A normál szintnél alacsonyabb minimálbért kaphatnak majd az új munkaügyi szabályozásnak köszönhetően a pályakezdők, illetve a lemaradó régióban dolgozók. Akadnak, akik ezt az esélyegyenlőtlenség újabb szép példájának tekintik, míg mások a foglalkoztatás növekedését várják tőle. A dolog, ha nem kellő gonddal vitelezik ki, első ránézésre is (további) zavarokat okozhat a munkaerőpiacon. Például azzal, hogy a legális foglalkoztatói körben cserefolyamatot indít el (az olcsóbb alkalmazottak kiszorítják a drágábbakat).

A minimálbér jelenlegi nagysága és az intézkedés hatásainak áttekintése is megérne egy misét, de én most elsősorban nem ezzel szeretnék foglalkozni. A Tékozló Homáron valaki azt panaszolta, hogy nem enged adóstársat cserélni a Raiffeisen (megjegyzem, ez más banknál is elég reménytelen vállalkozás). A beíró tippeket kért, hogyan mászhatna ki helyzetéből (elvált, de a bank régi párja helyett nem engedi beszállni a hitelhez az újat). Megemlítette viszont, hogy két éve minimálbért kap. Vesztére. A több mint száz komment többsége ugyanis azzal foglalkozott, adócsaló-e a posztoló.

Számomra meglehetősen gyomorfogató módon hasad a magyar társadalom ennek a kérdésnek a megítélése mentén (is). A „hivatalos” munkaviszonyban levők utálkoznak a vállalkozókra. Közben el sem tudják képzelni, hogy akadnak, akik ténylegesen ilyen keveset keresnek. Arról pedig végképp elfeledkeznek, hogy sokan nem jókedvükből tudnak csupán a minimálbérről papírt felmutatni (erről magam is mesélhetnék). A vállalkozásoknál pedig bizony van olyan helyzet, amikor még a muszájból kifizetett bérminimumot és persze annak közterheit sem képes a cég kitermelni. Nyilván, akik mégis próbálkoznak, azt vagy a szebb jövő reményében, vagy kínzó szükségből (álláslehetőség azért nincs olyan sok) teszik.

Valaki mesélte, hogy amikor a könyvelőjénél megjegyezte, hogy nincs mit elszámolni, mert nem érkezett a negyedévben bevétel, az ellenségesen megjegyezte: ez úgyis csak mellékjövedelem magának. Történetesen az illető éppen elveszítette a fő bevételi forrását. Mint keserűen megjegyezte, erről nem is szólt. Minek? Ha az, akivel valamilyen szinten egy hajóban evez (a könyvelőnek a működő cégekből van bevétele), így áll hozzá, akkor felesleges a további szó.

Az árnyalt megközelítés egyébként sem divatos. A korkedvezményes nyugdíj megszűntetésére az egyik ismerősöm azt mondta: mit hőzöngenek, én sem mehetek hamarabb nyugállományba! Az illető pénzügyi felsővezető volt, aki úgy vélte, ő is dolgozik annyira keményen, mint például egy bányász vagy járőr. Sokaktól hallottam olyan véleményt (a kommentekről nem is beszélve), hogy a rokkantnyugdíjas mind visszaél az állam „jóságával”, a szociális ellátást igénylők ügyeskedők… Lépett is a kormány. Nem egy intézkedésnél jól látszik, hogy figyeltek a közhangulatra. Legalábbis azokra, akik elég hangosak, mert nem azzal vannak elfoglalva, hogy valahogy túléljenek.

Mindez szépen illeszkedik ahhoz a gazdaságpolitikához, ami az úri muri visszahozását célozza. (Oligarchákkal, a tehetősebbeknek kedvezéssel, a munkáltatók szempontjainak erőteljesebb érvényesítésével – hogy visszatérjek az új Munka törvénykönyvére –, és akkor a horthysta eszményképet még nem is említettem.) A társadalom pedig az irigykedéssel, a gyűlölködéssel ehhez még akkor is asszisztál, ha ezzel nincs is tisztában.