Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kinyírták az olcsó hitelt

A bankok mindig nyernek. Itt az élő példa arra, hogy nem veszthetnek. Mindig megkapják az ellentételezést, így a végén nyereséggel jönnek ki a buliból. Elindult az új, támogatott lakáshitel, a sokkal olcsóbb régi pedig „magától” eltűnik a piacról. Csak az ügyfél jár rosszul.

Alig egy hete mérgelődtem az új, támogatott lakáshitel miatt, ami a bankok zsarolásának köszönhetően jóval drágább lett, mint ahogy a kormány eredetileg tervezte. Bezzeg az új konstrukcióval az OTP ripsz-ropsz el is tudott már indulni. (Ezt a héten jelentette be.) Miközben az eredetileg jóval olcsóbb hitelt valahogy fél éven át nem volt képes nyújtani. Sajnos azonban az OTP ezzel az indulással egyidőben szépen, csendben eltüntette az egyébként még mindig élő, régi típusú támogatott hitelt is.

Nincs itt másról szó, mint a profitról. Tény, hogy a 2009-es, támogatott hitel csak új otthon vásárlására és korszerűsítésre jár(t), és sokkal szűkebb réteg vehette igénybe, mint a most bevezetett, új hitelt. Csakhogy aki jogosult volt rá, annak bizony nagyon kedvező kölcsön volt. A támogatás 20 évre jár(t), a kamat a támogatás mértékétől függően 5,8 és 8,5 százalék között volt. Az OTP nem véletlenül tüntette el a régi típusú, támogatott kölcsönt. Hogy nézne ki egy jóval olcsóbb kondíció házon belül? Még azt vennék fel az ügyfelek! (Tartok tőle, hogy az OTP mozdulatát követi majd a kormány, és egyszerűen megszünteti egy tollvonással a régi, csúnya szocialisták által bevezetett támogatott hitelt.)

Bezzeg az új hitel! A mai pénzpiaci hozamokkal számolva, új lakásnál és három gyereknél 7,55 százalék a kamat már az első évben. És mivel a támogatás csak 5 évig jár, és minden évben egyre kevesebb, 5 év múlva 12,86 százalék lesz már a kamat. Míg a régi típusú, az OTP által már nem nyújtott kölcsönnél az eredeti, alacsony kamat maradt volna.

Nem csoda, hogy sok bank már most is azt nyilatkozta, hogy nem fogja bevezetni a támogatott hitelt, mert a saját kölcsönét is elég kedvezőnek tartja. A vicc az, hogy ez tényleg igaz. Valóban vannak kedvezőbb, piaci alapú hitelek is. Nem csak akkor lesznek jobbak, amikor 5 év múlva kifut az állami támogatás az otthonteremtő hitelből, hanem már az első évben is versenyképesek. Tehát egy nem támogatott hitel akár olcsóbb is lehet, mint a támogatott.

Csak néhány példa a piacon fellelhető, 12 százalék thm (teljes hiteldíj mutató) alatti jelzáloghitelekre: A Budapest Bank 10,74 százaléktól, a Gránit 11,27 százaléktól, a K&H 11 százaléktól nyújt kölcsönt, míg az Unicreditnél a thm 11,43 százalék. (Ami a hitel költségeit is tartalmazza!) Míg a támogatott lakáshitel esetében az OTP-nél a thm 11,31-11,75 százalék.  

Mit lehet hát tenni? Kedves leendő hitelfelvevők! Tessék szépen körbenézni!

Legfrissebb cikkünk a támogatott hitelekről konkrét számokkal a honlapunkon olvasható

A bankok (nem támogatott) jelzáloghiteleinek kondíciót itt szedtük csokorba

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

0 Tovább

Hitelesek: irány a bank!

A régebbi lakáshitelben csücsülők nem egyszer szembesültek már azzal, hogy a bank, ha úgy tartotta úri kedve, jókorát lökött a kamaton. Ebben a hónapban még van megoldás! Át lehet szerződni olyan kölcsönre, amelynél csak a pénzpiac (és nem a bank kénye) alakíthatja a kamatot. A svájci, de az európai irányadó kamatláb is nullával kezdődik, csak a tizedeseknél találunk értékeket. Ez pedig a szakértők szerint hosszan így marad (akad, aki 30 éves időtávról beszél).

A lehetőség tehát – ami már áprilisban megnyílt – elég vonzónak tűnik, az adósok azonban mégsem rohamozzák a bankokat. Azok ugyanis inkább igyekeznek úgy tenni, mintha nem is hallottak volna az átlátható árazásról. Miközben az ügyfelek számára – persze a banknak sokat hozó – teljesen érdektelen termékekről kéretlenül is kapjuk a szórólapokat, sőt telefonon is felhívnak minket, addig a hitelek átalakításának kondícióit hónapokig nem, vagy csak hosszú keresgélés után találhattuk meg a bankok honlapján.

Mi az átlátható árazás?

Az idén áprilistól az ingatlan fedezete mellett nyújtott kölcsönöknél kötelező az átlátható árazás. A kamat a pénzpiaci irányadó mutató alapján változhat, megszűnt a kezelési költség és az időszaki akció is. Akik tehát azóta vesznek fel hitelt, már nincsenek kitéve a bankok kényének-kedvének. A jogszabály lehetővé tette azt is, hogy a korábban eladósodottak augusztus végéig kérjék, hogy szerződésüket a bank az új szisztéma szerint alakítsa át. Ez vagy évekre rögzített kamatot, vagy egy irányadó pénzpiaci mutatóhoz kötött kamatozást jelent. Így a hitel ára csak akkor változik, amikor ez a referenciakamat is mozdul. Ez jellemzően a forint hitelek esetében a Bubor, devizahiteleknél az Euribor vagy CHF Libor.

És az ajánlatok

Akárcsak minden más banki termék esetén, itt is hatalmas a különbség a bankok ajánlata között. Csakhogy most az adósok ki vannak szolgáltatva a saját bankjuknak. Hiszen ha most akarok hitelt felvenni, és vagyok annyira okos, hogy körbenézzek a piacon, ki tudom választani a legjobb hitelt. (A mostani forint lakáshitelek kamata 11 és 18 százalék között szóródik!) Van tehát választási lehetőségem. A már futó hitelek esetében azonban nincs. A bank felajánlja az új konstrukciót, és vagy élek vele, vagy nem. A bankok egy részénél ugyanannyi lesz a hitelem ára az új kamatszámítási módszerrel, mint a régivel. Ekkortól azonban már én is láthatom, ellenőrizhetem, hogy mitől függ a változás. Ugyanakkor van olyan bank is (pl. a CIB), ahol drágább lesz a hitelem az új számítással. Mert a bank szerint hosszú távra kell befixálnia, hogy mennyit tehet rá a referencia kamatra, és ez neki nagyobb kockázatot jelent. Tehát a szerződés módosítását követően a futamidő végéig a kölcsön kamatozása referencia kamatlábhoz kötött marad, és újabb módosításra nincs lehetőség. Éppen ez adná az adósok számára a biztonságot. A banki feltételek alapján nagy sikerre nem számíthatunk az átlátható árazással kapcsolatban. Akad azért kivétel.

Van, akinek egyértelműen megéri

Azoknak az adósoknak, akik nem csúsztak meg a fizetéssel, érdemes bankjuknál érdeklődni. Esélyes ugyanis, hogy úgy állhatnak át a kiszámítható kamatozásra, hogy nem nő havi terhük. Ebben az esetben pedig (annak ellenére, hogy a még eleve nem drágább hitelt felajánló bankok is igyekeznek lebeszélni róla) érdemes váltani.

Ráadásul, ha a jövőben valaki úgy érzi, hogy túlzottan drágította egy bank a hitelét, és emiatt hőzöngeni kezd, akkor majd a szemére is vethetik: miért nem szerződött át átlátható árazásúra?

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

6 Tovább

Nyertek a bankok

Zsarolással érték el a bankok, hogy drágább legyen a támogatott lakáshitel. Így persze a hasznuk is nagyobb.

Nem tudok osztozni a bankok örömében, és nem állok be az ugyancsak banki érdekek szerint, szócsőként működő blogok sorába. (Tessék kérem mindig megnézni, ki a blog vagy a honlap működtetője, milyenek a tulajdonosi összefüggések. Hiszen a szék határozza meg a tudatot. Ha nem találjuk, abból is érdekes következtetéseket vonhatunk le.) Nem fogom tehát dicsérgetni az új, támogatott lakáshitelt. Leginkább azért nem, mert az ügyfeleknek drágább lett a kölcsön, ráadásul 5 év múlva, amikor az állam már nem ad támogatást, az adós szépen ott csücsül majd egy drága hitelben.

Egy korábbi blogunkban, még tavasszal számoltunk be arról, hogy a bankok egyszerűen elszabotálják a szocpol és a támogatott lakáshitel nyújtását. A törvény szerint a támogatott lakáshitel kamata nem lehetett több, mint az éves, illetve az ötéves állampapírpiaci átlaghozam 3 százalékponttal növelt értéke. A bankok azonban kevesellték ezt a 3 százalékpontot. Ezért egyszerűen közölték a kormánnyal: bevezethet mindenféle otthonteremtési támogatást, adhat szocpolt és támogatott hitelt, ezt csak ők tudják továbbadni, nekik pedig nem kötelező ilyet nyújtani. És nem is fognak, hacsak nem adhatják drágábban a támogatott kölcsönt, mint a tavaly elfogadott törvényben áll.

Néhány hónapig folyt az iszapbirkózás. A kormány számára pedig egyértelművé vált: ezek bizony tényleg nem adják sem a szocpolt, sem a támogatott lakáshitelt. Vagy nem is szerződtek az állammal, vagy ha szerződtek is, a hitelt nem kínálták. Így a kormány belátta, ki van szolgáltatva nekik. Ha szeretné, hogy menjen a hitel, engednie kell. A bankok az állampapír hozamokat még 5 százalékponttal szerették volna megtoldani, de hogy ne úgy nézzen ki, mintha csak az ő akaratuk érvényesülne, a végén a képlet a következő lett: az éves vagy ötéves állampapírpiaci átlaghozam 130 százaléka plusz 3 százalékpont. (Ez egyébként a mostani magas hozamoknál magasabb kamatot eredményez, mint a bankok eredeti javaslata.) Az egyéves kamatperiódusú hiteleknél így 12,49 százalék lett a kamat. Mint látható, a piaci kamatok is ezen a szinten vannak, sőt ennél olcsóbbakat is találhatunk. A régi verzió szerint, amit ugyebár nem kínáltak a bankok, 10,3 százalék lett volna a kamat, ami már tényleg kedvező. Ezekből jön le 5 éven keresztül az évente csökkenő mértékű kamattámogatás.

Az új verzió szerint így az első évben egy kétgyerekes család, új lakás esetén 8,11 százalékos kamattal jut hitelhez. Míg a most eldobott, eredeti törvény szerint 5,92 százalék lett volna a kamat. Hát ezért nem tapsikolok!

A bankok hitelezési vezetői egyébként arra számítanak, hogy a lakáskölcsönöknél trendfordulót hoz a kamattámogatás beindulása. Én ezt nem tartom valószínűnek, bár biztos, hogy az eddigi semminél több hitelt fognak kihelyezni. Persze nem mindenki, hiszen most is kapható új lakáshoz még a szocikormány által 2009-ben bevezetett támogatott lakáshitel. És ezt sem nyújtja mindegyik bank. A legviccesebb pedig az egészben az, hogy a szigorú feltételek mellett is a szocikormány támogatott hitele sokkal kedvezőbb, mint ez az új tákolmány. (Igaz, erre az újra többen lesznek jogosultak.) Ráadásul a 2009-es hitel esetében 20 évig jár az állami kamattámogatás, nem csak 5 évig. És azt is alig kérte valaki. Akkor mitől is lenne most fellendülés? Hát persze, hogy semmitől. 

Az otthonteremtési programról és a konkrét számokról itt olvashat. 

6 Tovább

Gyilkos vagyoni különbségek

A korábbinál már több bank hajlandó lakáshitelezni. Egyelőre csak nagyon szűk körben, de a Citibank is visszatért erre a piacra. A legtehetősebb ügyfeleknek és saját dolgozóiknak ismét adnak ingatlanhitelt (a pénzintézet a válság kitörésekor távozott erről a területről). Nem is akármilyen feltételekkel. A 11 százalék körüli hiteldíj (THM) ugyanis nagyon jónak számít manapság. Tapasztalataink szerint az OTP, a K&H és az FHB mellett (ők már korábban akcióztak) az UniCredit, a BB és az Aegon Hitel nyitottabb arra, hogy tényleg hitelezzen.

Jelentős érdemi változásról ezzel együtt aligha lehet beszélni. A hitelfelvevő és a készpénzes vevők arányát Bánfalvi László, az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ (OCHC) ügyvezető igazgatója 30, illetve 70 százalékra teszi. Mint elmondta, néhány millióstól 100 millió feletti ügylettel is találkozott készpénzes fizetéssel.

Az országban tehát akad, akinek nem gond például 130 millió forintot egyben kifizetni, ha kedvére való ingatlant talál. Amikor nemrég szervízbe vittem a kocsim, az egyik alkalmazott mondta, hogy nagyon szépen fogynak a luxus terepjárók, amiket persze nem hitellel visznek. A végtörlesztés persze maga is megmutatta, hogy egyes háztartásokban jelentős pénz akadhat, ha azon szépen lehet nyerni (félreértés ne essék, nem azokra a devizahitelesekre gondolok, akik minden bevetve kaparták össze a szükséges összeget).

Nem a gazdagokkal van egyébként bajom, az zavar egyre jobban, hogy szemmel láthatóan egyre nagyobbak a különbségek. Ez pedig biztosan nem kedvező jelenség.

John Robbins könyve alapján az Ötvenentúl portál egy nagyon érdekes írást közölt. Mint leírják, a kutatások egyre inkább megerősítik, hogy már nem annyira az abszolút termelés számít, hanem a gazdagok és szegények közötti távolság. Ezt támaszthatja alá, hogy abban a két országban a legmagasabb a várható élettartam, ahol a legkisebbek a vagyoni különbségek (Japán és Svédország). Az ellenpólus az Egyesült Államok. A fejlett államok között ugyanis itt a legszélsőségesebb a vagyoni eloszlás, a várható élettartam pedig csaknem a legkisebb.  Ezek az adatok ráadásul kimutathatóan módosultak a gazdasági különbségek változásával. Az Egyesült Államok népességének legtehetősebb egy százalékának nagyobb a vagyona, mint az alsó 90 százaléknak együttvéve.

Magyarországon persze még a leromlott amerikai mutatók is a vágyott kategóriába tartozhatnak. Attól tartok azonban, hogy abban az esetben, ha egyre szélesebb lesz a leszakadó réteg (akik ráadásul mind mélyebbre kerülnek), a csúcson levők pedig még ütemesebben gyarapodnak, akkor a szignifikáns javulás soha nem is jön el.

4 Tovább

Lakáshitel? Nem adunk!

Méregdrágák lettek a lakáshitelek. A bankok kínálatából egyértelműen kiderül, alig akar valaki lakáskölcsönt adni.

Mindössze két bank akad a piacon (a K&H és az OTP), amelyik tárt karokkal várja az ügyfeleket, ha lakáskölcsönt szeretnének. Ugyanis csak ennél a két pénzintézetnél szerepel a kiemelt ajánlatok között ez a szolgáltatás. AZ AXA és a Citibank nem is tesz úgy, mintha a kérdéssel foglalkozni szeretne, egyszerűen nem lehet náluk ingatlanhitelhez jutni. (Inkább a rövid távú, fogyasztási kölcsönökre koncentrálnak.) A többieknél van lakáshitel, a kérdés csak az, hogy milyen áron.

Áprilistól – a jogszabályi előírásnak megfelelően – már minden lakáshitelt az irányadó kamathoz kell kötni. Ez a BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) vagy a 3 illetve 5 éves állampapírpiaci hozam, amire rápakolják a felárat (plusz 2, 3, 4,...7 ..százalék). Ennek köszönhetően a valamivel több mint 10 százaléktól egészen 18 százalékos thm-ig (teljes hiteldíj mutató) találhatunk ajánlatokat. Az azért gyanítható, hogy a 17-18 százalékkal hitelező bank elrettentésnek szánja a kölcsön árát, ilyet nem nagyon szeretne nyújtani. De az is lehet a háttérben, hogy a nagyon rászorult ügyfelet jól lehúzza.

Az összehasonlítás egyre nehezebb, mert ugyanaz a bank többféle áron adja a kölcsönt attól függően, hogy az ügyfél fizetése oda érkezik-e, vagy más szerződése is van-e a bankcsoportnál. Ezek után ember legyen a talpán, aki kiigazodik. Az biztos, hogy a legolcsóbban azok jutnak lakáshitelhez, akik többszázezres nettó jövedelemmel rendelkeznek, pénzüket a hitelező bankhoz utalják és a kölcsönt nyújtó sok egyéb termékét is használják.

Néhány bank lakáshitel ajánlata:

Bank

Megnevezés

Kamat (%)

THM (%)

Budapest

Lakáshitel

6 havi Bubor

10,68-12,8

CIB

Fix3

11,35

12,59

 

Fix5

11,55

12,81

Erste

Piaci lakás jóváírás nélkül

6 havi Bubor

16,63

 

Piaci lakás jóváírással

6 havi Bubor

14,31

K&H

Szenzációs forint

3 havi Bubor

10,80-13,60

 

Üzleti lakás

3 habi Bubor

11,10-13,90

MKB

Lakáshitel

12 havi Bubor

14,33-18,36

 

Lakáshitel

3 havi Bubor

13,86-17,86

 

Horizont

12 havi Bubor

11,58-17,21

OTP

Lakáshitel

3 havi Bubor

14,33

UniCredit

Lakás

12 havi Bubor

12,83-13,06

 

 

 

0 Tovább
«
123

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek