal a határidő előtt a beleütköznek a hitelplafonba). Valójában azonban nem egészen ennyire szép a kép.

A THM-rendelkezésben ugyanis akad egy kiskapu. Eszerint a mutatóba nem kell beleszámolni azoknak a szolgáltatásoknak a költségét, amelyek igénybevétele nem kötelező. A Provident a házhoz vitt pénzért kér vaskos díjat. Százezer forintos kölcsönnél ez a legolcsóbb, legrövidebb futamidő esetében az átutalásnál alkalmazott 12,7 ezer forintos pluszt 61 ezer forintra növeli. Ugyanilyen összegű, de 66 hetes futamidejű hitel esetén 125,4 ezer forint helyett 204,6 ezer forintot kell az adósnak törlesztenie.

A gyorskölcsönökkel foglalkozó több intézmény a csekkes fizetést bünteti. A Cofidisnél az ezért kért „mindössze” havi ötszáz forintos plusz teher majdnem 40 százalékkal dobja meg az eredetileg felvett összegre rakódó költségeket. Százezer forint hitelnél a csekkes fizetők a nem egészen 159,5 ezer forint helyett így 182,5 ezret fizetnek. A Citibanknál az egészet kifordítják. A kezelési költség ugyanis öt százalék, amit két százalékra lehet csökkenteni. Ehhez az kell, hogy az igénylő számlát nyisson a banknál, oda utaltassa fizetését, adjon egy csoportos beszedési megbízást és persze a hitel törlesztőjénél is ezt tegye.

A rendelkezés összességében azzal jár, hogy a bankok a korábbinál hosszabb futamidőre adnak csak személyi kölcsönt. Ez hosszabb távú eladósodást és persze a kölcsönvett pénzre rakodó nagyobb összeget jelent. Ha valakinek nagyon kell a pénz, persze ezt is vállalja. Legyen akár személyi kölcsön, akár hitelkártya.

Nem mindenütt teheti azonban meg. A CIB például úgy döntött, nem bíbelődik az egésszel. Régebben kínált hitelplasztikjait egyszerűen kivezette a piacról.

Lehet, hogy új fejezetet nyitott a pokoli terheket nyögő devizahitelesek életében a Szegedi Törvényszék. Az egyelőre nem jogerős döntések (a szegedi mellett másik is akad) alapján azonban még nem érdemes vérmes reményeiket táplálni.

Érvénytelennek nyilvánította a Szegedi Törvényszék a Partiscum XI. Takarékszövetkezet 2010. március 1-jétől 2010. június 4-ig hatályos általános szerződési feltételeit szerdán első fokon meghozott ítéletében. Az ítélet hatálya kiterjed a pénzintézet valamennyi ügyfelére, akik a bírósági döntés jogerőre emelkedéséig nem fizették vissza hitelüket.

A takarékszövetkezet szerződési feltételeiben az egyoldalú módosítás indokai között említette a forrásköltségek változását, teljes felsorolást azonban nem tartalmaz, így lehetőség volt arra, hogy a pénzintézet bármely egyéb okból változtasson a díjakon, kamatokon, költségeken – mondta indoklásában a bíró. A bíróság szerint a Partiscum általános szerződési feltételei alapján a hitelfelvevők azonban nem tudhatták egyértelműen, pontosan milyen körülmények változása esetén válik lehetővé a szerződés egyoldalú módosítása. A szerződések emellett tartalmaztak olyan speciális közgazdasági fogalmakat is, amelyek ismerete nem várható el a laikus ügyféltől. (Hmmm. Csak közbevetve: az autószerelőnél, a kórházban stb. is elvárható vajon, hogy mindenki számára érthetően fogalmazzanak?)

Az ügy több mint pikáns. A Legfelsőbb Bíróság (LB) ugyanis egyszer már elutasította az ugyanebben az ügyben hozott jogerős ítéletet. Az LB akkor kiadott közlemény szerint az, hogy az általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítására vonatkozó rendelkezései érvénytelenek-e, elsősorban a hitelintézeti törvény alapján kell eldönteni. A Ptk. szabályai (amire a bíróság döntését alapozta) akkor alkalmazandók, ha nincs speciális rendelkezés. Nem vagyok jogász, így bár elolvastam az LB döntését is, még sem tudom, hogy a mostani ítélet mennyire lehet összhangban azzal. Ennek megítélésre egyébként jogászok sem vállalkoztak, mondván: látni kellene, mit és miért is döntött pontosan a szegedi bíró. Elképzelhető ugyanis, hogy a takaréknál akadhatott olyan speciális szabály, amibe bele lehetett kapaszkodni.

A Szegedi Törvényszék mindenesetre most legalábbis jelzést adott arra, érdemes a többi devizahitelesnek is perelni.  Reményeiket egyébként egy korábbi – szintén csak elsőfokú – ítélet is fűtheti. Az OTP ellen ugyanis nyert egy adós, akinek jogi képviselője azt támadta meg, hogy a bank a svájci frank alapú kölcsönnél a kezelési költséget is devizában számította fel. Ezt a Békés Megyei Bíróság visszamenőleges hatállyal semmisnek minősítette.

Mindkét esetben kérdés persze, hogy másodfokon milyen ítélet születik. Az ügyfelek dühe mindenesetre érhető. Hiszen például a bankok svájci frankban számították fel a levelezési költséget, sőt azt is, ha valamilyen igazolást kértek tőlük. Itt Magyarországon, magyarok között. Ezt a pénzügyi felügyelet tavaly meg is tiltotta nekik. De itt nincs visszamenőleges hatály. Ugyanakkor a kezelési költség valójában nem az, mint amit a neve mutat. Általában ugyanúgy rakódik a tartozásra, mint a kamat. A bankok pedig – a reklámok miatt – úgy játszottak vele, ahogy akartak: „csak 3 százalék a kamat!” Éppen emiatt változik a szabályozás és áprilistól a kamaton kívül nem lehet külön kezelési költséggel is megterhelni a tartozást.

A perekkel azonban érdemes óvatosan bánni.  Hiénák ugyanis nem csak a bankok lehetnek. A most ígéretesnek tűnő ügyek még megjárják a másodfokot, ekkor látszik majd, hogy valóban mennyire bátran döntik össze a bíróságok a pénzügyi rendszert.

A kormányról már korábban kiderült, mennyire hisz a nagy garral bejelentett „vizsgálatok” népnyugtató hatásában. Tavaly ősszel a forint elleni spekulációt akarták felderíteni. (Az ügyben azóta semmilyen fejleményről sem lehet hallani.) Nemrégiben az került terítékre, hogy vajon miért veszi ki pénzét a bankból, sőt viszi Ausztriába sok magyar. Giró-Szász András kormányszóvivő két hete a Parlamentben tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: minden lehetséges eszközzel folyik a vizsgálat, hogy kik azok, akik valótlan hírekkel ijesztgetik a lakosságot.

Az egyik lap utánajárt, eddig mire jutottak a hatóságok. Úgy tudják, a kétmillió forint feletti bankbetétek államosításával egy blogbejegyzésben riogatott valaki. Az oldal, ahol az írás megjelent, január 10. óta nem érhető el. Nem tudom, mások hol mit láttak, de én számtalan hasonló bejegyzést olvastam a neten. Az egyik meglehetősen ismert blog (nem akarom hírbe hozni, ezért inkább nem írom le, melyik volt) még szavazást is tartott. A mintegy 12 ezer válaszadó úgy 90 százaléka (a pontos arányra nem emlékszem) reális veszélynek tartotta a betétek államosítását. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha blogbejegyzések valóban akkora hatásúak lennének, akkor tömegek mészárolnák le vélt vagy valós ellenfeleiket, gyilkolnák magukat vagy rohannának szupertakarékos kütyüt venni.)

A szupertitkos-szolgálatok, különleges kormányhivatalok és ki tudja még, ki és mi mellett úgy döntöttem, én is nyomozásba fogok. Tényleg, mi is indíthatja az általam amúgy elég józannak tartott magyarokat arra, hogy ráfizetéssel az országon kívülre vigyék pénzüket, illetve otthon dédelgessék az inflációval egyre fogyó vagyonkájukat?

„Minden lehetséges eszköz” híján nem hallgattam le vagy ki senkit, csupán beszélgettem és számba vettem, mi történt az elmúlt másfél évben. Az gyorsan kiderült, hogy a bankokkal a köztudatban semmi baj sincs. Már közhely viszont (csak a kormányoldal látja makacsul másként), hogy a magánnyugdíjpénztári történet alaposan megtépázta a magántulajdon szentségébe vetett hitet. A fideszesek parlamenti ámokfutása (a visszamenőleges hatály és az, hogy az egyik nap felmerült ötlet másnap törvénybe szentesült) pedig a jogrend iránti bizalmat ingatta meg. Az alapelveket ugyanis lehet unortodox módon kezelni, de akkor nem szabad csodálkozni, ha ezt más is így teszi.

Sokakban hagyott mély nyomot Lázár Jánosnak az Alaptörvényhez benyújtott javaslata, ami szerint, ha az állam az őt terhelő bármilyen kötelezettségnek nem tud a költségvetés szűkössége miatt eleget tenni, „hozzájárulást kell megállapítani”.  Több bankos is úgy gondolta, hogy ezen a passzuson simán érthetők a megtakarítások is. Ha nekem mondták, mondták másnak is.

A különböző események egyébként sokkal köznapibb szinten is hosszan sorolhatók. Egy-egy történet csak rétegeket érintett, de ezek szépen rakódtak egymásra (a hoppon maradóknak dolgozóik, családjuk, rokonaik és barátaik is vannak ám). A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány réteget: alig került hatalomra a mostani kormány, azzal fizettek az őket erősen támogató gyógyszerészeknek, hogy elrendelték, a patikák kerüljenek kötelezően gyógyszerészi tulajdonba. Ezzel a patikaláncok lába alól húzták ki a talajt. Fene se bánja (ezt még egyébként majd meglátjuk) mondhatjuk, de azt látni kell, hogy itt is a magántulajdon sajátos felfogása érvényesült. Annak lehet valamije, akinek a kormány ezt hagyja. Ez látszik a plázákkal kapcsolatban is. Le a hipermaketekkel, hogy jobban boldogulhassanak a kisboltok! Az utalványosok túl sokat kerestek (és tényleg), nosza államosítsuk az egészet! A béren kívüli juttatások (tuti buli, hiszen támogatás jár hozzá) kezelését azok végezhetik, akiket erre kijelölnek. Hogy egy frisset is említsek, az az egyetem maradhat az állam kegyéből talpon, amely megfelel a hatalom elvárásainak.

Ha valami törvénybe ütközött, már változtatták is a kívánt módon a jogszabályokat. Gyorsan és határozottan. Legutóbb a babakötvény mellett nyitható Start-számlák kizárólagos állami kezelésbe vételéről írt az elég jó kormányzati információkkal rendelkező Magyar Nemzet. A hírt szinte azonnal cáfolták. Az a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban, amely mindenre közleményben szól vissza, a baba-pénzeknél ezt nem tartotta szükségesnek. Csupán egy rádiónyilatkozatban hangzott el a cáfolat.

Érdekes. Vagy csak már paranoiás lettem? Az sem lenne csoda, hiszen én is ebben az országban élek.

A makulátlan hitelmúlttal rendelkezők teljes körű nyilvántartásáról szóló törvényt szeptember 19-én fogadta el a parlament. Novemberre azonban már jelentősen módosították is. Rájöttek például arra, hogy az előírt határidők egyszerűen nem tarthatók be. Azt a bakit is korrigálni kellett, hogy a pénzügyi intézményeknek a pénzforgalmi számlák adatait is fel kelljen vinniük. Gondoljunk csak bele, néhány nap negatív egyenleg a folyószámlán és ugrott a jó adósi besorolás.

Úgy tűnik azonban javítani való még így is maradt a jogszabályon, a bankszövetséggel ugyanis több kérdésben is folynak a technikai megvalósíthatósággal kapcsolatban az egyeztetések.

Már meg sem lepődünk azonban az ilyesmin. Kezdünk fásulttá válni, futószalagon rohannak be ugyanis a mindenféle javaslatok az ország házába. Egy fideszes képviselő ma álmodik valamit, holnap pedig már abból elfogadott jogszabály lesz. A jogászok fogják a fejüket, többektől is azt hallottam, hogy sohasem volt ennyire alacsony színvonalú a jogalkotás. Csak fércelgetnek – jegyezte meg egy, a jogásznemzedékek sorát tanító családi ismerősünk.

Az ATV-ben a végtörlesztésről elfogadott törvény utáni este Kálmán Olga a bankszövetség szakértőjétől arról érdeklődött, mondaná már meg, miért vonatkoznak a szabályok a nyaralókra is. Nem hiszem, hogy ezekre kiterjedne ez a lehetőség – mondta –, hiszen megállapodtunk, hogy amíg a szövetség nem áll elő saját javaslatával, többet már nem változtatnak. A 4831/2 számon benyújtott és elsöprő többséggel el is fogadott módosító indítvány úgy látszik elkerülte a bankszövetség jogászainak figyelmét. Vagy csak idejük nem volt ilyen apróságokkal foglalkozni.

Persze ezen sincs okunk meglepődni. A hitelintézeteknek mostanában annyi felé kell figyelniük, hogy beleszédülnek. Az egyik szabályozás még kész sincs, már jön a következő. Végtörlesztés több felvonásban, hiteldíj plafon és pozitív adóslista. Az utóbbi ők kérték, de most úgy tűnik mintha, mégsem örülnének neki felhőtlenül. Talán azért, mert a végtörlesztés igen csak megcsapolja a bankok nyereségét (többen vélik úgy, hogy az idei évet veszteség nélkül legfeljebb néhányan zárhatják). A hiteldíjjal kapcsolatos korlátozás pedig a következő évet is pocsékká teheti.

Azt nem tudom, hogy hányan akadnak ebben az országban, akiknek ez valóban örömöt okoz (a kormánypárt mindenesetre úgy vélheti, ez a többség), de abban biztos vagyok: nem csak a bankok sírnak majd. Ha a hitelintézetek tevékenységük szűkítésére kényszerülnek – a veszteség csökkenti tőkéjüket, a rossz jövedelmezőségi kilátások miatt pedig az anyabanktól sem számíthatnak pénzre – könnyen előállhat az a helyzet, hogy a pozitív adóslista annyit ér el: legalább akadnak, akik egyáltalán kapnak hitelt. Aki pedig eddig nem vett fel semmire kölcsönt, az csodálkozhat, jó hitelmúlt nélkül ugyanis nem is kap majd.