AZ ÉN PÉNZEM

A pénzpiaci adatok alapján a 2011-es év biztosan kiérdemli a „felejtsük gyorsan el” címkét. Még retteghetünk persze, hogy 2012-ből visszatekintve egészen barátságos napoknak tűnnek majd a mögöttünk levők. Azért én még remélem, nem így lesz, már csak a ma esti pezsgőzés miatt is – nem akarom az üdvözlést azzal a formulával megejteni, amit néhány kétségbeejtő helyzetben levő olvasónknak már írtam: Boldog(abb) Új Évet annál, mint ami most látszik.

Örömre mindenestre most nem sok okunk van (akadnak persze, akik kifejezetten lubickolnak a mostani helyzetben, de velük inkább nem foglalkoznék). Összegyűjtöttünk néhány adatot arról, hogy szigorúan a pénzünk szempontjából honnan hová jutottunk egy év alatt. A pénzpiaci kamatok 1,4 százalékponttal emelkedtek, az állampapírpiaci referenciahozam pedig majdnem 1,8 százalékponttal nőtt. Az ország finanszírozását szolgáló ötéves lejáratú kötvényeket csak ennyivel drágábban lehet eladni a másodpiacon.

Ezek a számok pedig korábban sem voltak éppen elhanyagolhatóak a mindennapi élet minősége szempontjából. Jövőre azonban a referenciakamat alkalmazásának kényszere miatt közvetlenül a saját bőrén is érzékeli minden adós. Sokan úgy gondolják, hogy ez még mindig jobb, mint amikor a bank a maga kénye-kedve szerint rángatja a kamatokat. Nos, a számok ebből a szempontból elég meglepő dolgokat mutatnak. A lakáshitelek kamata ugyanis novembertől novemberig (ennél frissebb adat nem áll rendelkezésre) 0,8 százalékponttal nőtt. Ebből pedig úgy tűnik, hogy a bankok igenis tompították a folyamatokat. Különösen akkor lenne így, ha a végtörlesztési agyrémet kiszűrnénk. Persze akkor maguk az adatok sem így néznének ki.

Vannak viszont, akik nyertek. Ráadásul jobban, mint amit a pénzpiac indokolt volna. Az éven túl lekötött betéteknél ugyanis a kamat (ismét csak 2010 novemberétől 2011 novemberének végéig) 1,72 százalékponttal nőtt. Sajna azonban közülük is mind többen pottyanhatnak ki a nyertesi pozícióból. Az idei harmadik negyedévben száz megkérdezettből már csak 16 válaszolta azt, hogy rendelkezik megtakarítással – derült ugyanis ki a Raiffeisen Bank és a GfK közös megtakarítási felméréséből. Ezzel egyébként a lakosság megtakarítási képességének indexe mélypontra süllyedt.

A lakosság a jövőt illetően is borúlátó, többen arra számítanak, hogy tartalékaik és jövedelmük is csökken. Érdemes kiemelni, hogy a kutatás megtakarítási attitűdre vonatkozó kérdéseiből az tűnt ki, hogy nőtt a bankok iránti bizalom. Hasonló következtetés egyébként több más felmérésből is levonható.

Lehet, hogy a bankellenes hangulatot csupán egy szűkebb, bár annál hangosabb réteg kelti?

Úgy érzem, a magyar kormány fokozatosan csúszott mai, nem túl dicsőséges szerepébe. Én valahol a magánnyugdíjpénztári vagyonnal kapcsolatos első lépéseknél látom a mostani folyamatok kezdetét. Akkor és most is úgy gondolom, történhetett volna másképp. A kormány azt az (egyébként jogos) igényét, hogy a pénztári megtakarításokat Brüsszelben vegyék figyelembe a költségvetési hiány számításánál, nem tudta keresztülvinni. Erre egyre vadabb nyilatkozatokkal reagált. Szerintem akkor egy engedékenyebb európai politika vagy egy jól elhelyezett kemény tockos még eltéríthette volna az ügyeket.

A fejlett világ szereplői persze gondolhatták, hogy a felvont szemöldök (pontosabban a szemöldök felvonásának kilátásba helyezése) erős üzenet lehet. A diplomáciai finomságokhoz szokott uniós tisztviselők nem tudtak (nem akartak?) a sáros csizmák és a futballpályák nyelvén szólni. Ez később sem igazán ment nekik.

A kormány pedig egyre inkább úgy látta, mindent megtehet. Meg is tett. A saját mércéjével finoman próbálgatta szárnyait, az ellenkezéseket pedig legfeljebb távoli sóhajokként érzékelte. Ma már vadul csapkodnak, arra sem ügyelve honnan mit vernek le, és az mekkorát csörren. Az üzenet teljesen nyílt és egyértelmű: mindent meg lehet tenni, hát miért ne tennék? Ráadásul akad olyan választói réteg, amely lelkes csápolással díjazza a magyar virtust, és erőt lát a hőzöngésben. Miután nem képes beilleszkedni, inkább az egész országot szeretné kirekeszteni a modern Európából.

A politikusok pedig azt gondolják, Európa ezt úgysem engedheti meg magának. A vén kontinens számtalan baja között biztosan nem hagyja, hogy itt, a közepén újabb gócpont alakuljon ki. A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János ezért tarthatta megfelelő reagálásnak az IMF/EU hirtelen távozásakor, hogy a rá jellemző kedves mosollyal azt mondja, kuncsorogjon az, akinek tartoznak. (Azóta az Erste megzsarolásával újabb síkot villantott fel arról, mi várható még itt a közeljövőben.)

Valami azonban történt. A hangnem még mindig nem idézi a dagonyás stílust, és a vidéki maffia szemlélete sem bukkant fel, de az már érzékelhető, hogy az Uniónak kezd igazán elege lenni az itteni „szárnyalásból”. A hiteltárgyalásokkal kapcsolatos üzenetet (majd akkor folytatódnak, ha erre a magyar kormány határozottan jelzi igényét) valóban nem lehet nem megérteni. Még itt az ugaron sem. Attól tartok azonban, mindez már késő.

Most tehát egymás felé rohan az IMF/EU kamionja és a magyar járgány. Úgy tűnik, mindkét járműben abban bíznak, hogy a másik még időben félrerántja a kormányt. Bizonyos sebességnél azonban már szinte mindegy, ki mit lép, a katasztrófa elkerülhetetlen. A pénzpiac pedig most erősen megnyomta a gázt.

Erről meg az jut eszembe, amikor az autópályán a kocsi szélvédőjén csattan egy bogár. Az ember beindítja az ablaktörlőt és továbbmegy.

A közalkalmazottak közül sokan most ébredhetnek – a kormányfőtől karácsony előtt kapott levél kapcsán -, hogy érdemes lehet akkor is jelezniük a végtörlesztést a bankjuknak, ha nincs egy fillérjük sem rá. Ha ugyanis nem lesz támogatott forint kölcsön, és nem tudják kifizetni a devizahitelüket, annak semmiféle következménye nem lesz. Egyszerűen fut tovább az eddigi hitelük. Ha viszont valami csodának köszönhetően mégis az ölükbe pottyan egy olcsó forinthitel, akkor nyert ügyük van.

Ez egyébként másokra is vonatkozik. Jobb azonban, ha a későn ébredők felvértezik magukat türelemmel, néhány bankban ugyanis (mint azt több olvasónk is jelezte) akár 2-3 órát is várni kell. Utoljára ma van lehetőség arra, hogy a teljes banki napot kihasználják. Holnap ugyanis szinte mindenütt már csökkentett üzemmódban lesznek a bankok. Többen is azt ígérik azonban, hogy a fiókokba a normál időben érkezőket mindenképpen kiszolgálják. Elképzelhető tehát, hogy a késő esti órákba nyúlóan is intézik majd a végtörlesztési igényeket.

A hivatali bürokrácián edződött magyarok (köztük én is) persze gyanakodnak. Azoknak a bankoknak ugyanis, amelyek most érzékelhetően elhatározták: a jobb arcukat mutatják (lehet persze, hogy ebben szerepet játszik a PSZÁF nem is burkolt fenyegetése, amiben már most jelezték, minden vitatott ügyben az ügyfél javára hajlik majd), vannak azért korlátozó lehetőségeik. Leállíthatják például az ügyfélhívó rendszert.

Valószínűbb viszont, hogy most legalább a kérelmek befogadásánál nagyvonalúbbak lesznek. Azok ugyanis, akik devizahitelüktől egyösszegben meg tudtak szabadulni, ezt vélhetően már megtették. A többiek azonban sokszor hiába ácsingóznak forinthitelért.

Szaporodnak az elutasítások, de egyre többen még ezzel sem akarnak bíbelődni, egyszerűen leállítják ezt a hitelezést. Kiszállt az FHB, a Kéthely és Vidéke, valamint a Savaria takarék is. A Raiffeisennél már több mint egy százalékponttal magasabb teherrel kell szembesülnie annak, aki nem tudja a hitelt 30-áig felvenni. A Zirci takarék „csak" a felárat emeli jövőre fél százalékponttal. Az FHB amúgy kikéri magának, hogy „kiszállt volna” a hitelezésből. Mint elmondták: december 27-étől felfüggesztették ugyan a kifejezetten kiváltásra szolgáló kölcsönüknél a kérelmek befogadását, de január 2-ától új termékkel jönnek ki. Erről azonban még semmilyen részletet nem tudunk. Gyanítjuk viszont, itt is drágulás következik majd be. Tudni azonban erről éppúgy nem lehet semmit, mint a közalkalmazottaknak belengetett támogatott kölcsönről.

Éppen ezért bankra magyarok! Végül is a végtörlesztést seperc alatt bevezető kormány a kalapból akár valamilyen bombázó hitelt is előhúzhat. A devizahitelesek csak néhány bankban töltött órát veszthetnek az életükből, amit érdemes megreszkírozni (hadd dolgozzanak azok a bankárok).

A külföldi számlanyitások elharapódzása sokak fantáziáját megmozgatta. Egyik ismerősöm mesélte, hogy a bankjánál próbált érdeklődni a dologról. Ott lelkesen elkezdték ajánlgatni, hogy tegye pénzét euró alapú alapba, de nyithat devizaszámlát is. Dühöngött. Nem csak azért, mert teljesen félreértették (neki nem a forintban, hanem az egész országban ingott meg a bizalma), azért is, mert megnézte, mennyibe is kerülne neki a számla.

Néhány banknál tényleg elég durván számolják fel a költségeket. Nem egy pénzintézet akad, ahol fizetni kell akkor is, ha pénz érkezik. A következő évben ráadásul kifuttatnak néhány akciót, így a számlák fenntartása drágul. A devizaszámláknál különböző címeken is megsarcolják a magyarországi bankok az ügyfeleket. A fizetési megbízás módosítása 20 eurót is kóstálhat, ha pedig valaki bankinformációhoz szeretne jutni, az már 30 euróba is belekerülhet. A megbízás visszavonásáért, módosításáért 5-10 dollárt is legombolhatnak.

A devizánál általában is jobban észnél kell lenni. A trehány ügyfelek sokszor csak lázas telefonálgatással tudják helyrehozni egy-egy tévedésüket. A forintszámláknál ez többnyire sikeresen hajtható végre és különösen a pénztárcát sem terheli meg. Nem ez a helyzet azonban, ha valaki a nemzetközi átutalásnál vét (ahogy a hozzánk érkezett jelzésekből látjuk, manapság bőven akadnak ilyen tranzakciók). Érdemes koncentrálni az úgynevezett IBAN-számra, ennél ugyanis egy aprócska elírás (aminél a hazai bankszámlaszámoktól eltérően nem is feltétlenül sikít a rendszer) igen sokba kerülhet. Ennek oka, hogy a külföldi bankoknál automatikus a feldolgozás, de ha valami gond van, akkor kézzel kell intézni, amit keményen le is számláznak.

Kedves Honfitársaim, nem lenne mégis jobb maradni a mi kedves forintunknál?

Mára alig akad valaki, aki ne dühöngene a végtörlesztés miatt. Az igények bejelentésével most mindenesetre már nagyon sietni kell. Bár aki devizahitelét csak forintkölcsönnel tudná kiválatani, jobb ha nem nagyon reménykedik.

Nehogy segíts valamelyik barátodnak! – óvott egykori főnököm. Mint kifejtette, ha valakinek adok, az azt vagy alamizsnaként éli meg és utál érte, vagy úgy gondolja, igazán több is telhetett volna tőlem. A többiek viszont azon agyalnak, milyen piszokság valakivel kivételezni. Főnököm szerint ez a legjobb út ahhoz, hogy egyetlen barátom se maradjon.

A végtörlesztési agyrém során többször eszembe jutott az előbbi iránymutatás. Az analógia persze sántít, hiszen a kormány annyira szépen mosolygott a gazdagabbakra, hogy ők aligha haragudhattak meg. (Legfeljebb akkor, ha az ország egészére is figyelnek, ami azért nem zárható ki.) A többiek viszont nagyon csalódottak.

Erre pedig meg is van minden okuk. Az méltán dühöng, akik körültekintő és óvatos volt, és frankhitelét a kormányzati akció előtt forintra váltotta. Most nyögi a kedvezőtlen árfolyam miatt jócskán megnövelt hitelének hatalmas terheit. Mások azon borongnak, hogy a legtöbbet a nemfizetők kapják. Ha viszont bárki felveti, hogy a törlesztési részletekkel csúszók esetleg kifejezetten az állami segítségben bízva teszik ezt (mint egyik olvasónk a saját fülével hallottak alapján írja: igenis akadnak ilyenek), jönnek az őrjöngő levelek. Kaptunk ilyent is mostanában. (Hogy is van ez a barátokkal?)

Most frissen a közszolgálatban dolgozóknak a miniszterelnök által írt levélben kilátásba helyezett extra hiteltámogatása borzolja a kedélyeket. Pedig erről pontos részleteket éppúgy nem tudunk még, ahogy a részletüket legalább három hónapja nem fizetők számára kilátásba helyezett segítségről. A bankok és a kormány között született megállapodásból ugyanis még nem született meg a törvény (a parlamentnek ennél fontosabb dolga akadt, elő kellett például készíteni, hogy összevonható legyen a jegybank és a pénzügyi felügyelet).

A fő vonalak persze ismertek (kamatmentes gyűjtőhitel, a forintra váltott kölcsön 25 százalékának elengedése), de nagyon nem mindegy, hogy ki és milyen körülmények között élhet ezekkel. Gyanítható, hogy azért ez nem lesz olyan egyértelműen nagyvonalú nemzeti ajándék (azt a keretet már kimerítették a tehetősebbek). Ráadásul az sem zárható ki, hogy a közszolgáknak belengetett madzagon ugyanez a méz lesz.

Most mindenestre minden devizahitelesnek (akik ezt nem tette korábban) érdemes sietnie. Csak mintegy három napjuk maradt ugyanis arra, hogy végtörlesztési igényüket jelezzék a bankjuknál. Persze, ha a kiváltáshoz forinthitelt kell felvenniük, jobb ha nem nagyon reménykednek. A bankok ugyanis szinte minden módon igyekeznek ezt meggátolni. Az igazi dühöngés tehát valószínűleg csak most jön. A hitelhez nem jutók, a pontosan fizetők, az óvatosak, és ne feledkezzünk meg arról a többségről sem, akik egyáltalán nem vettek fel devizahitelt (netán helyette a drágább forintban adósodtak el)…, mindenki haragos. Érthető okból.

A kormánynak azonban mégis maradtak bőven barátai. Na, ez az ami nem semmi teljesítmény. Vagy csak látszat?

A magyar nyelvű ügyintézést hirdető (meglehetősen rossz feltételeket alkalmazó) ausztriai bankoknál hirtelen megnőtt az ügyfélforgalom.  Akad olyan határmenti pénzintézet, ahol a két ünnep között már minden időpont betelt, annyi magyar jelentkezett be számlanyitásra.

 Nagyon régen olvastam egy novellát. Ködös emlékeim szerint ebben azt írták igen plasztikusan le, hogy a metrón az Ördög csinál mindenféle csúnya és szélsőséges dolgot, egészen addig, amíg az egyik utas azt nem mondja: ezt NEM HISZEM EL! Erre szétrobban a kép, és visszaáll a rend. Na, én mostanában igen sokszor mondogatom ezt, de valahogy még sem változik semmi.

Az országunk már nem köztársaság, a legfőbb bírói fórumot tulajdonképpen kasztrálták, a médiatörvény leple alatt épp az ellenzék egyik rádiós fórumának elhallgattatásán dolgozik a kormányzat. Már hajszál választhat el minket attól, hogy egy kedvenc lovat nevezzenek ki szenátorrá. Jut eszembe, szenátorasszonyunk már van. Erről meg valamiért a nyugdíjpénzek lenyúlása ugrik be. A háromezermilliárd már elpárolgott, most az ország devizatartalékára kacsingatnak. Nem nehéz elképzelni, hogy a lenézett pénzpiac ezzel mit művel majd. Köddé teszi, és a nyomát is elfújja.

Mindez szabadságharcként, némi pökhendi mázzal bevonva és a teljes tudatlanságot feltételező szósszal leöntve tálalják nekünk. Az egyik olvasónk szerint mi (általában a közgazdászok) látjuk teljesen rosszul a dolgokat. Mikor, mely évszázadban szerette az eltérő szokás-rendszerrel, kultúrával rendelkező magyarokat a nyugati vagy az Amerikából diktált külföldi tőke – kérdi. Ő a krisztusi szeretet jegyében úgy látja: az lenne az első feladat, hogy végre merjük felvállalni másságunkat, más emberi habitusunkat. (Levelében nem ez az egyetlen, amit nem teljesen értünk.)

Nos, neki és még biztosan nagyon sokaknak nyilván tetszik az, ami itt történik. „Másságunk felvállalása” viszont kicsit problémás lehet a XXI. században, Európa közepén. Persze meg lehet próbálni. Úgy tűnik, azt hogy ez milyen eredménnyel járhat, egyre többen vélik tudni. Vastag sugárban megindult ugyanis (úgy az IMF távozását követő napokban) az országon túlra azoknak a pénze, akik mindennek, csak nem a leggazdagabbaknak nevezhetők. Ez egyébként abból is látszik, hogy a magyar nyelvű ügyintézést hirdető (meglehetősen rossz feltételeket alkalmazó) ausztriai bankoknál nőtt hirtelen meg az ügyfélforgalom.  Olyan emberek ülnek autóba és viszik ki kis megtakarított pénzecskéjüket, akikről soha senki (még önmaguk sem) feltételezett volna ilyesmit. Akad olyan határmenti bank, ahol a két ünnep között már minden időpont betelt, annyi magyar jelentkezett be számlanyitásra.

Rettegve gondolok arra, hogy az eddigi tapasztalatok alapján mit és miként tett a kormányzat azokkal, akiket ellenállóknak tartott. Új devizaszabályok jönnek, esetleg megpróbálják lezárni a határokat? Vagy a tévelygőknek megengedik, hogy fix árfolyamon átváltva egy állami banknál helyezzék el hazahozott pénzüket, cserébe megkapják az „Ön elfogadható állampolgár” címét?

Utóbbiakat persze tekintse mindenki csak képzelgési képességeim bizonyítékának.  Én amúgy ezeket leírva is egyre litániázom magamban, hogy „nem hiszem el”. Hátha egyszer valaki, valahol meghallja, és varázsütésre visszahozza azt a nem bóvli országot, amire egykor nagyon büszke voltam.

A kormány a bankokat szívatja, azok meg minket. Ha mindenáron végtörlesztenénk, és ehhez hitelre van szükségünk, akkor végre úgy akadályozhatják az egészet, hogy tiszták maradnak a felügyelet szemében. 

Különböző trükkökkel próbálják akadályozni a bankok a végtörlesztést, ennek legegyszerűbb módja az, ha nem adnak forinthitelt. Vagy mégis adnak, csak a szükségesnél kevesebbet. Így széttárhatják a kezüket: mi segítettünk volna, de hát…

A következő történetet egyik olvasónk küldte:

„A hiteltartozásom 25 millió 770 ezer forint 180 forintos árfolyamon. November elején telefonáltam a banknak: tudnának-e hitelt adni, ha 12 millió forintot kifizetek. A bank a hitelt megígérte. November 28-án a fiókban ezt személyesen is megismételték: minden feltételnek megfelelek, jó a fizetés, a lakás értéke is, minden rendben, két-három nap alatt megvan a jóváhagyás, és megkapom a 13,7 millió forintot 20 évre. Amikor hétfőn bementünk szerződni, kiderült: a bank nem adja meg a 13,7 milliót, csak 12,21 milliót, és nem 240 hónapra, hanem 312 hónapra. Indoklás nincs. Valami olyasmit azért mondtak, hogy közben szigorodtak a feltételek.”

Az ügyfél tehát vagy összeszedi a hiányzó 1,5 milliót, vagy hoppon marad. Vészesen közeleg ugyanis a január végi határidő, amit február végéről hoztak előre a múlt héten. Sokat nem tehet az adós, ugyanis a bankoknak nem kötelező forinthitelt nyújtaniuk a végtörlesztéshez. Így egyáltalán nem biztos, hogy találna másik pénzintézetet, ahol elég kölcsönhöz juthatna.

A történet különösen bosszantó lehet még abból a szempontból is, hogy annak idején azért vett fel a család ekkora hitelt, mert nem sikerült eladni a korábbi lakásukat. Miután az elkelt (csak közben nagyot gyengült a forint) a pénzt ott tartották a kölcsönt nyújtó banknál vezetett számlán. Éveken át ott kamatozott, a hitel részleteivel pedig nem csúsztak. (Az igényelt forinthitel havi részlete a végtörlesztés után 100 ezerrel lett volna kevesebb, mint a mai, devizahitel utáni törlesztő.) Így legyél jó adós! És ennyit a pozitív adóslistáról is! Mert hiába vagy a világ legjobb adósa, ha akarnak, megszívatnak.

Várjuk olvasóink történeteit a végtörlesztésről az olvaso@azenpenzem.hu címre.

Egyedül a bankbetéttel rendelkezők örülhetnek a jegybank tegnapi kamatemelésének. Több banknál ugyanis automatikusan többet fizetnek a pénzükre.

Vitatkozhat/neheztelhet/hisztizhet a Nemzetgazdasági Minisztérium a jegybankkal a tegnapi kamatemelés miatt, de az MNB nem tett mást, mint követte a pénzpiaci folyamatokat. Most tehát a jelzáloghitelek egy része is átárazódik, hiszen van, amelyiknek a kamatát a jegybanki alapkamathoz kötik. Amelyik kölcsön ára a Buborhoz (budapesti bankközi kamatláb) igazodik, az úgyis átárazódott már automatikusan, amikor a bankközi kamatláb emelkedett.  

Örülhetnek viszont a megtakarítók. Az utóbbi időben ugyanis – főként a hosszú távú lekötéseknél – kezd elterjedni a változó kamatozás, ami szintén jegybanki alapkamathoz igazodik. Persze különben a kutya sem kötné le alacsony kamattal hosszú távra a pénzét, ha tudja, hogy kamatemelések jönnek. Márpedig sorra jönnek még, erről maga a jegybankelnök biztosított minket tegnap.

A tartós befektetési számlák (tbsz) között több is akad, amelynél megjelent az alapkamathoz rögzítés. A CIB Maraton Takarékszámlája a jegybanki alapkamatnál mindössze negyed százalékponttal fial kevesebbet, az AXA a TisztaHaszon számlánál vállalta: az ötéves megtakarításnál 1,5 százalékpontig követi a jegybanki kamatemelést. A Budapest Bank (BB) pedig holnaptól 0,5 százalékponttal emeli a tbsz kamatát.

A következő napokban várhatóan több bank is kamatot emel, így érdemes a legújabb kamatokra vadászni.

Egyre többen nem fizetik a hitelüket abban bízva, hogy az állam kihúzza őket a bajból. Mások a teljes pénzpiaci összeomlásra várnak, hátha az elsodorja a tartozásokat is. Rossz hírünk van: az adósság nem vész el.

A PSZÁF legfrissebb jelentéséből az derül ki, hogy nem csak azok nem fizetik a devizahitelüket, akik anyagilag nem bírják, hanem sokan azok közül sem törlesztenek, akik megtehetnék. A magyarázat egyszerű: a kormányra várnak. Egyre nagyobb a nem teljesítő hitelek aránya, és – idézem a felügyeletet –„e tendenciát tovább erősíti a devizahiteleseket segítő intézkedésekkel kapcsolatos várakozások miatt lecsökkent fizetési hajlandóság és a korlátozott portfoliótisztítási lehetőségek”.

A bankok nem szívesen beszélnek a problémáról, nehogy öngerjesztő folyamatként általánossá váljon. Pedig sokan ábrándokat kergetnek arról, hogy majd a kormányunk/cáratyuska/mindenható kisegíti őket. A kormány ugyan kiegyezett a bankokkal, de a devizahitelek forintra váltását és a tartozás egy részének elengedését szigorú feltételekhez kötik. Akik ebbe nem tartoznak bele, az otthonukkal játszanak.

Vannak olyanok is, akik a pénzpiacok teljes összeomlására várnak. Hátha bedől az euró, hátha összedől a magyar pénzpiac is, jön a hiperinfláció, és előbb-utóbb nem lesz forint sem. És ez az egész elsodorja majd a tartozásukat. Rossz hírünk van: tartozás nem vész el. Egy ilyen „világvége” forgatókönyv esetében is csak az történik, hogy a megtakarításunk, az tényleg eltűnik. De a hitel nem. Akkor jönnek az égbe szökő kamatok (a kilencvenes évek elején 30 százalék feletti lakáshitel kamatok voltak), vagy bármilyen új pénznem bevezetésekor arra számolják át a tartozásukat. Csak az akkor jóval több lesz. Ebben „bízni” tehát botorság.

Illúzió, hogy ha deviza helyett forintban lesz a hitelünk, kevesebbet kell majd fizetnünk. Főként akkor, ha ilyen fantasztikus gazdaságpolitikát űz a kormány.

A devizahitelek felfutásának időszakában a bankokkal kötött szerződések finoman szólva is csak az egyik fél érdekeit képviselték, és ez nem az adós volt. A hitel díját úgy változtathatták a bankok, ahogy akarták, mindez pedig szép szakkifejezésekbe burkolva jelent meg a hivatalos papírokon.

Sok választásunk nem volt, vagy kápéban fizettük ki a lakást, vagy olyan hitelszerződésbe mentünk bele, ami lehetővé tette az egyoldalú módosításokat. Akkor kellett volna referencia-kamathoz kötni a kölcsönök árát.

A válságnak és a kormányokon átívelő fantasztikus magyar gazdaságpolitikának köszönhetően elszálló árfolyamok oda vezettek, hogy megugrottak a törlesztőrészletek, és tömegesen váltak fizetésképtelenné az emberek. Volt olyan bank, amelyik tényleg csak a piaci változásokat hárította át, volt, amelyik még azt sem teljesen, és volt, amelyik annyit emelt, amennyit nem szégyellt. Mert a szerződés ezt lehetővé tette számukra.

Jövő év áprilisától azonban már csak referencia kamathoz lehet kötni a jelzáloghitelek árát, így nem lesz mód arra, hogy önkényesen módosítgassák azokat. De arra sem lesz lehetőség, hogy kevésbé emelkedjenek a kamatok, mint a referencia kamat. Mert további hiteldrágulás jön, abban biztosak lehetünk. A kutya sem akar magyar állampapírt venni. Amióta bejelentették a végtörlesztést, 1,1 százalékkal emelkedett a 3 hónapos Bubor (budapesti bankközi kamatláb). A bankok nagy része már ilyen kamatokhoz köti a jelzáloghiteleket, tehát ezek ára ennek megfelelően drágult az elmúlt hónapokban. A hosszú lejáratú, 15-20 éves hitelek egy részénél akár havonta új törlesztőrészletet fizethetünk, ha változnak a pénzpiaci kamatok.

Mert szabadságharc ide vagy oda (nevezheti a kormány aminek akarja), bizony a külföldi tőkétől függünk. Ha az menekül, akkor az égbe szökhetnek az állampapírok hozamai, és vele együtt a mi jó kis forintban tartott hiteleink ára is.

Aranyvasárnapra hiány lehet a legdivatosabb ajándékokból. Fogyóban a legjobb áron kapható konzolok, több gyermekjáték már hiánycikk.

Azok jártak a legjobban, akik időben megvették az ajándékokat karácsonyra. Az elmúlt héten vásárlóként körbejárva a boltokat azt tapasztaltuk, hogy hiába van határozott elképzelésünk, azt módosítani kell. A magas árkategóriás ajándékok közé tartozó játékkonzolok közül például a PS3 és Xbox 360 GB alapgépeket már nem nagyon lehet kapni, csak játékkal egybecsomagolva árulják. „Már csak pár darab van belőle, és 20 rendelés érkezett” – mondta az egyik bolt eladója. Szerinte néhány napon belül be is zárhatnának az ünnepekre, mert a nagyker is kifogyott, idén már nem valószínű újabb szállítás. A kisebb memóriájú konzolokból (amelyek ár-érték aránya sokkal rosszabb) még volt némi készlet. Azokban az üzletekben volt még választék, ahol ugyanezeket a konzolokat már másfélszeres áron adták.

A nyolcvanas években hiánycikk volt a Lego. Ha ősszel valahova szállítmány érkezett, kígyózó sorokban álltak a szülők, hogy a fizetésükhöz képest iszonyú magas árat kifizethessék erre a különlegesnek számító karácsonyi ajándékra. Hónapokkal előre készültek, mert tudták, hogy akkor kell megvenni, amikor kapható. Nos, ilyen hiánygazdaság ma már nincs, de a választék egy héttel karácsony előtt meglehetősen szűkös. Nem találtunk ömlesztett, nagy dobozban kapható Legot vagy Duplot. Java játékból is több helyen kellett a szettek után kutatni.  

A bevásárlóközpontokban is találtunk üres polcot a játékosztályon, újabb szállítást már nem ígértek. Aki hétvégére vagy a jövő hétre hagyta a bevásárlást, készüljön fel arra, hogy a nagy bevásárlási rohamban vagy mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, vagy módosítania kell az elképzeléseit.

Matolcsy György tegnapi bejelentése a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban egyértelművé tette a kormány álláspontját: velünk tartasz, vagy megsemmisítünk.

Már nem egyszerű zsarolás az (mint egy évvel ezelőtt), ahogy a magánnyugdíjpénztári tagokat sarokba szorítja a kormány, hanem nyílt fenyegetés, gyakorlatilag a jövőjüktől történő megfosztás. Mert élj meg úgy nyugdíjas korodban, hogy egész életedben fizettél, de nem kapsz vissza semmit.

Forr a 8341 lájkkal rendelkező „El a kezekkel a nyugdíj-megtakarításoktól” Facebook-csoport. Az üzenőfalon melegebb éghajlatra küldik az emberek a kormányt, és annak tekintik a lépést, ami valójában: lopásnak. Szerveződik az újabb tüntetés, és a tagok arra bíztatják egymást, hogy forduljanak az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Erről a Magyar Helsinki Bizottságtól is lehet tájékoztatást kapni.

A harcos hangokon túl nagyon sok olyan véleményt olvastam, hallottam, ami arról szól, hogy el kell hagyni ezt az országot: „Ha dolgozom, levonják tőlem a járulékot, de úgysem kapok nyugdíjat, akkor miért dolgozzak itt?”

Egy tegnapi beszélgetés apa és 14 éves fia között:

„- Na, fiam, a kormány most vette el a nyugdíjamat. Gyere, beszéljük meg a dolgokat. Minden pénzt arra áldozunk majd, hogy felneveljünk, taníttassunk titeket. Menjetek külföldre dolgozni, mi anyáddal utánatok megyünk, és ti fogtok eltartani. Szerencse, hogy hárman vagytok, így nem lesz akkora a teher.

- Külföldre! Jaj, de jó! De apa, ne már! Tényleg nekem kell eltartani titeket? Akkor én hogy leszek gazdag?”

A károk, amiket a kormány okoz, jóval nagyobbak annál, mint elsőre látszik. Adva van 100 ezer, tudatosan a magánnyugdíjpénztárt választó „rebellis”. Ők úgy gondolták, hogy megéri maradni. Nem véletlenül nem léptek át a tb-rendszerbe, hanem saját döntésük alapján elzarándokoltak erről nyilatkozni. Bár az őket megkülönböztető eddigi jogszabályok is – még ha az Alkotmánybíróság nem akar vagy nem mer dönteni erről – alkotmányellenesnek velük szemben, a mostani bejelentések – ha lehet ezt fokozni – sokszorosan azok. Egyelőre ugyanis fizethetnek a tb-nek, de nem jogosultak cserébe semmire sem, és hivatalosan nem is juthatnak vissza a tb-rendszerbe, csak akkor, ha a pénztáruk megszűnik. Ha ily módon mégis visszakerülnének, nem kaphatnak reálhozamot sem. (Hát kellett nekik ellenállni!)

Csakhogy a történtek után ember nem lesz kis hazánkban, aki ebben az országban akarna felhalmozni és megtakarítani. Nem csak ez a 100 ezer ember, hanem mások sem. Sokan ugyanis azért nem maradtak pénztártagok, mert féltek. Aki bármiféle állami szektorhoz kötődő cégnél dolgozott, nem mert nyilatkozni a maradásról. Azt mérlegelte, hogy fontosabb MOST megtartani a munkáját, mint 20-25 év múlva nyugdíjat kapni. Csakhogy a zsarolásnak akkor engedők szájíze is keserű. Ők sem itt akarják tartani a pénzüket. Szólok, hogy MÉG az Európai Unió tagjai vagyunk. Egyre többen döntenek a külföldi megtakarítás mellett. De ha itt nem lesz pénz, akkor miből fog ez az ország megélni?

Egyre többen kuporgatják készpénzben a megtakarításukat, a bankbetétek közül pedig a néhány hónapos lekötés a nyerő. Mindenki mozgósítható tartalékokat akar.

Majd szétrepeszti a bizalom az ország lakosságát a hazai gazdaság és gazdaságpolitika iránt. (Gúnyos mondat – a szerk.) Mindent elmond a mai helyzetről az, hogy folyamatosan nő a készpénz mennyisége a gazdaságban, december elejére már megközelítette a 2,7 ezer milliárd forintot. Persze minden évben megnő (főleg decemberben) a kápé mennyisége, de ez idén még éppen nem látszódhat. Az viszont nagyon is jól látszik a jegybank statisztikáiból, hogy május óta meredeken emelkedik a kápé az országban.

A bankbetétesek döntő része pedig 3 hónapnál rövidebb futamidőre köti le a pénzét, a hosszú távú megtakarítások nem nagyon nőnek, dacára annak, hogy év vége van, és ilyenkor szokás adókedvezményt nyújtó termékekbe fektetni. A rövid távú befektetés egyébként ma nagyon is ésszerű, mert újabb kamatemelésre lehet számítani. Szomorú azonban, hogy nem annyira a tudatos befektetés, mint inkább a félelem miatt rövidek a lekötések. Könnyebb egy rövid futamidejű betéthez hozzájutni, ha szükség van a pénzre, hiszen kicsi a betétfeltörés miatti kamatveszteség.

Ugyanakkor sokan tartanak otthon készpénzt vésztartalékként, bár ez nem túl biztonságos módja a takarékoskodásnak. Betörésnél a biztosító semmit sem, vagy csak nagyon korlátozott összeget térít. Ráadásul kamathoz sem jutunk, így a pénz csak veszít az értékéből. Erre persze a válasz az, hogy legalább bármikor hozzá lehet férni, és állam bácsi sem teheti rá a kezét.

A nyugdíjpénztárak államosítása óta ugyanis az a népi hiedelem tartja magát, hogy ezután majd a bankszámlák jönnek, ha nem lesz miből finanszírozni az országot. Bizony, sokan beszélnek erről baráti körökben.

A jogbiztonságba vetett hit sérült ugyanis az elmúlt másfél évben, miközben dúl a gazdasági válság, és jövőre még rosszabb helyzetre számíthatunk. Jó kis bizalomerősítésre lenne szükség ahhoz, hogy megváltozzanak a tendenciák. Lehet ugyanis hitvitázni, az viszont tény, hogy az otthonokban egyre több a kápé.

A következő év alighanem kemény próba elé állítja a családokat. A drágulás akár új fázisába is léphet. A forgalmi adó emelése ugyanis árnövekedést hoz, de nagy kérdés, a kereskedőknek miként fog majd a ceruzája.

A sokadik nadrágszíj-meghúzós év előtt állunk, ami nem tölt el jókedvvel. Az áfa emelése mindenkit érint, és – mivel adónövelésből kívánja a kormány a jövő évi költségvetés hiányát a megfelelő szinten tartani – ismét arra számíthatunk, hogy sok mindenért többet kell majd fizetnünk. Az infláció 4,2 százalék volt az elmúlt egy évben, de hát ez a fogyasztói kosár… Az már más kérdés, hogy ki hogyan élte meg. Mert hát, akinek nincs pénze, az nem vesz tartós fogyasztási cikket, aminek – jaj de jó – még csökkent is az ára. Kár, hogy a cukoré 42 százalékkal nőtt.

Marad tehát a spórolás, hogy ellensúlyozzuk a kiadások növekedését. Az idősebbek még tudták, hogyan lehet szinte a semmiből is megtakarítani. Emlékszem, hogy csodálkoztam gyerekként, amikor keresztmamám a gáztűzhely meggyújtásához használt hosszú gyufát nem dobta ki, hanem többször is felhasználta. Igaz, hogy nekem ma legalább öt normál gyufát kell elhasználnom, míg valamelyik rendesen ég, és használni is tudom. (Irinyi János foroghat a sírjában.) Ezt a spórolási trükköt tehát kilőhetem.

Az üzemanyag ára több mint 21 százalékkal nőtt egy év alatt, itt is érezteti majd hatását az adóemelés. Ezen is lehet spórolni, sokan már egyáltalán nem használják az autójukat. Ezt a biztosítási szakemberek is megerősítik. Szerintük azért lehet javuló kárstatisztikákról beszélni a kötelező felelősségbiztosításnál, mert egyre kevesebben autóznak.

Egyik ismerősöm mesélte, hogy amikor a nagymamája vezette a háztartást, akkor minden hónapban megtakarítottak. Amikor ő vette kezébe a dolgokat, noha semmivel nem éltek jobban, mint korábban, a hónap végén szó szerint éheztek. Ugyanannyi pénzből tehát valaki ki tudja gazdálkodni a család ellátását, valaki azonban nem.

Érdemes tehát ésszerű spórolási tippeket begyűjteni, mert az árak emelkedése garantált 2012-ben, a jövedelmünké azonban nem.

Pénzügyek terén a fiatalok lázadása szüleikkel szemben mindössze abban merül ki, hogy elhagyják a számukra választott bankot. Mintha nem lenne fejlődés a korosztályok között: ugyanazok a szempontok fontosak számukra, mint felmenőik számára.

A fiatalok egyre korábban nyitnak számlát, de ilyenkor még a szülők választanak számukra bankot. Később azután, szinte tekintet nélkül arra, melyik ez a pénzintézet, váltanak. Cikinek érzik ugyanis a korábbi helyen maradni – vonta le a következtetést a Xallis Consulting. Az ezt megalapozó kutatás szerint éppen ezért a 26 éves életkor elérésekor a legnagyobb magyar lakossági bank brutális piacvesztést szenved el.

A bankválasztási szempontokat áttekintve azonban ez nem feltétlenül marad is így. Magam is sok olyan fiatalt ismerek, akik otthagyták az OTP-t, majd végül mégis visszamentek. Jól látszik ugyanis, hogy az életkor előrehaladtával egyre fontosabb szemponttá válik, hogy legyen a közelben bankfiók, sok legyen az ATM, sőt az is erőteljes esik a latba, hogy nagybank legyen a számlavezető. (Sokatmondó egyébként, hogy a költségek még a kérdések között sem szerepeltek.) A lázadás tehát lehet akár átmeneti is.

Kétségbeejtő viszont, hogy minden hiába, a magyar lakosság képtelen elszakadni a fizikai bankba járástól. Olyan ez, mint a sárga csekk megtörhetetlen hegemóniája. Egy ajánlott levélért tegnap kénytelen voltam a postára menni, és döbbenten láttam a feketéllő tömeget, akik (közte nem egy fiatal is) türelmesen álldogáltak az ablakoknál, kezükben szorongatva a feladnivalót.

A Xallis a megtakarítási formák ismertségét is felmérte. Nyilván senkit sem lep meg, hogy a lekötött forintbetét és az ingatlan tudott csak 50 százalék feletti arányt elérni. Ahogy, hiába égették meg sokan magukat a válság nem múló évei alatt, a megtakarítási preferenciák között még a 18-29 éveseknél is az ingatlan áll az élen.  (Ez csak a 60-70-es korosztály esetében szorul a gyermek – mint legjobb befektetés - mögött a második helyre.)

Úgy tűnik, koravén a magyar ifjúság. Vagy mondjuk inkább azt, az egész társadalom szorulna egy alapos fiatalításra?

Eddig úgy tűnik, hogy elmarad az év végi megtakarítási hajrá, amivel növeljük a félretett pénzünket, és csökkentjük az adónkat. Már az adókedvezmény sem kell nekünk? Vagy nincs rá pénzünk? Vagy nem itthon takarítunk meg?

Minden év decemberében nagyon öngondoskodóvá válik a magyar. Ebben a legfőbb szerepet az adókedvezmények játsszák. Ilyenkor lehet csökkenteni a személyi jövedelemadónkat, miközben hosszú távú célra takaríthatunk meg. Ekkor nő meg az önkéntes nyugdíjpénztári és NYESZ (nyugdíj-előtakarékossági számla) befizetés, valamint a tartós befektetési szerződések (TBSZ) száma is megemelkedik. Ez utóbbin a kamatadót lehet megspórolni.

Idén azonban nincs hajrá. Persze még van néhány hét az év végéig, csakhogy az előző évekhez képest semmi jele annak, hogy most félre akarnánk tenni. Ennek persze több oka is lehet. Az egyik ok lehet az, hogy az évek óta tartó válságban már kezdenek kifogyni az emberek a tartalékokból. Másik lehet az, hogy nem hosszú távra kötjük le a pénzünket, hanem inkább gyorsan felszabadítható betétekben tartjuk, hiszen bármikor szükségünk lehet rá. Egy harmadik ok, hogy a végtörlesztés sok tartalékot felemészt. És egy negyedik ok például az, hogy egyre kevesebben hisznek ma a hosszú távú megtakarításban, pláne ebben az országban.

Lehet szidni a csúnya hitelminősítőket, csakhogy a magyarok jelentős része sem itt fekteti be a pénzét. Ősszel a Napi Gazdaság Private Banking kiadványában lehetett talán először arról olvasni – amiről persze a szakma már rég tudott -, hogy a vagyonos réteg kiviszi az országból a pénzét, és külföldön fekteti be. Azt gondolom, hogy eljött az az idő, amikor már a kevésbé vagyonos, de némi megtakarítással rendelkezők is ezt teszik. Nem telik el nap, hogy ne kérdeznék tőlem, hol is nyissanak külföldön számlát. Mert féltik a megtakarításukat. Mert nem bíznak a forintban. Mert nem bíznak a kormányban.

Sok bank különböző kikötéseket tesz, ki is veheti igénybe az általa kínált akciós kamatokat. A magyarok híres találékonysága azonban itt is belép. A bankok trükkjein edződött ügyfelek között akadnak, akik igyekeznek védekezni. Ilyen fogás például, hogy a család több tagja is vezet számlát ugyanannál a banknál, és a magas kamatot kínáló lekötéshez az egyik családtag átutalja a pénzét a másik számlájára (lám ott az új megtakarítás), majd a lejáratkor a korábban szinte lenullázott számlára utalják vissza az egész összeget. Ekkor már ott nő a megtakarítás, és ott lehet a magasabb kamattal lekötni a pénzt.

Persze erre a „csalafintaságra” rájöttek a bankok is. Akad, ahol éppen ezért árgus szemekkel figyelik a pénzmozgásokat. A K&H nem adja oda a kiemelt akciós kamatot, ha kivettünk pénzt a számláról és 30 napon belül visszatesszük, vagy ha közeli hozzátartozónknak utaltunk egyszer, és az 60 napon belül visszajön. Az Unicredit hangsúlyozza, ha bármelyik ügyfele egy másik ügyfél számlájára utal, akkor az nem számít új pénznek, így nem jár a kiemelkedő kamat. Sőt itt akkor sem jár az akciós ajánlat, ha készpénzben veszi ki az egyik ügyfél a pénzt és fizeti be egy másik, ugyancsak unicredites számlájára.

Persze azt már nem tudják sehol ellenőrizni, amikor az egyik ügyfél kiveszi a készpénzt, odaadja a másiknak, és az fizeti be a saját számlájára. Igaz azonban, hogy ennek a pénztologatásnak magas a díja. Így hamar oda a magas kamat haszna.

A csábító ajánlatok feltétele egyébként a legtöbb helyen az is, hogy a lejáratkor automatikusan induljon újra a lekötés, persze a sokkal alacsonyabb, normál kamattal. Erre mindenképp érdemes odafigyelni, és a szabad szemmel már nem látható kamatperiódus indulása után gyorsan felmondani a lekötést, keresve egy másikat. Kevésbé macerás viszont keresni egy olyan bankot, ahol nem kell minden fifikát bevetni. Hajrá!

A kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még tavaly egy interjúban. Attól tartok, ezt szó szerint vehetjük, vagyis: talán majd tíz év múlva. Az eddigi intézkedések ugyanis éppen az ellenkezőjét mutatják.

A magánpénztári rendszer felszámolásakor a reálhozamos mézesmadzagot önmagában nyilván nem találták elég édesnek, ezért alaposan becukrozták még a készpénzben felvehetőséggel. Eredetileg ez a pénz az önkéntes nyugdíjpénztárakba ment volna. Így persze alig jutott oda valami. Nesze neked, öngondoskodás!

A válság kitörése óta amúgy sem megy valami jól a kasszáknak. A bajba kerültek nyilvánvalóan, ha tehették, innen vették ki a pénzt (ki gondolhat nyugdíjas éveire akkor, amikor például ma bukhatja lakását). Sokan nem törődtek, talán nem is törődhettek azzal, hogy az idő előtt elhozott summa után adót és járulékot kell fizetni. A felügyeleti adatok szerint több mint 40 milliárd forintot vettek ki az idén október elsejéig az önkéntes nyugdíjpénztári tagok a jogosultsági idő elérése előtt. Azt ma még nem tudhatjuk, hogy a remek végtörlesztési móka mennyivel apasztja majd összesen az időskori megtakarításokat. Azokra pedig nagy szükség lenne. Az egyéneknek, de az országnak is.

Egyetlen pozitívum, hogy a nyugdíjpénztárak kezdenek valóban önkéntessé válni (persze, óvatosan ezzel, még bukhatják a munkáltatói befizetéseknél a támogatást, rásüthetik – mint az internetnél, amit kiemeltek a cafeteria rendszeréből –, hogy már nincs szükség rá). Szuper, hogy több mint minden harmadik forint egyéni befizetés. Az ugyanakkor aggasztó, hogy egyre inkább úgy tűnik: csak az amúgy is jobb helyzetben levők tudnak félretenni idősebb korukra.

A legfrissebb számok pedig már az egészségpénztáraknál is a lejtmenet megindulására utalhatnak. A szektor fennállása óta először csökkent a létszám és a tagdíjbevétel is. Őket is megtalálta egyébként a kormányzati innováció. A Széchenyi Pihenőkártya favorizálása ugyanis oda vezetett, hogy az egészségpénztári számlákról 2012-ben nem lehet már sportra, gyógyüdülésre vagy fürdőkre költeni. Mindez – csökkentett kerettel – csak a SZÉP felhasználásával vehető kedvezményesen igénybe.

Ennél nem is maga az intézkedés, hanem annak üzenete érdemel figyelmet. Míg ugyanis az egészségszámlán spórolgathatott valaki (általában nem tette, de legalább megvolt a lehetőség rá), a SZÉP-nél azt, amit határidőre nem költenek el, a kibocsátó pénzügyi intézmény egyszerűen zsebre vághatja. Így rendelkezik a törvény. Akkor most, mit is akarnak támogatni?

Idén 10-12 százalékkal esett vissza az építőipar, jövőre további (minimum) 5-6 százalékos csökkenés várható. Eddig hivatalosan 70 ezren vesztették el a munkájukat ebben a szektorban, de a valós szám nyilván jóval több, hiszen a korábbi feketemunkásokat a hivatalos statisztikák nem mérik.

Annyira szerettem volna valami vidám dologról írni, valami jóról beszámolni, és végre arról szólni, hogy valahol látszik a fény az alagút végén. Ehelyett magamba zuhantam, amikor kézhez kaptam az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) szakmai anyagát, ami a mai közgyűlésre készült.

A számok azért nagyon elszomorítóak, mert az építőipar a gazdaság egyik fő fokmérője. Ha azt látjuk, hogy valami mozgolódás elindul, akkor reménykedhetünk, hogy talán máshol is…

Nos, ez az anyag nem erről szól. Az idei visszaesést jövőre újabb követi, miközben a válság előtti utolsó jó évhez (2006-hoz) képest már 45 százalékos a csökkenés. A legnagyobb vesztes a lakásépítés, ahol 5 éve alatt a cégek a piac 70 százalékát vesztették el. Persze lehet arról vitázni, hogy a támogatott kölcsönöknek, majd a devizahitelek szárnyalásának (aminek most mindannyian isszuk a levét) köszönhetően túlpörgött ez a szektor, de abban azért talán mindenki egyetért, hogy nem a gazdaság számára egészséges szintre állt be a lakásépítés. Jövőre csak 15-16 ezer új lakás épülhet. Az építőiparban az elmúlt 5 évben 70 ezer legálisan foglalkoztatott vesztette el az állását.

Egy jó ismerősöm – az inkognitója miatt nevezzük Andreának – több mint 10 éve indította el férjével családi vállalkozását. Az építőiparban dolgoztak. Kezdetben burkoltak, majd családi házakat is építettek, szállodák építésében vettek részt alvállalkozóként. Amikor –látszólag – a legjobban ment, akkor 10-15 ember dolgozott náluk legálisan. Napi 10-12 órákat dolgoztak, sokszor 14-et. Csakhogy 4 évvel ezelőtt már karácsonykor nem tudott a gyerekeknek fát állítani, az ünnepi vacsora elmaradt, mert előbb kifizette az embereit, mondván legyen mit enniük az ünnepek alatt. ( Nekik nem volt.) Aztán hitelt vett fel a családi örökségként kapott panellakásra, hogy finanszírozni tudja azokat a munkákat, amikre felkérték őket. Ez a lakás elúszott. Nem azért, mert nem dolgoztak. Éppen azért, mert dolgoztak. Már 4 évvel ezelőtt 20 millió forintra rúgott az a tartozás, amit a munkák után nem kaptak meg. Ma már talán számon se tartja, hogy pontosan mennyi lehet a munkájuk után meg nem kapott pénz. Az elmúlt 2 évben nem tudott kakaót adni a gyerekeknek, gyümölcs is csak mostanában kerül újra az asztalra.

A cég csődbe ment, senki sem dolgozik benne, az államnak egy fillér bevétele nincs belőle. Ők munkanélküliek, a férj tavasz óta feketén dolgozik reggel 4-től este 11-ig, hogy legyen ennivaló az asztalon.

Az építőiparban 400 milliárd forint a körbetartozás, ezen a szinten állandósult és termelődik újra. Ennek egyik gerjesztője maga az állam, amely több mint féléves csúszással fizeti ki az uniós támogatásokat a műszaki teljesítés után. Közben életek mennek tönkre.

Az első két hónap végtörlesztési adatai szerint közel százmilliárd forinttal sétálhatott el nem egészen 55 ezer honfitársunk. Közülük 93 százalék azoknak az aránya, akik szépen egy összegben, „zsebből” letették devizahitelükért a kormány kegyéből a valós értékénél 27 százalékkal kisebb összeget.

Mielőtt még viszketne valakinek az ujja, hogy bebillentyűzze: micsoda demagóg is, aki ezt a posztot írta, több dolgot szeretnék előrebocsátani. Először is: ha lett volna devizahitelem, magam is rohanok, hogy ilyen remek feltételekkel megszabaduljak tőle. Mert hülye azért nem vagyok! Mint ebből is kitűnhet, senkit nem ítélek el, aki ugyanígy tett.

Ugye, senki sem gondolja viszont, hogy ezért a számlát ne fizetnénk mindannyian meg. És nem csak úgy, ahogy a Fidesz egyik (nem is akármelyik) képviselője indítványozta: kivetett teherként. (Azóta kiderült, hogy ezt nem is úgy gondolta, a frakció pedig egyébként sem ért egyet… ) Amúgy mindegy is, minek nevezzük, szívni mindenki (vagy majdnem mindenki) fog.

Engem azonban leginkább nem is ez bosszant (minden kormányunk minden balfogása a mi hátunkon csattan). Annyira dühít, hogy nem is szeretek belegondolni abba, ennyiért mi minden, valóban az ország érdekét szolgáló lépést lehetett volna tenni. Csak a devizahiteleseknél maradva: ha a kormányzat inkább - éppen a gazdaságpolitikai varázslatok következtében - munkanélküliekké válóknak, a szabályozással hitelképtelenné tetteknek segít, akkor a bankrendszer szintén veszít, de másik oldalon nyer is. A hitelállomány ugyanis ebben az esetben javult volna. Ezzel szemben most eltűnnek a korábban jó adósok, maradnak viszont a problémásabbak. Ezt pedig azok érzik majd igen erőteljesen, akik esetleg hitelfelvételre szánnák el magukat.

A bankos csomag, ami állítólag már valóban a bajban levőknek próbálna kitalálni valamit, egyre késik. Az a kormányzat, amelyik olyan ripsz-ropsz módon képes jogszabályokat alkotni, hogy tán még maga sem tudja mázsányi módosítói között kiismerni magát, most hosszan üldögél a bankszövetségi előterjesztésen. Értem én, azoknak, akik abban hisznek, hogy az ország csak a tehetősebbek helyzetbe hozása révén virágozhat fel, feladja a leckét, amikor a némább tömegeknek kellene segíteni. Valószínűleg nincs egyetlen haver, jóbarát, rokon vagy szomszéd, aki ilyen helyzetbe került volna.  Meg különben is (hogy egy fideszes prominens szavait idézzem) „akinek nincs semmije, az annyit is ér”.

Na, látom, már megint megkapom a demagóg cimkét. Pedig a józan gazdaságpolitika tudja, a növekedéshez nem elég a felső rétegekre alapozni. Persze ez nyilván nem más, mint egy újabb ortodox nézet.

Egészségügyi reformra hiába várunk lassan évtizedek óta. Apró előrelépés lehet, hogy januártól a cégek adó- és járulékmentesen vehetnek dolgozóiknak betegség- és balesetbiztosítást, így akár cafeteria (béren kívüli juttatás) keretében is igényelhető lesz ez a szolgáltatás.

Eddig is vehettünk magánszemélyként betegség- és balesetbiztosítást, sőt a cégek is adhattak ilyen juttatást dolgozóiknak. Csakhogy a betegségbiztosítás után járulékot és adót fizetett a munkáltató illetve a munkavállaló, így nem is terjedt el a magánbiztosítás.

Januártól adó-és járulékmentesen fizethetnek a cégek dolgozóik javára ilyen biztosítást. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak a jövedelempótló (kiegészítő táppénzt kap a betegség után a dolgozó) biztosításnál kell majd adózni a szolgáltatás után. Bár a biztosítók szerint ez csak egy újabb hiba a törvényben, amit hamarosan módosítani fognak.

Jelenleg a legnépszerűbb a kórházi napi és/vagy műtéti térítést nyújtó betegség- és balesetbiztosítás. Ha ez valóban bekerülhet a cafeteriaba, akkor várhatóan megugrik a magánbiztosítás az egészségügy területén. Így pumpálhat az állam indirekt módon pénzt az egészségügybe. Csak sajnos ezzel a hazai egészségügy gondjai nem oldódnak meg, még ha a biztosításnak köszönhetően néhányan magasabb színvonalú ellátást tudnak majd kifizetni, vagy több esélyük lesz a jobb ellátásra azzal, hogy képesek lesznek paraszolvenciát adni.

Akadnak banki szakértők, akik majdnem biztosra veszik, hogy a válság kitörése után tapasztalthoz hasonló vad küzdelem indulhat a megtakarítók pénzéért. Ez pedig (mint látszott 2009-ben is) elsősorban a bankbetéteknél jelent csuda jó kamatokat.

Már itt a Mikulás, de egyelőre nem látjuk, hogy tömegesen elszálltak volna a betétkamatok. Azért mozdulatlannak sem tekinthető a piac. A 8,5 százalékos ajánlat két egész százalékponttal haladja meg ugyanis a jegybanki alapkamat szintjét, ami már önmagában is a jó két évvel ezelőtti helyzetet idézi.

Emellett – igaz inkább csak jól hangzó csaliként – a tíz százalékos kamat is felbukkant. Nem is egy helyen.

A betétesek jobb felkészültségét (vagy netán az általánosabb pénzhiányt?) jelezheti viszont, hogy 10 százalék ide, vagy oda, nem ugranak a megtakarítók. Régebben jól látszott, hogy ha a transzparensekre valamilyen impozáns szám került, az alaposan megdobta a keresletet. Még akkor is, ha végül kiderült (mint van sokszor): ahhoz, hogy valaki ezt megkapja háromszor kell megpördülni, majd lehajolva az ujjakat meghatározott sorrendben tartva integetni. Ja, és minden nem érvényes, ha nem a megfelelő égtáj felé hajtja végre valaki. Amúgy pedig, akinek mégis sikerült mindezt megfelelően kiviteleznie, annál az EBKM (ez mutatja meg valójában mennyit is hoz a pénzünk) tizedekkel emelkedik. A magas kamat ugyanis csak rövid időre, és a legvégén jár.

A bankok most mindenesetre (megint) nagyon vágynak a pénzünkre. Akinek van lehetősége, annak mindenképpen érdemes kihasználnia a helyzetet. De, mint mindig, nem árt észnél lenni!

Elindult a bankokban a kamatemelési hullám, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az elmúlt hetekben jócskán nőttek a pénzpiaci hozamok, a múlt héten pedig a jegybank emelt kamatot.

Egyre többe kerül a végtörlesztés azoknak, akik csak forint alapú hitellel tudják kiváltani a devizakölcsönüket. A bankok már a végtörlesztés elinduláskor megemelték a hiteleik kamatát, a normál lakáshitelekhez képest jóval drágább kölcsönöket kínáltak. A takarékszövetkezeteknél találhattuk a legkedvezőbb ajánlatokat, azonban közülük egyre többen dobják be a törölközőt és állnak le a végtörlesztési ajánlataikkal. Most éppen a Répcelak takarék állította le a kérelmek befogadását.  

Sokan azért szabadulnának a devizahitelüktől forinthitel kiváltásával, hogy ne kelljen minden hónapban azért izgulniuk, hogyan alakul a forint árfolyama. A kiszámíthatóság ugyanis nagyon fontos. Sajnos azonban illúzió, hogy a forinthitelek esetében a kamatok ingadozása, és ennek köszönhetőn a törlesztőrészletek változása kevésbé lesz megterhelő. A legtöbb helyen ugyanis a pénzpiaci folyamatokhoz igazodnak a kiváltó hitelek, jellemzően a budapesti bankközi kamatlábhoz (Bubor) kötik. Márpedig az szépen emelkedett a végtörlesztés kezdete óta. Az ajánlatok kidolgozásakor érvényes három és hathavi Bubor 6,1-6,14 százalék volt, pénteken viszont előbbi 6,99 százalékon, utóbbi pedig 7,23 százalékon állt, ami automatikusan jelentkezik majd a THM-ekben.

De van olyan bank is, amelyik arra használja az általános kamatemelkedési hullámot, hogy erre a referenciakamatra még több felárat tegyen rá, tehát a piacinál nagyobb mértékben drágítsa a hitelét. Több helyen is előfordul, hogy a hitel kamata akár havonta is változhat. Nesze neked kiszámíthatóság! Jelenleg a takarékoknál találhatunk még 11 százalék alatti THM-mel kiváltó hitelt, a bankoknál jellemzően 11,5-14 százalék körül alakul ez a mutató.

A kamatemelés ugyanakkor jó hír azoknak, akiknek nem kell hitelt fizetniük, viszont van megtakarított pénzük. A betéteknél már találkozhatunk 10 százalékos kamattal is, igaz ezt csak akkor adja 1-2 bank, ha rövid időre kötjük le a pénzünk egy részét, másik részét viszont hosszabb futamidejű, már nem annyira vonzó kamatozású betétbe fektetjük. Az akciós kamatok 7-8 százalék között alakulnak, de most csak a kamatemelési hullám kezdetén vagyunk, így érdemes lehet kivárni. A legtöbb banknál ugyanis a legjobb kamatot csak az újonnan beérkező pénzekre fizetik.

Januártól törvény írja elő, hogy mekkora lehet a hitelek maximális kamata. Emiatt a leginkább megszorult, szegény réteg nem juthat majd kölcsönhöz. Biztos ez volt a kamatplafon célja?

Januártól több olyan hitel megszűnik majd, amelyik nem fér bele a kamatplafonba. Az új szabályozás szerint a hitelek kamata legfeljebb MNB alapkamat plusz 24 százalékpont lehet, míg a kockázatos kölcsönöknél MNB alapkamat plusz 39 százalékpont a határ. A jegybanki kamatemelés hatására tehát már most megemelkedett a kamatplafon 30,5 százalékra, illetve 45,5 százalékra. Az utóbbinál akár magasabb kamatszintet is találhatunk a hitelkártyáknál, a személyi hiteleknél, az áruhiteleknél és a gyorskölcsönöknél.

Mielőtt megdörzsöljük a kezünket, hogy a jogalkotó milyen jól korlátozza a kapzsi hitelezőket, nem árt elgondolkodni azon, hogy mi is lesz ennek a hatása. (Azt nem akarom vitatni, hogy a hitelezők profitorientáltak. Ráadásul nem is tartanám náluk betétben a pénzemet, ha jótékonysági céllal kölcsönöznének. De én inkább a piaci versenyre bíznám, hogy mennyit kérhetnek el a hitelért, és a valódi versenyt védeném a törvény eszközével, valamint a felügyeleti szervekkel.)  

A bank úgy árazza a hitelét, hogy a nagyon kockázatos kölcsön sokkal drágább, mint a biztonságosabb. A legdrágább hitelek azért kerülnek ennyibe, mert nagyon magas a bedőlési arány. A bank előre nem lehet biztos abban, hogy melyik hitel is dől be egy kategórián belül: az én személyi hitelem, a szomszédomé vagy az utca túloldalán lakó nyugdíjasé. (Nincs semmire sem garancia,)

Ha a kamatplafon miatt – értsd: nem kérhet többet - nincs rá esély, hogy a bedőlő hitel és annak ára befolyik a többi, hasonló kockázatú hitelből, akkor a bank a továbbiakban nem ad ilyen kölcsönt. Nem csak egyes hiteleket szüntet meg, hanem ezen felül nem ad majd hitelt azoknak, akik esetében a legnagyobb a kockázat a bedőlésre. Ez általában a legszegényebb, legrászorultabb réteg. Ha ők nem kaphatnak – bár igen drága, de akár életmentő – hitelt, akkor kérdés, hogy honnan jutnak pénzhez. Mit tesznek majd, amikor etetni szeretnék a gyereküket? Maradnak az uzsorások. (Akik ellen ugyan egyre erőteljesebben lép fel a hatóság, de nem tudja majd felszámolni a jelenséget.)

A nagyon drága kölcsönt nyújtók törvényes keretek között, felügyeleti szervvel a fejük fölött működtek. A feketepiacot azonban nem ilyen törvények uralják.

Nem most, politikai megrendelésre, hanem már 10 éve rá kellett volna ütni a magánnyugdíjpénztárak kezére, és azt mondani: harácsolni nem szép dolog. Így lesz a fogyasztóvédelmi kérdésből politikai ügy.  

Tegnap a PSZÁF 100 millióra bírságolta az AXA alapkezelőjét, és be is perelte a nyugdíjpénztárral együtt. Ugyanis a magánnyugdíjpénztár házon belül kezeltette a tagok pénzét a csoport saját alapkezelőjével, az pedig olyan díjat szedett tőle (azaz végső soron a tagoktól), amennyit nem szégyellt. Több esetben „speciális csomagocskákba” fektette a pénzt, és ezért jóval többet számolt fel, mintha a csomag tartalmát egyenként vette volna meg. (Tulajdonképpen ez olyan, mintha kétszeres munkadíjat számolna fel valaki csak azért, mert a megbízásomból nem egyenként veszi meg a csokikat, hanem a Mikulás-csomagot egyben szállítja nekem.)

Nem az AXA az egyetlen, ahol ilyen visszásságokat tárt fel a felügyelet. A PSZÁF szerint az OTP, az Aegon és ING magánnyugdíjpénztár is túlszámlázott, így összességében milliárdos kár érte a tagokat. Csakhogy az a bökkenő, hogy erre nem volt jogszabály, így kérdéses, hogy bíróság előtt pert nyerhet-e a felügyelet. Legalábbis erre utal, hogy az ING és az OTP első körben – ha nem is jogerősen – meg tudta támadni a PSZÁF rájuk vonatkozó, júniusban hozott határozatát.

Mert hiba volt, hogy 10 éven át senki nem korlátozta a kasszák költségszintjét. Senkit nem zavart - az akkori felügyeletet sem -, hogy házon belül miért is kerül olyan sokba a testre szabott vagyonkezelés (Mikulás-csomag), miért kétszerese annak, mintha a pénztárak a piacon vennék meg a papírokat. Nem korlátozta senki azt sem, hogy zsíros jutalékokat kapó ügynökök hada csábítson át jó hozamú pénztárakból ócska hozamot hozó pénztárakba tagokat, akik most azért nem kapnak reálhozamot, mert az ügynök átvitte őket.

Tetszettek volna jóval korábban keményebben fellépni! Figyelmeztetéseket kiadni, vezetői körlevélben tiltani. Mert a magánkasszák valóban nem működtek tökéletesen, sok esetben visszaélhettek és vissza is éltek a helyzetükkel, saját anyacégük profitját hízlalva. De talán normálisan kellett volna szabályozni őket! Nem most, utólag büntetni.

Ugyanakkor a hiányos szabályozásból fakadó gondokat nem azzal kellett volna orvosolni, hogy a kormány ledózerolta a magánnyugdíjpénztárakat. Szerintem hiba volt a hárompilléres (tb, magánkassza, önkéntes megtakarítás) nyugdíjrendszer felszámolása, a magánnyugdíjpénztárban felhalmozott 3 ezer milliárd forint államosítása, majd e hatalmas vagyon pillanatok alatt történő felélése. (Ó, mi mindent lehetett volna ebből a pénzből csinálni! Akár egészségügyi reformot is.) Persze tudom, hogy csak a pénz kellett, az ideológiát pedig legyártották hozzá.

Csak sajnos az ideológiának volt némi igazságmagva. És tudták ezt a pénztárak is. Most is úgy tűnik, hogy vaj van a fejükön. Az AXA alapkezelő a kifogásolt pénzből valamennyit visszaadott, az Aegon az egészet (igaz, nála elenyésző összegről van szó.) Az OTP és az ING kitart, perel, és lehet, hogy nyer is, hiszen nem volt jogszabály, ami tiltotta volna a PSZÁF által kifogásolt „túlszámlázást”.

De a legbeszédesebb talán az volt, ahogy a pénztárak a nyugdíjpénzek államosításakor viselkedtek. Egy-két kivételtől eltekintve óvatosak voltak, nem kiabáltak, alig tiltakoztak. (Csak megjegyezném, hogy a pénztárszövetség elnökségéről lemondott a legnagyobb kassza, az OTP Magánnyugdíjpénztár vezetője akkor, amikor a kormány bejelentette az államosítást. Vigye csak el más a balhét, az OTP maradjon háttérben. Ismét tipikus magyar mutyizós történet.) 

Érzékelhetően rossz volt a pénztárak lelkiismerete, ezért nem tudtak hatékonyan fellépni a 3 millió tag érdekében, akik a törvény szerint a tulajdonosaik voltak. (Más kérdés, hogy a pénztárak vezetői a bankokat, biztosítókat tekintették annak.) Hiszen a magánnyugdíjpénztárak önkormányzati rendszerben működtek.

A történetben az a szomorú, hogy miközben most valójában fogyasztóvédelmi kérdésről van szó, mégis úgy tűnik, hogy politikai, koncepciós támadás folyik a pénztárak ellen. Így sikerül – utólag - igazolást találni a kormány tettére, a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítására. Hogy a látszat csal vagy sem, ezt mindenki maga ítélje meg.

Ha végre megszületik a megállapodás a kormány és a bankok között, százezrek lélegezhetnek fel, és remélhetik azt, hogy lesz kiút a devizahitel csapdájából. Talán a fizetésképteleneknek sem kell majd attól tartani, hogy utcára kerülnek. A javaslatok végre a legrászorultabbakon segítenének.

A mindennapok hangulatára nyomja rá bélyegét a devizahitel. Többszázezer családnak kell úgy élnie az életét, hogy folyamatosan ott motoz bennük: vajon ki tudják-e fizetni a következő havi részletet. Ugyanis ha nem, úszik a lakás, amibe minden vagyonukat beletették, ami után évek óta fizetik az egyre növekvő részleteket.

Az átlagos svájci frank hiteles havi törlesztője csak az árfolyamváltozás miatt 60-65 százalékkal nőtt meg a 4-5 évvel ezelőtti összeghez képest, ezt még jócskán növelte a többszöri kamatemelés. Bárki, aki azt állítja, hogy ez benne volt a pakliban, amikor devizahitelben adósodtak el az emberek, hazudik. Persze lehetett az árfolyamkockázatra gondolni, de megduplázódó törlesztőre már nem.

Másfél éve annak, hogy a Bankszövetség letette a kormány asztalára az első elképzelését, amivel kezelni lehetne az egyébként nem csak gazdasági, hanem óriási társadalmi problémát. Akkor 90 ezer olyan lakáshiteles volt, aki több mint 3 hónapja nem tudott részletet fizetni. Idén, június végén 142 ezer ingatlanhitelnél volt 90 napon túli a tartozás, közülük 123 ezer devizaalapú. (Ez önmagában több mint 50 ezer olyan család, akinek az elmúlt másfél évben gyakorlatilag bedőlt a hitele.) Ugyanakkor a júniusi adatok szerint további 300 ezer hiteles csúszott meg a részletekkel, de még nem érte el a 90 napot a tartozásuk.

Ha pusztán a számokat nézzük, 442 ezer lakáshitelesnek van gondja azzal, hogy fizesse a részleteket. (Többségük devizahiteles.) Ha csak átlagosan 3 fővel számolunk egy-egy lakásnál, akkor több mint 1,3 millió ember életéről beszélünk.   

Sok hónap szállt el anélkül, hogy a kormány valóban átfogóan kezelte volna ezt a problémát. Most, talán az utolsó pillanatban, meg kéne már állapodni. Sokan élnek majd a végtörlesztéssel, de ők azok, akik eddig is fizetni tudták a hitelüket. A végtörlesztés azonban nem hoz megoldást azoknak, akik már nem tudták/tudják a növekvő terheket vállalni. A tartalékok elfogytak, gyorsuló ütemben nő azoknak a száma, akik megcsúsznak a részletekkel. Rajtuk segíthet majd a megállapodás. A mi információink arról szólnak, hogy végre tényleg a rászorultakon segítenének. Csak a kormányon múlik, hogy rábólintanak-e a Bankszövetség megoldásaira. 

Mindenki egyenlő, de egyesek még egyenlőbbek a többinél.  A minisztériumi dolgozók ugyanis (természetesen állami pénzből, mi másból) hitelt kaphatnak a végtörlesztéshez, de rájuk nem vonatkozik „a méltányolható lakásigény” kitétel (hány fő, hány szobás és milyen értékű lakáshoz kaphatja), ami másokra igen. Sőt, elég, ha csak rövid ideje dolgozik állam bácsinak.

Orwell Állatfarmja jut eszembe. Amikor az állatok megdöntötték a gazda uralmát, első körben kifüggesztették a Hétparancsolatot. Ennek hetedik pontja az volt, hogy „Minden állat egyenlő.” A pontok folyamatosan átalakultak, majd eltűntek, míg a végére csak a hetedik maradt egyedül, kissé átalakítva: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”

Hát, ezt látom most a legutóbbi törvényfércelgetésben is. A minisztériumi dolgozóknál az állam úgy segíti a végtörlesztést, hogy nem kell figyelni a méltányolható lakásigényre. Míg minden más munkáltatónál kizáró ok lehet a segítésben, ha valaki nem fér bele ezekbe a keretekbe, az „állam” jó dolgozóinál ez nem lehet akadály. Mert hát a jó és hasznos munkaerő, ugyebár, megérdemli a támogatást. De ne már kimaradjon az a nagyon-nagyon hasznos ember is, akinek még meg se melegedett a széke. A friss elvtárs is, ha jó elvtárs, megkaphat mindent. A hivatali szervezet vezetőjének döntésén múlik majd, hogy kell-e egyéves minisztériumi munkaviszony a támogatáshoz. Ugyancsak ő engedélyezheti, hogy a hitel meghaladhatja-e a korábbi rendelkezésben megszabott hárommillió forintot, a futamidő pedig a 15 évet.

És hogy miből is adnának a végtörlesztéshez a minisztériumok a „jó” dolgozóiknak? (Azt, hogy ki a jó, ők döntik el.) Természetesen állami pénzből. Amiből ugyebár az állam jelenleg nem tudja kifizetni a kötelezettségeit, és levélben még türelmet is kér azoktól, akik a megdolgozott pénzükre várnak. (De az adót bezzeg beszedi a ki nem fizetett pénz után, az adóhivatal nem ad haladékot.) És nem sorolom, hogy egyébként ki mindenki nem fog kapni a végtörlesztéshez segítséget az állami munkáltatójától. Mert a tanár és az egészségügyi dolgozó tuti, hogy nem.

Egyesek tényleg egyenlőbbek?

Kovács Jánosné úgy érezte, alapvető változásokra van szükség, hogy végre függetlenül és szabadon élhessen. Első lépésként felszámolta minden hosszú távú megtakarítását (ne zsírosodjon az ő pénzén senki!). Igaz, ez okozott némi veszteséget, de sebaj. Az így befolyt összeg felét hiteltartozásai rendezésére használta fel, a másik felét napi kiadásaira fordította. Utóbbiakat egyébként (valahogy sohasem sikerült kijönni a pénzből) maga is igyekezett csökkenteni. Például kevesebbet olvasott (ne fogyjon annyit a villany). A kisunokájának megkétszerezte azonban a zsebpénzét – hadd örüljön az a gyerek.

Néhány rokona rendszeresen segítette korábban. Szerelgettek, javítgatták a házat, kapáltak a veteményesben. Tőlük kikövetelte, adjanak oda neki egy nagyobb summát. Oda is adták (mire jók a rokonok). Majd felszólította őket, hogy a kisunoka javára mondanának még le javaikról. Ezután a rokonok jelezték: miután így már nekik sincs semmijük, felejtse el őket a továbbiakban. Kovácsné örült, úgyis csak a gond volt velük is.

A még meglévő hitelének árát közben felemelték, mondván: már nincs megtakarítás, nincsenek jól tejelő rokonok, sőt neki sincs, aki segíteni tudva vagy akarna neki, így aggódnak, hogy képes lesz-e majd fizetni (bizony, ilyen szemetekkel van tele a világ!).

Kovácsné most mindenkinek panaszkodik: összeesküdött ellene mindenki. A piszok rokonok is eltűntek, a kisunoka sem eléggé hálás. Hát, hová tűnt a világból az igazság??!!

Itt az újabb lehetőség a vállalkozóknak – az adómentes munkáltatói támogatás formájában - arra, hogy minden köztehertől mentesen szivattyúzzák ki a pénzt a cégükből. Bezzeg a munkavállalók szívnak. Nekik adózniuk kell, ha olcsó hitelt kapnának a munkáltatótól.  

Mosolyogva, örömmel jelentette be Selmeczi Gabriella, hogy kormányunk milyen rendes: lehetővé teszi, hogy a munkáltatók adómentesen adjanak 7,5 millió forintot a végtörlesztéshez. Nem hitelt! Ajándékot! Tegye fel a kezét, aki ismer olyan céget, amelyik hirtelen elkezd soha vissza nem fizetendő milliókat osztogatni a munkavállalóinak ajándékba. Sajnos én nem ismerek ilyet, pedig szívesen dolgoznék ott, ahol a fizetésen felül adómentesen megdobnak még 7,5 millióval.

Mégis kinek jó ez? Azoknak a vállalkozóknak, akik most köztehermentesen tudják kiszivattyúzni cégükből a pénzt ezen a módon. Mert a munkáltató nem ad ajándékot, főként nem ekkorát. Talán egy-két menedzser kiharcolhat magának valamennyit ebből a juttatásból, valahogy megoldják, hogy mindez a fizetése terhére menjen. De a dolgozó nép, na, az nem lát ebből semmit sem.

Pedig lenne egy nagyon egyszerű lehetőség arra, hogy a kormány valóban segítsen a devizahiteleseken: adómentessé kellene tenni a munkáltatói hiteleket. Sok cég ugyanis tényleg adna kedvező kamatozású, netán teljesen kamatmentes hitelt a munkavállalóinak. Csakhogy ha a hitel kamata kevesebb, mint a jegybanki alapkamat plusz 5 százalék, azaz jelenleg 11 százalék, akkor adózni kell utána. Márpedig a 11 százalékos kölcsönben semmi kedvezményes nincs. (Végtörlesztési ajánlatokat lásd itt.) Ez ugyanolyan drága, mint a piaci kölcsönök.  Kis kibúvó van, de az sem sokat segít: lehet az MNB alapkamat + 5 százaléknál olcsóbb a hitel, ha bizonyítani tudják, hogy a piaci kamatok is alacsonyabbak. Most a 11 százaléknál némiképp olcsóbb hiteleket találhatunk ugyan, de 8,5-9 százaléknál nem tud lejjebb menni a hitel kamatában a munkáltató, ha nem akar adóvonzatot. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy – főként a leminősítés után, 317 forintos eurónál – ez a jegybanki alapkamat nagyon gyorsan emelkedni kezd.

Miért nem kapnak adómentességet az olcsó, netán kamatmentes munkáltatói hitelek? Mert az valóban segítene a rászorultakon? És akkor értelmes dolgot cselekedne a kormány?

Ne sportolj! Vagy ha mégis, azt ne az önkéntes egészségpénztári megtakarításodból fizesd. A sport csak akkor jó dolog, ha a vadiúj SZÉP (Széchenyi Pihenőkártya) kártyával tudod kiegyenlíteni a számlát. Emiatt a gyereksportok egy részének nagyjából lőttek is.

Álomkormányunk úgy döntött, hogy ezentúl ne költhessünk sportra az önkéntes egészségpénztárakból. Ezt amúgy az utolsó pillanatban, a végszavazás napján nyújtották be módosítóként. Az egészségpénztárakba vagy a munkáltató fizet be a cafeteria keretében (tehát valamivel kedvezményesebben adózik, mint a bér), vagy mi magunk tesszük be a pénzünket, amiért cserébe szja-kedvezmény vehető igénybe.

Elvileg a mindenkori kormányok azért adnak adókedvezményt az egészségpénztári befizetések után, mert a lakosság egészségesebb életmódját kívánják támogatni. Ebben gazdasági racionalitás is van, hiszen ha valaki pénzt költ az egészségére, akkor kevesebbet beteg, és a pénztárból fizetett szolgáltatások nem az állami tb-kasszát kurtítják. Tehát igenis megtérül nekik a kedvezmény.

 Hát, most úgy döntöttek a nagyfejűek, nehogymá’ sportra költsön a magyar a pénztárból. És lehetőleg gyógyüdülésre se. Kivették a költési lehetőségekből az úgynevezett rekreációs üdülést is. Ez persze nem okoz nagy érvágást, hiszen ezt eddig is adóztatták, tehát senkinek nem érte meg a pénztárból fizetni.

 Az egészségpénztárakat tehát nagyjából betegségpénztárakká degradálták, ebből lehet fizetni a gyógyszereket, kezeléseket.

Viszont itt a SZÉP kártya. Az bezzeg minden kedvezményt megkapott. Innen költhetünk sportra, üdülésre, de akár méregtelenítő kúrákra is, ráadásul (hú, ez tényleg nagyon fontos) szoláriumhoz és masszázs szalonokhoz is igénybe vehetők a támogatott forintok. A kormányzat most mindent a SZÉP kártyához csoportosított.

Ez nekem miért fáj? Hát nem mindegy, hogy honnan költök? A szabályozás szerint NEM.

Eddig például sok családban a gyerekek sportját csak úgy tudták a szülők kifizetni, hogy – mivel egyáltalán nem jut erre a családi kasszából – a munkáltatótól kapott összeget az egészségpénztári számláról használták fel. Ne a nagy, POS terminállal is rendelkező fittness termekre gondoljunk, hanem a kis egyesületekre, ahol néhány nagyon lelkes sportoló okítja a gyerekeket szívvel-lélekkel az egészséges életre.

Kissé bonyolult volt persze a felhasználás, de működött. A szülők az edzés végén szép sorban befizették a pénzt, majd megkapták a számlát (itt bizony nincs eltitkolt jövedelem!), amit elpostáztak az egészségpénztárhoz, a pénztár pedig nekik átutalta a számla összegét. Igaz, hogy néhány hetet vártak a szülők a pénzre, de a sport nem ütött lukat a családi költségvetésen. Hiszen az 5-10 ezer forintos havi befizetés több gyerek esetében már igencsak megterhelő.

Mi a helyzet a SZÉP kártyával? Vagy lesz kártyaelfogadó terminálja a sportot szolgáltatónak (ezt nehezen tudom elképzelni a kis egyesületeknél) vagy nekem, mint a kártyával fizetőnek kell telefonon egy autorizációs folyamat keretében megterhelni a kártyámat az összeggel. De hogyan? Ott állok például az uszodában a gyerek úszásoktatását fizetve, elkezdek telefonálgatni, majd az edző elhiszi, hogy fizettem? (Közben szülők hosszú sora kígyózik mögöttem, és mindenki nagyon örül az új és modern fizetési eszköznek.) És az edző mikor kapja meg a pénzt? És hogyan? Nyilván nagyon modern ez az egész, csak éppen nem életszerű.

Ha a szülő nem tudja zsebből kifizetni (hangsúlyozom, számla ellenében) a gyerek sportolását, akkor csak azért, mert most a SZÉP kártya a sztár, hány gyerek nem fog tudni emiatt sportolni? Hány kis egyesület megy majd tönkre? 

Az egész szabályozásról messziről látszik, hogy bankárok írták. Bizony, ez a SZÉP kártya nagy biznisz. Nem siratom én az étkezési utalványos cégeket, amelyek most elesnek a nagy profittól, hiszen a kajajegy helyett az ételt is a SZÉP kártyáról lehet fizetni. (Ez a profit is a SZÉP-kibocsátókat hízlalja ezentúl.)

De gondoljunk csak bele! A cafeteria keretében ide utalt pénzt a következő év végéig lehet felhasználni. Ha valaki nem költi el az összes pénzét, akkor az a kártyakibocsátóé lesz. (Eddig az utalványos cégé volt.)

Először arról volt szó, hogy az üdülési csekket váltja a SZÉP kártya, most már ott tartunk, hogy mindent visz. Nem tetszenek egy kicsit mohók lenni?

Közben értelmes, az egészséggel kapcsolatos költések lehetetlenülnek majd el? Mégis a farok csóválja?

Ha a cafeteria kicsinálása a cél, akkor jó úton halad a kormány. Újabb, 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást pakolnak a béren kívüli juttatásokra, így a cégek összesen mintegy 31 százalékos adó mellett nyújthatják azt a dolgozóiknak.

Van egy szó, amit biztos, hogy az elmúlt jó 20 évben soha, de soha nem lehetett ráhúzni a magyar adópolitikára: a kiszámíthatóság. Van-e ember Magyarországon (vagy akár a Földön), aki meg tudná mondani, hogy hány elképzelés született már a hazai adórendszerről, hányszor váltottak koncepciót, hányszor módosították a feltételeket és hányszor kellett a cégeknek és a magánszemélyeknek is újraszámolni, hogy a legújabb feltételek mellett mennyi pénzük is marad. Na, nem is egy-két év múlva, hanem akár másfél hónap múlva.

Lehet, hogy az emberek többsége már immunis az egészre, de én továbbra is elképesztőnek tartom, hogy minden rendszerszemléletet nélkülözve dobálóznak az ötletekkel – és ami a legborzasztóbb, hogy azokat meg is valósítják -, és nekünk ezeket folyamatosan követni kell, és számolni, számolni, számolni. Megéri? Nem éri meg?

Nem akarom a cafeteriat védeni, mert el lehet mondani, hogy ha egyszerűsíteni akarjuk az adórendszert, akkor nincs rá szükség. De nézzük már egy kicsit mikroszinten, könyörgöm! Az embereknek az számít, hogy mennyi pénzért dolgoznak, és abból ki tudnak-e jönni. A cafeteria a fizetés része, bár a munkavállalók többsége ajándéknak tekinti, holott ugyanúgy megdolgozik érte, csak kevesebb adó terheli, mint a normál bért. (Na, most már nem sokkal.)

Vannak célok, amiket támogathat az állam, és azokra adókedvezményt is adhat. Így megszabhatja, hogy a béren kívüli juttatásokba mik tartozzanak bele. (Most kivették az internetes szolgáltatás kifizetését.) Ide sorolhatók a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások is az önkéntes nyugdíjkasszák formájában.

Most éppen arra számítanak a kasszák, hogy a cafeteria 10 százalékos adóemelésével a cégek ennyivel kevesebbet adnak majd béren kívüli juttatásként, és mivel az embereknek az azonnali megélhetéshez kell a pénz, ezért kevesebbet tesznek ebből félre nyugdíjra.

Erre persze ellenérvként jöhet az, hogy ha magánszemélyként „öngondoskodom”, akkor 20 százalék szja-kedvezményt kapok. Sokaknak azonban nincs egy fillérjük sem arra, hogy megtakarítsanak. És várhatóan a csökkenő munkáltatói béren kívüli juttatást is - érthető módon - inkább kajára költik. És akkor miből is lesz nyugdíj? Mert hát az állami nyugdíjra számítani…

Az IMF-fel majd egyszer tényleg folyó tárgyalások kimeneteléről, sikerességéről bőszen találgat mindenki. Én azonban bízom. Úgy gondolom ugyanis, hogy kormányunk sokkal többre képes, mint gondolnánk. Azt mindesetre tanítani lehetne, ahogy a magán-nyugdíjpénztári rendszert kinyírták. Mostanra egyértelművé vált, hogy a kasszák helyét is szeretnék sóval behinteni. Még nem sikerült persze teljesen. De rajta vannak.

A már mindenki által ismert történet (a maradóknak kellett nyilatkozniuk, még meg is fenyegették őket stb.) után a polgárok számára sokkal kevésbé felfogható és átlátható terepen folyik a nyugdíjtőzsdézők ellen a küzdelem. Egy pillanatig azért érdemes elmerengeni ezen a „nyugdíjtőzsdézésen” is.

Törvényben írják ugyanis elő, hogy kor szerint milyen összetételű befektetésben kell tartani a tagok pénzét, és a fiataloknál ebben jócskán szerepelnek részvények is. Ha nem „tőzsdéznének” a pénztárak, nem végeznék jól a vagyonkezelést. Arról viszont mit sem tudunk, hogy az állam mennyire gondosan bánik a hozzá került részvényekkel és egyéb befektetésekkel. Sejtéseink azért (a Rába és a Mol bezsákolása után) lehetnek erről.

A pénztárak tőzsdéznek tehát, de a náluk maradt csekély vagyon miatt ez nem igazán hathat a piacra. Látszik is a részvényárakon. Nem csak a részvények, hanem az állampapírok kereslete is szépen tükrözi, hogy nagy hazai intézményi vevők tűntek el. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint már most háromszor akkora a kamatveszteség az állam adósságlevelein, mint amit a bevonáson kerestek. Emlékeztetőül: a magánpénztári vagyon állampapírban tartott részét bevonták, hogy csökkenjen az államadósság. Csökkent is, de mára szépen visszamászott korábbi szintjére. A nyugdíjpénz gyakorlatilag eltűnt… a negatív hatások viszont maradtak. És vélhetően még hosszan maradnak is velünk.

Úgy tűnik azonban, nem ez zavarja a kormányzatot, hanem az, hogy ezek a makacs kasszák még mindig itt vannak közöttünk. Azzal a százezer rebellissel, akik tagjaik maradtak. Azt ugyanis, hogy ki csinál/csinálhat forradalmat, és kinek szabad lázadni, ők mondják meg. A magánpénztári tagoknak pedig egyértelműen nem osztottak lapot.

A legújabb ötlet, hogy a magánkasszák kínlódjanak azzal, miként szedhetik majd be jövőre a cégektől a nyugdíjpénzt. Ezt korábban az adóhivatal tette meg. A rendszer elég verítékesen, több év alatt kezdett megfelelően működni. Épp ideje tehát visszacsinálni. Azoknak a pénztáraknak tehát, amelyek csak folyamatos veszteség mellett tudnak most fennmaradni, új rendszert kell ismét kiépíteniük (ezt kellett tenni a korábbi átállásnál is). Ezt követően pedig kínlódhatnak maguk, miként szerzik meg a tagjaiknak járó forintokat a magyar vállalatoktól.

Azoktól, akik most kaptak egy jelzést: a kormányzat a maga részéről mossa kezeit.

Elvárom, hogy legyetek jók, és lehetőleg ne verjétek át az ügyfeleiteket! – kb. így hangzik a PSZÁF kérése a bankokhoz a hosszú távú megtakarításokkal kapcsolatban. A bankok és más szolgáltatók ugyanis olyan furfanggal húzhatják le az ügyfeleiket, amilyet éppen nem szégyellnek.

Na, kérem, ennél egy kicsit határozottabb felszólítást várnék el a felügyelettől. A PSZÁF elnöke ugyanis egy vezetői körlevélben szólította fel a bankokat és más szolgáltatókat, hogy „tanúsítsanak önmérsékletet”.  Mert - sajna – a hosszú távú megtakarítások, azaz a tartós befektetési szerződés (TBSZ) és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) szabályozása egy nagy trutyi.

Adózási szempontból ugyanis jól körülírták ezeket a befektetéseket: ki, mit, hogyan, hányat, mennyit..stb. De a fogyasztóvédelem szempontjából lyukas az egész dolog. Pedig aki TBSZ vagy NYESZ szerződést köt, az bizony évekre egy bankhoz vagy biztosítóhoz köti minden pénzét. Nem lehet onnan máshova vinni. Egyébként már anno sokan felszólaltak ez ellen, mondván, hogy korlátozza a versenyt, röghöz köti az ügyfelet. Ezzel mi is egyetértünk, csak azt nem értem, hogy miért maradt ez így? Illetve dehogynem értem: a jó kis banki lobbi, ugyebár, megtette, amit kellett.

Hisz miért is lenne érdekük, hogy a legalább 5 évre megszerzett pénzt átengedjék bárki másnak. Ráadásul, ha egyszer már ott van a lé, akkor azt be is fekteti majd az ügyfél, és persze abba, amibe a kedves bank megengedi neki. Mert nem lehet ám akármibe, főként a saját befektetési alapjukat ajánlgatják, vagy a betétszámlán a saját betéti kamataikat. És annyi kamatot adnak, amennyi nekik tetszik. És annyi tranzakciós költséget számítanak fel, amennyi nekik tetszik. Az ügyfél pedig nem viheti el a pénzét, mert ha megteszi, bukja az adókedvezményt.

Na, ezért szól most a PSZÁF és fogalmazza meg, hogy fogyasztóvédelmi szempontból milyen gyakorlatot kövessenek. De miért nem szól a törvényalkotóknak? Miért nem figyelmezteti őket: lehet, hogy az adókedvezmény, amit adtok, csak arra jó, hogy az ügyfél ne bukjon sokat, a bank viszont hízzon az ügyleten. Lehet, hogy azért nem szól nekik, mert úgyis tudja, hogy kár erőlködnie?

A bankok megígérték, hogy jók lesznek, a kormány pedig vállalta: legalább két hétig nem húz elő a kalapból egy teljesen vadonatúj haza-, otthon-, család-, vagy akárhogy is nevezzék mentőcsomagot. Az idő lejárt, a bankok letették az asztalra titkos javaslatukat. Hazánk felelős vezetői most nyilván alaposan megvizsgálják, azok a csúnya profithajhász intézmények mit is találtak ki.

Vagy mégsem egészen így néz ki a történet?

Meglátjuk. A Magyar Nemzet mindenesetre már tudni véli, mit tartalmaz a bankszövetségi javaslat. Elsőre elég jól hangzik a dolog, úgyhogy valahogy nehezen hiszem, hogy lesz is ebből ebben a formában valami.

A gyűjtőszámlába vernének életet a pénzintézetek. Abba a konstrukcióba, amit a kormány maga nyírt ki a végtörlesztéssel. Ki a fene akarna hitelt kapni a nyakába, amikor a védőként kitalált árfolyamon meg is lehet szabadulni a devizakölcsöntől (a gyűjtőhitel azt jelenti, hogy amennyiben a fixált árfolyamnál drágább a deviza, akkor a különbözet a számlán kölcsönként, kamattal terhelten sokasodik, három év után pedig az eredeti is és ez is piaci módon ketyeg)? A kérdés persze költői, magam is tudom rá a választ. Senki. Kivéve, ha muszáj neki.

Aki nem tud a sublódból előhúzni néhány milliót, és erre a rokonainak, barátainak és jóakaróinak sincs módja (vagy szándéka), ráadásul a válság miatt jócskán megszigorított szabályokkal nem is hitelképes, most keserűen nézheti, milyen nemzeti ajándékot kaptak a szerencsésebbek. Nos, a kiszivárogtatott tervek szerint ők is hozzájuthatnának így egy csepp mézhez. A bankok ugyanis hajlandóak lennének átvállalni a gyűjtőszámla terheinek egy részét, az állam pedig kamatkedvezménnyel segítené a devizaadósokat. Állítólag.

Az, hogy ez a megoldás teljesen lenullázhatja-e a végtörlesztéshez igénybe vehető forinthitelek iránti keresletet, nyilván a pontos feltételektől függ majd. Azok viszont, akik a leginkább rászorultak, a teljes buliból pedig valahogy mégis kimaradtak, talán remélhetnek. Attól tartok azonban, hogy azért bízniuk még korai.

Több száz millió forint reálhozamnak nincs meg a gazdája a magánnyugdíjpénztári rendszerben, de az is lehet, hogy ez az összeg meghaladja az 1 milliárd forintot is. Kérdem én: nem kell a pénz?

Amikor a kormány tavaly év végén/idén év elején lenyúlta a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, nagy kegyesen annyi engedményt tett, hogy a reálhozamot megkaphatták a tagok. Van, aki semmit nem kapott, van, aki szép summát. És van, aki kaphatna, de nem találják.

Egyszerűen nem lelhető fel azon a címen, de az is lehet, hogy rossz a bankszámlaszám, amit megadott. A nyugdíjpénztárak válaszaiból és számításainkból az derül ki, hogy akár 1 milliárd forint is keringhet a rendszerben.

Aki nem kapott értesítőt a pénztárától, az gyanakodjon. Persze sokan nem is tudják, hogy mi is az a magánnyugdíjpénztár, így azzal sincsenek tisztában, hogy még valami pénz is üthetné a markukat. Nekik tehát nem fog fájni, amiről nem tudnak. Ugyanis mindjárt itt a határidő. Ha november 30-ig nem rendelkeznek a hozamról, a pénzük rászáll állam bácsira.

A következő hónapokban egyre drágábban juthatunk majd hitelhez. Nem csak a lakáshitelek, de az autók vásárlására felvehető kölcsönök és mindenféle egyéb hitel is egyre többe kerül majd. Nem jósolgatok, ezt maguk a bankok mondják az MNB kérdésére.

 „Ha ilyen hülyeségeket beszélne egy diákom a vizsgán, megbuktatnám” – a közgázon tanító, a magyar gazdasági életben és gazdaságpolitikában meghatározó szereplő mondta ezt nekem anno, mostani kormányunk egyik miniszteréről (lehet találgatni, hogy ki lehet az) egy köztük felmerülő konfliktusra reagálva. Akkor egy gazdasági napilap újságírójaként beszéltem vele.

Cikk nem született belőle, egyik szereplő sem egyezett bele, hogy leírjam, amit nekem elmondtak. Mindenesetre a miniszter, aki akkor kutató volt, bevallotta, hogy valójában tényleg közgazdasági nonszensz, amit aláírt, de a cél szentesíti az eszközt.

Azóta sok-sok év telt el. Hogy ma mit gondol valójában, mi a cél, ami szentesíti az eszközt, nem igazán tudom. Csak az eszközökön rémüldözöm.

Aki élni tud a végtörlesztéssel, az jól jár. Leginkább akkor, ha készpénzben tud fizetni. Amit nyer, azt a bank elveszíti. Ez nem egy win-win játszma. Itt valaki nyer, valaki veszít. Mindenki ésszerűen cselekszik, aki végtörleszt, hiszen most azonnal nyer rajta. 

Persze mondhatjuk: „Úgy kell a bankoknak, gonosz tőkések!” Az a baj, hogy a banknak nem egyszerűen a profitja lesz kevesebb, hanem vesztesége keletkezik. Persze ez sem kell, hogy valakit személy szerint érdekeljen. Csakhogy a veszteséget valahol be akarják majd hozni. Tehát drágulni fog minden hitel.

Jövőre pénzpiaci kamatokhoz kell igazítani minden jelzáloghitelt. Már most a BUBOR-hoz (budapesti bankközi kamatláb) igazítják a végtörlesztéshez felvehető hitelek árát, és mint jól látható, ezek a kölcsönök jóval drágábbak, mint a normál lakáshitelek. Bizony, már drágábbak lettek a jelzálogalapú hitelek. Innentől kezdve a bank játéktere annyi, hogy felárat csap a BUBOR-hoz. Azt ő mondja meg, hogy mennyit: BUBOR + 5%, 6%, 7% ? De jön majd a 8, 9, 10% is. Ők így drágítanak.

És drágít majd maga a piac is. Ha a pénzpiacokhoz igazodik a hitel kamata, akkor a devizáról forintra váltott kölcsönöknél nem az árfolyam miatt rágjuk minden hónapban a körmünket, hanem a BUBOR alakulásán. Végül is – nézhetjük úgy is – a kormányok mindent megtesznek a pénzügyi tudatosság növeléséért, a pénzügyi oktatásért. (Ide most valami olyan jelet kéne tennem, hogy mindenki értse: ironizálok.) A magánnyugdíjpénztárak és az árfolyamkockázat után azt is meg fogja tanulni a lakosság, hogy mi a BUBOR. Akár akarja, akár nem.

 A 6 hónapos BUBOR egyébként 6,1 százalékról 6,61 százalékra kúszott fel másfél hónap alatt. Ebben jócskán benne van a piac reagálása a végtörlesztésre. A most kínált hitelek is már ennyivel drágultak. A kölcsönök árát pedig tovább növelheti a már említett felárak jövőbeli emelése. 

A hitelek tehát drágábbak lesznek. És mellesleg - az MNB felmérése szerint - a bankok a hitelek feltételeit is szigorítják majd. Ki jut itt majd hitelhez? És mennyiért?

Én mindenesetre örülök, hogy nem kell most végtörlesztenem, pláne forinthitelből, ami iszonyú drága lesz. De nem ugorhatok el a kérdés elől, ha valaki felteszi nekem: te végtörlesztenél? Bár leírhatnám azt a sok-sok dolgot, amit összességében mérlegelni kell, a rövid válaszom az, hogy igen. Mert ha drága is lesz a forinthitelem, a tőketartozásom csökken. És ha a jövőben jól alakul az életem, még ha külön díjért is, de könnyebben kifizethetem részben vagy egészben ezt a terhet.

Adózni kell a vagyon elvesztése után. Hiába költözik valaki kisebb és olcsóbb lakásba, a két ár közötti negatív különbségre is illetéket kell fizetni. Szóval az állam azt is behajtja, ha nem vagyonosodik az ember, hanem szegényedik.

Először azt hittem, vicc. Az utóbbi időben sokszor érzem úgy, hogy valami lehetetlen Monty Python epizódba csöppentem, és abban élem az életem. Nem akartam elhinni, amikor egyik ismerősöm épp azt mutatta, hogy vagyonszerzési illetéket kell fizetnie, mert eladta lakását, és olcsóbba költözött. Ennek egyelten oka volt, nem tudta fenntartani a nagyobbat. Azaz szegényedett. De hát nem szerzett vagyont, hanem vesztett!

Tény, hogy a jogszabály szerint, ha eladok egy lakást, és újat veszek, akkor a kettő értéke közötti különbségre vagyonszerzési illetéket kell fizetni. De ha a különbség negatív? Nos, akkor arra is. El is neveztük gyorsan vagyonvesztési illetéknek. Milyen állam az, amelyik az elvesztett pénzre ró ki adót? Értem én, hogy ha vagyonosodsz, akkor fizess. És ha szegényedsz? Keresem a logikát, de nem találom. Talán az állam bácsi arra gondolt, hogy ha az ember arra vetemedik, hogy csóróvá váljon, ahelyett, hogy jó adózóként egyre többet fizet, akkor azt így kell „büntetni”.

De semmi pánik, van menekülési útvonal: lehet pitizni az adóhatóságnál, hogy kapjunk engedményt, vagy netán az egészet engedjék el. Ha a NAV úgy látja, hogy az illeték befizetése nyomorba dönt, akkor külön kérésre elengedi az adót. De ha nincs szó éhenhalásról, akkor kár könyörögni, mert csak egy jó kis vizsgálódást kaphat a nyakába az ember.

Jelenleg több mint százezer ingatlanban olyanok élnek, akik 90 napnál hosszabb ideje nem fizetik a törlesztőrészletüket. Körülbelül 800 milliárd forintnyi az ily módon bedőlt ingatlanhitel. Az ott élő emberek egyetlen lehetősége – ha ez még egyáltalán megvan nekik -, hogy eladják a lakásukat és jóval kisebbe, olcsóbba költözzenek. A törvény erre komolyan adót vetne ki? És majd a NAV jóindulatán múlik, hogy kinek kell fizetnie és kinek nem?

És az epizód Monty Python-ékat felülmúló csattanója: nincs kivétel a végtörlesztőknél sem, sőt illetéket kell fizetnie annak is, aki majd a Nemzeti Eszközkezelőtől vásárolja vissza a lakását.

Egyelőre keveseknek esett le, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárban csücsülő pénz is segíthet a végtörlesztésben. Persze a pénztáraknak nem érdekük, hogy a tagok most megrohamozzák őket, és pillanatokon belül vagy eltűnjön minden megtakarítás, vagy élve a lehetőséggel, tömegével hitelt vegyenek fel az emberek. Ezért ne várjuk, hogy önként és dalolva ajánlgassák nekünk a végtörlesztési alternatívákat.  

Már a válság kitörése után megfigyelhető volt, hogy a bajba jutottak inkább leadózták az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításaikat, csak legyen valami tartalék a zsebükben. Sokakat azért nem izgatott az adó, mert a munkáltató fizette be a számlájukra a pénzt cafeteria keretében, tehát nem közvetlenül a fizetésükből vonták le. Csak szólok: ez a pénz is a fizetésük része volt, csak másként hívták.

Teljesen érthető azonban, ha a jövőbeli felhasználásra szánt pénzt az azonnali pénzügyi, azaz valójában megélhetési problémák kezelésére használjuk. De érdemes számolni egy kicsit.

Most minden devizahiteles még a padlást is kisöpri, hogy elég megtakarítást találjon a végtörlesztéshez, vagy ha nem lel kincseket, egyre dráguló forinthitelt vesz fel. Nagy kérdés, hogy évek múlva mi lesz az egyenleg, hányan mondják majd a kamatemelések miatt elszállt törlesztőrészleteket nézve, hogy nem is érte meg. Ami viszont biztos: minden egyes forintot, amit most ki tudunk fizetni készpénzben, azt már megnyertük. Még egy rövid futamidejű hitel is jó lehet átmenetileg, ha azt hamar vissza tudjuk fizetni a befolyó pénzekből.

Nem biztos tehát, hogy a teljes önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításunkat fel kell most számolni, elég lehet a jellemzően 11 százalékos kamattal felvehető, nagyon rövid futamidejű tagi hitel is. Még akciós kamattal is találkozhatunk. De akár fedezetként is használható ez a pénz, így könnyebben juthatunk hitelhez. (A hitellehetőségek, adózás részleteiről itt olvashat.) Kedves megszorult tagok! Számolásra fel!

Ha a magyar bankrendszer úgy tudna hitelezni, mint a román, a mi növekedésünk 1,5-2 százalékponttal lehetne magasabb – állítják az OTP-nél. A legnagyobb magyar banknál mintha egyébként is szakadna a cérna (a bankrészvény árfolyamával együtt).

Tény, hogy történelmi mélységben a forint, a magyar állampapírok pedig tulajdonképpen a kutyának sem kellenek. Már megint ezekkel a spekulánsokat érintő riogatásokkal jönnek nekem – legyinthetnek azok, akiknek nincs befektetni való pénze, ezért úgy hiszik, kár ilyesmivel foglalkozniuk.

A világ azonban változik. A hitelek átláthatóvá tett árazásának mindenkit meg kellene tanítania arra, ez bizony már közvetlenül is a bőrére mehet. Magyarország, úgy tűnik, megint megcsinálja! Ahogy a nyugdíjpénztáraknál a választható portfoliós rendszert (amelynek keretében a fiatalabbaknak kötelezően részvénybe tették megtakarításaik jókora részét) sikerült a válság küszöbére helyezni, most a referencia kamatozás épp a legvadabb pénzpiaci vérzivatarok idején léphet be.  Jó esély lehet arra, hogy a következő évre – amikor már kötelező lesz a pénzpiaci feltételek alkalmazása – újra felszárnyal a kamatszint. Ebben ülhetnek azután jó sokáig az adósok. Persze ha lesz, aki akar hitelt felvenni, és olyan, aki ezt adja.

A végtörlesztők sem biztos, hogy megússzák. Az OTP-nél ugyanis a szakértők úgy gondolják: további forint-mélypontok jöhetnek, a jegybank pedig ezzel párhuzamosan kamatemelésre kényszerül. Véleményük szerint legalább 0,75 százalékpontos emelésre lenne szükség, de a kockázatok felfelé mutatnak, a piac 1-1,25 százalékpontot jelez előre. (Ez pedig szépen tovagyűrűzik majd a hitelkamatokra.) A CIB-nél – ki-ki maga ítélje meg, hogy optimistábban, vagy éppen ellenkezőleg – még nem számítanak az MNB szigorítására, szerintük ugyanis ezt a még rosszabb időkre tartogathatja. (Valóban, helyi módi, hogy nem vacakol a monetáris hatóság a negyedszázaléknyi változtatással, három, hat százalékpont, ez az igazi virtus!)

Az okokat már nagyjából azonosan értékelik a bankok: pocsék állapotban van a gazdaság, fityfiritty lesz itt, nem növekedés. Köszönhetően például a végtörlesztésnek. Ami még a jegybanki segítség (devizaeladásokkal támogatják a folyamatot) ellenére is jókorát taszajt az árfolyamon, és végképp elveszi a bankok hitelezési kedvét. Hitel nélkül pedig, mint az most tapasztalhatjuk, a modern világban befagy minden.

Mi akkor a teendő? Az eddigi válaszok alapján a következő logikus lépés: váltsuk le a modern világot! Mi biztos erre is képesek vagyunk. És akkor valóban vadul irigyelhetjük a románokat…

Foglaljon helyet – mosolyog melegen a banktisztviselő a hitelkiváltó kölcsönért folyamodóra. Azután jönnek sorban a kérdések. Amint kiderül, hogy az ügyfél havi rendszeres havi jövedelme nem rúg többszázezer forintra, előbb a melegség, majd a mosoly is teljesen eltűnik. A minimálbér vagy annál alig többet felmutató pedig még azt is könnyen megkapja: minek vesz lakást, akinek erre nincsen pénze!

Úgy tűnik, a végtörlesztés remek módszer arra, hogy rendet vágjon a magyar társadalomban. A legtöbbet azok nyerik a kormány ajándékán, akik képesek annyit összeszedni, hogy zsebből rendezzék devizatartozásukat (a fix árfolyam miatt mesebeli feltétellel). Mint a megjelent nagybanki ajánlatokból látszik, azok sem járnak annyira rosszul, akik bár most nem tudják az összes szükséges pénzt összeszedni, de képesek havonta félretenni. Jobb helyzetük ugyanis konkrét kamatkedvezményt jelent. A havi jövedelemátutalás nagysága szerint jár a „hűség” kamatkedvezménye az OTP-nél (350 ezer forint feletti havi jövedelemátutalás esetén majdnem egy százalékponttal olcsóbb a hitel).  A Budapest Banknál a jól keresők akár öt százalék alatti hiteldíjjal is megúszhatják.

Sajnos azonban elég széles rétegeknek még a barátságos tekintet sem jár most a bankosoktól. Lehet, valaha ők is a „kiváltságosok” közé tartoztak (csak időközben megszűnt a cégük vagy leépítették őket – amitől egyébként a ma még jól keresők sem védettek). Lecsúsztak, a mostani „játszma” pedig még egy jó nagyot taszajt rajtuk.

Egyre több elemző figyelmeztet ugyanis arra, hogy azok helyzete, akik nem képesek szabadulni devizahitelüktől, az egész ügylet hatására drámaian romolhat. Hiába mondja ugyanis a kormány, hogy az ország sérülékenysége csökken a devizahitel-állomány mérséklődése nyomán, a fránya külföld ezt valahogy mégis másképp gondolja. A devizahitelek forintra váltása (ennek másik oldala ugyanis, hogy a bankok saját pozíciójuk miatt kénytelenek eladni a forintot és azon devizát venni) önmagában is gyengíti a forintot.

Hja kérem,  mindenért fizetnie kell valakinek!

A kormány érzékelhetően sóval szerette volna behinteni a magánnyugdíjpénztáraknak még a helyét is. Százezer „ellenálló” azonban hősiesen (vagy ostobán - erről erősen megoszlanak a vélemények) mégis igyekszik életben tartani ezt a rendszert. Ennyi tag bízik. De miben is?

Lehet, az Alkotmánybíróságban, a nemzetközi jogi fórumokban, a történelem forgandóságában…

Egyetlen dolog biztos: a gazdasági racionalitásban jelenleg elég nehéz fogódzót találni. A kabinet ugyanis nagyon ügyesen minden oldalról igyekezett felégetni a kasszákat.  Még felsorolni is sok. Megnyitották az állami nyugdíjrendszerbe visszalépést (a döntés a reálhozam kp-ban kifizetésével még meg is édesítve), a maradóknak külön nyilatkozniuk kellett – okkal bízva a magyar ember lustaságában – , rossz lelkiismeretet próbáltak kelteni a magánkasszák mellett kitartókban, hangoztatván, hogy ők kiírják magukat a szolidaritásból, és még az állami nyugdíjat is elvették tőlük. Na, de ezzel sem érték be. A pénztáraknak egy olyan lehetetlen szabályozást vezettek be, ami csak veszteségeket okozhat. Az elszámolható költségek szintjét ugyanis a nyugat-európai alá szállították le. A mikroszkópikus méretűvé zsugorított szektorban (evidencia, hogy minél nagyobb a kezelt vagyon, annál alacsonyabb lehet a költségszint).

Nyilvánvaló, hogy ezzel a pénztárakra akarták tolni a felelősséget: lám ezek a haszonleső, nyugdíjpénzzel tőzsdéző intézmények cserbenhagyják tagjaikat. A pénztárak azonban kitartottak. Eddig. Most bedobja a törülközőt az első, jelentős biztosító nevét viselő kassza. A Generali beolvadhat a Dimenzióba, ha annak a tagsága is így gondolja.  Én belebonyolódtam, amikor megpróbáltam leírni, mi is történhet, amikor egy kis hal megeszi a nagyobbat… így a képalkotást mindenkire magára bízom. (Képzelőerő mindenesetre kell ahhoz, hogy az egész történetet feldolgozzuk.)

Tény, hogy a Dimenzió igazgatósága úgy látja: a Generali lenyelése legfeljebb 6-9 hónappal odázhatja el a gondokat, ez követően ugyanis ismét válaszút elé kerül a tagság: végelszámolás vagy egy nagyobb szereplőbe beolvadás.

Nem lehet összehasonlítani egymással, hogy a költségek terén melyik öngondoskodási forma a legolcsóbb, és hol húznak le minket a legjobban. Nincsenek egységes költségmutatók, nincsenek egységes számítások. A PSZÁF most rendet tenne, de az ellenlobbik beindulhatnak.

A befektetési alap nagyon jó üzlet - a vagyonkezelő számára. Mindenféle vagyonkezelés nagyon jó üzlet – a vagyonkezelőnek. Nem véletlen, hogy a biztosító társaságok egyre kevésbé akarnak igazi, kockázati életbiztosítást eladni nekünk, hanem helyette a unit-linked biztosításokkal nyomulnak.

Amióta a kormány lenyelte a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, a pénzünk kezelgetésére ácsingózóknak beugrott: az öngondoskodásra kell felfűzni a kampányokat, így kell a pénzhez hozzájutni.

Fontos kiemelni, hogy az öngondoskodás valóban nagyon fontos. De ennek az is része, hogy tudatosan tegyünk félre, és ne az első, nagyon is megnyerő ügynöknek adjuk a pénzünket. Jöhetnek egekbe kúszó, gyönyörű grafikonokkal, számolhatnak nekünk nyugdíjmegtakarítást 20 évre „csak” 8 és 10 százalékos hozammal, ez mind parasztvakítás. Ezt ugyanis nem tudják garantálni. Éppen a főként ügynökök útján eladott unit-linked biztosítások esetében jó kis mínuszban vannak az ott csücsülő pénzek.

A költségekről gyakorlatilag mindenki szemérmesen hallgat. Meg is értem, mert nagyon magasak, így azzal nem szokás dicsekedni. De alapvetően nem az a baj, hogy degeszre tömik magukat a mi öngondoskodásra félretett pénzünkkel, ami ráadásul nekünk sokszor csak veszteséget termel, hanem az a legnagyobb probléma, hogy mindezt jól el is titkolják. Hiszen ha én oda akarom adni a pénzem egy részét ajándékba, hát lelkem rajta. Csak TUDJAK róla. Márpedig ma az emberek nem tudják pontosan, hogy hol, mennyibe kerül nekik a pénzük kezeltetése, és össze sem tudják hasonlítani a termékek költségeit. Más-más mutatókat használnak – ha egyáltalán használnak – a díjak számítására, és más költségeket pakolnak bele, illetve hagynak ki belőle.

A felügyelet most olyan költségmutatót szeretne, amely segítségével jól látható lenne, hogy a unit-linked életbiztosításoknál, a hagyományos, megtakarítási típusú életbiztosításoknál, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál és a befektetési alapoknál mennyi költséget számítanak fel nekünk. A pletykák szerint egyébként épp az önkéntes nyugdíjpénztáraktól jön a kezdeményezés, ugyanis szerintük ők a legolcsóbbak, és lehet, hogy ez így is van.

Majd meglátjuk. Erre az Általános Költségmutatóra (ÁTKM) ugyanis még várni kell.

A makulátlan hitelmúlttal rendelkezők teljes körű nyilvántartásáról szóló törvényt szeptember 19-én fogadta el a parlament. Novemberre azonban már jelentősen módosították is. Rájöttek például arra, hogy az előírt határidők egyszerűen nem tarthatók be. Azt a bakit is korrigálni kellett, hogy a pénzügyi intézményeknek a pénzforgalmi számlák adatait is fel kelljen vinniük. Gondoljunk csak bele, néhány nap negatív egyenleg a folyószámlán és ugrott a jó adósi besorolás.

Úgy tűnik azonban javítani való még így is maradt a jogszabályon, a bankszövetséggel ugyanis több kérdésben is folynak a technikai megvalósíthatósággal kapcsolatban az egyeztetések.

Már meg sem lepődünk azonban az ilyesmin. Kezdünk fásulttá válni, futószalagon rohannak be ugyanis a mindenféle javaslatok az ország házába. Egy fideszes képviselő ma álmodik valamit, holnap pedig már abból elfogadott jogszabály lesz. A jogászok fogják a fejüket, többektől is azt hallottam, hogy sohasem volt ennyire alacsony színvonalú a jogalkotás. Csak fércelgetnek – jegyezte meg egy, a jogásznemzedékek sorát tanító családi ismerősünk.

Az ATV-ben a végtörlesztésről elfogadott törvény utáni este Kálmán Olga a bankszövetség szakértőjétől arról érdeklődött, mondaná már meg, miért vonatkoznak a szabályok a nyaralókra is. Nem hiszem, hogy ezekre kiterjedne ez a lehetőség – mondta –, hiszen megállapodtunk, hogy amíg a szövetség nem áll elő saját javaslatával, többet már nem változtatnak. A 4831/2 számon benyújtott és elsöprő többséggel el is fogadott módosító indítvány úgy látszik elkerülte a bankszövetség jogászainak figyelmét. Vagy csak idejük nem volt ilyen apróságokkal foglalkozni.

Persze ezen sincs okunk meglepődni. A hitelintézeteknek mostanában annyi felé kell figyelniük, hogy beleszédülnek. Az egyik szabályozás még kész sincs, már jön a következő. Végtörlesztés több felvonásban, hiteldíj plafon és pozitív adóslista. Az utóbbi ők kérték, de most úgy tűnik mintha, mégsem örülnének neki felhőtlenül. Talán azért, mert a végtörlesztés igen csak megcsapolja a bankok nyereségét (többen vélik úgy, hogy az idei évet veszteség nélkül legfeljebb néhányan zárhatják). A hiteldíjjal kapcsolatos korlátozás pedig a következő évet is pocsékká teheti.

Azt nem tudom, hogy hányan akadnak ebben az országban, akiknek ez valóban örömöt okoz (a kormánypárt mindenesetre úgy vélheti, ez a többség), de abban biztos vagyok: nem csak a bankok sírnak majd. Ha a hitelintézetek tevékenységük szűkítésére kényszerülnek – a veszteség csökkenti tőkéjüket, a rossz jövedelmezőségi kilátások miatt pedig az anyabanktól sem számíthatnak pénzre – könnyen előállhat az a helyzet, hogy a pozitív adóslista annyit ér el: legalább akadnak, akik egyáltalán kapnak hitelt. Aki pedig eddig nem vett fel semmire kölcsönt, az csodálkozhat, jó hitelmúlt nélkül ugyanis nem is kap majd.

Nagyobb a füstje, mint a lángja – mondhatjuk a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány eddigi napjairól. A PSZÁF árgus szemmel figyeli a hibákat (a Genertel után 7 biztosítónak kell javítania), az online alkuszok hatalmas számokkal dobálóznak, míg a független alkuszok arra figyelmeztetnek, hogy a reklámfogásként kiadott közleményeknek a fele sem igaz.

Lehet, hogy túl nagy a médiafelhajtás, és lehet, hogy az emberek még nem is érdeklődnek. De egy biztos: a többség ilyen olcsón még nem köthetett biztosítást. Márpedig ez jó az ügyfeleknek. Persze marhaság bizonyos magazin előfizetéséhez kötni a díjkedvezményt, és a gyorshajtásra kötött biztosítás sokak szerint már mindennek az alja. De hát csak ki kell tűnni a tömegből! Hiszen valójában minden biztosító ugyanazt az egy terméket árulja az összes autósnak, ezért valamivel fel kell turbóznia, hogy észrevegyék.

Nekünk pedig tanulság: ha egy piac jól összehasonlítható és jól átlátható, a verseny az ügyfelekért nagy, az ügyfelek pedig tömegesen elhagyják azt a szolgáltatót, amelyik drága, akkor az árak csökkennek. Ehhez azonban nekünk is tudatos pénzügyi döntéseket kell hoznunk.

Tegnap késő este a parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, ami szerint nyaralóra is igénybe lehet venni a fix árfolyamú végtörlesztést.

Egy fiktív magyar ember reggeli monológja:

„Jól dolgoztak tegnap este a fiúk a parlamentben. Mondogattam már néhány pálinkafőzős, vadászgatós bulin, hogy „hogy a fenébe’ nem tudom a nyaralómra felvett hitelt végtörleszteni, miért csak a Józsinak kedveznek”. Ő bezzeg kifizethette zsebből a 150 milliós villáját, és az APEH (vagy hogy a csudába is hívják) nem fogja ezért vegzálni. Pedig tudom, hogy csak azért vette fel a hitelt a házra, hogy ha jönnének a vagyonát ellenőrizgetni, akkor bemutathassa a hitelszerződését. Tudom, mert én javasoltam neki. De most szépen előszedte a páncélszekrényből az euróját, még jót kaszált is a valuta átváltásán, és kifizette a hitelét.

Hát ez mán nem járja! Bezzeg én benne ragadtam a 80 millás hitelemben, amit a balatoni villámra vettem fel. Persze nekem sem kellett a hitel, de hogyan igazoltam volna, hogy az 5 házam mellé még ezt a villát is felhúztam. Pedig vigyáztam, hogy ne minimálbérre legyek bejelentve, a könyvelőm is óva intett ettől, ezért fizetek is vagy bruttó 200 ezer után. De ez a villa mán sehogy nem jött volna ki a fizuból. Bezzeg a Józsinak már nem kell félnie a vagyonosodási vizsgálattól.

De most végre én is kifizethetem a hitelt. Nyerek is rajta, és adóvizsgálat sem lesz.”

Egy másik fiktív magyar ember reggeli monológja:

„Elviszem a gyerekeket az iskolába és az óvodába. Utána megint elmegyek három interjúra, de egyikből sem lesz állás. Már 3 hónapja vagyok munkanélküli. Még egy hónap és minden pénzünk elfogy. Nem fogom tudni kifizetni a számlákat. A lakáshitel törlesztője 80 ezerről 130 ezerre nőtt azóta, hogy felvettük. Jó lenne a végtörlesztéssel élni, de nincs egy vasam sem. Ha forintra válthatnám a hitelt, újra 80 ezer lehetne a részlet. De nem kapok hitelt. Nincs munkám. Pedig remélem lesz, mégiscsak diplomás vagyok, lehúztam 15 évet a szakmámban. De nem tudok szabadulni a kölcsöntől. Nyaralóm nincs, és lassan lakásom se.”

A lakossági hitelek feltételei az elmúlt évek alatt egyre áttekinthetőbbé váltak. Na, a végtörlesztéssel ebbe is sikerült alaposan belepancsolni. Sohasem látott példák sorával találkoztunk ugyanis. Kezdve azzal, hogy egy precízen fizető, de nem különösebben tehetős adóst azzal lepett meg bankja, hogy megkérdezte: mit szólna, ha 1,5 százalékpontos kamatkedvezményt adnának devizahitelére? Mással (ő sem híresség, sőt hatalmas vagyona sincs) élénk tárgyalásokba bocsátkoztak, milyen feltételek is lennének számára megfelelők.

A Volksbanknál viszont arra az egyszerű kérdésre, hogy vajon érdemes e náluk másutt levő kölcsönhöz kiváltó hitelért menni, igen csak óvatosan reagáltak. Háááát, esetleg – mondták elég bizonytalanul. Azután már lelkesebben személyes találkozást forszíroztak, előre jelezve, az nem csekély időt vehet majd igénybe. Akad bank, amely legalább hivatalosan is közzéteszi: vannak különbek (az persze nem derül ki, kik is tartoznak pontosan ebbe a körbe), másról viszont csak a piacon rebesgetik, hogy így tesz.

Felborult a világ. Egyik ismerősöm szerint azonban ez csak azt jelenti, most állt a talpára. Nem arról szól a hitelbírálat, hogy egyedileg megnézik a fószert? – kérdezte álnaivul. Valóban erről szól, vagy kellene szólnia. Másrészt viszont hová lesz ilyenkor a verseny, hogy annak tisztaságáról ne is beszéljünk. Normális esetben a fogyasztó (a hiteladós is az) megnézheti az ajánlatokat, összehasonlíthatja azokat és így dönthet. Most azonban vagy szerencsés pillanatban van jó helyen, és szól jól, vagy mehet a …

A jogalkotók viszont nem pihennek. A végtörlesztés pompás mutatványa után a banki ellenállás és találékonyság újabb próbatételét programozták be a parlament előtt levő indítványban.

A javaslat teljesen átalakítja a jelzálog-hitelezést. Eltűnik a kezelési költség (a kamaton felül egyéb rendszeresen fizetendő díj nem számolható majd fel), de az időszaki akciók is tiltólistára kerülnek. Vagy valamilyen mutatóhoz (referencia) kötött, vagy három, öt, illetve tíz évre fixált lesz a kamat. Referencia kamatként a jogszabály-tervezet csak a 3, 6, 12 havi Bubort és a három vagy ötéves állampapír átlaghozamot nevezi meg. Ugrik tehát a jegybanki alapkamathoz kötés (amit egyébként több takarékszövetkezet alkalmaz a végtörlesztő hiteleknél).

Eddig jó. Úgy rendelkeznek viszont, hogy amennyiben az élő szerződések nem felelnek meg az új rendelkezéseknek, akkor 2012. május 31-ig egy alkalommal díjtalanul lehetővé kell tenni a megállapodás (azonos devizanemű) újrakötését. Már látom, miként hebegik az ügyfélszolgálatokon: bejönni ide a bankba? A kaput kiemelték... most átalakítják... nincs kapu... nem lehet bejönni... majd egy-két hónap múlva...

Az elmúlt tíz évben szinte mindig pancsernek számított, aki pénzét hosszabb távra kötötte le hiszen a rövidebb – éven belüli – futamidőkre rendre jobb kamatot fizettek a bankok. Kivételes lehetőségek és időszakok persze mindig akadtak, de 2003 után egyértelműen ez lett a szabály. Ezt mutatják a jegybank statisztikái is.

Na, ez mintha most változna.

A bankosok sötét szobában, suttogva, hogy maguk se hallják, aggódva latolgatják: jön vagy nem a betéti kamatverseny? Az ő rémálmuk persze a betétesek vágyálma.

Most mindenesetre vaskos összegek távoznak a megtakarításokból. Végtörlesztésre ment/megy el a pénz. Emellett a készülő új hitelezési szabályozás (referencia, illetve évekre fixált kamatok alkalmazása a jelzáloghitelezésben) is alakíthatja a bankok magatartását. Kell tehát majd a pénzünk.

A helyzet azonban - mint sosem - most sem egyértelmű. Az egyre jobban elvárt „csak annyi legyen a hitelezés, amennyi betétet sikerül összegyűjteni” elv néhány banknál már teljesült. Ők tehát biztosan nem akarnak ringbe szállni (a betéti kamatajánlatokból jól látszik, melyek ezek). A többiek pedig jól tudják, az ilyen harccal csak veszteségeik nőnek. Bízzunk a renitensekben! A tapasztalat szerint mindig akadnak kivételek. Amikor pedig a többiek látják, hogyan fogyatkozik betétállományuk, ők is meggondolják, mit is ajánljanak.

A lekötési időtől függő átlagkamatokból látszik, hogy legalább már éven belül a hosszabb időtáv felé mozdultak el a bankok. Hat hónapra akad több hat feletti, sőt nyolc százalékos kamat is. Már megjelent az első attraktív ajánlat tartós befektetési szerződésre is. Aki pénzét 3-5 évre le tudja kötni (így megúszva a kamatadót), talán rövidesen válogathat.  (A pakliban persze benne van, hogy a tartósabb lekötést választók jövőre elzöldülve nézik, miként száll el a kamat.) Mindig fogós kérdés: rövid vagy hosszabb (mennyire hosszú) táv a legjobb választás.

Ami viszont biztos: az új ügyfelekre kivetett kamathorgot nem érdemes bekapni! Ha ugyanis a „beetetés” jól sikerül, akkor a továbbiakban a bank nem szégyell 1-2 százalékot fizetni a lekötésre.

A kormányzat hathatós segítséget ígért azoknak, akik kedvezőbb forinthitelre várnak, hogy meg tudjanak szabadulni devizahitelüktől. E helyett most éppen összeborultak a bankokkal.

Tegnap nagy csinnadrattával közös sajtótájékoztatót tartott a gazdasági miniszter, a pénzügyi felügyelet és a bankszövetség elnöke. Ezen kiderült: mivel a pénzintézetek megígérték, hogy jók lesznek, cserében egyelőre nem kapnak a nyakukba semmit. Két hétig eltárgyalgatnak a bankvezérek, végigveszik, mit is tehetnének az ÜGY érdekében. Azt már most megtudtuk, hogy a helyzet cseppet sem egyszerű, nincs csodafegyver, nem is lehet, a dolgokat komplexitásukban...

Csak sikerül valahogy kibekkelni, hogy múljék már el végre ez az év. Az ugyanis még fenyegetésként sem hangzott el, hogy a kormány kitolná a végtörlesztésre meghirdetett december 31-i határidőt.

A bankokat amúgy nehéz hibáztatni, hiszen alsó hangon már 100 milliárdos forint felettinek látszik az a veszteség, amit a kabinet – valljuk be, igen csak furcsa – döntése miatt le kell nyelniük. Ezt a kormányhoz határozottan lojális felügyeleti elnöktől tudtuk meg.

Közben (a kormányhoz nem annyira lojális) jegybank kiszámolta, a devizahitelüktől megszabadulók, illetve azt forintra váltók aránya több okból sem haladhatja meg a 20 százalékot. Részben éppen azért, mert rövid a határidő. Másrészt viszont elképesztően magas azoknak az aránya, akiknek háza, lakása szinte teljes egészében kölcsönnel terhelt. Az összes érintett mintegy harmada lehet ilyen. Náluk aligha képzelhető el, hogy a szükséges összeget zsebből előhúzzák, új hitelhez viszont biztosan nem juthatnak.

Eddig 23 ezren mintegy 134 milliárdot már kifizettek. Ők a jelenlegi árfolyam alapján 25 százalékos nyereséggel (ezt nevezem nemzeti ajándéknak!) már megszabadultak devizahitelüktől. (A számításhoz az alapot szintén a PSZÁF elnöke adta.) A kevésbé szerencsések viszont kénytelenek elviselni a forint – részben éppen a végtörlesztési lehetőség miatt bekövetkező – mélyrepülését. Tévedés ne essék, a számlát a devizahitel nélküli többségnek is állnia kell!

Summa summárum, itt bizony az ország érdekére hivatkozva egy újraelosztás zajlik. Több mint 30 milliárd forinttal mindenestre valakik már beljebb vannak. Ezzel persze egyetlen sikeres végtörlesztőt sem akarok bántani (na jó, néhányukat azért talán). Mindenki, aki ezt tette, racionális döntést hozott.

Az egész történet az, ami úgy agyrém, ahogy van!

Hiába módosítgatják a baromira átgondolt végtörlesztéses szabályozást, a többség nem tud kiszállni a csapdahelyzetből. Akár deviza alapú hitelt vett fel, akár valóban devizában vette fel, és abban is törleszti a kölcsönt, akár lízingeli a lakását, akár kombinált hitelből vette meg álmai otthonát. Ugyanis NINCS pénze.

A NINCS-re pedig nincs megoldás. Néhány kamuból eladósodó kivételével a többség csak újabb kölcsönből tudná végtörleszteni a devizahitelét. Márpedig a törvénymódosítgatásokból nem lesznek kedvező feltételű forinthitelek.

Egyrészt a bankoknak nem érdeke, hogy ilyet adjanak, másrészt a pénzpiacok ezt nem is engedik. Ami ma elérhető, az 11-12 százalék körüli thm-mel kapható. De mielőtt valaki ennek is megörülne, tudnia kell, hogy gyakorlatilag az összes forint kölcsön a pénzpiaci kamatokhoz igazodik. És akár havonta változhat. Hiába szabadul az ember attól a frásztól, amit az okoz, hogy az árfolyam változása miatt nem tudhatja, hogy mennyit kell majd az adott hónapban fizetnie. Ehelyett kap egy másik frászt. Figyelheti, hogyan alakul a jegybanki alapkamat vagy a 3 havi BUBOR (budapesti bankközi kamatláb).

Márpedig ilyen árfolyamok mellett, amikor 307-308 forint az euró, bizony hamarosan alapkamat emelés jön. És szólok, hogy a 3 havi BUBOR egy hónapja 6,10 százalék volt, tegnap pedig 6,16 százalék. Szóval igenis változott, méghozzá nőtt. Így annak a forinthitelnek is nőni fog a kamata, amit ehhez kötöttek. Méghozzá havonta!

Másrészt, ha mégis úgy dönt valaki, hogy jöjjön a forinthitel, egyáltalán nem biztos, hogy a bank, még ha akar is, hitelt adhat neki. Ugyanis az elmúlt 2 évben szigorodtak a hitelezési szabályok. A hitelfelvevő igazolt jövedelmét kell figyelembe vennie, márpedig a minimálbéres tömegek kiesnek innen. Néhány éve még mondhatta a bank, hogy jó, de van egy vállalkozása, abból is csurran-cseppen valami. Ma ezt már nem mondhatja. Nem azért, mert csúnya, gonosz, hanem azért, mert a törvény nem engedi. Nem fordítható a hivatalosan igazolt jövedelem 30 százalékánál több hiteltörlesztésre. Így fordulhat elő, hogy ha valaki a személyi kölcsönre, hitelkártyára és a folyószámla hitelre együtt 100-120 ezer forintot fizet havonta, akkor sem lesz például 30 ezerre hitelképes. Mert a nem ingatlan fedezetű hiteleknél nincs semmilyen törvényi megkötés (tehát annyit ad a bank, amennyit akar), míg az ingatlan fedezetű hiteleknél a szigorú szabályozás köti a bankok kezét. A többség tehát a jogszabályok szerint ma nem hitelképes, hiába váltana forinthitelre.

Mondjuk egy átgondolt, jó gazdaságpolitika mindenkinek segítene. Például javulna az árfolyam (ez jó lenne a devizahiteleseknek), és csökkennének a forint kamatok (ez pedig a forinthiteleseknek lenne jó). 

Ne ess pánikba! – mondogatom folyvást magamnak. Biztosan nincs semmilyen hiperakármilyen sztráda építése tervbe véve, aminél éppen a mi kis országunk lenne az útban. Követezésképpen nem is akaszthatták ki számunkra elérhetetlen helyre a terveket. Ja, persze, nekünk nem is parancsol senki, mi mindentől és mindenkitől független állam vagyunk, ránk holmi globális cuccok nem is lehetnek hatással.

Idáig rendben. Mégis, miért aggódom folyvást? A jelenlegi gazdasági miniszter, a volt jegybankelnök (Bod Péter Ákos) szerint abban sincs semmi különös, ha a minősítők bóvli kategóriába sorolják az országot. Voltunk már ott, oszt mégis túléltük. Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjúban amúgy is pökött a minősítőkre, ők a válság idején leszerepeltek (és tényleg, de valahogy mások mégis hallgatnak rájuk, ami jól látszik például a forint árfolyamán).

Egyre többen sutyorogják a közgazdászok közül, hogy tavaszra elfogy a pénz, egyszerűen nem lesz miből fizetni az orvosoknak, tanítóknak, rendőröknek. Ami a rendőröket illeti: kaptunk egy levelet, amiben egy vállalkozóval közölték, ne is számítson egyhamar pénzre tőlük. A számlát már rég leadta, befizette utána az adót – várta az ellenértéket. E helyett érkezett a levél.

Az állam mindig is csúszva fizetett – legyinthetnénk. A levél tartalma azonban felpiszkálta az amúgy is bennem bujkáló pánik-magot. Türelmet kérnek, mivel „a költségvetési egyensúly megtartása a gazdaság valamennyi szereplőjének közös érdeke”. Ezt a gondolatmenetet pedig ebben az országban sokan ismerjük. Tartsunk ki, hozzunk még egy kis áldozatot, azután minden jobbra fordul!

A költségvetési intézmények spórolása nem egy család számára jelenthet most szegényebb Karácsonyt (nyilván nem egyedül a rendőrség kényszerült ilyen lépésre). Akinek pedig nem fizetnek, maga sem tud a tőle pénzt váróknak fizetni. Ez azonban még mindig a szokásos menet (a körbetartozás egyetlen vállalkozó számára sem ismeretlen.)

A mi közös érdekünk emlegetése, ennek cinikus rögzítése az, ami táplálja pánikomat. Mint dús képzelettel megáldott (megvert?) személy ugyanis, pillanatok alatt számtalan olyan megkötés és lehetőség rémlett bennem fel, amit a „köz érdekében” elvárhatnak még tőlünk.

A vogonok közben mintha közelednének…

Több mint hárommillió autós válthat most biztosítót. Példátlan módon azonban a kötelező díja jövőre biztosan nem annyi lesz, mint amit most kikalkulálnak. Jön ugyanis a baleseti adó, ami egy csapásra elintézi, hogy a verseny miatt évről évre csökkenő kgfb-átlagdíjak emelkedjenek. Az mindenestre most jól látszik, hogy autózni egészségtelen.

Sokan már most háborognak, főként azok, akik balesetmentesen vezetnek, de a tízes bonusnál megrekedtek (ennél nagyobb kedvezmény nem adható). Nem értik, miért kell rájuk egy olyan sarcot kiróni, aminek semmi köze autós létükhöz. Az adót a biztosítók sem értik. Ők ugyanis évről-évre előre meghatározott, több milliárd forintos átalánydíjakat fizetnek a személyi sérülések miatt az egészségbiztosítási kasszának, sőt a nyugdíjalapnak is.

A megoldás pedig egyszerű: semmi köze az egésznek a balesetekhez (csak el kellett nevezni valahogyan ezt a plusz adót), szorosan összefügg azonban magával az egészségüggyel. A baleseti adó kapcsán kevés szó esik arról, hogy az egészségügyben dolgozók vad bérrendezési harcba kezdtek. Ha nem sikerül valamilyen megoldást találni arra, hogy például a kezdő orvosok ne éhbérért, hálapénzre utalva dolgozzanak, akkor könnyen akkora orvoshiány lehet, hogy belekódulunk.

Kell tehát a pénz az egészségügybe. Főként azért, hogy az ingyenesség látszatát, az állam totális gondoskodásának téveszméjét fenn lehessen tartani. Ha én most itt elkezdem követelni (mint teszik azt a szakmában dolgozók régóta – pártállástól függetlenül), hogy határozzanak meg egy alapellátást, és váljanak bizonyos szolgáltatások fizetőssé, sokakban nyilván megkövezésem vágya merül fel.

Pedig gondolkodjunk csak egy kicsit el! Ki kapott ingyenesen kezelést reuma vagy bármilyen mozgásszervi nyavalya esetén? Én az anyukámat hordtam ilyenre, és amíg nem okosítottak ki a rendelőben a többiek, órákig üldögéltünk csak. Azután megtudtuk, kinek mennyit kell adni ahhoz, hogy kissé olajozottabban menjenek a dolgok. Ahogy az ismerősöknél érdeklődtem, senkit sem találtam, akinél ne hasonlóan történt volna minden.

A szakrendelőkben, a kórházakban … mindenütt fizetni kell. Szintén anyukámmal történt, hogy a kórteremben megkérdezték tőle: ki tetszik lenni? (A kérdést csak az inspirálta, hogy vele emberi hangon beszélt az orvos.) Talán mondanom sem kell, hogy heti rendszerességgel fizettem. Ez viszont önmagában még nem lett volna elég. Némi kapcsolati tőke is kellett hozzá.

Azt gondolom, ez utóbbi lehet az egész ügy kulcsa. A döntéshozók (állami vezetőink persze készülhetnek is valamire, mivel magukat már kiemelték ebből a rendszerből, nekik már hivatalosan is jár a különb bánásmód), a hangadók, a neves közszereplők mind bekerülhetnek a kivételezettek közé. Nekik tehát nem igazán érdekük, hogy a szisztéma megváltozzék.

Azok azonban, akik csak nyerhetnének a tisztább viszonyokkal, valószínűleg el sem gondolkodnak az egészen. Sőt! Zsigerből elutasítják még a gondolatát is, hogy „szegények és gazdagok” egészségügye legyen (nem, mintha most nem így lenne). Addig pedig jön a baleseti, népegészségügyi termék-, és még ki tudja, mi mindenféle adó – a hálapénz mellé.

Újabb takarék szállt ki a végtörlesztésből a legjobb ajánlatot kínálók közül. Tíz százalék alatti hiteldíjat most már tényleg csak nagyítóval lehet találni a piacon. A kiszámított mutatók azonban máris változtak.  Könnyen elképzelhető, hogy a devizahitelüket forintra váltók a remélt kiszámíthatóság helyett újra csak gyors változással kénytelenek majd szembesülni a törlesztőjüknél.

A lakossági hitelkamatokat egyre inkább irányadó mutatóhoz kötik – a gazdasági miniszter ígérete szerint rövidesen már a parlament tárgyalhat az ezt kötelezően előíró jogszabályról. Hurrá!! – mondhatják sokan, most végre nem változtatgathatnak a bankok kényük-kedvük szerint, holmi ködös pénzpiaci folyamatokra hivatkozva a kamatokon. Valóban nem, megteszik ezt helyettük maguk a pénzpiaci folyamatok. A végtörlesztéshez közzétett ajánlatokban a hiteldíjat még a jelenleginél alacsonyabb pénzpiaci kamatokkal számolták ki, így azok már mostanra (felfelé) módosultak.

Aki eddig esetleg követte ezt a blogot, láthatta, hogy nem rajongunk fenntartás nélkül a pénzügyi intézményekért. A változtatgatások valóban sokszor esetlegesek voltak, az pedig külön dühítő, amikor kamatesés idején egy bank a helyett, hogy lejjebb engedné hitelesei kamatát, új konstrukciót vezet be. Kedvezőbb kamattal, az új ügyfelek megszerzése érdekében.

Megvizsgálva azonban, mi történt a válság kitörésekor a kamatfronton, jól látszik: a bankok jóval inkább simították, mint gerjesztették a hullámokat. Mikor ugyanis októberre (a Lehman Brothers csődje 2008. szeptember 15-én volt) az irányadó pénzpiaci kamatláb, a Bubor közel egy százalékponttal emelkedett, és a betétekért is majdnem ennyivel többet fizettek a hitelintézetek, a hitelek 0,1-0,35 százalékponttal drágultak. Rá egy hónapra a 3 és 6 havi Bubor majd’ két százalékponttal ugrott meg, a lakáshiteleknél pedig 0,2 százalékponttal ment lejjebb (!) az átlagkamat.

Nyilván nem jótékonykodásból tették ezt. Arra számítottak, hogy csitulnak majd a kilengések. Nem így történt, sőt. Ezután különösen szörnyű volt az ügyfeleknek (akik közül azért biztosan akadtak olyanok, akik a magas betéti kamatokat zsebre tudták tenni), hogy úgy február tájékára mindent a nyakukba kaptak. (Ez főleg a devizahiteleseket érintette, de náluk meg a svájci jegybanki kamatemelést nem árazták be korábban a bankok.)

Most ez egészen másként lesz majd. A referenciakamat nagy varázslata (amire esküszik például a Hiteltársulás, példaként véve egy nagyhiteles – ki tudja, bankjának még milyen egyéb üzleti lehetőséget jelentő – példáját) a pénzügyekben kevésbé jártasaknak jókora meglepetést okozhat. A devizahiteleknél már tapasztalthoz hasonlóan itt is lehet ugyanis fordulónap (a következő periódusra ekkor határozzák meg a kamatot), ami a ma kínált hitelek közül is többnél havonta van. Alkalmazása a bank részéről nem választás kérdése, nincs „türelmi” idő, hogy majd csak rendeződik minden – az átárazás automatikus.

A „vérzivataros” 2008. végi időszakban ez októberen belül 3,87 százalékpontos eltérést hozott (ekkora volt a  a referenciakamat havon belüli mozgása). Akinek van hitele, gondoljon bele: ekkora kamatkülönbség a szomszéddal (a másik, szerencsésebb napon forduló sorstárssal) szemben, milyen érzéseket kelthet benne. A válságok pedig, úgy tűnik, folyamatosan jönnek, mennek (ha nem is ekkora mértéket elérve).

Én nem vagyok a referenciakamatok ellen (éppen ellenkezőleg), de ha működésük nem válik a jelenleginél sokkal szélesebb körben ismertté, akkor borítékolható, hogy a forinthitelekben is sokan keserűen csalódnak. Akkor vajon, kinek a vérét kívánják majd?

Több százezer tanácstalan devizahiteles keresi a megoldást a végtörlesztéshez. A bankoknak nem érdeke, hogy az ügyfél 180 forintos svájci frankon kifizesse a tartozását, hiszen nagy a bukta rajta. (Ma 246 forint a svájci frank.) Igaz, a törvény kötelezi őket, de a többség úgysem tud előrántani több milliót a zsebéből, így marad a kiváltó forinthitel.

A bankok egy része nem túl kedvező feltételekkel kínálja a végtörlesztéshez a hiteleit, esetleg a saját, számára legjobb ügyfélkörének ad csak kedvező kamatokat. De jó pár bank (CIB, Unicredit, K&H) még mindig nem ad semmiféle kölcsönt a hitelkiváltáshoz az ügyfeleinek. Ráadásul az emberek más banknál is nehezen találhatnak hitelt, ami esetleg kedvező lenne, hiszen ezeket nem reklámozzák. Maradnak a valós és álügynökök.

A törvény tiltja, hogy közvetítők vegyenek részt a végtörlesztésben, így a hitelközvetítőknek csak egyéb trükkök alkalmazásával éri meg a kölcsönök ajánlgatása. Segít a hitel kiválasztásában, ezért nem kap jutalékot, de más termék, például egy biztosítás hozzákapcsolásáért már igen. Így meg tudja keresni azt, amit elveszít a hitelközvetítési jutalékon.

De itt vannak az álügynökök is. Rendszeresen megjelennek a segítségre szorulók háza táján és adósságrendezést vállalnak nem kis összegért. A végén nem csak a hitelt nem kapja meg, aki igénybe veszi őket, de lecsúszik a végtörlesztés határidejéről, és a pénztárcája is könnyebb lesz.

Sokat segítene, ha végre nálunk is elterjedne a független pénzügyi tanácsadás, amikor az ügyfél fizet a tanácsadónak, aki az ügyfél érdekei szerint ad tanácsot, és választja ki a megfelelő kölcsönt. Ha kell, el is intézi helyette a hitelt, persze pénzért. Ahogy most a hitelközvetítő is teszi. Csakhogy a közvetítő ma a banktól kap pénzt, amit az az ügyféltől beszedett pénzből fizet. Így függetlennek nem nevezhető a tanácsa.

Nem vagyunk hülyék! Nem csak a magam nevében beszélek (hisz nagyképűen mondhatnám, hogy én szakértő vagyok a pénzügyekben), de a pénzügyi ismeretek terén folyamatosan lesajnált lakosság nevében is.

 Október 30-a a Takarékossági Világnap, így a napokban egyik konferencia a másik után próbálja az öngondoskodásra felhívni a figyelmet. A konklúzió, mint már évek óta állandóan az, hogy pocsék a lakosság pénzügyi kultúrája, oktatni kéne már a pénzügyeket. (Erre most van egy kis remény, majd meglátjuk, tényleg elindul-e a tanítása az iskolákban.)

 Tény, hogy ismeretek nélkül nehéz pénzügyileg tudatosan viselkedni, de ha az emberek nem takarítanak meg nyugdíjas napjaikra, az leginkább nem a pénzügyi tudatlanságnak, hanem a gazdasági helyzetnek köszönhető, amire a politikai még jó nagy lapáttal rá is tett.  Az OTP Öngondoskodási Indexének felméréséből kiderült, hogy nem csak a magánnyugdíjpénztárakból származó reálhozam nagy részét élték fel az emberek, de eddigi megtakarításaik is szépen fogyogatnak.

 Kedves bankosok, hölgyeim és uraim! Az embereknek nincs pénzük. Inkább esznek ma, mint hogy a pénzt eltegyék, hogy 20-30-40 év múlva is enni tudjanak. Ez teljesen ésszerű viselkedés. Ugyanakkor az öngondoskodás egyre inkább más formákat kezd ölteni: felértékelődik a családok szerepe, egymás segítése, és az egészség fontossága. Hiszen aki beteg, nem tud dolgozni és pénzt keresni.

 Sokan bizalmatlanok is a pénzügyi intézmények iránt. Én most nem lovagolnám meg a kormány bankellenes retorikáját, szerintem az alapvetően baromság. De tényleg nagyon sok hibát követtek el a bankok, biztosítók, amiről nem beszélnek. Inkább úgy csinálnak, mintha meg se történt volna. Erre bíztatják őket a kommunikátorok is a saját konferenciájukon.

Pedig igenis van felelősségük. Tegye fel a kezét, aki nem bukott olyan befektetésen, amit bank, biztosító ajánlott!

 Itt vannak mindjárt a befektetési alapok. Ezeknek jelentős részét (az ingatlan-, a fantasztikus ázsiai alapokat) bankfiókban sózták az ügyfelekre. Akik szépen nézhették, hogy olvad el a pénzük. Persze kissé cinikusan azt is mondhatnám: na ugye! Most aztán kaptak egy kis pénzügyi kultúrát! Megtanulták a leckét!

 Persze, sokat tettek a kormányok is a pénzügyi kultúra terjesztéséért. Még nincs egy éve, hogy a Fidesz-kormány magáévá tette 3 millió ember 3 ezermilliárd forintos magánnyugdíjpénztári pénzét. A pénztárak nagyrészt kussoltak, mert igenis vaj volt a fejükön. Amíg nem volt költségkorlát, annyit számoltak fel, amennyit nem szégyelltek. (És nem nagyon szégyenkeztek.) Saját pénzként kezelték a nyugdíjvagyonunkat, saját céljaiknak megfelelően. És majdnem a sajátjuk is lett a sok nyugdíjpénztár, hiszen a szocikormány nekik akarta adni még 2009. végén egy törvénymódosítással. (Ezt akkor a köztársasági elnök vétózta meg.)

 Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója egy tegnapi konferencián azt ecsetelte, hogy micsoda ostobaság, hogy az emberek döntően készpénzben tartják a vagyonukat. Noha előtte minden előadó azt bizonygatta, hogy az öngondoskodást elég havi kis összegekkel is elkezdeni, (csak kezdjük már el!), addig a vezérigazgató szerint, aki csak kápéban tartja a pénzét, az ne is tegyen félre. Szerinte egyébként a megtakarítás netovábbja a sok-sok részvény, abba kellene fektetni. (És nyilván OTP alapokba.)

 Kérem szépen! Biztos, hogy hülye a lakosság, amikor készpénzben tartja vagyonkáját? És nem tolja unit-linked alapokba vagy más nagyszerű banki termékekbe, amelyeken a pénzügyi intézmények jó sokat tudnának keresni, ő viszont sokat bukna? Arról nem is beszélve, hogy egy bankbetétet legalább biztosít az OBA, ezeket pedig egyáltalán nem. Márpedig a mostani válságos időkben ez nem elhanyagolható szempont.

Kezdek belefáradni a sok-sok forradalmi újításba, úttörő szolgáltatásba, amelyek megváltják pocsékul működő világunkat. Valahogy mi, a bamba, ellustult, újdonságra nem fogékony emberek egyszerűen nem kérünk belőlük, pedig a szolgáltatók tudják, mi lenne jó nekünk. Bár szerintem inkább nekik.

Most éppen összeházasították az okostelefont a bankkártyával, és bíznak benne, hogy a frigyből születő megoldással fogunk fizetni, ráadásul még a sárga csekkeknek is befellegzett. (Vagy majd befellegzik, mert ehhez a szolgáltatóknak is csatlakozniuk kellene.)

Csakhogy az emberek kártyával sem nagyon szeretnek fizetni, ráadásul az internetes vásárlók többsége is inkább készpénzzel fizet. Így nehezen tudom elképzelni, amint a postán sorbanálló Mari nénik majd okostelefonon ütögetik a kódokat, és azzal egyenlítik ki a számlákat.   

Nem vagyok az újítások ellen. Az rendben van, ha csökkentjük a készpénzes fizetést az alternatív megoldásokkal, hiszen a kápé rendszerszinten is nagyon sokba kerül. De egy kicsit maradhatnánk a realitás talaján, vagy legalábbis nem kellene előre ünnepelni olyan szolgáltatást, amiből az eddigi tapasztalatok alapján nagyon kevesen kérnek.

Eddig is fizethettünk mobillal (például menetjegy, parkolási díj, belépők, előfizetések), de túl nagy forgalmat nem bonyolíthattunk, ugyanis hétpecsétes titokként őrzik az erről szóló adatokat.  Az MNB 2010-es tanulmánya szerint, amikor mobiltelefonnal fizetünk, akkor döntően a telefonhoz köthető szolgáltatásokra költünk (csengőhang, stb). Csak iciri-piciri rész a valódi vásárlás: a teljes mobilos fizetés 4 százaléka valamilyen szolgáltatás kifizetése, és csak 2 százaléka áruvásárlás. Tény, hogy ezek 2008-as adatok, azóta „fejlődhettünk”.

A tanulmány azonban nem régi, hanem tavalyi, megállapításai ma is érvényesek.

„Az innovatív fizetési megoldások terjedésének a jelenben sem, de 30 évvel

ezelőtt sem elsősorban technikai, technológiai korlátai voltak.”

„A globális tendenciákat elemezve elmondható, hogy a világon sehol nem jellemző egyelőre az innovatívként jellemzett fizetési megoldások tömeges elterjedése… Az újítások tömeges elterjedését sokkal inkább a valós fogyasztói kereslet hiánya, valamint a szolgáltatók közötti életképes együttműködés hiánya gátolta hazánkban és globálisan is.

Egyelőre tehát sem a fogyasztók, sem a szolgáltatók nem kérnek belőlük.

Csak speciális forinthitellel lehet kiváltani a devizakölcsönt, a normál lakáshiteleket erre nem lehet használni. Ezek azonban drágák, így egyelőre nem sokan kérik. Eddig a többség saját zsebből fizetett.

Ahogy várható volt, akinek van pénze, az már rohant is végtörleszteni. A CIB-nél a végtörlesztési igényt beadók 93 százaléka, az Ersténél 85 százaléka zsebből fizette ki a hitelét.

Az eddigi tendenciákon jól látszik, amit az egész végtörlesztéses műsor legelején is lehetett tudni: a jómódúaknak kedvezett a kormány. Akik ugyanis nem tudják előrántani zsebükből a milliókat, azok hitelfelvételre kényszerülnek. Csakhogy a forintkölcsönök közül egyedül a lakáshitelek versenyképesek a devizahitelekkel. Ezeket pedig nem lehet végtörlesztésre használni.

Speciális kölcsönök használhatóak csak hitelkiváltásra, ezek pedig drágábbak a devizahitelnél. Ráadásul a forinthitelek esetében ugyan megszabadul az ember az árfolyamkockázattól, de a kamatemelés réme állandóan ott lebeg majd a feje felett. Márpedig jegybanki kamatemelés bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

Van egy-két bank, amelyik segíti a saját ügyfeleit viszonylag elviselhető forinthitellel (pl. Erste, BB), de egyelőre a többség nem nagyon igyekszik segíteni a végtörleszteni akarók, de készpénzzel nem rendelkezők problémáján. Lássuk be, nem is érdekük, hogy a számukra veszteséget termelő üzlet létrejöjjön.

A jónak mondható kondíciókkal is csak saját, „jó adósaikat” kínálják meg, nem akarják lenyúlni a többi, versenytárs bank devizahiteleseit. Már csak azért sem, nehogy a másik az ő jó adósainak nyújtson segítő kezet.

A végtörleszteni hitelből akarók tehát vagy a saját bankjuknál találhatnak kiváltó kölcsönre, vagy ha bankjuk nem ad ilyen kölcsönt, akkor egy-két takaréknál próbálkozhatnak. Ebből egyelőre nem lesz tömeges kiváltás, ezért töpreng a kormány is azon, hogy mi a fenét kezdjen a dologgal.

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy az a bank (pl. CIB, K&H), amelyik egyáltalán nem ad forinthitelt a végtörlesztéshez, az mit is gondol. Hiszen ha saját, jó ügyfeleiknek sem akarnak kedvezni, azok előbb-utóbb elszivárognak.

Először azt gondoltam, csak olvasószemüvegre lenne szükségem, de aztán rájöttem, hogy a nagyító is kevés. Ugyanis a legtöbb banknál nincs mit nézi. Vagy ha van is, akkor annyira kevés, hogy nem érdemes vele számolni.  

A folyószámlára adott kamatokról beszélek. Igaz, hogy régen sem erőltették meg magukat a bankok, de egészen elképesztőnek tartom, hogy néhánynak van képe 0, azaz nulla százalék kamatot adni az ott parkoló pénzünkre.

Csodák nincsenek, a pénzügyek terén pedig biztosan nem. Miközben nulla forintos számlacsomagot hirdet a Citibank, nulla a kamat is, amit a folyószámlán tartott pénzünkre kapunk. (Tényleg teljesen nulla számlacsomag!) Tehát van, amin behozza az általa nyújtott kedvezményt. A Budapest számlák is ennyit „fialnak”, de a Raiffeisen sem erőlteti éppen meg magát.

Érdemes tehát számolnunk. Évente sok tízezer forint lehet a különbség az egyes bankszámlák költségei között, de ezt a pénzt be is hozhatja, vagy éppenséggel még meg is dobatja a kamat,

amit az egyiken megkapunk, a másikon pedig nem.

A bankok a lustaságunkban bíznak. Ezért nulla vagy nulla közeli kamatot adó számlákon nem szabad pénzt parkoltatni. Persze attól függ, mekkora az átlagos egyenlegünk, de többszázezer forintnál vagy keressünk házon belül egy másik számlát, vagy a banki költségeket ennek függvényében hasonlítsuk össze és váltsunk, ha máshol jobb.

Messze veri a befektetéssel kombinált életbiztosításokat a Start-számla Babakötvényestül. Sokkal jobb megoldás a biztosításnál, ha valaki a gyerekéről szeretne gondoskodni. Igaz, az újszülöttek szüleit nem szállják meg „Start-számla ügynökök”.

Sokan legyintenek a Babakötvényre és a Start-számlára. Pedig meglepő módon jó megoldás lehet, ha a gyerek jövőjéről akarunk gondoskodni. Az életbiztosítást áruló ügynökök gyakran szállják meg a kisgyerekes szülőket, és - jól kihasználva a szülők gondoskodási ösztönét – olyan életbiztosításokat sóznak rájuk, ami a végén csak ráfizetés.

Miközben egy kockázati életbiztosítás (ami halál esetén fizet a családnak) nagyon fontos lehet, azonban nem unit-linked biztosítás keretében kellene gyűjtögetnünk a gyerek jövőjére.

Valós segítséget jelenthet a gyerek tandíjához, életkezdéséhez, ha Start-számlán takarékoskodunk, kihasználva az állami támogatást. A bankoknál, takarékszövetkezeteknél nyitható számlát szinte mindenhol díjmentesen vezetik, vagy nagyon alacsony költséget számítanak csak fel. Ugyanakkor a kamata kedvező, de persze itt is igaz: nem mindegy, hova megyünk. Érdemes körülnézni a piacon.

A legjobb éves kamatajánlatok 6, 7 és 9 százalék. Már csak azért sem mindegy, hogy hol nyitunk számlát (ami egyébként átvihető máshova, ha romlanának a kondíciók), mert ha az állami támogatást teljesen kihasználja valaki, és havi 5 ezer forintot fizet, akkor a gyerek 18 éves korára csaknem 3 millió forint gyűlhet össze a számlán, ha a legjobb ajánlattal számolunk. A középmezőnybe tartozó kamatokkal számolva pedig 2,4 millió forint. (A legócskább ajánlatokkal most nem foglalkozunk.)

A számlára nem lehet évi 120 ezer forintnál többet befizetni, de aki ezt a havi 10 ezret félreteszi a gyerekének, 5,4 millió forintot spórolhat össze, a legjobb kondíciók esetében.

És még valami: a 2006-ban és az azóta született gyerekek részére bármikor megnyitható a számla.

TOP ajánlatok:

További ajánlatok itt.

Mégsem zsarolhatják tovább a mobilcégek az előfizetőket. A hatóság decembertől megtiltja, hogy automatikusan aktiválják az ügyfeleknek a mobil-internetet.

Nagyon kíváncsiak lennénk arra, hogy hány ügyfelet és összesen mekkora összegre húztak le ezek a telefontársaságok az elmúlt években. A nagy trükk ugyanis az (sajnos nem írhatunk erről múlt időben, ugyanis most is alkalmazzák a cégek), hogy az új előfizetőknek úgy lesz internet-hozzáférésük a telefon-előfizetés mellé, hogy ők nem is tudnak róla. Miközben a szerződésben sokan nem kérik ezt a szolgáltatást, mégis aktiválják a mobilcégek.

Vagy észreveszik az emberek, vagy nem, de a nagy biznisz az egészben az, hogy ezek a baromira okos okostelefonok magukat frissítgetik. Ezzel hatalmas adatforgalmat bonyolítanak az interneten, és a végén több tízezer forintos számlát akarnak a szolgáltatók kifizettetni. (Nem is csak akaratról van szó, tényleg ki is fizettetik.) Korábbi posztunkhoz kapcsolódan sok olvasói levelet is kaptunk. Volt, akinek egy nap alatt 16 ezer forintos számlát gyártott a kis helyes készüléke.

A hatóság tiltása is azt mutatja, hogy az egész eljárás nagyon csúnya dolog. Bár a csúnyaság valódi mérőfoka az lenne, ha ennek megfelelő büntetést kapnának a cégek. A megkárosított ügyfelek mindenesetre perelhetnek.

Peregnek az évek, de még mindig csak ott tartunk, hogy a felügyelet szerint problémás a biztosítási ügynökök díjazása.

Szerintünk is az, de ennél erősebb szavakkal illetnénk a kialakult helyzetet. Miközben a biztosítók azon keseregnek, hogy csökken a bevétel, egyre kevesebben kötnek életbiztosítást, és adókedvezményt szeretnének kilobbizni, inkább a saját házuk táján kellene körülnézni.

A fantasztikus befektetésként eladott életbiztosítások - ezeken belül az elmúlt évek nagy „sikerterméke”, a unit-linked biztosítás - ugyanis nem csak az ügyfeleknek okoztak anyagi károkat, hanem a biztosítók hírnevét is rombolták. Miközben szakmai beszélgetések során mindenki bevallja, hogy ezek rossz befektetések, az ügyfeleknek mégis azzal adják el, hogy remek termékek.

Hosszan lehetne beszélni arról, hogy vajon jó-e, ha a pénzügyekhez egyáltalán nem értő embereket olyan döntésbe viszik bele, amit nem tudnak felelősen meghozni. Nem azért, mert hülyék, hanem azért, mert nem áll rendelkezésükre az a tudás és információ, amire szükségük lenne. Márpedig egy unit-linked biztosítás esetében a befektetés típusának és fajtájának megválasztása ezt igényelné.

Arról nem is beszélve, hogy sokszor a biztosítást eladó ügynök sem tud sokkal többet az ügyfélnél, így minden lelkiismeret-furdalás nélkül elő tudja adni azt a szöveget, amire betanították.

Nem csoda, hogy én még nem találkoztam olyan életbiztosítással rendelkezővel, aki boldog lett volna a saját szerződésével. (Igaz, nem volt reprezentatív mintavétel.)

De ha, ne adj’isten, még jól is hozna a konyhára egy ilyen befektetés, akkor is elviszi nem csak a hozamot, hanem a befizetés egy részét is a költség, amit felszámolnak nekünk. Ebben jelentős összeget tesz ki az ügynöki jutalék.

„Kedvenc” idézetem egy biztosítási nagyfejestől, amikor rákérdeztem, hogy mégis mekkora jutalékot alkalmaz a cég az életbiztosításoknál:

„Egy étteremben sem kérdezzük meg a pincértől, amikor a számlát kihozza az elfogyasztott pörköltről, hogy valójában ez mennyibe került nekik.”

„Csakhogy egy pörkölt esetében minden háziasszony tudja, hogy ha otthon főzi meg, akkor egy adag kihozható akár 300 forintból, egy kifőzdében megkapható 600-800 forintért. Ha egy puccos étteremben 8 ezer forintba kerül, akkor eldönthetem, hogy nekem ér-e annyit az egész, hogy ott fogyasszam el (ami egyébként 300 forint), vagy hagyom az egészet, és nem ott eszem meg az ebédet. A biztosításnál azonban nem tudom, hogy mi mennyi.” – válaszoltam, ami meglephette, mert erre nem tudott mit mondani.

Létrehozták ugyan a biztosítók az úgynevezett TKM-et (Teljes Költség Mutató), ami az összes felszámított költséget mutatja be. Csak sajnos ezzel a gyakorlatban nem megyünk semmire.

A felügyelet főtanácsadója egyébként inkább azt szeretné, hogy az ügyfelek fizessék az üzletkötőt, hiszen akkor valóban az ő érdekükben járna el. A megoldás szerintünk is ez lenne.

De amíg azt hisszük, hogy egy tanácsadás ingyenes, mert az ügynököt a biztosító fizeti, addig nagy tévedésben vagyunk. Vajon a biztosító miből is fizeti az üzletkötőt? Csak nem a mi befizetésünkből? De, de, jó napot kívánok!

Az életbiztosításoknál akár egy egész éves befizetésem vagy még több is az üzletkötő (illetve a cég, akihez tartozik) zsebében landol.

Akkor hogy is lehetne az életbiztosítás jó befektetés?

Félreértés ne legyen. Fontosnak tartjuk a kockázati életbiztosításokat, sőt még a befektetési jellegűeket is az öngondoskodás szempontjából. Talán a költségeket és az ügynöki jutalékot kellene jelentősen csökkentenie a biztosítóknak, hogy ne legyen már akkora a ráfizetés az ügyfeleknek, ahelyett, hogy adókedvezményért kuncsorognak. Ha ugyanis az adókedvezmény csak a magas költségeket ellensúlyozza, akkor úgy rossz az egész konstrukció, ahogy van.

Nekünk pedig be kellene látnunk végre, hogy semmi sem ingyenes, egy pénzügyi tanácsadás pedig végképp nem az. Vagy fizetek valakinek egy tisztességes összeget, és akkor az én érdekeimben jár el, vagy nem fizetek, de akkor valószínűleg rosszul járok.

Vajon mekkora lenne az elfogadható díjazás a pénzügyi tanácsadás esetén?

Sok mindenkit lehet szidni a nyomorunkért, de néha magunkba is nézhetnénk.

Vajon odafigyelünk-e a pénzünkre?

Amikor a kormány tavaly egy laza törvénnyel magáévá tette csaknem 3 millió ember 3 ezer milliárd forintját, sokan akkor döbbentek rá, hogy ők bizony magánnyugdíjpénztár-tagok. És gyorsan el is gondolkodtak, hogy mi is a különbség az önkéntes és a magánnyugdíjpénztár között.

Értem én, hogy 20 éve beszélünk arról, hogy legyen már valami pénzügyi oktatás, és még mindig nincs semmi. (Miközben Németországban már a nyolcadikos kölkök heti kétszer 2 órában foglalkoznak azzal, hogy megértsék a pénzügyeket, megtanulják, hogyan kell vállalkozni, és ehhez milyen számítástechnikai alapismeretek szükségesek.)

De felnőtt emberként olvasni csak tudunk?! (Reményeim szerint számolni is.) Ha autót veszünk, akkor körbe tudjuk járni a szalonokat, a netet, hogy hol jutunk hozzá a legkevesebb pénzért az áhított tragacshoz? Ha kinézünk egy parfümöt, pulcsit, és meg tudjuk venni olcsóbban, akkor elzarándokolunk érte a világ végére is? Itt persze érzelmi motiváció is van a vásárlásokban, miközben a pénzügyekhez kevésbé kapcsolható ilyen.

Úgy tűnik, attól nem leszünk boldogok, hogy találunk egy olcsóbb számlacsomagot, biztosítást vagy bármilyen más pénzügyi terméket, amit használunk, és egyébként fizetünk is érte. (Pedig a megspórolt pénzből megvehetnénk a parfümöt, el is ihatnánk, vagy egyszerűen kaját vehetnénk a gyereknek.)  

Jelenleg az 1 millió 300 ezer önkéntes nyugdíjpénztári tagnak 860 milliárd forintnyi vagyona gyarapodik a pénztárakban. Ez azt jelenti, hogy egy számlán átlagosan 660 ezer forint van. (Szólok, hogy ezt a pénzt a kormány nem vette el.)

Mint ahogy neve is mutatja, ÖNKÉNTESEN lettünk tagok. A többségnek persze a munkáltatója fizet be a cafeteria keretében, de tekintettel az adókedvezményekre, főként a nyugdíjhoz közeledők maguk is rendszeresen fizetnek be saját maguk számára tagdíjat. 

Nem mindegy azonban, hogy hol tartjuk ezt a pénzt. Nem mindegy, hogy mekkora hozamot kaphatunk a vagyonkánkra, ami idős korunkra némiképp kiegészítheti a nyugdíjat (vagy akárhogyan is hívják majd). És nagyon nem mindegy, hogy a befizetett pénzünkből mennyit vonnak le úgynevezett működési költségre. Évente kétévnyi hozamot is elbukhat az az önkéntes nyugdíjpénztártag, aki rosszul választott kasszát - derül ki az azenpenzem.hu kalkulátora alapján.

A különbség évi pár ezer forinttól több tízezer forintig terjedhet, attól függően, hogy mennyi a tagdíjunk. Figyeljünk oda a pénzünkre, és vigyázzunk rá! Más úgysem teszi.

100 ezerrel több rossz adóst tartanak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) – leánykori nevén BAR-lista -, mint egy évvel ezelőtt. Összesen 832 ezer magánszemély késik a hitel törlesztésével legalább 3 hónapja.

Egy évvel ezelőtt sem volt rózsás a helyzet, tavaly szeptemberben 736 ezren szerepeltek a listán. Idén júniusra lépte át a nyilvántartott „rossz” adósok száma a 800 ezret. A statisztikák szerint egy nem fizető adósra átlagosan 2 hitel jut. Így összesen 1 millió 533 ezer darab tartozás van a rendszerben.

A statisztikák is jól mutatják, hogy a helyzet egyre romlik. A magyar lakosság több mint 8 százaléka egyáltalán nem tudja fizetni a hitelét. Itt nem csak a lakáshitelekről van szó, bár ott is egyre többeknek okoz gondot a törlesztés, hanem a hitelkártyák és személyi hitelek esetében is nehézséget jelent a fizetés.

Sokan az iszonyúan drága személyi hitelekkel és hitelkártyákkal próbálják fizetni a lakáshitelüket, ami reménytelen adósságcsapdához vezet.

Hosszú távon megoldást csak a munkahelyek számának növelése és a jobb fizetés jelenthet. Addig a statisztikák csak azért fognak javulni, mert a bankok egyre kevesebb hitelt adnak, így egyébként is csökkenni fog az adósok száma.

Jövőre ismét a szegényebbek járhatnak rosszul a cafeteria tervezett változtatásával. A kormány fel akarja számolni a kajajegyet. Lesz helyette SZÉP kártya (Széchenyi Pihenőkártya), de ezzel csak meleg ételt lehet majd vásárolni. A hidegétel utalvány nem lehet több havi 5 ezer forintnál.

Persze sírnak-rínak az utalványbizniszben utazók, hogy micsoda szörnyűség lesz a gazdaságban. Szerintünk ennek fele sem igaz, ők a saját, több milliárd forintos nyereségüket féltik.

A kormány ugyanis azt szeretné, ha a maximum 5 ezer forintos (hideg) kajajegyet ezentúl egy állami cég forgalmazhatná. Ez pedig a hírek szerint a Magyar Posta lenne. Ezzel eleshetnének az utalványos cégek a nem kis jutalékuktól. Az egész intézkedéssel szerintünk nem ez a gond. Hiszen ha az állam adókedvezményt ad valamire (márpedig a béren kívüli juttatás az kedvezmény), akkor számomra nem nagy szörnyűség, hogy egy állami cég fogja az ehhez kapcsolódó terméket értékesíteni. A kérdés csak az, hogy így kisebb lesz-e a jutalék és az összes költség, amit én, mint adófizető, illetve a munkáltatók állnak. Hozzáteszem: amit a munkáltató kifizet, azt sem én kapom meg, tehát azt is én állom.

Sokkal nagyobb probléma, hogy eddig 18 ezer forint kajajegyet adhattak a dolgozóknak a cégek. Ebben benne volt a hideg- és meleg kajajegy együttesen. Most a melegétel utalvány a SZÉP kártyára kerül, és maximum havi 12,5 ezer forint lehet, a hideg kajajegy pedig egyelőre legfeljebb 5 ezer forint lehet.

Pedig épp a legszegényebb réteg kérte a hideg kajajegyet, ugyanis ők azok, akik nem melegételre költötték a pénzt. Ők el is költhették akár a 18 ezer forintos keretet hideg ételre. (Persze ennyit általában nekik nem is adtak a cégek.) Számukra drága a 600-1000 forint körüli ebéd a kifőzdében, ezért nem kell kajajegy a meleg ételhez. Ők vagy nem esznek a munkahelyükön, vagy beviszik az otthon elkészített ételt. Márpedig egy család esetében igenis kihozható az ebéd 300-400 forint körül egy személyre, sőt szükségből még a fejenként 150 forintos étel is elkészíthető.  

Ezek az emberek azok, akik vásároltak a hideg kajajeggyel, akik a mindennapokban készpénzként forgatták be a háztartásba. Ha ezt az összeget most lecsökkentik, akkor ők újabb anyagi elvonásként élik meg. Számukra nem segítség, hogy a melegételt kártyával fizethetik, ha – például vidéken - nincs a közelben olyan hely, ahol használhatnák, ráadásul nem is engedhetik meg maguknak azt a költést.

Vajon mennyire lesz boldog az az ember, aki nem tud a gyerekének ételt venni, attól, hogy a törvény szerint egyre nagyobb összegeket költhet négycsillagos wellness hotelekben a kártyácskájával?

(Azt már csak félve kérdezem, hogy a SZÉP kártya jutalékai – amit a munkáltatótól, illetve a szolgáltatótól beszednek – hogyan is alakulnak.)

Örülünk, hogy a wellness-fitness költés nőni fog. De mi lenne, ha előbb enni adnánk az embereknek?

Ön dönt! Vagy fizet havi 2490 forint internet előfizetést a telefonjához, vagy ki kell fizetnie 40 ezer forintot az adatforgalomért és további 50 ezer forint előleget. Pedig nem is kértem internet előfizetést, és nem is interneteztem.

A szolgáltatások értékesítésének sajátos módját választja a Telenor. Egyszerűen megzsarolja óvatlan előfizetőit, és rákényszeríti őket arra, hogy azt is megrendeljék, amire semmi szükségük.

Induló vállalkozásunk céges mobil-előfizetésre és készülék vásárlására adta a fejét. A választás kieséses alapon a Telenorra esett. AVodafone ugyanis nálunk használhatatlan, a T-Mobile csomagján pedig egyszerűen bedühödtünk. Az első ránézésre ugyanis vonzó percdíjakról kiderült, hogy az előfizetés ugyan lebeszélhető, de csak hálózaton belül. Ma már senkiről nem lehet tudni, hogy melyik hálózatba tartozik, tehát azt sem tudom, hogy lebeszéltem-e az előfizetést vagy sem – csak utólag. Mindez a tizenvalahányadik oldalon derült csak ki az apróbetűk között.

Maradt tehát a Telenor. Hangsúlyosan nem kértünk internetet, sőt rá is kérdeztünk, hogy ugye véletlenül sem használhatjuk majd. Előjött ugyanis egy nem is oly régi emlék; A gyerek készülékén egy olyan gomb volt, amit véletlenül mindig megnyomott, amikor hozzáért a készülékhez, és amivel felugrott az internetre. Nem csak lefogyott a kártyájáról a pénz, hanem feltöltéskor a 2 ezer forint helyett csak 600 jelent meg a számláján. Amikor reklamáltam, az volt a válasz, hogy mínuszba csúszott. Egy feltöltőkártyás hogy csúszhat mínuszba? Már akkor a felügyeleti szervükhöz vagy a Gazdasági Versenyhivatalhoz kellett volna mennem, de nem vagyok feljelentős.

Most a csiri-viri, iszonyatosan okos telefonomra már néhány nap után egy sms érkezett: „Tájékoztatjuk, hogy ügyfélszintű forgalma elérte a magasforgalmi limitet” Majd: ügyfélszámán magasforgalmat észleltünk, kimenő hívásait 24 órán belül felfüggesztjük.” Végül jött a telefon az ügyfélszolgálattól: túl nagy internetes forgalmat csináltunk. Ennek díja 40 ezer forint és még ki kellene fizetni 50 ezer forint előleget is. De! Fel tudják ajánlani (hát nem nagylelkűek?), hogy ha megrendelem a Mobile Online 1 GB előfizetést, akkor mindezt nem kell kifizetni. Ennek csak 2400 forint körüli a havidíja.

Hiába mondtam, hogy mi nem is interneteztünk, nem is kértünk internet hozzáférést, sőt kértük, hogy ne is legyen ilyen szolgáltatás. Az ügyfélszolgálatos azt a választ adta, hogy nála be van állítva valami alapszintű internet szolgáltatás, amit adatforgalom után kell fizetni. És rögtön megkérdezte: új készüléket is vettek? Okostelefont is? Mert az magát frissíti, és akkor is adatforgalmat csinál, amikor nem használom. (A kis édes. A mobilcégek beépített ügynöke a telefonom.)

Ismerve ezeket a társaságokat, nem mi vagyunk az elsők, akikkel ezt eljátsszák.

A Gazdasági Versenyhivatal site-unk kérdésére azt válaszolta, hogy a hozzá eddig beérkezett panaszok alapján nincs semmi probléma az ingyenes mobilinternet-előfizetésekkel. Igaz, azt nem vizsgálta, hogy valaki annak ellenére is kapott ilyen szolgáltatást, hogy nem is kérte.

Közben a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság már elmeszelte a T-Mobile-t hasonló trükkért. És jelezte, hogy a többi mobilszolgáltatót is vizsgálni fogja. Persze amíg nincs nagy büntetés, addig lehet szórakozni.

Várjuk az olvasók történeteit az olvaso@azenpenzem.hu címre.

Sok olvasói levelet kaptunk az „Így húz le a bank” ( http://azenpenzem.postr.hu/post-004 ) című posztunkkal kapcsolatban. A történetekből az derült ki, hogy jó néhányan lehetnek, akiknek szintén egyoldalúan, szándékuk ellenére emelte meg a bankjuk hitelkeretüket.

Néhány ízelítő:

„Bementünk a bankba és közöltük, hogy 100 000 forintra szeretnénk csökkenteni az összeget. Az ügyintézőt kb. fél óráig győzködtük, hogy „köszönjük, de nem kérjük”. Nem akarták elhinni... Majd egy órás ügyintézés következett, és kaptunk vagy 50 oldalnyi tájékoztatót arról, hogy milyen veszélyekkel jár az eladósodás...”

„A kártyánk 300 ezres keretét emelték föl folyamatosan - kérés nélkül, végül már egymillióra. Mi vagyunk a hibásak, miért nem mentünk be szólni, hogy nem kell. Megjegyzem azért, mert nem értünk rá a bankba menni sorban állni - interneten ügyintézek. De végre bejutottam. Majd’ negyedóra után már elég indulatosan próbáltam kérni, hogy vegyék vissza a keretet. Ja, de csak a legutóbbit, azaz egyszázezer forintot lehet – állították. Meg: nem engedi a rendszer... Megkérdeztem, kinek kell levelet írni ez ügyben, megírtam, beadtam... Nem igazán akarta az ügyintéző aláírni, hogy átvette - merthogy minek - de azért megtette. Ennek egy hónapja. Azóta várjuk a választ...”

„Én csütörtökön mentem be az egyik fiókba forintosítani a deviza szabadfelhasználású hitelemet. Gondoltam, mivel eddig rendesen fizettem még a megemelt törlesztőrészleteket is, nem lehet akadálya az átváltásnak. De nem így történt. Az én hitelem összege nem egy egetverő, 2 millió forint lakás- és 800 ezer személyi kölcsön, melynek együttes törlesztője 60 ezer forint. Gondoltam, egybe váltom, és akkor kb. 30–34 ezer lesz a havi kiadásom. De a bank szerint bár 60 ezret tudok fizetni 30 ezret nem, mert nem elég a jövedelmem. Mellesleg, még a nyáron kifizettem a hitelkártya-tartozásom, ami kb. 70 ezer forint volt, az akkori hitelkeretem 340 ezer. Amint kifizettem, jött a levél a banktól: örömmel látjuk, használja kártyáját. És felemelték 600 ezer forintra a keretet. Ennek a meglevő hiteleim mellé plusz 30 ezer forint lenne a minimum fizetendő összege. Így már havi 90 ezer forintot kellene fizetnem. De mindez még nem minden: van A-hitel keretem is, melynek összege 310 ezer. Ezt is felemelték 498 ezer forintra. A lényeg: kb. 100-110 ezret szerintük tudnék fizetni, de 30 ezret nem.”

A problémával megkerestük a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét. „A PSZÁF aggályosnak tartja a hitelkeret egyoldalú emelését” - válaszolt a felügyelet a www.azenpenzem.hu – nak. Felmerül ugyanis, hogy ezzel a módszerrel próbálják rábírni az ügyfeleket a nagyobb hitelkeret felhasználásra.  

Érdemes tehát a konkrét történetekkel a felügyelethez fordulni. Ha kiderül, hogy a bankok nem csak egy-egy ügyféllel teszik meg a kérés nélküli hitelkeret-emelést – számunkra kiderült, hogy nem -, hanem tömegesen élnek ezzel a módszerrel, akkor egy nagyobb büntetés is kinéz nekik. (És persze akkor meg is tiltja nekik a felügyelet, hogy ezt a módszert alkalmazzák.)

(Bankneveket azért nem írtunk, mert nem egyre jellemző ez a történet, többen játsszák el az ügyfeleikkel ugyanezt.)

Újraéledhet-e a lakáshitelezés, és a szocpollal együtt beindíthatja-e a teljesen kinyiffantott építőipart? Ezek a legfőbb kérdések a kormány tegnap bejelentett otthonteremtési programjával kapcsolatban.

Egyelőre csupa fanyalgó hangot hallani. Nekünk azonban első ránézésre tetszik a csomag. Csak lehet, hogy már késő.

Kezdjük a szocpollal. A 2009 előtt évi 36 milliárd forinthoz képest valóban nagyon kevés az 5 milliárd körüli összeg. Ezt is csak kb. 4 ezer család vehetné igénybe. Régen volt félszocpol lakásbővítéshez, ez most nem lenne. Csak új építésűre adnák, viszont ahogy nő a lakás mérete, úgy nőne a kapható szocpol is, a gyerekszámtól függően.

A teljesen bedöglött lakáspiacnak egyébként még ez a 4 ezer új lakás/ház építése is jól jönne, tekintettel arra, hogy idén összesen 12 ezer lakás épülhet. (Mindössze 5585 lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt az első félévben).

Hol vagyunk már a 2007-es és 2008-as évi 36 ezer darabos építéstől? Persze az építőiparban érdekeltek azt mondják, hogy évente 40 ezer lakásnak kellene épülnie ahhoz, hogy a teljesen lerobbant otthonok helyett újak kerüljenek be a körforgásba. A kérdés nagyon összetett, és már csak azért is nehéz állást foglalni, mert a lakásvagyonról nincs semmiféle felmérés. (Például hány ember kezében, hány és milyen lakás van.)

Érdemi segítség lehet ugyanakkor, hogy visszatérnek a támogatott lakáshitelek. Igen, tudjuk, hogy a költségvetésnek ez nem biztos, hogy jó, de nem szabad elfelejteni, hogy az ingatlanpiac és az ingatlanpiac beindítása bevételeket is hoz, így nem csak ráfordít az állam, hanem kap is bevételt. Ráadásul ezt a kiadást most nagyon behatárolják, mindössze 1,3 milliárd forintot szánnak rá. Ez pedig csak 3-5 ezer családnak segítene. Nyilván nagy az átfedés azokkal, akik szocpolt is felvesznek majd. Tehát ez nem lök sokat a piacon.

Ami viszont tényleg segíthet, az az önerő csökkentése a normál, nem támogatott lakáshiteleknél. A korábban 25 százalékra emelt minimális önerőt ugyanis 20 százalékra mérsékelnék, így könnyebben lehetne hitelt felvenni. Ez tényleg támogathatná a lakáshitelezést, lendíthetne rajta, hiszen kölcsön nélkül nem megy az ingatlanok vásárlása. Ráadásul a lakáshitelekkel csökkenteni lehetne a banki különadó alapját is. (Na, nem magát az adót, csak az adóalapot.)

A kérdés az, hogy miután a kormány kötelet tett a bankok nyakára a bankadóval, majd a végtörlesztéssel ezt a kötelet jól meg is húzta, és gyakorlatilag megfojtotta őket, lesz-e kedvük kölcsönt nyújtani bárkinek is. 

Első kísérletnek jónak tűnik, de várjuk meg a végleges jogszabályokat. Mert az ördög tényleg a részletekben rejlik.

Nagy dérrel-dúrral csaptak bele a takarékszövetkezetek a végtörlesztési versenybe. De úgy tűnik, nem bírják sokáig szuflával. Akarom mondani: tőkével.

A legolcsóbb forinthitelt nyújtónál például már betelt a keret, nincs több kölcsön. (Pedig hol van még az év vége.) A többieknél sem lesz több tőke a hitelek kiváltásához. Szabad pénz persze lenne, de ezek a fránya jogszabályok olyan hatalmas tőkekövetelményeket írnak elő, amivel ezek a kicsi takarékok nem rendelkeznek. A takarékpontos ajánlat mögött ugyan ott áll a Takarékbank – ennek van nagyobb méretű tőkéje – de kérdés, hogy meddig bírja a rohamot.

Persze a csúnya multiknak van tőkéjük, de őket inkább kiebrudalnák az országból.

Pedig nyomulnak a takarékok, hirdetnek, kampányolnak. Csak éppen azt nem lehet tudni, hogy pontosan mit is akarnak nekünk eladni. A hitelek feltételeit ugyanis legfeljebb részlegesen teszik közzé. A takarékszövetkezetek és a Takarékpont akciók sorát hirdeti. Az akció pedig már csak olyan, hogy lejár… Nem ártana tudni már most, mi lesz utána.

Igaz, hogy be lehet menni a fiókba, ha valaki meg akarja ismerni a pontos feltételeket, de ott már nem biztos, hogy a meghirdetett kamattal találkozik . Ugyanis lehetőség van arra, hogy pofára mérjék az árut. Azaz egyéni kockázat alapján mérlegeljenek.

A hitelre vágyókban reményt kelthet, hogy nem csak az Erste, hanem más nagybankok is beszállhatnak ténylegesen a versenybe. Ha ez így lesz, akkor ezeknél is lehet majd 10 százalék körüli thm-mel (teljes hiteldíj mutató) hitelhez jutni, és nemcsak a 12-15 százalékos ajánlatok közül válogatni.

Igaz, akkor megint a csúnya multihoz megy a magyar… De ha egyszer ott van pénz?

Az egész világ végtörlesztési lázban ég, és számolgatja, hogy megéri-e forinthitelre váltani. (Egyelőre nem igazán.) De ha sikerül valamennyi készpénzt összegyűjteni, és részben fizetni, majd a maradékra hitelt felvenni, úgy már érdekes lehet a dolog.

Azzal azonban számolni kell, hogy ha a forinthitelt más banktól veszem fel, akkor bizony számlavezető bankot is váltok majd. Ugyanis mindegyik arra pályázik, hogy a jövedelmem hozzájuk menjen.

Ha tehát nem lenne elég gondom, még a bankszámlák költségeit is figyelni kell. A különbség ugyanis évente 40-50 ezer forint is lehet a legjobb és a legrosszabb ajánlat között.

A kérdést akkor is érdemes körbejárni, ha valaki nem akar végtörleszteni, és bankot se váltana. Ugyanis mindenhol több számlacsomag közül lehet választani, és nem biztos, hogy épp a legjobb fajtában csücsül az ember. Csak ismerni kell a saját bankolási szokásainkat, és annak megfelelően kell választani. Ez havonta akár ezreket is hozhat.

Magunk között azon poénkodunk, hogy mi vagyunk az állatorvosi lovak. Pénzügyekkel foglalkozóként minden előfordul velünk, ami visszásság ezen a területen csak elképzelhető. Én például jókora összeget buktam, mert az alkusz éves casco díjfizetésre beszélt rá. Arról viszont nem ejtett szót, hogy kötés után ő már nem foglakozik velem, minden meccset közvetlenül a biztosítóval kell lejátszanom. A következő díjfizetésről nem jött semmi, pechemre pedig éppen akkor törték fel brutálisan (a műszerfalat totálisan szétverve) az autómat. Hívtam az alkuszt, mosta kezét, a biztosító közölte: két napja (!) nincs nála szerződésem. Drágán, de megtanultam, jobb egyenesen a biztosítóval kapcsolatban állni.

Kétségtelen, hogy az online alkuszok szolgáltatnak (jött például sms, sőt fel is hívtak, hogy az ellopott autómnál eljött a biztosítóváltás ideje – hogy ennek mennyire örültem, ítélje ki-ki meg maga). A szerződések nézegethetők – lehet harcolni, hogy ez már régen megszűnt, amaz miért nem a valóság szerinti állapotot tükröz. Persze elképzelhető, hogy mindez csak azért van, mert én vagyok az az említett paci (nehéz a sorsa szegénynek).

Mindenesetre most mi megpróbálunk függetlenül kalkulálni, és közvetlenül megkeresni a legjobbnak talált biztosítót. De kötni nem kötünk! Azt mindenki tegye meg maga. 

Kizárták az ügynököket a végtörlesztési mókából. Pedig akár sokszázezer ügyfél is dönthet úgy, hogy forinthitelre váltja át mostani devizahitelét, ami jó kis jutalékot hozhatna nekik. A jutalék így elmarad, amit – a közvetítők érvelése szerint - egyébként is a bank fizet.

Csakhogy vigyázzunk ezzel az érveléssel. Komolyan gondolja bárki is, hogy nem az fizeti az ügynök árát, aki megveszi a terméket, legyen az hitel, biztosítás vagy bármi más? Persze igaz, hogy a bank/biztosító/eladó cég adja oda a jutalékot, tehát magát a cselekvést valóban az eladó hajtja végre (nyelvtanilag helyes az érvelés.)

De a termék árában benne van a jutalék is! Vagyis én, mint fogyasztó fizetem azt. A jutalékkal együtt kerül annyiba, amennyibe. És még csak nem is az én érdekeimet képviselik ebből a pénzből.

Rengeteg rémtörténet kering a piacon azokról a hitelközvetítőkről, akik olyan kölcsönt sóztak az ügyfélre, amellyel sokan jól jártak. Csak épp a hitelfelvevő nem.

Zokogni tehát egyelőre nem kell amiatt, hogy közvetítők nem vehetnek részt ebben a mostani buliban.

Ugyanakkor jó lenne, ha tanácsadókhoz fordulhatnának az emberek. A közvetítők egy része valóban alkalmas lenne erre a feladatra. Bár egyelőre ember legyen a talpán, aki el tud igazodni a bankok hitelkiváltó ajánlatai között. (Időnként úgy tűnik, hogy ők maguk sem döntötték még el, mit is csináljanak.)

Érdemes lehet várni egy kicsit, hogy tisztuljon a kép. Jöhetnek még újabb ajánlatok is. Mi magunk pedig tájékozódjunk minél több helyen. 

Közvetítőt ne keressünk, sőt hajtsuk el, ha jön, mert a törvény nem engedi, hogy a buliban részt vegyenek. 

Sokan azért vettek fel devizahitelt, hogy azzal takarózzanak az adóhatóság előtt. (Persze nem ez a jellemző a többszázezer devizahiteles döntő többségére.) Így ha jött egy ellenőrzés, nyugodtan mondhatták: a palota hitelből épült, nem az eltitkolt jövedelemből.

Most nagy dilemma előtt állnak: végtörleszteni, vagy nem végtörleszteni. Kifizetnék ugyanis zsebből a mára megdrágult kölcsönt, zsebre is vágnák az állami ajándékot, amit a végtörlesztés kedvező árfolyamán érnek el. De mi lesz, ha jön a NAV, alias APEH, vagy akárhogyishívják adóhatóság.

Bizony jöhet, ahogy ezt online lapunknak le is szögezték.

Ettől persze most megrettenhet az a többszázezer devizahiteles is, akinek valóban nincs pénze, és úgy próbálja meg összeszedni a teljes rokonságtól azt a pár milliócskát, amivel szabadulhat a kölcsöntől. Akkor most őket is vizsgálgatják majd? Hogy bizonyítják, hogy honnan jött a pénz? Írassanak papírt a rokonokkal, hogy tőlük kaptak kölcsön? És vajon a kisvállalkozó nagybácsi biztos szeretne egy olyan papírt adni, amiben az áll, hogy ő adott kicsi unokahúgának 3 milliót? (És ezzel ő vonná magára az adóhatóság figyelmét.)

Rettegni azonban nem kell. A NAV a vagyonosodási vizsgálat keretében a nagyhalakra vadászik – legalábbis nekünk ezt mondták. Önmagában a végtörlesztéseket nem fogják vizsgálni. És persze kapacitásuk sincs arra, hogy mindenkit megnézzenek. Valószínűleg akkor bukkannak fel, ha valami más miatt is felhívtuk magunkra a figyelmet. (Vagy valaki más hívta fel a figyelmüket.) Persze akkor rákérdezhetnek még akár 1 milliócska végtörlesztés eredetére is. Mindenesetre nem árt jóban lenni a szomszédokkal… 

Végtörlesztés ügyben teljes a káosz a piacon. Naponta újabb és újabb hitelek jelennek, amelyeket fel lehet használni a végtörlesztéshez. 

Akinek van lakástakarékpénztári szerződése, azzal is próbálkozhat, hogy a szerződéses összeggel végtörleszt. Kaptunk olyan olvasói levelet, amely arról számol be, hogy a bank és a lakástakarékpénztár ide-oda küldözgeti az ügyfelet, immár egy hete.

Olyan igazolást kér a lakástakarék a banktól, amelyet az csak akkor ad ki, ha már kifizette az ügyfél a hitelt. De ha egyszer a lakástakarékkal fizetne (amihez kell az igazolás), akkor hogyan szerezze meg az igazolást? 22-es csapdája.

Talán a napokban kicsit tisztul majd a helyzet. Tegyük hozzá: senkinek nem volt ideje egy most megalkotott törvényre felkészülni. Sem az ügyfeleknek, sem a bankoknak. Kitalálni egy-egy új hitelterméket, a végtörlesztésre felkészíteni a munkatársakat, és bírni a rohamot….

Nem irigylem a banki ügyfélszolgálaton és a háttérben dolgozó bankosokat..

De a devizahiteleseket sem. Magukra vannak hagyva, tanácstalanok. A családi vagyonkát gyűjti össze mindenki, hogy abból fizesse ki a másfél-kétszeresére növekedett havi részletfizetésű kölcsönét.

Mi lesz, ha mindenüket a hitel visszafizetésére fordítják? Mi lesz a családokkal megtakarítások, vésztartalékok nélkül? Valaki a nyugdíjra félretett pénzét, valaki a gyerek lakására szánt összeget, valaki a betegség, munkanélküliség esetére kuporgatott pénzét adja most oda cserébe azért, hogy szabaduljon egy rémálomtól.

És mi lesz az országgal, ha többszázezer ember megtakarítása egyik napról a másikra eltűnik a rendszerből. Sok jóra nem számíthatunk, ugyanis nem lesz miből hitelezni. Ha nincs hitel, leáll a gazdaság. Ez már csak így működik…

Óráról órára nő a takarékok száma, akik sorra rukkolnak elő a devizás ingatlanhitelek végtörlesztéséhez felhasználható kölcsönökkel. Ezek teljes hiteldíj mutatója (thm) 10-11 százalék körül alakul.

Tény, hogy kisebb lesz a havi törlesztőrészlete annak, aki ezen az áron egyszerűen lecseréli a jelenlegi devizahitelét. De ez nem annak köszönhető, hogy olyan bombázóak lennének a forinthitelek. Hiszen az áruk magasabb, mint a most végtörlesztésre váró devizahiteleké.

Azért lesz kisebb a havi részlet, mert forintban számolva nem ugyanakkora tartozásra kell fizetnie.

Például ha valakinek – aki svájci frankos hitelt vett fel - a tegnapi 245 forintos svájci frank árfolyamon 23 millió forint volt a tartozása, a 180 forintos végtörlesztésnek köszönhetően csak 16,5 millió forintot kell kifizetnie. Ha pedig nincs készpénze, akkor csak ennyi kölcsönt kell felvennie.

Ez persze első ránézésre jónak tűnik annak, aki visszafizetné a hitelt, de végső soron mégsem fog jól járni... 

A takarékok pénzpiaci kamathoz kötik a hitelek árát. Ez örvendetes, hiszen ettől kezdve nem hasraütésszerűen változik majd a hitel ára. Csakhogy többségében ezek a kamatok – a kondíciók szerint - túlságosan gyakran, akár 1-3 havonta módosulhatnak.   

Elnézve az ország gazdasági helyzetét, a külföld véleményét (most a gazdaságról alkotott véleményre gondolunk, amin jelentősen ront az egész végtörlesztéses történet) és a forint árfolyamának alakulását, jó kis kamatemelés néz ki.

Márpedig akkor nagyon gyorsan drágulhatnak majd ezek a hitelek.

Nem rabolják el egymás ügyfeleit a bankok, úgy tűnik nagy az összetartás köztük. De a takarékszövetkezetek beleköphetnek a levesükbe.

Nem adnak olcsó forinthitelt akárkinek a bankok, aki végtörleszteni szeretne. Nem támadják egymást, nem rabolják el mások ügyfeleit. Bár a múlt héten még mindegyik azt leste, mit csinál a másik. „Ha te úgy, mi is úgy.” Egyelőre senki nem támadott, mintha megegyeztek volna egymással…

Azt azért fontos megjegyezni, hogy senkinek sem érdeke közülük, hogy erős harc legyen azokért az ügyfelekért, akik végtörlesztenék devizás hitelüket. A bankok az egésszel nem értenek egyet, súlyos üzleti károkat okoz nekik, így az Alkotmánybírósághoz is elmennek közösen. Hogy ezzel mire mennek, erről mindenki gondoljon, amit akar…

A végtörleszteni akaróknak egyelőre a saját bankjuknál érdemes megnézni, hogy mennyibe kerülhet az a forint hitel, amiből kiváltanák a devizahitelt.

Egy átlagos devizahitelnél egyébként nem éri meg a forinthiteles kiváltás, hacsak valaki nem jön bombázó ajánlattal. Ilyennel még nem rukkolt ki senki.

DE! Akinek a Fundamentánál van szerződése, az jóval olcsóbban kap kölcsönt, mint amit a bankok adnak. Ez tehát megérheti. De mindenképp meg kell nézni a saját lehetőségeinket.

És támadnak a takarékszövetkezetek is. Ők most akarják megszerezni azokat az ügyfeleket, akik az elmúlt években inkább a nagyokhoz mentek devizás hitelért.

A takarékszövetkezeteknek rengeteg pénzük van, amit hitelként odaadhatnak. 

Le a kalappal a bankok előtt! Igen, meghajlunk a kreativitás nagysága előtt. Ha már mindenféle törvénnyel és szabályozással próbálják megkötni a kezüket, mindig kitalálják, hogyan lehet megúszni a korlátozást.

Elvileg indokolatlanul nem drágíthatják a nekünk felszámított költségeket, de megtalálták a módját, hogyan maradhatnak jófiúk. Nem drágítanak, csak akcióznak. Az akcióknak és kedvezményeknek pedig egyszer vége szakad. Így a ma nagyon olcsónak tűnő bankszámla néhány hónap múlva durván drágulhat. Néhány bank már most jelezte, hogy jövőre biztos megszüntet több kedvezményt is. Ezért minden akciónál derítsük ki, hogy meddig tart, és mi lesz utána!

Várjuk az olvasók történeteit az olvaso@azenpenzem.hu címre.

Ajándék lónak igenis nézd a fogát, mert utána te viszed fogorvoshoz…

Korábban megszokhattuk, hogy a bankok olyan hiteleket sóznak az ügyfelekre, amelyekre semmi szükségük, de azt hittük, ennek a divatnak befellegzett. Nos, mégsem. Első pillantásra remek folyószámlahitelt kínál az egyikük, persze csak annak, akinek egyébként is rendesen jön a pénz a számlájára. Azonban vigyázat! Ha egyszer engedünk az unszolásnak, és mi is igénylünk ilyen kölcsönt, könnyen úgy járhatunk, ahogy történetünk szereplője éppen ezen a héten.

Eddig 150 ezer forintos hitelkeret tartozott a számlájához, de azt vette észre, hogy hirtelen 300 ezer forinttal több lett a pénze. Felhívta a bankját, ahol közölték vele: örömmel tudatják, hogy ő annyira kiváló ügyfél (értsd: használja a hitelkeretet, amire kamatot fizet, de azt szépen vissza is fizeti hónapról hónapra, mert mindig érkezik pénz a számlájára), hogy megemelték a keretét, összesen 450 ezer forintra.

Arra az apróságra, hogy történetünk hőse nem kérte ezt az emelést, frappáns választ adtak. A bank küldött egy levelet, amelyben értesítették a hitelkeret emeléséről. Ebben az állt, hogy ha nem kéri, akkor neki kell x napon belül jeleznie, különben a keret automatikusan megnő. Az ügyfél – aki nem emlékezett ilyen levélre - szerint ez a szerződés egyoldalú módosítása, és ő ebbe nem egyezett bele. Nem akart ekkora keretet, éppen azért, nehogy túlzottan eladósodjon. De a bank kötötte az ebet a karóhoz (ha már az állathasonlatoknál tartunk): ez a keret él, ennyi van és kész.

Mégis, mennyibe kerül ez nekem?- kérdezte az ügyfél. Ekkor derült ki, hogy korábbi, 150 ezer forintos hitelkeretének az éves díja 3 ezer forint volt, az „ajándékba” kapott, megnövelt hitelkeretnek pedig 9 ezer forint. Persze ha nem tetszik, módosíthatja a szerződését a bankfiókban – 2400 forintért.

Várjuk a hasonló történeteket az olvaso@azenpenzem.hu címre.

Október 3-án startoló www.azenpenzem.hu portálunk alapvetően a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozik, de minden, a zsebünket érintő kérdés helyet kap majd. Éppen az ilyen esetekre keressük a megoldásokat. Tanácsainkkal szeretnénk segíteni az olvasókat.

Végtörlesztési lázban ég a bankszektor. Számolnak, és egymást figyelik. Amint valamelyik nagy bank piacra lép egy bombázó hitelkiváltó ajánlattal, mások is biztosan követik. Nagy versenyre számíthatunk. Érdemes tehát még várniuk azoknak, akik új forinthitellel akarnak a kedvező árfolyamon megszabadulni devizahitelüktől. A most elérhető forint kölcsönökkel a viszonylag korrekt devizahiteleket nem érdemes kiváltani. Ezeknél ugyanis 220 és 230 forint közötti svájci frank árfolyamnál még ugyanannyi a forint és a devizahitel törlesztőrészlete. Ha pedig hosszabb időn keresztül ennél rosszabb lesz a forint árfolyama, akkor a jegybank úgyis kamatot emel, tehát a forint hitel is nagyon drága lesz.

Akire viszont nagyon előnytelen devizahitelt sóztak rá, és az átlagosnál is jobban drágult a törlesztőrészlete, annak még a mai hitelekkel is érdemes szabadulnia a kölcsönétől. A kivárás persze nekik is jót hozhat. 

Információink szerint több banknál a hétvégén is dolgoznak, elemzik saját ügyfeleiket. Próbálják belőni, milyen feltételekkel jönnek ki (persze ők és nem az adósok) a legjobban. A jól fizető ingatlanhitelesek (főként, ha sokan vannak) ugyanis értékesek. A kölcsönöknél a bankok általában elvárják, hogy az adós a részleteket a náluk nyitott folyószámláról fizesse (nem egy helyen az ellenkezőjét kifejezetten büntetik). Amelyik bank egy jó hitellel most le tudja tarolni a piacot, akár évtizedekre is bebiztosíthatja magát.

Kérdés, hogy az adós a következő évtizedekben cseppenként mennyire fizeti meg ennek az előnynek az árát.

A számlák és a hozzá kapcsolt szolgáltatások díja – derül majd ki a www.azenpezem.hu hétfőn induló honlapból – jelentősen eltér. Az október 3-án startoló portál alapvetően a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozik, de minden, a zsebünket érintő kérdés helyet kap majd. Írjon nekünk: olvaso@azenpenzem.hu

Már most érzékeljük, hogy a hétfőn induló www.azenpenzem.hu honlap nem mindenkinek lesz kedvére. Közérthetően, hókusz-pókusz nélkül írunk a pénzügyekről, és még össze is hasonlítjuk az ajánlatokat. Tájékoztatunk, eligazítunk és tanácsolunk. Mesélik, hogy az egyik nagybanknál pénzügyi ismeretterjesztő programot akartak indítani. A stáb lelkesen dolgozott, a központ azonban leállította az egészet. Nem biztos, hogy jó a banknak, ha mindenki okosabb lesz – indokolták. Ez a történet csak megerősített minket: éppen ideje, hogy valaki kitöltse az űrt. Szép-szép – mondták erre néhányan -, de miből fogtok megélni? Vagy, ahogy Piszkos Fred kérdezte: ha nem viszek dugárut, miből tartom el a hajót? Mi nem viszünk dugárut. Persze bíztatásban is van részünk. A honlap alján látható szponzoraink linkje. Ők tudják, hogy ezért nem szerepelnek egy-egy összehasonlításban jobban. Hozzájárulásukkal viszont jelzik: szintén fontosnak tartják, hogy ebben az országban mindenki egyre tudatosabban nyúljon a pénzéhez és hozzon átgondolt, jó döntést.