Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Megcsapolták a nyugdíjpénzeket?

Nem most, politikai megrendelésre, hanem már 10 éve rá kellett volna ütni a magánnyugdíjpénztárak kezére, és azt mondani: harácsolni nem szép dolog. Így lesz a fogyasztóvédelmi kérdésből politikai ügy.  

Tegnap a PSZÁF 100 millióra bírságolta az AXA alapkezelőjét, és be is perelte a nyugdíjpénztárral együtt. Ugyanis a magánnyugdíjpénztár házon belül kezeltette a tagok pénzét a csoport saját alapkezelőjével, az pedig olyan díjat szedett tőle (azaz végső soron a tagoktól), amennyit nem szégyellt. Több esetben „speciális csomagocskákba” fektette a pénzt, és ezért jóval többet számolt fel, mintha a csomag tartalmát egyenként vette volna meg. (Tulajdonképpen ez olyan, mintha kétszeres munkadíjat számolna fel valaki csak azért, mert a megbízásomból nem egyenként veszi meg a csokikat, hanem a Mikulás-csomagot egyben szállítja nekem.)

Nem az AXA az egyetlen, ahol ilyen visszásságokat tárt fel a felügyelet. A PSZÁF szerint az OTP, az Aegon és ING magánnyugdíjpénztár is túlszámlázott, így összességében milliárdos kár érte a tagokat. Csakhogy az a bökkenő, hogy erre nem volt jogszabály, így kérdéses, hogy bíróság előtt pert nyerhet-e a felügyelet. Legalábbis erre utal, hogy az ING és az OTP első körben – ha nem is jogerősen – meg tudta támadni a PSZÁF rájuk vonatkozó, júniusban hozott határozatát.

Mert hiba volt, hogy 10 éven át senki nem korlátozta a kasszák költségszintjét. Senkit nem zavart - az akkori felügyeletet sem -, hogy házon belül miért is kerül olyan sokba a testre szabott vagyonkezelés (Mikulás-csomag), miért kétszerese annak, mintha a pénztárak a piacon vennék meg a papírokat. Nem korlátozta senki azt sem, hogy zsíros jutalékokat kapó ügynökök hada csábítson át jó hozamú pénztárakból ócska hozamot hozó pénztárakba tagokat, akik most azért nem kapnak reálhozamot, mert az ügynök átvitte őket.

Tetszettek volna jóval korábban keményebben fellépni! Figyelmeztetéseket kiadni, vezetői körlevélben tiltani. Mert a magánkasszák valóban nem működtek tökéletesen, sok esetben visszaélhettek és vissza is éltek a helyzetükkel, saját anyacégük profitját hízlalva. De talán normálisan kellett volna szabályozni őket! Nem most, utólag büntetni.

Ugyanakkor a hiányos szabályozásból fakadó gondokat nem azzal kellett volna orvosolni, hogy a kormány ledózerolta a magánnyugdíjpénztárakat. Szerintem hiba volt a hárompilléres (tb, magánkassza, önkéntes megtakarítás) nyugdíjrendszer felszámolása, a magánnyugdíjpénztárban felhalmozott 3 ezer milliárd forint államosítása, majd e hatalmas vagyon pillanatok alatt történő felélése. (Ó, mi mindent lehetett volna ebből a pénzből csinálni! Akár egészségügyi reformot is.) Persze tudom, hogy csak a pénz kellett, az ideológiát pedig legyártották hozzá.

Csak sajnos az ideológiának volt némi igazságmagva. És tudták ezt a pénztárak is. Most is úgy tűnik, hogy vaj van a fejükön. Az AXA alapkezelő a kifogásolt pénzből valamennyit visszaadott, az Aegon az egészet (igaz, nála elenyésző összegről van szó.) Az OTP és az ING kitart, perel, és lehet, hogy nyer is, hiszen nem volt jogszabály, ami tiltotta volna a PSZÁF által kifogásolt „túlszámlázást”.

De a legbeszédesebb talán az volt, ahogy a pénztárak a nyugdíjpénzek államosításakor viselkedtek. Egy-két kivételtől eltekintve óvatosak voltak, nem kiabáltak, alig tiltakoztak. (Csak megjegyezném, hogy a pénztárszövetség elnökségéről lemondott a legnagyobb kassza, az OTP Magánnyugdíjpénztár vezetője akkor, amikor a kormány bejelentette az államosítást. Vigye csak el más a balhét, az OTP maradjon háttérben. Ismét tipikus magyar mutyizós történet.) 

Érzékelhetően rossz volt a pénztárak lelkiismerete, ezért nem tudtak hatékonyan fellépni a 3 millió tag érdekében, akik a törvény szerint a tulajdonosaik voltak. (Más kérdés, hogy a pénztárak vezetői a bankokat, biztosítókat tekintették annak.) Hiszen a magánnyugdíjpénztárak önkormányzati rendszerben működtek.

A történetben az a szomorú, hogy miközben most valójában fogyasztóvédelmi kérdésről van szó, mégis úgy tűnik, hogy politikai, koncepciós támadás folyik a pénztárak ellen. Így sikerül – utólag - igazolást találni a kormány tettére, a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítására. Hogy a látszat csal vagy sem, ezt mindenki maga ítélje meg.

0 Tovább

Remélhetnek a devizahitelesek

Ha végre megszületik a megállapodás a kormány és a bankok között, százezrek lélegezhetnek fel, és remélhetik azt, hogy lesz kiút a devizahitel csapdájából. Talán a fizetésképteleneknek sem kell majd attól tartani, hogy utcára kerülnek. A javaslatok végre a legrászorultabbakon segítenének.

A mindennapok hangulatára nyomja rá bélyegét a devizahitel. Többszázezer családnak kell úgy élnie az életét, hogy folyamatosan ott motoz bennük: vajon ki tudják-e fizetni a következő havi részletet. Ugyanis ha nem, úszik a lakás, amibe minden vagyonukat beletették, ami után évek óta fizetik az egyre növekvő részleteket.

Az átlagos svájci frank hiteles havi törlesztője csak az árfolyamváltozás miatt 60-65 százalékkal nőtt meg a 4-5 évvel ezelőtti összeghez képest, ezt még jócskán növelte a többszöri kamatemelés. Bárki, aki azt állítja, hogy ez benne volt a pakliban, amikor devizahitelben adósodtak el az emberek, hazudik. Persze lehetett az árfolyamkockázatra gondolni, de megduplázódó törlesztőre már nem.

Másfél éve annak, hogy a Bankszövetség letette a kormány asztalára az első elképzelését, amivel kezelni lehetne az egyébként nem csak gazdasági, hanem óriási társadalmi problémát. Akkor 90 ezer olyan lakáshiteles volt, aki több mint 3 hónapja nem tudott részletet fizetni. Idén, június végén 142 ezer ingatlanhitelnél volt 90 napon túli a tartozás, közülük 123 ezer devizaalapú. (Ez önmagában több mint 50 ezer olyan család, akinek az elmúlt másfél évben gyakorlatilag bedőlt a hitele.) Ugyanakkor a júniusi adatok szerint további 300 ezer hiteles csúszott meg a részletekkel, de még nem érte el a 90 napot a tartozásuk.

Ha pusztán a számokat nézzük, 442 ezer lakáshitelesnek van gondja azzal, hogy fizesse a részleteket. (Többségük devizahiteles.) Ha csak átlagosan 3 fővel számolunk egy-egy lakásnál, akkor több mint 1,3 millió ember életéről beszélünk.   

Sok hónap szállt el anélkül, hogy a kormány valóban átfogóan kezelte volna ezt a problémát. Most, talán az utolsó pillanatban, meg kéne már állapodni. Sokan élnek majd a végtörlesztéssel, de ők azok, akik eddig is fizetni tudták a hitelüket. A végtörlesztés azonban nem hoz megoldást azoknak, akik már nem tudták/tudják a növekvő terheket vállalni. A tartalékok elfogytak, gyorsuló ütemben nő azoknak a száma, akik megcsúsznak a részletekkel. Rajtuk segíthet majd a megállapodás. A mi információink arról szólnak, hogy végre tényleg a rászorultakon segítenének. Csak a kormányon múlik, hogy rábólintanak-e a Bankszövetség megoldásaira. 

2 Tovább

Állatfarm

Mindenki egyenlő, de egyesek még egyenlőbbek a többinél.  A minisztériumi dolgozók ugyanis (természetesen állami pénzből, mi másból) hitelt kaphatnak a végtörlesztéshez, de rájuk nem vonatkozik „a méltányolható lakásigény” kitétel (hány fő, hány szobás és milyen értékű lakáshoz kaphatja), ami másokra igen. Sőt, elég, ha csak rövid ideje dolgozik állam bácsinak.

 

Orwell Állatfarmja jut eszembe. Amikor az állatok megdöntötték a gazda uralmát, első körben kifüggesztették a Hétparancsolatot. Ennek hetedik pontja az volt, hogy „Minden állat egyenlő.” A pontok folyamatosan átalakultak, majd eltűntek, míg a végére csak a hetedik maradt egyedül, kissé átalakítva: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”

 

Hát, ezt látom most a legutóbbi törvényfércelgetésben is. A minisztériumi dolgozóknál az állam úgy segíti a végtörlesztést, hogy nem kell figyelni a méltányolható lakásigényre. Míg minden más munkáltatónál kizáró ok lehet a segítésben, ha valaki nem fér bele ezekbe a keretekbe, az „állam” jó dolgozóinál ez nem lehet akadály. Mert hát a jó és hasznos munkaerő, ugyebár, megérdemli a támogatást. De ne már kimaradjon az a nagyon-nagyon hasznos ember is, akinek még meg se melegedett a széke. A friss elvtárs is, ha jó elvtárs, megkaphat mindent. A hivatali szervezet vezetőjének döntésén múlik majd, hogy kell-e egyéves minisztériumi munkaviszony a támogatáshoz. Ugyancsak ő engedélyezheti, hogy a hitel meghaladhatja-e a korábbi rendelkezésben megszabott hárommillió forintot, a futamidő pedig a 15 évet.

 

És hogy miből is adnának a végtörlesztéshez a minisztériumok a „jó” dolgozóiknak? (Azt, hogy ki a jó, ők döntik el.) Természetesen állami pénzből. Amiből ugyebár az állam jelenleg nem tudja kifizetni a kötelezettségeit, és levélben még türelmet is kér azoktól, akik a megdolgozott pénzükre várnak. (De az adót bezzeg beszedi a ki nem fizetett pénz után, az adóhivatal nem ad haladékot.) És nem sorolom, hogy egyébként ki mindenki nem fog kapni a végtörlesztéshez segítséget az állami munkáltatójától. Mert a tanár és az egészségügyi dolgozó tuti, hogy nem.

 

Egyesek tényleg egyenlőbbek?

 

 

4 Tovább

Kovácsné szabadságharca

Kovács Jánosné úgy érezte, alapvető változásokra van szükség, hogy végre függetlenül és szabadon élhessen. Első lépésként felszámolta minden hosszú távú megtakarítását (ne zsírosodjon az ő pénzén senki!). Igaz, ez okozott némi veszteséget, de sebaj. Az így befolyt összeg felét hiteltartozásai rendezésére használta fel, a másik felét napi kiadásaira fordította. Utóbbiakat egyébként (valahogy sohasem sikerült kijönni a pénzből) maga is igyekezett csökkenteni. Például kevesebbet olvasott (ne fogyjon annyit a villany). A kisunokájának megkétszerezte azonban a zsebpénzét – hadd örüljön az a gyerek.

Néhány rokona rendszeresen segítette korábban. Szerelgettek, javítgatták a házat, kapáltak a veteményesben. Tőlük kikövetelte, adjanak oda neki egy nagyobb summát. Oda is adták (mire jók a rokonok). Majd felszólította őket, hogy a kisunoka javára mondanának még le javaikról. Ezután a rokonok jelezték: miután így már nekik sincs semmijük, felejtse el őket a továbbiakban. Kovácsné örült, úgyis csak a gond volt velük is.

A még meglévő hitelének árát közben felemelték, mondván: már nincs megtakarítás, nincsenek jól tejelő rokonok, sőt neki sincs, aki segíteni tudva vagy akarna neki, így aggódnak, hogy képes lesz-e majd fizetni (bizony, ilyen szemetekkel van tele a világ!).

Kovácsné most mindenkinek panaszkodik: összeesküdött ellene mindenki. A piszok rokonok is eltűntek, a kisunoka sem eléggé hálás. Hát, hová tűnt a világból az igazság??!!

1 Tovább

Végtörlesztés: újra a gazdagoknak

 

Itt az újabb lehetőség a vállalkozóknak – az adómentes munkáltatói támogatás formájában - arra, hogy minden köztehertől mentesen szivattyúzzák ki a pénzt a cégükből. Bezzeg a munkavállalók szívnak. Nekik adózniuk kell, ha olcsó hitelt kapnának a munkáltatótól.  

Mosolyogva, örömmel jelentette be Selmeczi Gabriella, hogy kormányunk milyen rendes: lehetővé teszi, hogy a munkáltatók adómentesen adjanak 7,5 millió forintot a végtörlesztéshez. Nem hitelt! Ajándékot! Tegye fel a kezét, aki ismer olyan céget, amelyik hirtelen elkezd soha vissza nem fizetendő milliókat osztogatni a munkavállalóinak ajándékba. Sajnos én nem ismerek ilyet, pedig szívesen dolgoznék ott, ahol a fizetésen felül adómentesen megdobnak még 7,5 millióval.

Mégis kinek jó ez? Azoknak a vállalkozóknak, akik most köztehermentesen tudják kiszivattyúzni cégükből a pénzt ezen a módon. Mert a munkáltató nem ad ajándékot, főként nem ekkorát. Talán egy-két menedzser kiharcolhat magának valamennyit ebből a juttatásból, valahogy megoldják, hogy mindez a fizetése terhére menjen. De a dolgozó nép, na, az nem lát ebből semmit sem.

Pedig lenne egy nagyon egyszerű lehetőség arra, hogy a kormány valóban segítsen a devizahiteleseken: adómentessé kellene tenni a munkáltatói hiteleket. Sok cég ugyanis tényleg adna kedvező kamatozású, netán teljesen kamatmentes hitelt a munkavállalóinak. Csakhogy ha a hitel kamata kevesebb, mint a jegybanki alapkamat plusz 5 százalék, azaz jelenleg 11 százalék, akkor adózni kell utána. Márpedig a 11 százalékos kölcsönben semmi kedvezményes nincs. (Végtörlesztési ajánlatokat lásd itt.) Ez ugyanolyan drága, mint a piaci kölcsönök.  Kis kibúvó van, de az sem sokat segít: lehet az MNB alapkamat + 5 százaléknál olcsóbb a hitel, ha bizonyítani tudják, hogy a piaci kamatok is alacsonyabbak. Most a 11 százaléknál némiképp olcsóbb hiteleket találhatunk ugyan, de 8,5-9 százaléknál nem tud lejjebb menni a hitel kamatában a munkáltató, ha nem akar adóvonzatot. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy – főként a leminősítés után, 317 forintos eurónál – ez a jegybanki alapkamat nagyon gyorsan emelkedni kezd.

Miért nem kapnak adómentességet az olcsó, netán kamatmentes munkáltatói hitelek? Mert az valóban segítene a rászorultakon? És akkor értelmes dolgot cselekedne a kormány?

5 Tovább

Kinyírják a gyereksportot?

Ne sportolj! Vagy ha mégis, azt ne az önkéntes egészségpénztári megtakarításodból fizesd. A sport csak akkor jó dolog, ha a vadiúj SZÉP (Széchenyi Pihenőkártya) kártyával tudod kiegyenlíteni a számlát. Emiatt a gyereksportok egy részének nagyjából lőttek is.

 

 

Álomkormányunk úgy döntött, hogy ezentúl ne költhessünk sportra az önkéntes egészségpénztárakból. Ezt amúgy az utolsó pillanatban, a végszavazás napján nyújtották be módosítóként. Az egészségpénztárakba vagy a munkáltató fizet be a cafeteria keretében (tehát valamivel kedvezményesebben adózik, mint a bér), vagy mi magunk tesszük be a pénzünket, amiért cserébe szja-kedvezmény vehető igénybe.

Elvileg a mindenkori kormányok azért adnak adókedvezményt az egészségpénztári befizetések után, mert a lakosság egészségesebb életmódját kívánják támogatni. Ebben gazdasági racionalitás is van, hiszen ha valaki pénzt költ az egészségére, akkor kevesebbet beteg, és a pénztárból fizetett szolgáltatások nem az állami tb-kasszát kurtítják. Tehát igenis megtérül nekik a kedvezmény.

 Hát, most úgy döntöttek a nagyfejűek, nehogymá’ sportra költsön a magyar a pénztárból. És lehetőleg gyógyüdülésre se. Kivették a költési lehetőségekből az úgynevezett rekreációs üdülést is. Ez persze nem okoz nagy érvágást, hiszen ezt eddig is adóztatták, tehát senkinek nem érte meg a pénztárból fizetni.

 Az egészségpénztárakat tehát nagyjából betegségpénztárakká degradálták, ebből lehet fizetni a gyógyszereket, kezeléseket.

 

Viszont itt a SZÉP kártya. Az bezzeg minden kedvezményt megkapott. Innen költhetünk sportra, üdülésre, de akár méregtelenítő kúrákra is, ráadásul (hú, ez tényleg nagyon fontos) szoláriumhoz és masszázs szalonokhoz is igénybe vehetők a támogatott forintok. A kormányzat most mindent a SZÉP kártyához csoportosított.

Ez nekem miért fáj? Hát nem mindegy, hogy honnan költök? A szabályozás szerint NEM.

Eddig például sok családban a gyerekek sportját csak úgy tudták a szülők kifizetni, hogy – mivel egyáltalán nem jut erre a családi kasszából – a munkáltatótól kapott összeget az egészségpénztári számláról használták fel. Ne a nagy, POS terminállal is rendelkező fittness termekre gondoljunk, hanem a kis egyesületekre, ahol néhány nagyon lelkes sportoló okítja a gyerekeket szívvel-lélekkel az egészséges életre.

 

Kissé bonyolult volt persze a felhasználás, de működött. A szülők az edzés végén szép sorban befizették a pénzt, majd megkapták a számlát (itt bizony nincs eltitkolt jövedelem!), amit elpostáztak az egészségpénztárhoz, a pénztár pedig nekik átutalta a számla összegét. Igaz, hogy néhány hetet vártak a szülők a pénzre, de a sport nem ütött lukat a családi költségvetésen. Hiszen az 5-10 ezer forintos havi befizetés több gyerek esetében már igencsak megterhelő.

 

Mi a helyzet a SZÉP kártyával? Vagy lesz kártyaelfogadó terminálja a sportot szolgáltatónak (ezt nehezen tudom elképzelni a kis egyesületeknél) vagy nekem, mint a kártyával fizetőnek kell telefonon egy autorizációs folyamat keretében megterhelni a kártyámat az összeggel. De hogyan? Ott állok például az uszodában a gyerek úszásoktatását fizetve, elkezdek telefonálgatni, majd az edző elhiszi, hogy fizettem? (Közben szülők hosszú sora kígyózik mögöttem, és mindenki nagyon örül az új és modern fizetési eszköznek.) És az edző mikor kapja meg a pénzt? És hogyan? Nyilván nagyon modern ez az egész, csak éppen nem életszerű.

 

Ha a szülő nem tudja zsebből kifizetni (hangsúlyozom, számla ellenében) a gyerek sportolását, akkor csak azért, mert most a SZÉP kártya a sztár, hány gyerek nem fog tudni emiatt sportolni? Hány kis egyesület megy majd tönkre? 

 

Az egész szabályozásról messziről látszik, hogy bankárok írták. Bizony, ez a SZÉP kártya nagy biznisz. Nem siratom én az étkezési utalványos cégeket, amelyek most elesnek a nagy profittól, hiszen a kajajegy helyett az ételt is a SZÉP kártyáról lehet fizetni. (Ez a profit is a SZÉP-kibocsátókat hízlalja ezentúl.)

De gondoljunk csak bele! A cafeteria keretében ide utalt pénzt a következő év végéig lehet felhasználni. Ha valaki nem költi el az összes pénzét, akkor az a kártyakibocsátóé lesz. (Eddig az utalványos cégé volt.)

Először arról volt szó, hogy az üdülési csekket váltja a SZÉP kártya, most már ott tartunk, hogy mindent visz. Nem tetszenek egy kicsit mohók lenni?

Közben értelmes, az egészséggel kapcsolatos költések lehetetlenülnek majd el? Mégis a farok csóválja?

2 Tovább

Honnan lesz nyugdíj?

 

Ha a cafeteria kicsinálása a cél, akkor jó úton halad a kormány. Újabb, 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást pakolnak a béren kívüli juttatásokra, így a cégek összesen mintegy 31 százalékos adó mellett nyújthatják azt a dolgozóiknak.

 

 

Van egy szó, amit biztos, hogy az elmúlt jó 20 évben soha, de soha nem lehetett ráhúzni a magyar adópolitikára: a kiszámíthatóság. Van-e ember Magyarországon (vagy akár a Földön), aki meg tudná mondani, hogy hány elképzelés született már a hazai adórendszerről, hányszor váltottak koncepciót, hányszor módosították a feltételeket és hányszor kellett a cégeknek és a magánszemélyeknek is újraszámolni, hogy a legújabb feltételek mellett mennyi pénzük is marad. Na, nem is egy-két év múlva, hanem akár másfél hónap múlva.

 

Lehet, hogy az emberek többsége már immunis az egészre, de én továbbra is elképesztőnek tartom, hogy minden rendszerszemléletet nélkülözve dobálóznak az ötletekkel – és ami a legborzasztóbb, hogy azokat meg is valósítják -, és nekünk ezeket folyamatosan követni kell, és számolni, számolni, számolni. Megéri? Nem éri meg?

 

Nem akarom a cafeteriat védeni, mert el lehet mondani, hogy ha egyszerűsíteni akarjuk az adórendszert, akkor nincs rá szükség. De nézzük már egy kicsit mikroszinten, könyörgöm! Az embereknek az számít, hogy mennyi pénzért dolgoznak, és abból ki tudnak-e jönni. A cafeteria a fizetés része, bár a munkavállalók többsége ajándéknak tekinti, holott ugyanúgy megdolgozik érte, csak kevesebb adó terheli, mint a normál bért. (Na, most már nem sokkal.)

 

Vannak célok, amiket támogathat az állam, és azokra adókedvezményt is adhat. Így megszabhatja, hogy a béren kívüli juttatásokba mik tartozzanak bele. (Most kivették az internetes szolgáltatás kifizetését.) Ide sorolhatók a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások is az önkéntes nyugdíjkasszák formájában.

 

Most éppen arra számítanak a kasszák, hogy a cafeteria 10 százalékos adóemelésével a cégek ennyivel kevesebbet adnak majd béren kívüli juttatásként, és mivel az embereknek az azonnali megélhetéshez kell a pénz, ezért kevesebbet tesznek ebből félre nyugdíjra.

 

Erre persze ellenérvként jöhet az, hogy ha magánszemélyként „öngondoskodom”, akkor 20 százalék szja-kedvezményt kapok. Sokaknak azonban nincs egy fillérjük sem arra, hogy megtakarítsanak. És várhatóan a csökkenő munkáltatói béren kívüli juttatást is - érthető módon - inkább kajára költik. És akkor miből is lesz nyugdíj? Mert hát az állami nyugdíjra számítani…

10 Tovább

Sót a magánnyugdíj helyére!

Az IMF-fel majd egyszer tényleg folyó tárgyalások kimeneteléről, sikerességéről bőszen találgat mindenki. Én azonban bízom. Úgy gondolom ugyanis, hogy kormányunk sokkal többre képes, mint gondolnánk. Azt mindesetre tanítani lehetne, ahogy a magán-nyugdíjpénztári rendszert kinyírták. Mostanra egyértelművé vált, hogy a kasszák helyét is szeretnék sóval behinteni. Még nem sikerült persze teljesen. De rajta vannak.

A már mindenki által ismert történet (a maradóknak kellett nyilatkozniuk, még meg is fenyegették őket stb.) után a polgárok számára sokkal kevésbé felfogható és átlátható terepen folyik a nyugdíjtőzsdézők ellen a küzdelem. Egy pillanatig azért érdemes elmerengeni ezen a „nyugdíjtőzsdézésen” is.

Törvényben írják ugyanis elő, hogy kor szerint milyen összetételű befektetésben kell tartani a tagok pénzét, és a fiataloknál ebben jócskán szerepelnek részvények is. Ha nem „tőzsdéznének” a pénztárak, nem végeznék jól a vagyonkezelést. Arról viszont mit sem tudunk, hogy az állam mennyire gondosan bánik a hozzá került részvényekkel és egyéb befektetésekkel. Sejtéseink azért (a Rába és a Mol bezsákolása után) lehetnek erről.

A pénztárak tőzsdéznek tehát, de a náluk maradt csekély vagyon miatt ez nem igazán hathat a piacra. Látszik is a részvényárakon. Nem csak a részvények, hanem az állampapírok kereslete is szépen tükrözi, hogy nagy hazai intézményi vevők tűntek el. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint már most háromszor akkora a kamatveszteség az állam adósságlevelein, mint amit a bevonáson kerestek. Emlékeztetőül: a magánpénztári vagyon állampapírban tartott részét bevonták, hogy csökkenjen az államadósság. Csökkent is, de mára szépen visszamászott korábbi szintjére. A nyugdíjpénz gyakorlatilag eltűnt… a negatív hatások viszont maradtak. És vélhetően még hosszan maradnak is velünk.

Úgy tűnik azonban, nem ez zavarja a kormányzatot, hanem az, hogy ezek a makacs kasszák még mindig itt vannak közöttünk. Azzal a százezer rebellissel, akik tagjaik maradtak. Azt ugyanis, hogy ki csinál/csinálhat forradalmat, és kinek szabad lázadni, ők mondják meg. A magánpénztári tagoknak pedig egyértelműen nem osztottak lapot.

A legújabb ötlet, hogy a magánkasszák kínlódjanak azzal, miként szedhetik majd be jövőre a cégektől a nyugdíjpénzt. Ezt korábban az adóhivatal tette meg. A rendszer elég verítékesen, több év alatt kezdett megfelelően működni. Épp ideje tehát visszacsinálni. Azoknak a pénztáraknak tehát, amelyek csak folyamatos veszteség mellett tudnak most fennmaradni, új rendszert kell ismét kiépíteniük (ezt kellett tenni a korábbi átállásnál is). Ezt követően pedig kínlódhatnak maguk, miként szerzik meg a tagjaiknak járó forintokat a magyar vállalatoktól.

Azoktól, akik most kaptak egy jelzést: a kormányzat a maga részéről mossa kezeit.

13 Tovább

Légyszí, ne húzzátok le az ügyfeleket!

Elvárom, hogy legyetek jók, és lehetőleg ne verjétek át az ügyfeleiteket! – kb. így hangzik a PSZÁF kérése a bankokhoz a hosszú távú megtakarításokkal kapcsolatban. A bankok és más szolgáltatók ugyanis olyan furfanggal húzhatják le az ügyfeleiket, amilyet éppen nem szégyellnek.

 

Na, kérem, ennél egy kicsit határozottabb felszólítást várnék el a felügyelettől. A PSZÁF elnöke ugyanis egy vezetői körlevélben szólította fel a bankokat és más szolgáltatókat, hogy „tanúsítsanak önmérsékletet”.  Mert - sajna – a hosszú távú megtakarítások, azaz a tartós befektetési szerződés (TBSZ) és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) szabályozása egy nagy trutyi.

 

Adózási szempontból ugyanis jól körülírták ezeket a befektetéseket: ki, mit, hogyan, hányat, mennyit..stb. De a fogyasztóvédelem szempontjából lyukas az egész dolog. Pedig aki TBSZ vagy NYESZ szerződést köt, az bizony évekre egy bankhoz vagy biztosítóhoz köti minden pénzét. Nem lehet onnan máshova vinni. Egyébként már anno sokan felszólaltak ez ellen, mondván, hogy korlátozza a versenyt, röghöz köti az ügyfelet. Ezzel mi is egyetértünk, csak azt nem értem, hogy miért maradt ez így? Illetve dehogynem értem: a jó kis banki lobbi, ugyebár, megtette, amit kellett.

 

Hisz miért is lenne érdekük, hogy a legalább 5 évre megszerzett pénzt átengedjék bárki másnak. Ráadásul, ha egyszer már ott van a lé, akkor azt be is fekteti majd az ügyfél, és persze abba, amibe a kedves bank megengedi neki. Mert nem lehet ám akármibe, főként a saját befektetési alapjukat ajánlgatják, vagy a betétszámlán a saját betéti kamataikat. És annyi kamatot adnak, amennyi nekik tetszik. És annyi tranzakciós költséget számítanak fel, amennyi nekik tetszik. Az ügyfél pedig nem viheti el a pénzét, mert ha megteszi, bukja az adókedvezményt.

 

Na, ezért szól most a PSZÁF és fogalmazza meg, hogy fogyasztóvédelmi szempontból milyen gyakorlatot kövessenek. De miért nem szól a törvényalkotóknak? Miért nem figyelmezteti őket: lehet, hogy az adókedvezmény, amit adtok, csak arra jó, hogy az ügyfél ne bukjon sokat, a bank viszont hízzon az ügyleten. Lehet, hogy azért nem szól nekik, mert úgyis tudja, hogy kár erőlködnie?

1 Tovább

Egy csepp méz a bankoktól?

A bankok megígérték, hogy jók lesznek, a kormány pedig vállalta: legalább két hétig nem húz elő a kalapból egy teljesen vadonatúj haza-, otthon-, család-, vagy akárhogy is nevezzék mentőcsomagot. Az idő lejárt, a bankok letették az asztalra titkos javaslatukat. Hazánk felelős vezetői most nyilván alaposan megvizsgálják, azok a csúnya profithajhász intézmények mit is találtak ki.

Vagy mégsem egészen így néz ki a történet?

Meglátjuk. A Magyar Nemzet mindenesetre már tudni véli, mit tartalmaz a bankszövetségi javaslat. Elsőre elég jól hangzik a dolog, úgyhogy valahogy nehezen hiszem, hogy lesz is ebből ebben a formában valami.

A gyűjtőszámlába vernének életet a pénzintézetek. Abba a konstrukcióba, amit a kormány maga nyírt ki a végtörlesztéssel. Ki a fene akarna hitelt kapni a nyakába, amikor a védőként kitalált árfolyamon meg is lehet szabadulni a devizakölcsöntől (a gyűjtőhitel azt jelenti, hogy amennyiben a fixált árfolyamnál drágább a deviza, akkor a különbözet a számlán kölcsönként, kamattal terhelten sokasodik, három év után pedig az eredeti is és ez is piaci módon ketyeg)? A kérdés persze költői, magam is tudom rá a választ. Senki. Kivéve, ha muszáj neki.

Aki nem tud a sublódból előhúzni néhány milliót, és erre a rokonainak, barátainak és jóakaróinak sincs módja (vagy szándéka), ráadásul a válság miatt jócskán megszigorított szabályokkal nem is hitelképes, most keserűen nézheti, milyen nemzeti ajándékot kaptak a szerencsésebbek. Nos, a kiszivárogtatott tervek szerint ők is hozzájuthatnának így egy csepp mézhez. A bankok ugyanis hajlandóak lennének átvállalni a gyűjtőszámla terheinek egy részét, az állam pedig kamatkedvezménnyel segítené a devizaadósokat. Állítólag.

Az, hogy ez a megoldás teljesen lenullázhatja-e a végtörlesztéshez igénybe vehető forinthitelek iránti keresletet, nyilván a pontos feltételektől függ majd. Azok viszont, akik a leginkább rászorultak, a teljes buliból pedig valahogy mégis kimaradtak, talán remélhetnek. Attól tartok azonban, hogy azért bízniuk még korai.

0 Tovább

Hahó! Nem kell a pénz?

Több száz millió forint reálhozamnak nincs meg a gazdája a magánnyugdíjpénztári rendszerben, de az is lehet, hogy ez az összeg meghaladja az 1 milliárd forintot is. Kérdem én: nem kell a pénz?

 

 

Amikor a kormány tavaly év végén/idén év elején lenyúlta a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, nagy kegyesen annyi engedményt tett, hogy a reálhozamot megkaphatták a tagok. Van, aki semmit nem kapott, van, aki szép summát. És van, aki kaphatna, de nem találják.

 

Egyszerűen nem lelhető fel azon a címen, de az is lehet, hogy rossz a bankszámlaszám, amit megadott. A nyugdíjpénztárak válaszaiból és számításainkból az derül ki, hogy akár 1 milliárd forint is keringhet a rendszerben.

 

Aki nem kapott értesítőt a pénztárától, az gyanakodjon. Persze sokan nem is tudják, hogy mi is az a magánnyugdíjpénztár, így azzal sincsenek tisztában, hogy még valami pénz is üthetné a markukat. Nekik tehát nem fog fájni, amiről nem tudnak. Ugyanis mindjárt itt a határidő. Ha november 30-ig nem rendelkeznek a hozamról, a pénzük rászáll állam bácsira.

2 Tovább

Dráguló hitelek

A következő hónapokban egyre drágábban juthatunk majd hitelhez. Nem csak a lakáshitelek, de az autók vásárlására felvehető kölcsönök és mindenféle egyéb hitel is egyre többe kerül majd. Nem jósolgatok, ezt maguk a bankok mondják az MNB kérdésére.

 

 „Ha ilyen hülyeségeket beszélne egy diákom a vizsgán, megbuktatnám” – a közgázon tanító, a magyar gazdasági életben és gazdaságpolitikában meghatározó szereplő mondta ezt nekem anno, mostani kormányunk egyik miniszteréről (lehet találgatni, hogy ki lehet az) egy köztük felmerülő konfliktusra reagálva. Akkor egy gazdasági napilap újságírójaként beszéltem vele.

Cikk nem született belőle, egyik szereplő sem egyezett bele, hogy leírjam, amit nekem elmondtak. Mindenesetre a miniszter, aki akkor kutató volt, bevallotta, hogy valójában tényleg közgazdasági nonszensz, amit aláírt, de a cél szentesíti az eszközt.

Azóta sok-sok év telt el. Hogy ma mit gondol valójában, mi a cél, ami szentesíti az eszközt, nem igazán tudom. Csak az eszközökön rémüldözöm.

 

Aki élni tud a végtörlesztéssel, az jól jár. Leginkább akkor, ha készpénzben tud fizetni. Amit nyer, azt a bank elveszíti. Ez nem egy win-win játszma. Itt valaki nyer, valaki veszít. Mindenki ésszerűen cselekszik, aki végtörleszt, hiszen most azonnal nyer rajta. 

Persze mondhatjuk: „Úgy kell a bankoknak, gonosz tőkések!” Az a baj, hogy a banknak nem egyszerűen a profitja lesz kevesebb, hanem vesztesége keletkezik. Persze ez sem kell, hogy valakit személy szerint érdekeljen. Csakhogy a veszteséget valahol be akarják majd hozni. Tehát drágulni fog minden hitel.

 

Jövőre pénzpiaci kamatokhoz kell igazítani minden jelzáloghitelt. Már most a BUBOR-hoz (budapesti bankközi kamatláb) igazítják a végtörlesztéshez felvehető hitelek árát, és mint jól látható, ezek a kölcsönök jóval drágábbak, mint a normál lakáshitelek. Bizony, már drágábbak lettek a jelzálogalapú hitelek. Innentől kezdve a bank játéktere annyi, hogy felárat csap a BUBOR-hoz. Azt ő mondja meg, hogy mennyit: BUBOR + 5%, 6%, 7% ? De jön majd a 8, 9, 10% is. Ők így drágítanak.

 

És drágít majd maga a piac is. Ha a pénzpiacokhoz igazodik a hitel kamata, akkor a devizáról forintra váltott kölcsönöknél nem az árfolyam miatt rágjuk minden hónapban a körmünket, hanem a BUBOR alakulásán. Végül is – nézhetjük úgy is – a kormányok mindent megtesznek a pénzügyi tudatosság növeléséért, a pénzügyi oktatásért. (Ide most valami olyan jelet kéne tennem, hogy mindenki értse: ironizálok.) A magánnyugdíjpénztárak és az árfolyamkockázat után azt is meg fogja tanulni a lakosság, hogy mi a BUBOR. Akár akarja, akár nem.

 

 A 6 hónapos BUBOR egyébként 6,1 százalékról 6,61 százalékra kúszott fel másfél hónap alatt. Ebben jócskán benne van a piac reagálása a végtörlesztésre. A most kínált hitelek is már ennyivel drágultak. A kölcsönök árát pedig tovább növelheti a már említett felárak jövőbeli emelése. 

A hitelek tehát drágábbak lesznek. És mellesleg - az MNB felmérése szerint - a bankok a hitelek feltételeit is szigorítják majd. Ki jut itt majd hitelhez? És mennyiért?

 

Én mindenesetre örülök, hogy nem kell most végtörlesztenem, pláne forinthitelből, ami iszonyú drága lesz. De nem ugorhatok el a kérdés elől, ha valaki felteszi nekem: te végtörlesztenél? Bár leírhatnám azt a sok-sok dolgot, amit összességében mérlegelni kell, a rövid válaszom az, hogy igen. Mert ha drága is lesz a forinthitelem, a tőketartozásom csökken. És ha a jövőben jól alakul az életem, még ha külön díjért is, de könnyebben kifizethetem részben vagy egészben ezt a terhet.

2 Tovább

Így szívat az állam

Adózni kell a vagyon elvesztése után. Hiába költözik valaki kisebb és olcsóbb lakásba, a két ár közötti negatív különbségre is illetéket kell fizetni. Szóval az állam azt is behajtja, ha nem vagyonosodik az ember, hanem szegényedik.

 

Először azt hittem, vicc. Az utóbbi időben sokszor érzem úgy, hogy valami lehetetlen Monty Python epizódba csöppentem, és abban élem az életem. Nem akartam elhinni, amikor egyik ismerősöm épp azt mutatta, hogy vagyonszerzési illetéket kell fizetnie, mert eladta lakását, és olcsóbba költözött. Ennek egyelten oka volt, nem tudta fenntartani a nagyobbat. Azaz szegényedett. De hát nem szerzett vagyont, hanem vesztett!

 

Tény, hogy a jogszabály szerint, ha eladok egy lakást, és újat veszek, akkor a kettő értéke közötti különbségre vagyonszerzési illetéket kell fizetni. De ha a különbség negatív? Nos, akkor arra is. El is neveztük gyorsan vagyonvesztési illetéknek. Milyen állam az, amelyik az elvesztett pénzre ró ki adót? Értem én, hogy ha vagyonosodsz, akkor fizess. És ha szegényedsz? Keresem a logikát, de nem találom. Talán az állam bácsi arra gondolt, hogy ha az ember arra vetemedik, hogy csóróvá váljon, ahelyett, hogy jó adózóként egyre többet fizet, akkor azt így kell „büntetni”.

 

De semmi pánik, van menekülési útvonal: lehet pitizni az adóhatóságnál, hogy kapjunk engedményt, vagy netán az egészet engedjék el. Ha a NAV úgy látja, hogy az illeték befizetése nyomorba dönt, akkor külön kérésre elengedi az adót. De ha nincs szó éhenhalásról, akkor kár könyörögni, mert csak egy jó kis vizsgálódást kaphat a nyakába az ember.

 

Jelenleg több mint százezer ingatlanban olyanok élnek, akik 90 napnál hosszabb ideje nem fizetik a törlesztőrészletüket. Körülbelül 800 milliárd forintnyi az ily módon bedőlt ingatlanhitel. Az ott élő emberek egyetlen lehetősége – ha ez még egyáltalán megvan nekik -, hogy eladják a lakásukat és jóval kisebbe, olcsóbba költözzenek. A törvény erre komolyan adót vetne ki? És majd a NAV jóindulatán múlik, hogy kinek kell fizetnie és kinek nem?

 

És az epizód Monty Python-ékat felülmúló csattanója: nincs kivétel a végtörlesztőknél sem, sőt illetéket kell fizetnie annak is, aki majd a Nemzeti Eszközkezelőtől vásárolja vissza a lakását.

12 Tovább

Végtörlesztés: segít a nyugdíjpénztár

Egyelőre keveseknek esett le, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárban csücsülő pénz is segíthet a végtörlesztésben. Persze a pénztáraknak nem érdekük, hogy a tagok most megrohamozzák őket, és pillanatokon belül vagy eltűnjön minden megtakarítás, vagy élve a lehetőséggel, tömegével hitelt vegyenek fel az emberek. Ezért ne várjuk, hogy önként és dalolva ajánlgassák nekünk a végtörlesztési alternatívákat.  

 

Már a válság kitörése után megfigyelhető volt, hogy a bajba jutottak inkább leadózták az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításaikat, csak legyen valami tartalék a zsebükben. Sokakat azért nem izgatott az adó, mert a munkáltató fizette be a számlájukra a pénzt cafeteria keretében, tehát nem közvetlenül a fizetésükből vonták le. Csak szólok: ez a pénz is a fizetésük része volt, csak másként hívták.

 

Teljesen érthető azonban, ha a jövőbeli felhasználásra szánt pénzt az azonnali pénzügyi, azaz valójában megélhetési problémák kezelésére használjuk. De érdemes számolni egy kicsit.

 

Most minden devizahiteles még a padlást is kisöpri, hogy elég megtakarítást találjon a végtörlesztéshez, vagy ha nem lel kincseket, egyre dráguló forinthitelt vesz fel. Nagy kérdés, hogy évek múlva mi lesz az egyenleg, hányan mondják majd a kamatemelések miatt elszállt törlesztőrészleteket nézve, hogy nem is érte meg. Ami viszont biztos: minden egyes forintot, amit most ki tudunk fizetni készpénzben, azt már megnyertük. Még egy rövid futamidejű hitel is jó lehet átmenetileg, ha azt hamar vissza tudjuk fizetni a befolyó pénzekből.

 

Nem biztos tehát, hogy a teljes önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításunkat fel kell most számolni, elég lehet a jellemzően 11 százalékos kamattal felvehető, nagyon rövid futamidejű tagi hitel is. Még akciós kamattal is találkozhatunk. De akár fedezetként is használható ez a pénz, így könnyebben juthatunk hitelhez. (A hitellehetőségek, adózás részleteiről itt olvashat.) Kedves megszorult tagok! Számolásra fel!

 

1 Tovább

Irigyeljük a románokat?

Ha a magyar bankrendszer úgy tudna hitelezni, mint a román, a mi növekedésünk 1,5-2 százalékponttal lehetne magasabb – állítják az OTP-nél. A legnagyobb magyar banknál mintha egyébként is szakadna a cérna (a bankrészvény árfolyamával együtt).

Tény, hogy történelmi mélységben a forint, a magyar állampapírok pedig tulajdonképpen a kutyának sem kellenek. Már megint ezekkel a spekulánsokat érintő riogatásokkal jönnek nekem – legyinthetnek azok, akiknek nincs befektetni való pénze, ezért úgy hiszik, kár ilyesmivel foglalkozniuk.

A világ azonban változik. A hitelek átláthatóvá tett árazásának mindenkit meg kellene tanítania arra, ez bizony már közvetlenül is a bőrére mehet. Magyarország, úgy tűnik, megint megcsinálja! Ahogy a nyugdíjpénztáraknál a választható portfoliós rendszert (amelynek keretében a fiatalabbaknak kötelezően részvénybe tették megtakarításaik jókora részét) sikerült a válság küszöbére helyezni, most a referencia kamatozás épp a legvadabb pénzpiaci vérzivatarok idején léphet be.  Jó esély lehet arra, hogy a következő évre – amikor már kötelező lesz a pénzpiaci feltételek alkalmazása – újra felszárnyal a kamatszint. Ebben ülhetnek azután jó sokáig az adósok. Persze ha lesz, aki akar hitelt felvenni, és olyan, aki ezt adja.

A végtörlesztők sem biztos, hogy megússzák. Az OTP-nél ugyanis a szakértők úgy gondolják: további forint-mélypontok jöhetnek, a jegybank pedig ezzel párhuzamosan kamatemelésre kényszerül. Véleményük szerint legalább 0,75 százalékpontos emelésre lenne szükség, de a kockázatok felfelé mutatnak, a piac 1-1,25 százalékpontot jelez előre. (Ez pedig szépen tovagyűrűzik majd a hitelkamatokra.) A CIB-nél – ki-ki maga ítélje meg, hogy optimistábban, vagy éppen ellenkezőleg – még nem számítanak az MNB szigorítására, szerintük ugyanis ezt a még rosszabb időkre tartogathatja. (Valóban, helyi módi, hogy nem vacakol a monetáris hatóság a negyedszázaléknyi változtatással, három, hat százalékpont, ez az igazi virtus!)

Az okokat már nagyjából azonosan értékelik a bankok: pocsék állapotban van a gazdaság, fityfiritty lesz itt, nem növekedés. Köszönhetően például a végtörlesztésnek. Ami még a jegybanki segítség (devizaeladásokkal támogatják a folyamatot) ellenére is jókorát taszajt az árfolyamon, és végképp elveszi a bankok hitelezési kedvét. Hitel nélkül pedig, mint az most tapasztalhatjuk, a modern világban befagy minden.

Mi akkor a teendő? Az eddigi válaszok alapján a következő logikus lépés: váltsuk le a modern világot! Mi biztos erre is képesek vagyunk. És akkor valóban vadul irigyelhetjük a románokat…

1 Tovább

Akinek van, annak adatik

Foglaljon helyet – mosolyog melegen a banktisztviselő a hitelkiváltó kölcsönért folyamodóra. Azután jönnek sorban a kérdések. Amint kiderül, hogy az ügyfél havi rendszeres havi jövedelme nem rúg többszázezer forintra, előbb a melegség, majd a mosoly is teljesen eltűnik. A minimálbér vagy annál alig többet felmutató pedig még azt is könnyen megkapja: minek vesz lakást, akinek erre nincsen pénze!

Úgy tűnik, a végtörlesztés remek módszer arra, hogy rendet vágjon a magyar társadalomban. A legtöbbet azok nyerik a kormány ajándékán, akik képesek annyit összeszedni, hogy zsebből rendezzék devizatartozásukat (a fix árfolyam miatt mesebeli feltétellel). Mint a megjelent nagybanki ajánlatokból látszik, azok sem járnak annyira rosszul, akik bár most nem tudják az összes szükséges pénzt összeszedni, de képesek havonta félretenni. Jobb helyzetük ugyanis konkrét kamatkedvezményt jelent. A havi jövedelemátutalás nagysága szerint jár a „hűség” kamatkedvezménye az OTP-nél (350 ezer forint feletti havi jövedelemátutalás esetén majdnem egy százalékponttal olcsóbb a hitel).  A Budapest Banknál a jól keresők akár öt százalék alatti hiteldíjjal is megúszhatják.

Sajnos azonban elég széles rétegeknek még a barátságos tekintet sem jár most a bankosoktól. Lehet, valaha ők is a „kiváltságosok” közé tartoztak (csak időközben megszűnt a cégük vagy leépítették őket – amitől egyébként a ma még jól keresők sem védettek). Lecsúsztak, a mostani „játszma” pedig még egy jó nagyot taszajt rajtuk.

Egyre több elemző figyelmeztet ugyanis arra, hogy azok helyzete, akik nem képesek szabadulni devizahitelüktől, az egész ügylet hatására drámaian romolhat. Hiába mondja ugyanis a kormány, hogy az ország sérülékenysége csökken a devizahitel-állomány mérséklődése nyomán, a fránya külföld ezt valahogy mégis másképp gondolja. A devizahitelek forintra váltása (ennek másik oldala ugyanis, hogy a bankok saját pozíciójuk miatt kénytelenek eladni a forintot és azon devizát venni) önmagában is gyengíti a forintot.

Hja kérem,  mindenért fizetnie kell valakinek!

1 Tovább

Eltűnik a Generali magánkassza

A kormány érzékelhetően sóval szerette volna behinteni a magánnyugdíjpénztáraknak még a helyét is. Százezer „ellenálló” azonban hősiesen (vagy ostobán - erről erősen megoszlanak a vélemények) mégis igyekszik életben tartani ezt a rendszert. Ennyi tag bízik. De miben is?

Lehet, az Alkotmánybíróságban, a nemzetközi jogi fórumokban, a történelem forgandóságában…

Egyetlen dolog biztos: a gazdasági racionalitásban jelenleg elég nehéz fogódzót találni. A kabinet ugyanis nagyon ügyesen minden oldalról igyekezett felégetni a kasszákat.  Még felsorolni is sok. Megnyitották az állami nyugdíjrendszerbe visszalépést (a döntés a reálhozam kp-ban kifizetésével még meg is édesítve), a maradóknak külön nyilatkozniuk kellett – okkal bízva a magyar ember lustaságában – , rossz lelkiismeretet próbáltak kelteni a magánkasszák mellett kitartókban, hangoztatván, hogy ők kiírják magukat a szolidaritásból, és még az állami nyugdíjat is elvették tőlük. Na, de ezzel sem érték be. A pénztáraknak egy olyan lehetetlen szabályozást vezettek be, ami csak veszteségeket okozhat. Az elszámolható költségek szintjét ugyanis a nyugat-európai alá szállították le. A mikroszkópikus méretűvé zsugorított szektorban (evidencia, hogy minél nagyobb a kezelt vagyon, annál alacsonyabb lehet a költségszint).

Nyilvánvaló, hogy ezzel a pénztárakra akarták tolni a felelősséget: lám ezek a haszonleső, nyugdíjpénzzel tőzsdéző intézmények cserbenhagyják tagjaikat. A pénztárak azonban kitartottak. Eddig. Most bedobja a törülközőt az első, jelentős biztosító nevét viselő kassza. A Generali beolvadhat a Dimenzióba, ha annak a tagsága is így gondolja.  Én belebonyolódtam, amikor megpróbáltam leírni, mi is történhet, amikor egy kis hal megeszi a nagyobbat… így a képalkotást mindenkire magára bízom. (Képzelőerő mindenesetre kell ahhoz, hogy az egész történetet feldolgozzuk.)

Tény, hogy a Dimenzió igazgatósága úgy látja: a Generali lenyelése legfeljebb 6-9 hónappal odázhatja el a gondokat, ez követően ugyanis ismét válaszút elé kerül a tagság: végelszámolás vagy egy nagyobb szereplőbe beolvadás.

4 Tovább

Így húznak le öngondoskodással

Nem lehet összehasonlítani egymással, hogy a költségek terén melyik öngondoskodási forma a legolcsóbb, és hol húznak le minket a legjobban. Nincsenek egységes költségmutatók, nincsenek egységes számítások. A PSZÁF most rendet tenne, de az ellenlobbik beindulhatnak.

 

A befektetési alap nagyon jó üzlet - a vagyonkezelő számára. Mindenféle vagyonkezelés nagyon jó üzlet – a vagyonkezelőnek. Nem véletlen, hogy a biztosító társaságok egyre kevésbé akarnak igazi, kockázati életbiztosítást eladni nekünk, hanem helyette a unit-linked biztosításokkal nyomulnak.

Amióta a kormány lenyelte a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, a pénzünk kezelgetésére ácsingózóknak beugrott: az öngondoskodásra kell felfűzni a kampányokat, így kell a pénzhez hozzájutni.

Fontos kiemelni, hogy az öngondoskodás valóban nagyon fontos. De ennek az is része, hogy tudatosan tegyünk félre, és ne az első, nagyon is megnyerő ügynöknek adjuk a pénzünket. Jöhetnek egekbe kúszó, gyönyörű grafikonokkal, számolhatnak nekünk nyugdíjmegtakarítást 20 évre „csak” 8 és 10 százalékos hozammal, ez mind parasztvakítás. Ezt ugyanis nem tudják garantálni. Éppen a főként ügynökök útján eladott unit-linked biztosítások esetében jó kis mínuszban vannak az ott csücsülő pénzek.

 

A költségekről gyakorlatilag mindenki szemérmesen hallgat. Meg is értem, mert nagyon magasak, így azzal nem szokás dicsekedni. De alapvetően nem az a baj, hogy degeszre tömik magukat a mi öngondoskodásra félretett pénzünkkel, ami ráadásul nekünk sokszor csak veszteséget termel, hanem az a legnagyobb probléma, hogy mindezt jól el is titkolják. Hiszen ha én oda akarom adni a pénzem egy részét ajándékba, hát lelkem rajta. Csak TUDJAK róla. Márpedig ma az emberek nem tudják pontosan, hogy hol, mennyibe kerül nekik a pénzük kezeltetése, és össze sem tudják hasonlítani a termékek költségeit. Más-más mutatókat használnak – ha egyáltalán használnak – a díjak számítására, és más költségeket pakolnak bele, illetve hagynak ki belőle.

 

A felügyelet most olyan költségmutatót szeretne, amely segítségével jól látható lenne, hogy a unit-linked életbiztosításoknál, a hagyományos, megtakarítási típusú életbiztosításoknál, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál és a befektetési alapoknál mennyi költséget számítanak fel nekünk. A pletykák szerint egyébként épp az önkéntes nyugdíjpénztáraktól jön a kezdeményezés, ugyanis szerintük ők a legolcsóbbak, és lehet, hogy ez így is van.

Majd meglátjuk. Erre az Általános Költségmutatóra (ÁTKM) ugyanis még várni kell.

6 Tovább

Fércelget a T.Ház

A makulátlan hitelmúlttal rendelkezők teljes körű nyilvántartásáról szóló törvényt szeptember 19-én fogadta el a parlament. Novemberre azonban már jelentősen módosították is. Rájöttek például arra, hogy az előírt határidők egyszerűen nem tarthatók be. Azt a bakit is korrigálni kellett, hogy a pénzügyi intézményeknek a pénzforgalmi számlák adatait is fel kelljen vinniük. Gondoljunk csak bele, néhány nap negatív egyenleg a folyószámlán és ugrott a jó adósi besorolás.

Úgy tűnik azonban javítani való még így is maradt a jogszabályon, a bankszövetséggel ugyanis több kérdésben is folynak a technikai megvalósíthatósággal kapcsolatban az egyeztetések.

Már meg sem lepődünk azonban az ilyesmin. Kezdünk fásulttá válni, futószalagon rohannak be ugyanis a mindenféle javaslatok az ország házába. Egy fideszes képviselő ma álmodik valamit, holnap pedig már abból elfogadott jogszabály lesz. A jogászok fogják a fejüket, többektől is azt hallottam, hogy sohasem volt ennyire alacsony színvonalú a jogalkotás. Csak fércelgetnek – jegyezte meg egy, a jogásznemzedékek sorát tanító családi ismerősünk.

Az ATV-ben a végtörlesztésről elfogadott törvény utáni este Kálmán Olga a bankszövetség szakértőjétől arról érdeklődött, mondaná már meg, miért vonatkoznak a szabályok a nyaralókra is. Nem hiszem, hogy ezekre kiterjedne ez a lehetőség – mondta –, hiszen megállapodtunk, hogy amíg a szövetség nem áll elő saját javaslatával, többet már nem változtatnak. A 4831/2 számon benyújtott és elsöprő többséggel el is fogadott módosító indítvány úgy látszik elkerülte a bankszövetség jogászainak figyelmét. Vagy csak idejük nem volt ilyen apróságokkal foglalkozni.

Persze ezen sincs okunk meglepődni. A hitelintézeteknek mostanában annyi felé kell figyelniük, hogy beleszédülnek. Az egyik szabályozás még kész sincs, már jön a következő. Végtörlesztés több felvonásban, hiteldíj plafon és pozitív adóslista. Az utóbbi ők kérték, de most úgy tűnik mintha, mégsem örülnének neki felhőtlenül. Talán azért, mert a végtörlesztés igen csak megcsapolja a bankok nyereségét (többen vélik úgy, hogy az idei évet veszteség nélkül legfeljebb néhányan zárhatják). A hiteldíjjal kapcsolatos korlátozás pedig a következő évet is pocsékká teheti.

Azt nem tudom, hogy hányan akadnak ebben az országban, akiknek ez valóban örömöt okoz (a kormánypárt mindenesetre úgy vélheti, ez a többség), de abban biztos vagyok: nem csak a bankok sírnak majd. Ha a hitelintézetek tevékenységük szűkítésére kényszerülnek – a veszteség csökkenti tőkéjüket, a rossz jövedelmezőségi kilátások miatt pedig az anyabanktól sem számíthatnak pénzre – könnyen előállhat az a helyzet, hogy a pozitív adóslista annyit ér el: legalább akadnak, akik egyáltalán kapnak hitelt. Aki pedig eddig nem vett fel semmire kölcsönt, az csodálkozhat, jó hitelmúlt nélkül ugyanis nem is kap majd.

3 Tovább

„Kötelező” hisztikeltés

Nagyobb a füstje, mint a lángja – mondhatjuk a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány eddigi napjairól. A PSZÁF árgus szemmel figyeli a hibákat (a Genertel után 7 biztosítónak kell javítania), az online alkuszok hatalmas számokkal dobálóznak, míg a független alkuszok arra figyelmeztetnek, hogy a reklámfogásként kiadott közleményeknek a fele sem igaz.

 

Lehet, hogy túl nagy a médiafelhajtás, és lehet, hogy az emberek még nem is érdeklődnek. De egy biztos: a többség ilyen olcsón még nem köthetett biztosítást. Márpedig ez jó az ügyfeleknek. Persze marhaság bizonyos magazin előfizetéséhez kötni a díjkedvezményt, és a gyorshajtásra kötött biztosítás sokak szerint már mindennek az alja. De hát csak ki kell tűnni a tömegből! Hiszen valójában minden biztosító ugyanazt az egy terméket árulja az összes autósnak, ezért valamivel fel kell turbóznia, hogy észrevegyék.

 

Nekünk pedig tanulság: ha egy piac jól összehasonlítható és jól átlátható, a verseny az ügyfelekért nagy, az ügyfelek pedig tömegesen elhagyják azt a szolgáltatót, amelyik drága, akkor az árak csökkennek. Ehhez azonban nekünk is tudatos pénzügyi döntéseket kell hoznunk.

0 Tovább

Végtörlesztés nyaralóra

Tegnap késő este a parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, ami szerint nyaralóra is igénybe lehet venni a fix árfolyamú végtörlesztést.

 

 

Egy fiktív magyar ember reggeli monológja:

 

„Jól dolgoztak tegnap este a fiúk a parlamentben. Mondogattam már néhány pálinkafőzős, vadászgatós bulin, hogy „hogy a fenébe’ nem tudom a nyaralómra felvett hitelt végtörleszteni, miért csak a Józsinak kedveznek”. Ő bezzeg kifizethette zsebből a 150 milliós villáját, és az APEH (vagy hogy a csudába is hívják) nem fogja ezért vegzálni. Pedig tudom, hogy csak azért vette fel a hitelt a házra, hogy ha jönnének a vagyonát ellenőrizgetni, akkor bemutathassa a hitelszerződését. Tudom, mert én javasoltam neki. De most szépen előszedte a páncélszekrényből az euróját, még jót kaszált is a valuta átváltásán, és kifizette a hitelét.

Hát ez mán nem járja! Bezzeg én benne ragadtam a 80 millás hitelemben, amit a balatoni villámra vettem fel. Persze nekem sem kellett a hitel, de hogyan igazoltam volna, hogy az 5 házam mellé még ezt a villát is felhúztam. Pedig vigyáztam, hogy ne minimálbérre legyek bejelentve, a könyvelőm is óva intett ettől, ezért fizetek is vagy bruttó 200 ezer után. De ez a villa mán sehogy nem jött volna ki a fizuból. Bezzeg a Józsinak már nem kell félnie a vagyonosodási vizsgálattól.

De most végre én is kifizethetem a hitelt. Nyerek is rajta, és adóvizsgálat sem lesz.”

 

 

Egy másik fiktív magyar ember reggeli monológja:

 

„Elviszem a gyerekeket az iskolába és az óvodába. Utána megint elmegyek három interjúra, de egyikből sem lesz állás. Már 3 hónapja vagyok munkanélküli. Még egy hónap és minden pénzünk elfogy. Nem fogom tudni kifizetni a számlákat. A lakáshitel törlesztője 80 ezerről 130 ezerre nőtt azóta, hogy felvettük. Jó lenne a végtörlesztéssel élni, de nincs egy vasam sem. Ha forintra válthatnám a hitelt, újra 80 ezer lehetne a részlet. De nem kapok hitelt. Nincs munkám. Pedig remélem lesz, mégiscsak diplomás vagyok, lehúztam 15 évet a szakmámban. De nem tudok szabadulni a kölcsöntől. Nyaralóm nincs, és lassan lakásom se.”

5 Tovább

Pofára adják a hitelt

A lakossági hitelek feltételei az elmúlt évek alatt egyre áttekinthetőbbé váltak. Na, a végtörlesztéssel ebbe is sikerült alaposan belepancsolni. Sohasem látott példák sorával találkoztunk ugyanis. Kezdve azzal, hogy egy precízen fizető, de nem különösebben tehetős adóst azzal lepett meg bankja, hogy megkérdezte: mit szólna, ha 1,5 százalékpontos kamatkedvezményt adnának devizahitelére? Mással (ő sem híresség, sőt hatalmas vagyona sincs) élénk tárgyalásokba bocsátkoztak, milyen feltételek is lennének számára megfelelők.

A Volksbanknál viszont arra az egyszerű kérdésre, hogy vajon érdemes e náluk másutt levő kölcsönhöz kiváltó hitelért menni, igen csak óvatosan reagáltak. Háááát, esetleg – mondták elég bizonytalanul. Azután már lelkesebben személyes találkozást forszíroztak, előre jelezve, az nem csekély időt vehet majd igénybe. Akad bank, amely legalább hivatalosan is közzéteszi: vannak különbek (az persze nem derül ki, kik is tartoznak pontosan ebbe a körbe), másról viszont csak a piacon rebesgetik, hogy így tesz.

Felborult a világ. Egyik ismerősöm szerint azonban ez csak azt jelenti, most állt a talpára. Nem arról szól a hitelbírálat, hogy egyedileg megnézik a fószert? – kérdezte álnaivul. Valóban erről szól, vagy kellene szólnia. Másrészt viszont hová lesz ilyenkor a verseny, hogy annak tisztaságáról ne is beszéljünk. Normális esetben a fogyasztó (a hiteladós is az) megnézheti az ajánlatokat, összehasonlíthatja azokat és így dönthet. Most azonban vagy szerencsés pillanatban van jó helyen, és szól jól, vagy mehet a …

A jogalkotók viszont nem pihennek. A végtörlesztés pompás mutatványa után a banki ellenállás és találékonyság újabb próbatételét programozták be a parlament előtt levő indítványban.

A javaslat teljesen átalakítja a jelzálog-hitelezést. Eltűnik a kezelési költség (a kamaton felül egyéb rendszeresen fizetendő díj nem számolható majd fel), de az időszaki akciók is tiltólistára kerülnek. Vagy valamilyen mutatóhoz (referencia) kötött, vagy három, öt, illetve tíz évre fixált lesz a kamat. Referencia kamatként a jogszabály-tervezet csak a 3, 6, 12 havi Bubort és a három vagy ötéves állampapír átlaghozamot nevezi meg. Ugrik tehát a jegybanki alapkamathoz kötés (amit egyébként több takarékszövetkezet alkalmaz a végtörlesztő hiteleknél).

Eddig jó. Úgy rendelkeznek viszont, hogy amennyiben az élő szerződések nem felelnek meg az új rendelkezéseknek, akkor 2012. május 31-ig egy alkalommal díjtalanul lehetővé kell tenni a megállapodás (azonos devizanemű) újrakötését. Már látom, miként hebegik az ügyfélszolgálatokon: bejönni ide a bankba? A kaput kiemelték... most átalakítják... nincs kapu... nem lehet bejönni... majd egy-két hónap múlva...

5 Tovább

Becsali betétkamatok

Az elmúlt tíz évben szinte mindig pancsernek számított, aki pénzét hosszabb távra kötötte le hiszen a rövidebb – éven belüli – futamidőkre rendre jobb kamatot fizettek a bankok. Kivételes lehetőségek és időszakok persze mindig akadtak, de 2003 után egyértelműen ez lett a szabály. Ezt mutatják a jegybank statisztikái is.

Na, ez mintha most változna.

A bankosok sötét szobában, suttogva, hogy maguk se hallják, aggódva latolgatják: jön vagy nem a betéti kamatverseny? Az ő rémálmuk persze a betétesek vágyálma.

Most mindenesetre vaskos összegek távoznak a megtakarításokból. Végtörlesztésre ment/megy el a pénz. Emellett a készülő új hitelezési szabályozás (referencia, illetve évekre fixált kamatok alkalmazása a jelzáloghitelezésben) is alakíthatja a bankok magatartását. Kell tehát majd a pénzünk.

A helyzet azonban - mint sosem - most sem egyértelmű. Az egyre jobban elvárt „csak annyi legyen a hitelezés, amennyi betétet sikerül összegyűjteni” elv néhány banknál már teljesült. Ők tehát biztosan nem akarnak ringbe szállni (a betéti kamatajánlatokból jól látszik, melyek ezek). A többiek pedig jól tudják, az ilyen harccal csak veszteségeik nőnek. Bízzunk a renitensekben! A tapasztalat szerint mindig akadnak kivételek. Amikor pedig a többiek látják, hogyan fogyatkozik betétállományuk, ők is meggondolják, mit is ajánljanak.

A lekötési időtől függő átlagkamatokból látszik, hogy legalább már éven belül a hosszabb időtáv felé mozdultak el a bankok. Hat hónapra akad több hat feletti, sőt nyolc százalékos kamat is. Már megjelent az első attraktív ajánlat tartós befektetési szerződésre is. Aki pénzét 3-5 évre le tudja kötni (így megúszva a kamatadót), talán rövidesen válogathat.  (A pakliban persze benne van, hogy a tartósabb lekötést választók jövőre elzöldülve nézik, miként száll el a kamat.) Mindig fogós kérdés: rövid vagy hosszabb (mennyire hosszú) táv a legjobb választás.

Ami viszont biztos: az új ügyfelekre kivetett kamathorgot nem érdemes bekapni! Ha ugyanis a „beetetés” jól sikerül, akkor a továbbiakban a bank nem szégyell 1-2 százalékot fizetni a lekötésre.

1 Tovább

Csatakép a végtörlesztésről

A kormányzat hathatós segítséget ígért azoknak, akik kedvezőbb forinthitelre várnak, hogy meg tudjanak szabadulni devizahitelüktől. E helyett most éppen összeborultak a bankokkal.

Tegnap nagy csinnadrattával közös sajtótájékoztatót tartott a gazdasági miniszter, a pénzügyi felügyelet és a bankszövetség elnöke. Ezen kiderült: mivel a pénzintézetek megígérték, hogy jók lesznek, cserében egyelőre nem kapnak a nyakukba semmit. Két hétig eltárgyalgatnak a bankvezérek, végigveszik, mit is tehetnének az ÜGY érdekében. Azt már most megtudtuk, hogy a helyzet cseppet sem egyszerű, nincs csodafegyver, nem is lehet, a dolgokat komplexitásukban...

Csak sikerül valahogy kibekkelni, hogy múljék már el végre ez az év. Az ugyanis még fenyegetésként sem hangzott el, hogy a kormány kitolná a végtörlesztésre meghirdetett december 31-i határidőt.

A bankokat amúgy nehéz hibáztatni, hiszen alsó hangon már 100 milliárdos forint felettinek látszik az a veszteség, amit a kabinet – valljuk be, igen csak furcsa – döntése miatt le kell nyelniük. Ezt a kormányhoz határozottan lojális felügyeleti elnöktől tudtuk meg.

Közben (a kormányhoz nem annyira lojális) jegybank kiszámolta, a devizahitelüktől megszabadulók, illetve azt forintra váltók aránya több okból sem haladhatja meg a 20 százalékot. Részben éppen azért, mert rövid a határidő. Másrészt viszont elképesztően magas azoknak az aránya, akiknek háza, lakása szinte teljes egészében kölcsönnel terhelt. Az összes érintett mintegy harmada lehet ilyen. Náluk aligha képzelhető el, hogy a szükséges összeget zsebből előhúzzák, új hitelhez viszont biztosan nem juthatnak.

Eddig 23 ezren mintegy 134 milliárdot már kifizettek. Ők a jelenlegi árfolyam alapján 25 százalékos nyereséggel (ezt nevezem nemzeti ajándéknak!) már megszabadultak devizahitelüktől. (A számításhoz az alapot szintén a PSZÁF elnöke adta.) A kevésbé szerencsések viszont kénytelenek elviselni a forint – részben éppen a végtörlesztési lehetőség miatt bekövetkező – mélyrepülését. Tévedés ne essék, a számlát a devizahitel nélküli többségnek is állnia kell!

Summa summárum, itt bizony az ország érdekére hivatkozva egy újraelosztás zajlik. Több mint 30 milliárd forinttal mindenestre valakik már beljebb vannak. Ezzel persze egyetlen sikeres végtörlesztőt sem akarok bántani (na jó, néhányukat azért talán). Mindenki, aki ezt tette, racionális döntést hozott.

Az egész történet az, ami úgy agyrém, ahogy van!

4 Tovább

Nesze semmi: végtörlesztés

Hiába módosítgatják a baromira átgondolt végtörlesztéses szabályozást, a többség nem tud kiszállni a csapdahelyzetből. Akár deviza alapú hitelt vett fel, akár valóban devizában vette fel, és abban is törleszti a kölcsönt, akár lízingeli a lakását, akár kombinált hitelből vette meg álmai otthonát. Ugyanis NINCS pénze.

 

A NINCS-re pedig nincs megoldás. Néhány kamuból eladósodó kivételével a többség csak újabb kölcsönből tudná végtörleszteni a devizahitelét. Márpedig a törvénymódosítgatásokból nem lesznek kedvező feltételű forinthitelek.

 

Egyrészt a bankoknak nem érdeke, hogy ilyet adjanak, másrészt a pénzpiacok ezt nem is engedik. Ami ma elérhető, az 11-12 százalék körüli thm-mel kapható. De mielőtt valaki ennek is megörülne, tudnia kell, hogy gyakorlatilag az összes forint kölcsön a pénzpiaci kamatokhoz igazodik. És akár havonta változhat. Hiába szabadul az ember attól a frásztól, amit az okoz, hogy az árfolyam változása miatt nem tudhatja, hogy mennyit kell majd az adott hónapban fizetnie. Ehelyett kap egy másik frászt. Figyelheti, hogyan alakul a jegybanki alapkamat vagy a 3 havi BUBOR (budapesti bankközi kamatláb).

Márpedig ilyen árfolyamok mellett, amikor 307-308 forint az euró, bizony hamarosan alapkamat emelés jön. És szólok, hogy a 3 havi BUBOR egy hónapja 6,10 százalék volt, tegnap pedig 6,16 százalék. Szóval igenis változott, méghozzá nőtt. Így annak a forinthitelnek is nőni fog a kamata, amit ehhez kötöttek. Méghozzá havonta!

 

Másrészt, ha mégis úgy dönt valaki, hogy jöjjön a forinthitel, egyáltalán nem biztos, hogy a bank, még ha akar is, hitelt adhat neki. Ugyanis az elmúlt 2 évben szigorodtak a hitelezési szabályok. A hitelfelvevő igazolt jövedelmét kell figyelembe vennie, márpedig a minimálbéres tömegek kiesnek innen. Néhány éve még mondhatta a bank, hogy jó, de van egy vállalkozása, abból is csurran-cseppen valami. Ma ezt már nem mondhatja. Nem azért, mert csúnya, gonosz, hanem azért, mert a törvény nem engedi. Nem fordítható a hivatalosan igazolt jövedelem 30 százalékánál több hiteltörlesztésre. Így fordulhat elő, hogy ha valaki a személyi kölcsönre, hitelkártyára és a folyószámla hitelre együtt 100-120 ezer forintot fizet havonta, akkor sem lesz például 30 ezerre hitelképes. Mert a nem ingatlan fedezetű hiteleknél nincs semmilyen törvényi megkötés (tehát annyit ad a bank, amennyit akar), míg az ingatlan fedezetű hiteleknél a szigorú szabályozás köti a bankok kezét. A többség tehát a jogszabályok szerint ma nem hitelképes, hiába váltana forinthitelre.

 

Mondjuk egy átgondolt, jó gazdaságpolitika mindenkinek segítene. Például javulna az árfolyam (ez jó lenne a devizahiteleseknek), és csökkennének a forint kamatok (ez pedig a forinthiteleseknek lenne jó). 

6 Tovább

Nem fizet az állam?

Ne ess pánikba! – mondogatom folyvást magamnak. Biztosan nincs semmilyen hiperakármilyen sztráda építése tervbe véve, aminél éppen a mi kis országunk lenne az útban. Követezésképpen nem is akaszthatták ki számunkra elérhetetlen helyre a terveket. Ja, persze, nekünk nem is parancsol senki, mi mindentől és mindenkitől független állam vagyunk, ránk holmi globális cuccok nem is lehetnek hatással.

Idáig rendben. Mégis, miért aggódom folyvást? A jelenlegi gazdasági miniszter, a volt jegybankelnök (Bod Péter Ákos) szerint abban sincs semmi különös, ha a minősítők bóvli kategóriába sorolják az országot. Voltunk már ott, oszt mégis túléltük. Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjúban amúgy is pökött a minősítőkre, ők a válság idején leszerepeltek (és tényleg, de valahogy mások mégis hallgatnak rájuk, ami jól látszik például a forint árfolyamán).

Egyre többen sutyorogják a közgazdászok közül, hogy tavaszra elfogy a pénz, egyszerűen nem lesz miből fizetni az orvosoknak, tanítóknak, rendőröknek. Ami a rendőröket illeti: kaptunk egy levelet, amiben egy vállalkozóval közölték, ne is számítson egyhamar pénzre tőlük. A számlát már rég leadta, befizette utána az adót – várta az ellenértéket. E helyett érkezett a levél.

Az állam mindig is csúszva fizetett – legyinthetnénk. A levél tartalma azonban felpiszkálta az amúgy is bennem bujkáló pánik-magot. Türelmet kérnek, mivel „a költségvetési egyensúly megtartása a gazdaság valamennyi szereplőjének közös érdeke”. Ezt a gondolatmenetet pedig ebben az országban sokan ismerjük. Tartsunk ki, hozzunk még egy kis áldozatot, azután minden jobbra fordul!

A költségvetési intézmények spórolása nem egy család számára jelenthet most szegényebb Karácsonyt (nyilván nem egyedül a rendőrség kényszerült ilyen lépésre). Akinek pedig nem fizetnek, maga sem tud a tőle pénzt váróknak fizetni. Ez azonban még mindig a szokásos menet (a körbetartozás egyetlen vállalkozó számára sem ismeretlen.)

A mi közös érdekünk emlegetése, ennek cinikus rögzítése az, ami táplálja pánikomat. Mint dús képzelettel megáldott (megvert?) személy ugyanis, pillanatok alatt számtalan olyan megkötés és lehetőség rémlett bennem fel, amit a „köz érdekében” elvárhatnak még tőlünk.

A vogonok közben mintha közelednének…

0 Tovább

Autózni egészségtelen

Több mint hárommillió autós válthat most biztosítót. Példátlan módon azonban a kötelező díja jövőre biztosan nem annyi lesz, mint amit most kikalkulálnak. Jön ugyanis a baleseti adó, ami egy csapásra elintézi, hogy a verseny miatt évről évre csökkenő kgfb-átlagdíjak emelkedjenek. Az mindenestre most jól látszik, hogy autózni egészségtelen.

Sokan már most háborognak, főként azok, akik balesetmentesen vezetnek, de a tízes bonusnál megrekedtek (ennél nagyobb kedvezmény nem adható). Nem értik, miért kell rájuk egy olyan sarcot kiróni, aminek semmi köze autós létükhöz. Az adót a biztosítók sem értik. Ők ugyanis évről-évre előre meghatározott, több milliárd forintos átalánydíjakat fizetnek a személyi sérülések miatt az egészségbiztosítási kasszának, sőt a nyugdíjalapnak is.

A megoldás pedig egyszerű: semmi köze az egésznek a balesetekhez (csak el kellett nevezni valahogyan ezt a plusz adót), szorosan összefügg azonban magával az egészségüggyel. A baleseti adó kapcsán kevés szó esik arról, hogy az egészségügyben dolgozók vad bérrendezési harcba kezdtek. Ha nem sikerül valamilyen megoldást találni arra, hogy például a kezdő orvosok ne éhbérért, hálapénzre utalva dolgozzanak, akkor könnyen akkora orvoshiány lehet, hogy belekódulunk.

Kell tehát a pénz az egészségügybe. Főként azért, hogy az ingyenesség látszatát, az állam totális gondoskodásának téveszméjét fenn lehessen tartani. Ha én most itt elkezdem követelni (mint teszik azt a szakmában dolgozók régóta – pártállástól függetlenül), hogy határozzanak meg egy alapellátást, és váljanak bizonyos szolgáltatások fizetőssé, sokakban nyilván megkövezésem vágya merül fel.

Pedig gondolkodjunk csak egy kicsit el! Ki kapott ingyenesen kezelést reuma vagy bármilyen mozgásszervi nyavalya esetén? Én az anyukámat hordtam ilyenre, és amíg nem okosítottak ki a rendelőben a többiek, órákig üldögéltünk csak. Azután megtudtuk, kinek mennyit kell adni ahhoz, hogy kissé olajozottabban menjenek a dolgok. Ahogy az ismerősöknél érdeklődtem, senkit sem találtam, akinél ne hasonlóan történt volna minden.

A szakrendelőkben, a kórházakban … mindenütt fizetni kell. Szintén anyukámmal történt, hogy a kórteremben megkérdezték tőle: ki tetszik lenni? (A kérdést csak az inspirálta, hogy vele emberi hangon beszélt az orvos.) Talán mondanom sem kell, hogy heti rendszerességgel fizettem. Ez viszont önmagában még nem lett volna elég. Némi kapcsolati tőke is kellett hozzá.

Azt gondolom, ez utóbbi lehet az egész ügy kulcsa. A döntéshozók (állami vezetőink persze készülhetnek is valamire, mivel magukat már kiemelték ebből a rendszerből, nekik már hivatalosan is jár a különb bánásmód), a hangadók, a neves közszereplők mind bekerülhetnek a kivételezettek közé. Nekik tehát nem igazán érdekük, hogy a szisztéma megváltozzék.

Azok azonban, akik csak nyerhetnének a tisztább viszonyokkal, valószínűleg el sem gondolkodnak az egészen. Sőt! Zsigerből elutasítják még a gondolatát is, hogy „szegények és gazdagok” egészségügye legyen (nem, mintha most nem így lenne). Addig pedig jön a baleseti, népegészségügyi termék-, és még ki tudja, mi mindenféle adó – a hálapénz mellé.

4 Tovább

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Utolsó kommentek