Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hitelesek: irány a bank!

A régebbi lakáshitelben csücsülők nem egyszer szembesültek már azzal, hogy a bank, ha úgy tartotta úri kedve, jókorát lökött a kamaton. Ebben a hónapban még van megoldás! Át lehet szerződni olyan kölcsönre, amelynél csak a pénzpiac (és nem a bank kénye) alakíthatja a kamatot. A svájci, de az európai irányadó kamatláb is nullával kezdődik, csak a tizedeseknél találunk értékeket. Ez pedig a szakértők szerint hosszan így marad (akad, aki 30 éves időtávról beszél).

A lehetőség tehát – ami már áprilisban megnyílt – elég vonzónak tűnik, az adósok azonban mégsem rohamozzák a bankokat. Azok ugyanis inkább igyekeznek úgy tenni, mintha nem is hallottak volna az átlátható árazásról. Miközben az ügyfelek számára – persze a banknak sokat hozó – teljesen érdektelen termékekről kéretlenül is kapjuk a szórólapokat, sőt telefonon is felhívnak minket, addig a hitelek átalakításának kondícióit hónapokig nem, vagy csak hosszú keresgélés után találhattuk meg a bankok honlapján.

Mi az átlátható árazás?

Az idén áprilistól az ingatlan fedezete mellett nyújtott kölcsönöknél kötelező az átlátható árazás. A kamat a pénzpiaci irányadó mutató alapján változhat, megszűnt a kezelési költség és az időszaki akció is. Akik tehát azóta vesznek fel hitelt, már nincsenek kitéve a bankok kényének-kedvének. A jogszabály lehetővé tette azt is, hogy a korábban eladósodottak augusztus végéig kérjék, hogy szerződésüket a bank az új szisztéma szerint alakítsa át. Ez vagy évekre rögzített kamatot, vagy egy irányadó pénzpiaci mutatóhoz kötött kamatozást jelent. Így a hitel ára csak akkor változik, amikor ez a referenciakamat is mozdul. Ez jellemzően a forint hitelek esetében a Bubor, devizahiteleknél az Euribor vagy CHF Libor.

És az ajánlatok

Akárcsak minden más banki termék esetén, itt is hatalmas a különbség a bankok ajánlata között. Csakhogy most az adósok ki vannak szolgáltatva a saját bankjuknak. Hiszen ha most akarok hitelt felvenni, és vagyok annyira okos, hogy körbenézzek a piacon, ki tudom választani a legjobb hitelt. (A mostani forint lakáshitelek kamata 11 és 18 százalék között szóródik!) Van tehát választási lehetőségem. A már futó hitelek esetében azonban nincs. A bank felajánlja az új konstrukciót, és vagy élek vele, vagy nem. A bankok egy részénél ugyanannyi lesz a hitelem ára az új kamatszámítási módszerrel, mint a régivel. Ekkortól azonban már én is láthatom, ellenőrizhetem, hogy mitől függ a változás. Ugyanakkor van olyan bank is (pl. a CIB), ahol drágább lesz a hitelem az új számítással. Mert a bank szerint hosszú távra kell befixálnia, hogy mennyit tehet rá a referencia kamatra, és ez neki nagyobb kockázatot jelent. Tehát a szerződés módosítását követően a futamidő végéig a kölcsön kamatozása referencia kamatlábhoz kötött marad, és újabb módosításra nincs lehetőség. Éppen ez adná az adósok számára a biztonságot. A banki feltételek alapján nagy sikerre nem számíthatunk az átlátható árazással kapcsolatban. Akad azért kivétel.

Van, akinek egyértelműen megéri

Azoknak az adósoknak, akik nem csúsztak meg a fizetéssel, érdemes bankjuknál érdeklődni. Esélyes ugyanis, hogy úgy állhatnak át a kiszámítható kamatozásra, hogy nem nő havi terhük. Ebben az esetben pedig (annak ellenére, hogy a még eleve nem drágább hitelt felajánló bankok is igyekeznek lebeszélni róla) érdemes váltani.

Ráadásul, ha a jövőben valaki úgy érzi, hogy túlzottan drágította egy bank a hitelét, és emiatt hőzöngeni kezd, akkor majd a szemére is vethetik: miért nem szerződött át átlátható árazásúra?

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

6 Tovább

Devizahitelesek: igenis van remény!

Nem igaz, hogy a Kúria döntése nyomán nincs esélye a devizahiteleseknek egy bankkal szembeni perben. Nem kell mindenbe beletörődni.

Viharos sebességgel söpört végig a neten a Napi gazdaság cikke arról, hogy a Kúria (leánykori nevén Legfelsőbb Bíróság) egyik döntése sok szelet kifoghat a perre készülő devizahitelesek vitorlájából, a szerződések generális megtámadása nem lesz járható út. Pedig mindössze annyi történik, hogy a Kúria lenyesegeti a „vadhajtásokat” ebben a nagy devizahiteles katyvaszban. Ennek köszönhetően kezd körvonalazódni az is, hogy miben támadhatóak a devizahiteles szerződések. Nem véletlenül vélik úgy az ügyvédek is, hogy a fent említett döntés kifejezetten kedvező, hiszen a Kúria mindössze egy rossz ügyvédi munkáról mondott véleményt. Sok mindent ugyanis nem vizsgált és nem vizsgálhatott. Viszont éppen ez adhat kapaszkodót a pereskedőknek. (A megjelent cikkünk a témában a jobb oldali hasábból érhető el.)

A Kúria döntése ugyanis egy EGYEDI beadvánnyal kapcsolatos, bár kétségtelenül generális megállapításokat is tartalmaz. Így kimondja, hogy ha a bankok a kamat mellett díjakat és költségeket is felszámítanak, vagy egyoldalúan módosítják a szerződést, az önmagában és általánosságban még nem tekinthető a jóerkölcsbe ütközőnek. Ennyi és kész. Szó sincs arról, hogy a szerződés, amit az adós kötött a bankkal, megfelelt-e a jogszabályoknak, tisztességes feltételeket tartalmazott-e. A banknak tehát lehetősége van az egyoldalú szerződésmódosításra, de ennek feltétele, hogy a szerződés külön pontban meghatározza azokat a feltételeket, amikor a bank változtathat. Tehát előre le kell írni a szerződésben, hogy mikor és hogyan módosulhatnak a feltételek, és – még egy fontos kitétel – elő kellett írni, hogy a módosítást a HATÁLYBA LÉPÉSE ELŐTT, hirdetményben kell közzétennie. (Csak hogy még bonyolultabb legyen: a kérdés megítélése időszakonként is változó, hiszen mások voltak a jogszabályok.)

Nos, kíváncsi vagyok, hány szerződésben van benne az egyoldalú módosítás hatályba lépés előtti közzététele. Nem is szólva a módosítás feltételeiről. Hiszen ezek általában arról szóltak (most lefordítom magyarra): én, a bank, akkor emelek és annyival, amennyivel akarok, és amennyit nem szégyellek. És arra is kíváncsi vagyok, hogy a szerződések és a banki üzletszabályzatok önmagukban mennyire jogszerűek. Ugyanis épp ez a legfontosabb része a Kúria döntésének: szükséges, hogy a szerződés és az üzletszabályzat jogszerű legyen. Márpedig ebben az egyedi esetben nem vizsgálhatta meg, hogy maga a szerződés és üzletszabályzat megfelelő volt-e, hiszen az adóst képviselő jogász ezt nem is kérte.

A kérdésben nagy fordulatot hozhat majd a Kúria őszre várható iránymutatása. Nem mindegy ugyanis, hogy mit mondanak ki abban a kérdésben: kinek kell állnia a kockázatokat. Hiszen ha a bank minden kockázatot az ügyfélre terhelhet – sokszor még ebben az esetben is az indokoltnál nagyobb mértékben nőttek a törlesztőrészletek -, akkor mi a fene dolga is van neki? Hol a hozzáértés, és egyáltalán mit csinál, ha nem kezel kockázatot? (Korábbi posztunkban arról írtunk, hogy szerintünk minden szereplő felelős a devizahiteles helyzetért.)

Ha pedig kimondják, hogy ezen a kockázaton osztozni kell, na, akkor szépen, egyenként meg lehet vizsgálni, hogy ez hogyan is nézett ki az egyes szerződéseknél. (Persze csak per esetén. Ne gondolja senki, hogy ez automatikus lesz.) Viszont ha egy üzletszabályzat volt rossz, akkor minden az alapján kötött szerződéssel rendelkező ügyfél együtt is perelhet. 

A mostani határozatból kiderül még, hogy nem kellett a banknak beírni a szerződésbe, hogyan alakul a svájci frank árfolyama a hitel lejártáig, és ezt nem kellett beleszámítani a thm-be sem. Ezt egyébként az ügyfelek többsége is tudja.

Félreértés ne essék, nem buzdítunk senkit arra, hogy perre menjen. (Főként nem a manapság nem ritka „jogászlovagok” unszolására vagy közreműködésével.) A per ugyanis mindenképp kockázatos. Elvesztése esetén akár milliókat is fizettethetnek az ügyféllel illeték és ügyvédi költség címen. 

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

3 Tovább

Szellemházak és nyomortanyák

Miközben a jelzáloghitelesek gondjairól nagyon sok szó esik, a legszegényebbeket egészen más problémák kínozzák – derül ki a Habitat lakhatási szegénységről készített jelentéséből. Mint a különböző adatok alapján összefoglalják: minden negyedik magyar olyan háztartásban él, amely elmaradt valamilyen lakásköltségének megfizetésével. Az egészségtelen körülmények között élők aránya is hasonló: 233 ezer lakásban nincs vezetékes víz, körülbelül 660 ezer ember él vízöblítéses WC nélkül, 1,2 millió lakás nincs rákötve a csatornahálózatra. Becslések szerint Magyarországon körülbelül 300 ezer ember lakik elszegényedett városi vagy falusi telepeken. Olyan helyen, amit akár nyomortanyának is nevezhetünk.

A Habitat is kitért arra, hogy közben meghaladja a félmilliót (505 ezer) az üresen álló lakóingatlanok száma. Röpke körképünkre kiderült: Budapest XI., XII. és II. kerületében nagyon sok az ilyen lakás. Mint több közvetítő is elmondta, nem egy hat évnél is régebben lakatlan. Akadnak olyan társasházak is, amelyek már szinte szellemtanyák, bennük a lakások többsége üres. Ezek pedig nem éppen az olcsó kerületek. Sajátos magyar magatartás az ingatlanok „gyűjtögetése”. Nem egy családról tudok, ahol alapelvként fogalmazták meg a szülők: lakást el nem adunk! A különböző élethelyzetekre mindig egy újabb ingatlan vásárlásával reagáltak.

Ezt a személyes tapasztalataim is alátámasztják. Amikor felújíttattam a lakásomat, a burkoló büszkén elmondta, neki öt ingatlan van a tulajdonában. Sokan gondolják ugyanis, hogy az ingatlan biztos befektetés. Az értéke mindenképpen az infláció feletti mértékben nő, csak ki kell várni. Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy nem folyamatos az áremelkedés, de a lemaradást később az árak behozzák. Nem egy eladó ennek megfelelő stratégiát követ. Kitűznek egy árat, majd megvárják, hogy a piac ezt elérje. Hát, most belecsapott a válság ebbe a lecsóba.

Az egyik közvetítő portálunknak elmondta: az idén megnövekedett forgalom egy része abból származik, hogy a több ingatlanukat évek óta tartogatók végre engedtek az árból, csak hogy megszabaduljanak a már csak a pénzt nyelő befektetésüktől. Az ingatlanpiacot (és persze az árakat) alaposan megrázta a válság és a hitelszűke. 2002. világosan megmutatta, hogy az olcsó kölcsön mekkora lakáspiaci boomot hozhat, az ellenkező előjelű mozgás viszont alighanem jóval csekélyebb lett az indokoltnál. A GfK kutatása szerint, míg a fogyasztói bizalmi index még mindig elég alacsony, 54 százalék gondolja úgy, hogy érdemes lakást venni. Hasonló az ingatlant jó befektetésnek tartók aránya. Nem ez az egyetlen felmérés, ami azt mutatja, a magyarok még mindig bíznak az ingatlanpiacban. Szerintem túlságosan is. Gondolhatok, amit akarok, olyan azonban ez, mint az infláció, a várakozások erősen alakítják magát a folyamatot.

Ez önmagában nem baj, hiszen a lakásépítések a gazdasági növekedés egyik fontos motorját jelentik. Pörgetésre pedig igen nagy szükség lenne. Ha azonban komplexen nézzük a képet, nincs sok okunk örömre. Az egyik oldalon állnak az ingatlanokat gyűjtögetők, a másikon viszont bővül a teljesen lehetetlen lakhatási helyzetbe kerültek köre. Az említett tanulmányban arra is kitértek, hogy a legalacsonyabb jövedelmi ötödben a háztartások csaknem egyharmadában elérték vagy meghaladták a lakhatási költségek az elkölthető háztartásjövedelem 40 százalékát. Ez a mérték pedig a nemzetközi szakirodalom szerint súlyos megfizethetőségi problémát jelent. (Sokan már szinte a fizetésük kézhez vétele pillanatában számíthatnak arra, hogy a hónapban nem jut mindenre.)

Tartok tőle, hogy ennek a tendenciának pedig még közel sincs vége.

9 Tovább

Tovább drágulnak a devizahitelek

Folyamatosan emelik a bankok a devizahitelek kamatát. A válság kitörése óta az árfolyamok elszállása mellett újabb és újabb kamatemeléssel kénytelenek szembenézni az adósok. Pedig annak idején a devizahitel jó döntésnek tűnt. A kockázatokról a bankok hallgattak, a szerződések egyoldalúak voltak. 

Az AXA május elsejétől 1,15 százalékponttal emelte az általa korábban folyósított devizahitelek kamatát. Egyes kölcsönöknél az emelés ennél valamivel alacsonyabb mértékű volt. Az MKB május 7-étől lép. Az alacsonyabb összegű, egyéves kamatperiódusú svájci frank kölcsönök kamata ezután 8,3 százalékra, az eurónál ez 9,7 százalékra rúg. A Budapest Banknál a 2010 előtt felvett frankhitelek már április közepén drágultak, átlagosan egy egész százalékponttal (akadt ennél csekélyebb, de nagyobb változás is). Az FHB június 18-ától a devizahitelek (euró és svájci frank egyaránt) kamatát 0,5 százalékponttal emeli.

A válság kitörése óta nemcsak az árfolyamok elszállásával kellett szembenéznie az adósoknak, hanem a folyamatos kamatemelésekkel is. Míg 7-8 évvel ezelőtt kevesebb, mint 6 százalék volt egy svájci frank alapú lakáshitel kamata és kezelési költsége együttesen, addig ez mára 9 százalék környékére nőtt. Az euró alapú hiteleknél 7 százalék környékéről emelkedett 9-10 százalék környékére. Persze találhatunk ennél még drágább kölcsönöket is, hiszen a bankok megtehették, hogy olyan mértékben változtatták a hitelek árát, ahogy nem szégyellték.

Meg lehet érte kövezni, de én személy szerint nem tartottam nemhogy törvénysértőnek, de etikátlannak sem azt, hogy a bankok a deviza alapú lakáshiteleknél vételi és eladási árfolyamot alkalmaztak. Ez benne volt a szerződésben, amikor az ügyfelek aláírták, így előre tudni lehetett, hogy ezen a bank nyerészkedik. (Lásd OTP ítélet.) Az persze már más kérdés, hogy a vételi és eladási árfolyam közötti rést (marzsot) kényük-kedvük szerint szélesíthették, és a már bankhoz kötött adós csak a bank jóindulatában bízhatott, és abban, hogy az nem lesz túl mohó. Mert ugyanakkora hitel esetében többszörös volt a különbség abban, hogy mennyit keresett az árfolyam-különbözeten egy-egy bank. A hitel törlesztésekor már monopolhelyzetben volt a pénzintézet (jellemzően nem lehetett devizában törleszteni), az ügyfélnek nála kellett átváltani a forintját. Ha pedig profitnövelés céljából, egyoldalúan szélesítette a marzsot, akkor ez már erőfölénnyel való visszaélés, és ezen nyugodtan találhatott volna fogást a GVH (Gazdasági Versenyhivatal) és a PSZÁF is.

Ami nálam kiverte a biztosítékot – és nem most, hanem már 2004-ben, a devizahitelezés felfutásának elindulásakor - az volt, hogy a feltételeket a bankok úgy változtathatták, ahogy akarták. Egyoldalúan. Kötöttségek nélkül. Idézem egy akkori cikkemből az egyik bankvezért: „Vállalati ügyfeleimnek nem tudnék ilyen hitelt értékesíteni"

Ezzel azonban hajdanán senki nem kezdett semmit sem.

 

(A devizahitelekkel nyakunkba szakadt gondok és felelősség kérdésének boncolgatását a későbbiekben még folytatjuk.)

Lovas Judit

0 Tovább

Megcsapolt nyugdíjszámlák

Aki rosszul választott magának önkéntes nyugdíjpénztárt, a magas költségek miatt csaknem 6 százalékkal fizet többet a legolcsóbbat választó társainál. Így az éves hozamnál is nagyobb összeget bukhat.

Mit is beszélek, az átlaghozam – legalábbis a mostani zivataros időszakokban – a kasszák többségénél legfeljebb álmunkban éri el ezt a hat százalékot. Bárki bármit mond, vagyonkezelő legyen a talpán, aki ekkora differenciát rendszeresen nyom nélkül el tud tűntetni.

Azt, hogy ez mennyire sikerült, akkor tudjuk majd meg igazán, amikor a pénzügyi felügyelet közzéteszi az átlagos díjterhelésről szóló számításait. Ebben nem csak a levont költségeket, hanem a vagyonkezelői, letétkezelői díjakat is figyelembe veszik. Aligha meglepő, hogy a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták: azoknál a pénztáraknál csapolták meg leginkább az egyéni számlákat, ahol a háttérben bank, vagy biztosító áll.

Mielőtt azonban valaki úgy vélné, emiatt már megérett az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is arra, hogy az állam lecsapjon rá, néhány egyéb szempontot sem árt figyelembe venni. Elsősorban és főként azt, hogy legalább pontosan tudjuk, mi mennyi. Meggyőződésem, hogy leginkább maguk a tagok érhetnék el a pénztárak önkorlátozását. Ha ugyanis a drága kasszáktól tömegesen vándorolnának át az olcsóbbhoz, egész gyorsan csökkenésnek indulnának a díjak (ez jól látszik a biztosításoknál, ahol az online alkuszok belépése viharos gyorsasággal nyomta le az árakat).

A befektetési egységhez kötött biztosításoknál (unit linked) a költségekről igazán senki sem tud semmit. Hiszen a néhány éve bevezetett TKM (Teljes Költségmutató) csak egy tól-ig adat, de kétlem, hogy sokan tudnák, miről beszélek. (Pedig az általános 6-8 százalék elég brutális.) Amit nem ismerünk, az nem fáj? Dehogynem. Legfeljebb az ügyfél – ha szerencsés – nem igazán veszi észre. Plusz (mint azt már a néhány bejegyzésünkhöz fűzött kommentekből is láthattuk) belép az önigazolás: én igenis jól csináltam!

A legnagyobb fekete lyuk persze éppen az állam. A magánnyugdíjpénztáraktól lenyelt (sajna jórészt meg-, illetve el is emésztett) vagyon sorsáról semmi hír. Fogalmunk sem lehet, mennyire jó gazdaként kezelik azt a pénzt, amelynek költségeiről és hozamáról korábban annyi szó esett. A Mol és a Rába részvények vásárlása jó üzleti lépés – mondta éppen a napokban a kormánypropagandát nyíltan szolgáló egyik „elemző”.

Értem. Ha például a pénztárak vásárolnak részvényeket, akkor „eltőzsdézik” a tagok vagyonát, ha ugyanezt a kormány teszi, akkor megfontoltan, az ország népe érdekében cselekszik. Persze úgy, hogy a kapcsolódó kiadásokról (amit a mi zsebünkből fizetnek) eszük ágában sincs beszámolni. Persze ha meg is tennék, ki hinné el a számokat?

0 Tovább
«
12

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Utolsó kommentek