AZ ÉN PÉNZEM

Még mindig tömegével érkeznek a panaszok a felügyelethez a végtörlesztéssel kapcsolatban, pedig azt hittük, ez az egész már a múlt ködébe vész. A PSZÁF mellett működő Pénzügyi Békéltető Tanács (PBT) sorra hozza meg ajánlásait arról, hogy a bankoknak hogyan kellene megegyezniük ügyfeleikkel, erre azonban nem mindenki hajlandó.

A tanács most az FHB-t ültette szégyenpadra, mert egész egyszerűen nem hajlandó jóvátenni az ügyfeleinek okozott kárt. Pedig több esetben is kiderült, hogy a végtörlesztés a bank hibája miatt hiúsult meg. Leginkább egyébként a határidőkkel trükközött a bank, ami úgy tűnik, hogy általános jelenség volt. A PBT ugyanis több hasonló esetben is az ügyfélnek adott igazat, ezeknél azonban még nem nevesítette a bankokat. (A PBT csak akkor hozza nyilvánosságra a bank nevét, ha az nem teljesíti a tanács ajánlását.)

Talán a legelképesztőbb az a történet, aminek még nem tartunk a végén: az ügyfél ugyanis hitelből végtörlesztett volna, a pénz meg is érkezett, de egyetlen papír híján meghiúsult az ügylet. Most a panaszos két tartozást is fizethet a K&H Banknak „köszönhetően”.

Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy jelenleg még mindig több panasz érkezik végtörlesztés ügyében, mint az aktuális adósmentő programok ügyében. Így sem a forintosítás, sem az átlátható árazás (ami ugyan nem adósmentés, de ma zárul, és azt sem tudják az emberek, hogy mi fán terem) nem nagyon verik az asztalt a felügyeletnél. Pedig akadnak rémtörténetek. Egy bank ugyanis remekül el tudja szabotálni a végrehajtást, ha akarja. Azonban az ügyfél fel tud lépni ellene, ha akar.

Itt lett volna az alkalom, hogy megszabaduljunk a bank zsarnokságától, és áttérjünk az átlátható árazásra. Miközben otthon dühöngünk, cselekedni már nem akarunk. Igaz, valós választásunk nem nagyon van/volt. Ilyen az, amikor a bankok elszabotálnak egy jogszabályt, és ilyen, amikor a törvény csak látszatintézkedés.

Már csak a héten kérhetik a jelzáloghitelesek bankjukat, hogy átlátható árazásúra alakítsa át a kölcsönüket. Áprilistól él az a jogszabály, amely szerint az újonnan kötött jelzáloghiteleket csak az új feltételekkel nyújthatják a bankok, a korábbi kölcsönök esetében pedig az ügyfelek átszerződhetnek.

A korábbi lakossági hitelszerződések – kevés kivételtől eltekintve – a lényegét tekintve a következőt tartalmazták: én, a bank, bármit megtehetek, akkor és annyival emelek, amikor és amennyit akarok, és nem szégyellek. Azonban az áprilistól kötött szerződések esetében minden megváltozott. Eltűnt a kezelési költség, rendszeresen csak kamat szedhető, azt pedig egy referenciakamathoz kell kötni. Ez forinthitelek esetében a BUBOR (Budapesti Bankközi Kamatláb) vagy az állampapírpiaci hozamok, euró hiteleknél az Euribor, svájci frank alapúaknál pedig a CHF Libor. A referenciakamatra persze a bank rápakolja a felárat, ami bankonként nagyon eltérő. A lényeg azonban az, hogy ettől nem térhet el a jövőben. Teljesen kiszámíthatóvá ugyan nem válik a hitel, hiszen ki tudja, hogy alakul a BUBOR vagy a Libor, de ha ezek nőnek, akkor csak az emelkedés mértékével kell több kamatot fizetni (a felárat gyakorlatilag „bebetonozza” a törvény). Ha pedig csökkennek, akkor a bank nem nyelheti le a különbséget.

A régi jelzáloghitel szerződését tehát mindenki átköthetné erre az új feltételűre. De nem így történik, sőt a visszajelzések alapján van, ahol egy darab ilyen hitelátalakítást sem kértek az ügyfelek, és van, ahol mindössze a jelzáloghiteles ügyfelek 0,5-1 százalékos érdeklődésére számítanak.

Ennek legfőbb oka az, hogy a hiteleseknek halványlila gőzük sincs az egészről. A bankok nem érdekeltek az átalakításban, így mélyen hallgattak/hallgatnak a lehetőségről. Olyannyira, hogy bár áprilistól él a jogszabály, május vége felé még nyoma sem volt az átszerződéshez köthető ajánlatoknak a hirdetményeikben. Egyrészt csak macerát jelent számukra az egész, amiért egy fillér pluszköltséget sem számíthatnak fel (ez alól kivétel a közjegyzői díj), másrészt ez véget vetne a díjak manipulálásának. Ugyanis nem tehetnék meg, hogy a hitel árát kényük-kedvük szerint változtatják.

Ha pedig egy adós mégis átjut az első akadályon (láss csodát, értesül a lehetőségről), akkor újabb és újabb próbának vetik alá. A legfontosabb riasztó tényező maga a hitel ára. Ugyanis – és épp ebből látszik, hogy a jogszabály nem kellően kidolgozott – a bank olyan árat szab meg, amilyet akar. És élnek is ezzel a lehetőséggel. Ugyan ki az az ügyfél, aki önként és dalolva kéri, hogy hadd fizethessen többet? Mert a bank úgy gondolja, hogy ha mostantól kezdve egyoldalúan nem emelhet úgy, ahogy ő akar, akkor annak ára van.

Az átszerződők száma ezek után nem csoda, hogy csekély. A jogszabály viszont alapot adhat arra, hogy a bankok a vállukat vonogassák, ha valaki a jövőben túlzott áremeléssel vádolja őket: „tetszettek volna átszerződni”.

Ha valaki mégis az átlátható árazás mellett döntene, fontos tudnia, hogy ez kombinálható az árfolyamgáttal.

Kedves Olvasóink!

Blogunk mától elköltözik, mostantól itt olvasható. Átmenetileg azonban még ezen a helyen is megjelennek majd bejegyzések. Ezzel a lépéssel kiírtuk magunkat a goldenblog versenyből, mert azt a hvg.hu szervezi, és az oldalán megjelenő blogok etikai okból nem vesznek részt a megmérettetésben. Köszönjük a ránk adott szavazatokat!

Természetesen honlapunk a szokásos helyen marad és a megszokott címen érhető el: www.azenpenzem.hu

Továbbra is várjuk az olvasók érdeklődését!

Tisztelettel és szeretettel:

az "Az én pénzem" csapata

Két év alatt megduplázódott, így 354 milliárd forintra duzzadt a bukott hitelek állománya. A tartozás több mint felét forintban vették fel.

Már korábban is figyelmeztetett a PSZÁF arra, hogy a lakossági forinthiteleknél egyre nőnek a fizetési nehézségek. Most azonban kiszámoltuk: a bedőlt lakossági hitelek több mint felét, 50,5 százalékát forintban vették fel az adósok. A jegybank frissen közzétett adattáblájából kiderül, hogy a második negyedév végére 354 milliárd forintra duzzadt a legalább 3 hónapja nem törlesztett tartozás. Két év alatt a rossz hitelek 183 milliárd forinttal nőttek. Akkor nem egészen minden ötödik, most azonban már több mint minden harmadik hitelforint problémás.

A bedőlt forinthitelesek közül a legrosszabb helyzetben az autóhitelesek vannak, az ő esetükben ugyanis gyakorlatilag a hitelek fele a „reménytelen, hogy valaha is visszafizetik” kategóriába került. Itt több mint 32 milliárd forint a bedőlt tartozás. Megbosszulta magát, hogy a szabályozás hiányosságai miatt a bankok, de különösen a lízingcégek, pénzügyi vállalkozások boldog-boldogtalannak adtak autóra hitelt. Akár önerő nélkül, tíz éves (sőt e feletti) futamidőre. Ez az állomány pedig meglehetősen lassan és nehézkesen (mondhatjuk, igen fájdalmasan) épül le.

A személyi hitelek esetében a forintban felvett kölcsönnél 21 százalék (58,4 milliárd forint) a rossz hitelek aránya, a devizánál viszont ez „csak” 12 százalék. Arányában egyébként a legtöbb bukott kölcsön az autó után – cseppet sem meglepő módon – a kártyatartozásoknál van.  Itt meg a szabályosan tukmált (persze forintos) hitelkártyák okozhatnak álmatlan éjszakákat használóiknak.

A törlesztési hátralék (közel 111 milliárd forint) azoknál a legnagyobb, akik devizában vettek fel szabad felhasználású kölcsönt. Akár forintban, akár devizában vették fel az ügyfelek a szabad felhasználású kölcsönt, a rossz hitelek aránya 6 százalék körül alakul. Viszont a kifejezetten lakáscélú hiteleknél a forintban eladósodottak helyzete arányában rosszabb, mint devizás társaiké. Erre magyarázat lehet, hogy míg a devizahitelek több mint 15 százaléka került be banki adóssegítő programba, a forintnál ez az arány nem éri el a négy százalékot sem. A szabad felhasználású jelzáloghiteleknél a helyzet valamivel kiegyensúlyozottabb, de az eltérés ott is elég markáns. A devizánál majdnem minden negyedik hitelforintnál enyhítettek az adósok terhein, a forintban tartozóknál viszont 11,5 százalék ez az arány.

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

Kiszámoltuk, hogy míg 2006-ban még 511 kilónál is több kenyérre futotta az átlagos nettó keresetből (ez az a pénz, amit kézhez kapunk), ősszel esetleg már csak 340 kiló lenne beszerezhető. Nem eszik persze olyan forrón a kását (hogy a mezőgazdasági terményeknél maradjunk)! A liszt áremelkedése ugyan indokolhatna jelentős drágulást, de ehhez lesz még egy-két szava például a kereskedelemnek.

Nálunk a kenyér kitüntetett árucikk (ma éppen ünnepeljük is), ezért érzékenyebben alakulhatnak az árak is. Azt pedig minden kevéssé gyakorlott háziasszony is tudja, hogy az üzletekben ma már számtalan fajta kenyeret lehet kapni – egymástól és a boltoktól is függően igen csak eltérő összegért. A pékek már nagyon sokszor szálltak harcba áremelésért, de ezeket a próbálkozásokat többnyire sikerült legalább enyhíteni.

A helyzet ezzel együtt nem tűnik túl bíztatónak. A világban lassan már csak az egykori olajárrobbanáshoz hasonlítható, ami az élelmiszerek árával történik. Az pedig most is (mint akkor) csak illúzió lehet, hogy ez nem gyűrűzik be hozzánk. A magyar költségvetés étvágya miatt arra sem igazán lehet reményünk, hogy az áfát minimális szintre engedik le legalább az alapvető élelmiszereknél.

A fene tudja miért, eszembe jutott a Marie Antoinette-nek tulajdonított mondás: ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot? Ilyet persze egyetlen magyar politikus sem mondott, de valahogy azzal a réteggel szembeni érzékenység sem érezhető, akiknél a kenyér ára nagyon is számít.

A szegénység, elmaradottság meghatározására több módszer is szolgál. Szerintünk gazdasági szempontból a legjobb megközelítés, ha az alapvető élelmiszerek és a rezsiköltségek összes kiadáson belüli arányát nézzük. Az evidencia, hogy a legtehetősebbeknél (ide tartoznak a mostani adórendszer abszolút nyertesei is) nemhogy az alapvető, de még a mindenféle élelmiszer is csekély súlyt képvisel. Minél inkább közeledünk a decilisek (tizedek - a statisztikai hivatal jövedelem szerint ilyen kategóriákra osztja a lakosságot) rosszabb végén tartózkodókhoz, arányában annál többet kénytelenek költeni, például kenyérre.

Mást is érdemes persze nézni. A KSH adatai szerint 1987-ig dinamikusan nőtt a húsfogyasztás. Ez háztartásonként évi 81,3 kilón érte el a csúcsot.  A 2006-os mintegy hetven kiló 2010-re 60 kilóra csökkent. A tojásnál és tejnél is hasonló tendenciák látszanak. Sajnos az esés mögött aligha az egészségesebb táplálkozásra áttérés húzódik meg. Sokkal valószínűbb, hogy sokan kényszerűen korlátozzák fogyasztásukat. Egyre több nemzetközi tanulmány szól arról, hogy hús ismét csak a gazdagabbak asztalára juthat minden nap.

Senki se panaszkodjon tehát most, van még út lefelé.

Szépen, szinte észrevétlenül csusszanhat át másfél hónap múlva a babakötvény a kincstárhoz. Az októberben született gyerekeknél, ha a szülők célzottan takarékoskodni szeretnének, azt csak állampapírok vételével, az államnál vezetett számlán tehetik. Akik elégedetlenek a babakötvényre (pontosabban a Start-számlára) fizetett banki kamattal, választhatnak. Vagy a kincstárhoz viszik a számlát, vagy maradnak, ahol vannak.

Szabad döntés mai módon. Persze szavunk sem lehet, a meglévő számlákat ugyanis nem államosítják, azok maradhatnak továbbra is a bankoknál. A kispapák és -mamák, a leendő újszülöttek pedig a jelenlegi feltételek mellett kifejezetten jól járhatnak, hiszen míg a Startra a legmagasabb elérhető kamat nyolc százalék volt (az ezt korábban kínálók kondíciós listájában egyébként már nyoma sincs ennek), a Magyar Államkincstár augusztusra 8,4 százalékos hozamú állampapírt ajánl. A szülők és a babák (bár ők még egy darabig egészen biztosan mással lesznek elfoglalva) keble dagadozhat: hozzájárulnak az ország stabilabb működéséhez.

Minél több állampapírt vesznek ugyanis hazánk fiai (és lányai, hogy a csecsemőkről ne is beszéljünk), annál kevésbé szorulunk a külföldi befektetőkre. Azokra, akik – mint ezt már többször hallhattuk – csak azt nézik, hol nyomhatják víz alá a magyart. Így húzhatjuk ki magunkat a hajunknál fogva a gödörből. Az állampapírokkal kitömött ládafiák mellett még némi jegybanki tartalék is segíthet, de én most a babakötvénynél akarok maradni. Vissza tehát a babákhoz!

Egy szavam sem lett volna, ha az életkezdési támogatás (az anyakönyvben ezen a néven szerepel a babakötvény), amit minden esetben a kincstár folyósít, szőrőstől-bőrőstől eredetileg is ott maradt volna. A szülői befizetés után járó további kedvezményt mindig is lehetett kincstári Start-számla révén igényelni. Kialakíthatták volna a rendszert úgy is, hogy csak ez a lehetőség legyen.

Nem így történt, megnyitották az utat a bankok előtt. Abban bízva, hogy ők majd kellően népszerűsítik a dolgot, és így szépen híznak a babaszámlák. Nem ez történt. Néhány pénzintézet nagy reményekkel indult, de rá kellett jönniük: gúzsba kötve nehéz lubickolni.  A Start-számlákon ugyan adómentes a hozam, de ennek fejében évi 120 ezer forintban maximálták a befizethető összeget. Ráadásul az egészet csak azok vehették igénybe, akik családi pótlékot vettek fel.

Csiribá! Október elsejétől nem így lesz. Se korlát, se családi pótlék felvételi kötelezettség! Sőt, a 2006. előtt született gyerekekre is lehet Startot nyitni. Igazán érdeklődve várom a fejleményeket. Jelenleg már több mint minden második gyerekre spórolnak külön is a szülők, a bankoknál mintegy 20 milliárd forint gyűlt össze erre a célra. (A pénz nagyrészt eddig is a kincstárnál volt.) Ők meg akarják őrizni ezt az állományt, de ahogy érzékeltük, a kamatokkal azért nem akarnak versengeni. Sebaj, az ügyfeleknél meg a tudatosság hiányzik, hiszen még a legpocsékabb feltételeket ajánlót sem hagyta ott szinte senki.

A dolgot viszont módosíthatja, mit tesznek a komolyabb vagyonokkal rendelkezők. Nekik ugyanis most a kamatadó megspórolására alkalmas tbsz. mellett a babaszámla is megnyílik. Némi kockázatot persze jelenthet, hogy kérdés, mekkora lesz az elérhető kamat, amikor egyeduralkodóvá (vagy majdnem teljesen egyeduralkodóvá) válik az állam.

Talán sokakban felmerül az is, mi lesz, ha valahogy mégsem tudjuk magunkat a hajunknál fogva kirántani? Én azért bízom. Szerintem roppant találékony és túlélésre képes nép vagyunk.

A jó adós nem kap olcsóbban hitelt, sőt a túl sok hitele miatt egyáltalán nem kap kölcsönt.

Éveken át azt hallgathattuk a bankoktól, hogy a pozitív adóslista milyen jó lesz nekünk, ügyfeleknek, mert a jól fizető adósra nem kell ráterhelni annak a kockázatnak az árát, amit egy rosszabb adós jelent. Tehát a jó adós olcsóbban juthat hitelhez. Nos, a pozitív adóslista három hónapja elindult, a jó adósnak azonban nincs olcsóbb hitel. De ne legyünk igazságtalanok. A rendszer még friss, a bankok érvelése szerint különben is csak középtávon (értsd: 3-5 év) ígérték a kedvezőbb kölcsönt a jó ügyfeleknek. Magyarul várhatunk még, egyszer hátha…

Én egyébként soha egy pillanatig sem hittem a bankok érvelésének. Ennek egyszerű oka van: ha akartak volna, eddig is adhattak volna olcsóbb hitelt a jó adósoknak, még ha nem is volt teljes nyilvántartásuk ezekről az emberekről. A bankoknak ugyanis sok információjuk van rólunk. Évtizedek óta vezetjük valahol a számlánkat, fizetjük a hitelünket, használjuk a banki termékeket. Persze nem egy banknál, így más banknál végzett tevékenységünkről eddig nem volt adatuk. De ahol hitelt vettünk fel már korábban is, vagy ahol a folyószámlánkat vezettük, ott bizony szinte minden látszott. És hogy miért nem kaptunk olcsóbban hitelt? Egyértelműen a verseny hiánya miatt. Mert verseny az volt 2004-2008 között, de csak a devizahitelek terén. Az meg  teljesen esztelen volt a mindenáron való növekedés jegyében. Ott nem számított a hitelmúlt és az sem, hogy tudom-e majd fizetni a kölcsönt. Ha számított volna, nem adtak volna hitelt úgy, hogy a nem legális jövedelmeket is figyelembe vették. Ez utóbbiak a válsággal az egyik pillanatról a másikra párologtak el, sőt a legális jövedelmek egy része is. Ha számított volna bármi is, nem adtak volna jövedelemigazolás nélkül kölcsönt, és nem lehetett volna önerő nélkül, vagy 90 százalékig hitelből megvenni a lakást, és 100 százalékig hitelből megvenni az autót.

Mert ma az is kiderül a pozitív adóslistáról, hogy épp emiatt nem jutnak hitelhez még a jó adósok sem. Hiába hiszi magáról valaki, hogy ő a bankok álma, hiszen rendben törleszt mindent, még a fizetése is elég magas, kiderül, hogy túlságosan el van adósodva a jövedelméhez képest. Nem hogy újabb hitelt nem vehet fel, de amit már fizet, azt sem kellett volna megkapnia. Van, aki szerint éppen az az előnye a rendszernek, hogy nem engedi a túlzott eladósodást, és ha korábban működött volna, megelőzhető lett volna, hogy most nyakig csücsüljünk az adósságban. Bárki bármit mond, ezt tudták annak idején is a bankok. Igaz, hogy szigorodtak a hitelezés szabályai, de egy normálisan működő banknak ezt annak idején is fel kellett mérnie, hogy túl sok a teher az adósnak. Nem véletlenül öntötték a halasztott tőketörlesztéses kölcsönöket a piacra. Ez az a hitel, ahol az ügyfél például öt évig csak kamatot fizet, és öt év után kezdi el törleszteni a tőkét. Sok devizahiteles rémálma ez jelenleg. Ugyanis öt év elteltével megugrik a havi részlet. Ezt akkor hogyan gondolták?

Valójában a bankok azért szorgalmazták a pozitív adóslistát, mert mindegyik a legjobb ügyfélkörre hajtott. Azt gondolták, létezik az „A” és „B” kategóriás ügyfélkör (ne áltassuk magunkat, mi a C, D és E kategóriába tartozunk) akit meg szeretnének szerezni maguknak. Csakhogy jött a válság, és most az derült ki számukra, hogy az ügyfelek krémje nem létezik Magyarországon. Vagy olyan kevesen vannak, hogy nem jelentenek tételt. Marad tehát az átlagügyfél, és nekik bizony nem jár olcsóbb hitel. Hiába reménykedünk tehát, jó adósként nem hogy nem kapunk olcsóbb hitelt, de még a rossz adósok okozta veszteséget is mi fizetjük. (Benne van az MNB stabilitási jelentésében is.)

És mi hozhat változást? Csak a verseny és az ügyfelek tudatos választása. Ez közhelynek tűnhet, de mégsem az. Nem árt eszünkbe vésni: ha nem vesszük fel a drága hitelt, ha körbenézünk a piacon, ha kiválasztjuk a megfelelő szolgáltatót, ha otthagyjuk a drága bankot, na, majd akkor lesz változás.

A bankárok gondolkodása ugyanis az: ha valaki elég ostoba a drága hitelhez, azt kell neki kínálni. Sok-sok évvel ezelőtt, egy háttérbeszélgetésen, ahol két nagybank vezérigazgatója vett részt, és épp a pozitív adóslista melletti szokásos érvüket mondták el, megkérdeztem: a saját ügyfeleiknek miért nem adnak olcsóbb hitelt? Miért kell például egy személyi hitelért 30 százalékos teljes hiteldíj mutatót fizetni, vagy áruhitelt miért nem adnak neki olcsóbban, ha a banknak jó ügyfele? A válasz az volt: maga biztos nem vesz fel ilyen drága hitelt, de a többség igen. 

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

Öröm, ha valamit elcsenhetnek, semmiért sem akarnak fizetni – értük mégis veszkődnek a bankok.

Friss diplomásként egy ötcsillagos szállodában dolgoztam, ahol amikor jelentették, hogy az elnöki lakosztály lakója ezt-azt elcsomagolt, kétségbeesetten telefonáltam a recepciósoknak. Ők csak nevettek: ez az ilyen szintű szobák árába bele van kalkulálva. Azért amikor egy vendég egy eredeti festményt pakolt utazópoggyászába, azt „valami tévedés történhetett” megjegyzés kíséretében csak visszakérték. A minibár teljes készlete, a fürdőköpenyek, hajszárítók és hasonlók azonban mehettek.

Mindenkik tudja, hogy a vagyonosok finoman szólva élire állítják a forintokat (van erre jobb kifejezés, de azt most mellőzném). Ezt több ismerősömnél is volt módom megtapasztalni. A milliárdokat forgató egyik befektetőről köztudott, hogy ha valakit egy drága étterembe hív, jobb, ha az illető jól feltölti a számláját. Ö ugyanis valahogy minden iratát, tárcáját otthon felejti. Az anyagi érvágás mellett további szenvedés, hogy ennek okáról még egy hosszú és képzeletgazdag történetet is meg kell hallgatni.

A szupergazdagok persze a pénzügyeknél is a spórolásra hajtanak. Ahogy látom egyébként, néha egészen idióta módon. Kényesek például arra, hogy ne kelljen egyetlen fillér vagyonkezelési vagy számlavezetési díjat fizetni, arra viszont nem ügyelnek, hogy a tranzakciók után mit számítanak nekik fel. A vagyonosokkal foglakozó tanácsadók (privátbankárok) többsége mindenesetre sír. Magyarországon nehéz a szolgáltatóknak degeszre keresniük magukat (ne felejtsük el persze, hogy ezen a téren a gazdag a gazdaggal áll szemben, így mehet a verseny, ki kit tud jobban lefejni).

A panaszok ellenére lázas izgalom tört ki, amikor meglehetősen váratlanul kivonult az egyik legnevesebb privátbank a magyar piacról. A BNP Paribas-ról csak annyit – most már írhatom, úgysincsenek jelen –, ha nagyon sok-sok pénzem lenne (sajna, ez egyáltalán nem fenyeget), én is hozzájuk vittem volna. A franciáktól végül – mint azt már bejelentették – az Erste szerezte meg az ügyfeleket és pénzüket. Legalábbis részben.

Az ujjongó bejelentésben ugyanis arról nem ejtettek szót, hogy időközben már „elpárolgott” ötven fő 16 milliárd forintja. Ennyivel többet tartottak ugyanis tavaly nyilván a BNP-nél, mint amit most az Erste átvett. A történetnek azonban egyáltalán nem biztos, hogy vége van. Kérdés ugyanis, hogy a finnyás vagyonosoknak mennyire tetszik majd új szolgáltatójuk. Ők pedig – szemben például a röghöz kötött devizahitelesekkel – könnyen továbbmozdulnak. Különbség persze az is, hogy az állítólag révükön csak igen alacsony jövedelmezőségre szert tevő privátbankok ebből a körből mindenkit tárt karokkal várnak.

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál.

A Nemzeti Eszközkezelő kudarca jól mutatja, miként áll a kormány a segítségre szorulókhoz: magasról tesz rájuk. 

Az előzményekhez képest röhejes közleményben adta hírül a Nemzeti Eszközkezelő, hogy van értelme a létezésének, ősszel bizony majd ezrével veszi meg a rászoruló családok lakásait. A közleménnyel próbálta menteni a menthetetlent, és bizonyítani, hogy nem igaz, amit mi (és mások) is többször megírtunk: ez a segítség nem működik.

Nem az Eszközkezelőt hibáztatom, szegények két napig próbáltak valami értelmesnek tűnő magyarázatot kitalálni arra, hogy – miután a hvg.hu megírta – a cég féléves működése során miért csak nyolc lakást bírt megvásárolni a bankoktól. Hiába próbálta meg mosdatni saját magát, és ezzel természetesen leginkább a kormányt, valójában világossá vált, hogy a kormányt egyszerűen nem izgatják a nyomorultak, a rendszer pedig tényleg nem működik.

Az Eszközkezelő szerint azért alacsony a megvásárolt lakások száma – 8 db! -, mert minden szereplő tudta – hiszen a kormány még decemberben erről állapodott meg a bankokkal -, hogy a szigorú feltételeken változtatni fognak, és ezért a bankok csak kis számmal ajánlottak fel ingatlant. Bezzeg most, hogy enyhítettek a feltételeken (júniusban módosítottak), ősztől ezrével vesznek lakásokat.

Na, itt buktatták le a kormányt. Mert bizony, amikor fontos volt nekik, akkor akár néhány óra alatt képesek voltak jogszabályt módosítani, az ötlettől a jogszabályig bármilyen futóbolond ötletet végigvittek. Ha fontos volt, gyorsan átverték a jegybanktörvényt a parlamenten, és a végtörlesztés ötlete és valós elindítása között is csak néhány hétnek kellett eltelnie. Hiszen nélkülözhetetlen volt a haveroknak, hogy 180 forintos árfolyamon törleszthessék a sok tízmilliós devizahitelüket. Konkrét információnk van arról, hogy a Fidesz frakció igényei szerint alakították a szabályozást. (Bár nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban bárkinek lennének kétségei a nyilvánosságra került végtörlesztési ügyek kapcsán.)

A szegények azonban nem számítanak. Már maga az eszközkezelő intézményének elindítása, a jogszabály megalkotása is csak csúszott, csak csúszott. A kormány hatalomra kerülése után nem sokkal, 2010 nyarának végére ígérte Matolcsy a tervezet elkészültét, de valahogy nem sikerült tartani az újabb és újabb határidőket. A megvalósult eszközkezelő pedig távol áll attól a segítségtől, ami lehetőségként benne lett volna. (Korábbi blogunkban itt írtunk a bankok konkrét ajánlatáról, amit meg lehetett volna valósítani.) A feltételek enyhítését valóban még decemberben beígérte a kormány, és gyakorlatilag arról volt szó, hogy már januárban jogszabályt módosít. Erre kellett várni júniusig. Hat hónapot. Számukra ennyire volt fontos. Mint ahogy az árfolyamgát elindítása sem volt sürgős, a jogszabály megalkotása is a tervhez képest hónapokat csúszott. Így év elején és egész tavasszal – sőt most is – védernyő nélkül maradtak az adósok, fizethették az egekbe emelkedett törlesztőrészleteket. (Ráadásul a forint árfolyamának gyengülését is nagyrészt a kormánynak köszönhették az emberek.)

De senki ne gondolja, hogy csak emiatt nem kerültek ingatlanok az eszközkezelőhöz, hiszen sokan voltak olyanok, akik egyébként is befértek volna a rendszerbe. Mint megírtuk, a bankoknak nem érdeke a lakások eladása az Eszközkezelőnek. Hiszen az eredeti (tehát az évekkel ezelőtti, a mostaninál jóval magasabb) forgalmi érték 55, 50 vagy 35 százalékán (attól függően, hol található) kellene átadni a lakást, miközben lehet, hogy magasabb áron is értékesíteni tudja – esetleg a saját ingatlankezelő cégének. A törvény ugyanis a banknak adja a mérlegelés jogát.

Persze lesznek azért olyan lakások, amelyeket a bankok átadnak, de sikertörténetre ne számítsunk. Illetve a sikertörténetről majd a kormánypropaganda gépezete gondoskodik.

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

A bankok mindig nyernek. Itt az élő példa arra, hogy nem veszthetnek. Mindig megkapják az ellentételezést, így a végén nyereséggel jönnek ki a buliból. Elindult az új, támogatott lakáshitel, a sokkal olcsóbb régi pedig „magától” eltűnik a piacról. Csak az ügyfél jár rosszul.

Alig egy hete mérgelődtem az új, támogatott lakáshitel miatt, ami a bankok zsarolásának köszönhetően jóval drágább lett, mint ahogy a kormány eredetileg tervezte. Bezzeg az új konstrukcióval az OTP ripsz-ropsz el is tudott már indulni. (Ezt a héten jelentette be.) Miközben az eredetileg jóval olcsóbb hitelt valahogy fél éven át nem volt képes nyújtani. Sajnos azonban az OTP ezzel az indulással egyidőben szépen, csendben eltüntette az egyébként még mindig élő, régi típusú támogatott hitelt is.

Nincs itt másról szó, mint a profitról. Tény, hogy a 2009-es, támogatott hitel csak új otthon vásárlására és korszerűsítésre jár(t), és sokkal szűkebb réteg vehette igénybe, mint a most bevezetett, új hitelt. Csakhogy aki jogosult volt rá, annak bizony nagyon kedvező kölcsön volt. A támogatás 20 évre jár(t), a kamat a támogatás mértékétől függően 5,8 és 8,5 százalék között volt. Az OTP nem véletlenül tüntette el a régi típusú, támogatott kölcsönt. Hogy nézne ki egy jóval olcsóbb kondíció házon belül? Még azt vennék fel az ügyfelek! (Tartok tőle, hogy az OTP mozdulatát követi majd a kormány, és egyszerűen megszünteti egy tollvonással a régi, csúnya szocialisták által bevezetett támogatott hitelt.)

Bezzeg az új hitel! A mai pénzpiaci hozamokkal számolva, új lakásnál és három gyereknél 7,55 százalék a kamat már az első évben. És mivel a támogatás csak 5 évig jár, és minden évben egyre kevesebb, 5 év múlva 12,86 százalék lesz már a kamat. Míg a régi típusú, az OTP által már nem nyújtott kölcsönnél az eredeti, alacsony kamat maradt volna.

Nem csoda, hogy sok bank már most is azt nyilatkozta, hogy nem fogja bevezetni a támogatott hitelt, mert a saját kölcsönét is elég kedvezőnek tartja. A vicc az, hogy ez tényleg igaz. Valóban vannak kedvezőbb, piaci alapú hitelek is. Nem csak akkor lesznek jobbak, amikor 5 év múlva kifut az állami támogatás az otthonteremtő hitelből, hanem már az első évben is versenyképesek. Tehát egy nem támogatott hitel akár olcsóbb is lehet, mint a támogatott.

Csak néhány példa a piacon fellelhető, 12 százalék thm (teljes hiteldíj mutató) alatti jelzáloghitelekre: A Budapest Bank 10,74 százaléktól, a Gránit 11,27 százaléktól, a K&H 11 százaléktól nyújt kölcsönt, míg az Unicreditnél a thm 11,43 százalék. (Ami a hitel költségeit is tartalmazza!) Míg a támogatott lakáshitel esetében az OTP-nél a thm 11,31-11,75 százalék.  

Mit lehet hát tenni? Kedves leendő hitelfelvevők! Tessék szépen körbenézni!

Legfrissebb cikkünk a támogatott hitelekről konkrét számokkal a honlapunkon olvasható. 

A bankok (nem támogatott) jelzáloghiteleinek kondíciót itt szedtük csokorba. 

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

Úgy tűnik, még mindig az össznépi csiki-csuki része a biztosítók átverése. Bár a Pénzügyi Békéltető Testület sokszor ad igazat a károsultaknak a biztosítóval szemben, azért az esetekből időnként kitűnik, valami nem stimmel a károkkal kapcsolatban. Csak bizonyítani nehéz az egészet.

Lehet, hogy a biztosítók sem lennének annyira szigorúak a kárfelmérésnél és kárkifizetésnél, és nem érezné azt az ügyfél, hogy - képletesen - egy kínvallatáson esik át, ha a biztosítóknak nem kellene a csalások leleplezésén munkálkodniuk. Becsületes ügyfélként persze sért a feltételezés, hogy a csalókkal egy kalap alá vesznek, de egy múlt heti eset elgondolkodtatott.

Egyik ismerősöm ugyanis azt mesélte, hogy gondok voltak a lakása riasztóberendezésével. Kijött a cég, amelyikhez be van kötve a riasztás, és mivel a műszaki problémát nem tudták megoldani, a riasztórendszer paneljének cseréjét javasolták. Cirka 30 ezer forint, erre lehet számítani – így hangzott a becslés. Majd a lehető legnagyobb természetességgel azt javasolták, hogy a legközelebbi vihar esetén jelentsék be, hogy villámcsapás érte a házat, tönkrement a panel, ők adnak számlát, IGAZOLJÁK a villámcsapás okozta kárt, és így a biztosító állja a beruházást.

A történet arra ösztönzött, hogy egy kicsit megértőbbé váljak a biztosítókkal szemben. (Persze csak egy kicsit.) Mivel a honlapunkat és a blogunkat is a hétköznapi embereknek, a pénzügyi terméket fogyasztóknak szánjuk, és nem a pénzügyi szolgáltatást nyújtóknak, ezért ennek szellemében írjuk cikkeinket is. Alapvető beállítottságunk is a fogyasztóvédelem. (Egyszer az egyik banki sajtós – akivel egyébként kedveljük egymást – azzal hívott fel egy vitriolos hangú cikkem után, hogy csak ennyit mondott: a májad, a májad! Igaza volt, tényleg jól esett megírnom, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elmeszelte a bankot egy olyan ügy miatt, amiről már hónapokkal korábban folyamatosan azt írogattam, hogy versenytörvényt sért, és visszaél az ügyfelek kiszolgáltatottságával)

De vissza a biztosítókhoz. A Pénzügyi Békéltető Testület ismét pellengérre állította a Generalit, és éppen egy viharkáros ügy miatt. Ugyanis egy vihar után a biztosító a kár egy részét kifizette az ügyfélnek, egy másik részénél azonban arra hivatkozva nem akart téríteni, hogy egy évvel korábban ugyanazokra a károkra kért pénzt az ügyfél, és szerinte azokat nem javíttatta meg. Valójában tehát ismét az egy évvel korábbi vihar miatti kárra akart pénzt. A PBT arra jutott, hogy összehasonlítva a két vihar után, a kárfelvétel során készített fényképeket, részben megalapozott az ügyfél panasza. Így ajánlásában azt írta elő, hogy a tetőn elmozdult cserepek miatt az egyik szobában keletkezett kár helyreállításának költségét állapítsa meg a biztosító, és fizesse ki. A többi kárigényt azonban nem tartotta megalapozottnak. 

Az ajánlást olvasgatva erősen az volt az ember érzése, hogy itt a biztosítónak volt igaza. Legalábbis részben. Több olyan, korábbi eset is akadt, ahol az a gyanúm támadt, hogy a biztosító vagy azért nem akar fizetni, mert „büdös” neki az eset, vagy azért, mert az ügyfél már sokadszorra kért kárkifizetést. A Generali nevét egyébként más biztosítókkal ellentétben azért ismerhetjük meg, mert magasról tesz a PBT döntésére, és nem tesz eleget az ajánlásoknak.

Én személy szerint nem egészen értem a Generalit, mert rengeteg káresetet kifizet rendben, mégis az a néhány kap publicitást, amelyik már megjárta a PBT-t, és ahol a testület szerint az ügyfélnek volt igaza, mégsem fizet a biztosító. Kötheti az ebet a karóhoz, érezheti úgy, hogy az ügyfél átveri, de összességében nem hiszem, hogy megéri neki nem kifizetni azt a pár tízezer forintot. (Cserébe romlik az imázs.)

Persze ügyfélként nagyon mérges leszek, ha velem szórakozik a biztosító, mert túl sok a „furcsa” kár. Nem vagyok naiv, csalások, füllentések mindig lesznek. Emlékszem, hogy a kilencvenes években sokan sportot űztek abból, hogy az utasbiztosításukból fedezték a külföldi útjaikat. Csak egy kis macerát kellett kiállni, amikor a helyi rendőrségen bejelentést tettek (akik nyilván nem csináltak semmit), és máris benyújthatták azt a hatalmas kárlistát, amit az autóból loptak el. Ma már egyébként nem fizet a biztosító az autóból kilopott holmik után.

Az is sokáig divat volt (tán még ma is az), hogy ha valaki egy betörés után legalább az értéktárgyainak egy részét pótolni akarta, akkor a valós kár többszörösét kellett bediktálnia, hogy ehhez a pénzt megkapja. (Értem én, hogy egy hatéves tévé után nem jár az újkori ára, de hát hol kapok én hatéves tévét, ami olyan, mint az enyém volt. Mehetek újat venni, és fizethetem a nagy részét a zsebemből.)

Ma tehát folytatódik ez a társasjáték. Az ügyfelek egy része csal, a biztosító nyomoz, és időnként annak sem fizet, akinek kellene. Muszáj ezt tovább játszani? 

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

A régebbi lakáshitelben csücsülők nem egyszer szembesültek már azzal, hogy a bank, ha úgy tartotta úri kedve, jókorát lökött a kamaton. Ebben a hónapban még van megoldás! Át lehet szerződni olyan kölcsönre, amelynél csak a pénzpiac (és nem a bank kénye) alakíthatja a kamatot. A svájci, de az európai irányadó kamatláb is nullával kezdődik, csak a tizedeseknél találunk értékeket. Ez pedig a szakértők szerint hosszan így marad (akad, aki 30 éves időtávról beszél).

A lehetőség tehát – ami már áprilisban megnyílt – elég vonzónak tűnik, az adósok azonban mégsem rohamozzák a bankokat. Azok ugyanis inkább igyekeznek úgy tenni, mintha nem is hallottak volna az átlátható árazásról. Miközben az ügyfelek számára – persze a banknak sokat hozó – teljesen érdektelen termékekről kéretlenül is kapjuk a szórólapokat, sőt telefonon is felhívnak minket, addig a hitelek átalakításának kondícióit hónapokig nem, vagy csak hosszú keresgélés után találhattuk meg a bankok honlapján.

Mi az átlátható árazás?

Az idén áprilistól az ingatlan fedezete mellett nyújtott kölcsönöknél kötelező az átlátható árazás. A kamat a pénzpiaci irányadó mutató alapján változhat, megszűnt a kezelési költség és az időszaki akció is. Akik tehát azóta vesznek fel hitelt, már nincsenek kitéve a bankok kényének-kedvének. A jogszabály lehetővé tette azt is, hogy a korábban eladósodottak augusztus végéig kérjék, hogy szerződésüket a bank az új szisztéma szerint alakítsa át. Ez vagy évekre rögzített kamatot, vagy egy irányadó pénzpiaci mutatóhoz kötött kamatozást jelent. Így a hitel ára csak akkor változik, amikor ez a referenciakamat is mozdul. Ez jellemzően a forint hitelek esetében a Bubor, devizahiteleknél az Euribor vagy CHF Libor.

És az ajánlatok

Akárcsak minden más banki termék esetén, itt is hatalmas a különbség a bankok ajánlata között. Csakhogy most az adósok ki vannak szolgáltatva a saját bankjuknak. Hiszen ha most akarok hitelt felvenni, és vagyok annyira okos, hogy körbenézzek a piacon, ki tudom választani a legjobb hitelt. (A mostani forint lakáshitelek kamata 11 és 18 százalék között szóródik!) Van tehát választási lehetőségem. A már futó hitelek esetében azonban nincs. A bank felajánlja az új konstrukciót, és vagy élek vele, vagy nem. A bankok egy részénél ugyanannyi lesz a hitelem ára az új kamatszámítási módszerrel, mint a régivel. Ekkortól azonban már én is láthatom, ellenőrizhetem, hogy mitől függ a változás. Ugyanakkor van olyan bank is (pl. a CIB), ahol drágább lesz a hitelem az új számítással. Mert a bank szerint hosszú távra kell befixálnia, hogy mennyit tehet rá a referencia kamatra, és ez neki nagyobb kockázatot jelent. Tehát a szerződés módosítását követően a futamidő végéig a kölcsön kamatozása referencia kamatlábhoz kötött marad, és újabb módosításra nincs lehetőség. Éppen ez adná az adósok számára a biztonságot. A banki feltételek alapján nagy sikerre nem számíthatunk az átlátható árazással kapcsolatban. Akad azért kivétel.

Van, akinek egyértelműen megéri

Azoknak az adósoknak, akik nem csúsztak meg a fizetéssel, érdemes bankjuknál érdeklődni. Esélyes ugyanis, hogy úgy állhatnak át a kiszámítható kamatozásra, hogy nem nő havi terhük. Ebben az esetben pedig (annak ellenére, hogy a még eleve nem drágább hitelt felajánló bankok is igyekeznek lebeszélni róla) érdemes váltani.

Ráadásul, ha a jövőben valaki úgy érzi, hogy túlzottan drágította egy bank a hitelét, és emiatt hőzöngeni kezd, akkor majd a szemére is vethetik: miért nem szerződött át átlátható árazásúra?

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál.