Biztos, hogy csökkenni fog a magánnyugdíjpénztárak száma, de a jelenleg még létezők zöme a fennmaradás mellett tette le a voksát. Van, ahol lesz tagdíj, van, ahol egyelőre nem. De ha nem változnak a jogszabályok, előbb-utóbb mindenhol kérnek majd tagdíjat. Csakhogy ez nem is rossz befektetés a nyugdíjas napokra.

Nem gondolom, hogy önmagában a magánnyugdíjpénztári tagságtól több vagy kevesebb nyugdíja lenne valakinek majd 20-30 év múlva, mintha a tb-rendszerbe lépne vissza. Nem is ezt ígérte a rendszer, habár a jó hozamokkal el lehetett volna érni a magasabb nyugdíjat. Aki egyébként megmondja, hogy mi lesz 20-30 év múlva, az hazudik. Ugyan ki a fene tudta, hogy jön a válság, és így megroggyantja az egész világgazdaságot, benne kis hazánk gazdaságát?

De a magánnyugdíjpénztári tagság valamivel mégis kézzelfoghatóbb a jövő vonatkozásában, mint a tisztán állami nyugdíj. Hiszen az állami nyugdíj sem biztos. Gondoljunk csak bele, hogyan csökkentették az elmúlt évek (színtől független) kormányai a tb-nyugdíjat. Egyszer csak eltűnt a tizenharmadik havi nyugdíj. Egyszer csak változott a korengedményes nyugdíj. Egyszer csak szigorodott a rokkantnyugdíj. Más kérdés, hogy a rendszer fenntarthatósága érdekében ezek szükséges lépések, de a politika mindig is úgy játszadozott a nyugdíjkérdéssel, ahogy akart.

Ahogy elnézi az ember hazánk korfáját, jól látszik, hogy fogyó, öregedő társadalomban élünk. Egyértelmű, hogy 20-30 év múlva a mainál jóval kevesebb aktív dolgozó tart majd el a mainál jóval több nyugdíjast. Így az állami pillérből egyre kevesebbre lehet majd számítani. Tehát mindenképp félre kell tenni magunknak. Erre pedig a magánnyugdíjpénztárak igenis jó lehetőséget teremtenek, hiszen a legalacsonyabb költséghányaddal dolgoznak. Ennél az önkéntes nyugdíjpénztárak is drágábbak, nem beszélve a befektetési alapokról. De messze kedvezőbb a unit linked biztosításoknál is (amiben többszázezer- egymillió embernek van megtakarítása), hiszen amíg a magánkasszák 0,9 százaléknyi költséget vonhatnak le a befizetésekből, addig a unit lineked biztosítások éves költségmutatója 5-8 százalék körüli!

Ahhoz persze, hogy legyen plusz, nem árt gyűjteni. A pénztárak egy része egyébként is tagdíjat kér már most, hogy működni tudjon. Több pénztárnak azonban egyelőre elegendő tartaléka van, így a takarékoskodással a tagok megvárhatják a „jobbnapokat”.

Hozamok

Aki azon siránkozik, hogy milyen gonosz a pénztára, mert „eltőzsdézte a pénzét”, annak csak azt tudom mondani: 1998 óta működnek a pénztárak, tehát az ő hibája is, hogy nem vitte el olyan helyre, ahol jobb hozamot adtak. Tessék megnézni a pénztárak teljesítményét! A sajtó tele volt elemzésekkel, ezeket szépen el lehetett volna olvasni. Már ha valakit érdekelt. De ha valaki magasról tett rá, nem lépett, mert nem érdekelte a saját pénze, az most, utólag nem sírdogáljon. Hiszen felelősek vagyunk a döntéseinkért. És az is egy döntés, ha valaki nem csinál semmit.

Most melyik kasszát?

Mindenképp elgondolkodtató és tanulságos az egyes kasszák viselkedése a mostani helyzetben. Melyik adja fel, melyik az, amelyik kitart. A nagy pénzügyi csoportokhoz tartozók esetében én a pénztárakon túlmutató következtetéseket is levonnék. Annak a csopotnak, amely éveken át élősködött a magánnyugdíjpénztárán, és most patkány módjára menekül, annak egyéb szolgáltatásából sem kérnék. Hát hogy tenném oda ezek után évtizedekre a pénzem, hogy kötnék nála ezek után évtizedekre szóló biztosítást? Mi a biztosíték arra, hogy a hosszú távra megkötött szerződésemet nem dobja vissza, amikor már nem tud tőlem eleget lenyúlni? Íme, a szégyenlista (a nagy hátterűek, akiknek már nem vagy jó biznisz): Aegon, Generali, Erste.

A megszűnő kicsiket, pénzügyi háttér nélkülieket nem pellengérezném ki, hiszen nem volt mögöttük háttérként pénzügyi érdekcsoport. Mindezzel együtt respekt a maradóknak (bár közülük a jövőben várhatóan többen összeolvadnak). Ezek: Allianz, Aranykor, AXA, Budapest, Pannónia, Dimenzió, ING, MKB, OTP.