Kiszámoltuk, hogy míg 2006-ban még 511 kilónál is több kenyérre futotta az átlagos nettó keresetből (ez az a pénz, amit kézhez kapunk), ősszel esetleg már csak 340 kiló lenne beszerezhető. Nem eszik persze olyan forrón a kását (hogy a mezőgazdasági terményeknél maradjunk)! A liszt áremelkedése ugyan indokolhatna jelentős drágulást, de ehhez lesz még egy-két szava például a kereskedelemnek.

Nálunk a kenyér kitüntetett árucikk (ma éppen ünnepeljük is), ezért érzékenyebben alakulhatnak az árak is. Azt pedig minden kevéssé gyakorlott háziasszony is tudja, hogy az üzletekben ma már számtalan fajta kenyeret lehet kapni – egymástól és a boltoktól is függően igen csak eltérő összegért. A pékek már nagyon sokszor szálltak harcba áremelésért, de ezeket a próbálkozásokat többnyire sikerült legalább enyhíteni.

A helyzet ezzel együtt nem tűnik túl bíztatónak. A világban lassan már csak az egykori olajárrobbanáshoz hasonlítható, ami az élelmiszerek árával történik. Az pedig most is (mint akkor) csak illúzió lehet, hogy ez nem gyűrűzik be hozzánk. A magyar költségvetés étvágya miatt arra sem igazán lehet reményünk, hogy az áfát minimális szintre engedik le legalább az alapvető élelmiszereknél.

A fene tudja miért, eszembe jutott a Marie Antoinette-nek tulajdonított mondás: ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot? Ilyet persze egyetlen magyar politikus sem mondott, de valahogy azzal a réteggel szembeni érzékenység sem érezhető, akiknél a kenyér ára nagyon is számít.

A szegénység, elmaradottság meghatározására több módszer is szolgál. Szerintünk gazdasági szempontból a legjobb megközelítés, ha az alapvető élelmiszerek és a rezsiköltségek összes kiadáson belüli arányát nézzük. Az evidencia, hogy a legtehetősebbeknél (ide tartoznak a mostani adórendszer abszolút nyertesei is) nemhogy az alapvető, de még a mindenféle élelmiszer is csekély súlyt képvisel. Minél inkább közeledünk a decilisek (tizedek - a statisztikai hivatal jövedelem szerint ilyen kategóriákra osztja a lakosságot) rosszabb végén tartózkodókhoz, arányában annál többet kénytelenek költeni, például kenyérre.

Mást is érdemes persze nézni. A KSH adatai szerint 1987-ig dinamikusan nőtt a húsfogyasztás. Ez háztartásonként évi 81,3 kilón érte el a csúcsot.  A 2006-os mintegy hetven kiló 2010-re 60 kilóra csökkent. A tojásnál és tejnél is hasonló tendenciák látszanak. Sajnos az esés mögött aligha az egészségesebb táplálkozásra áttérés húzódik meg. Sokkal valószínűbb, hogy sokan kényszerűen korlátozzák fogyasztásukat. Egyre több nemzetközi tanulmány szól arról, hogy hús ismét csak a gazdagabbak asztalára juthat minden nap.

Senki se panaszkodjon tehát most, van még út lefelé.