Aki rosszul választott magának önkéntes nyugdíjpénztárt, a magas költségek miatt csaknem 6 százalékkal fizet többet a legolcsóbbat választó társainál. Így az éves hozamnál is nagyobb összeget bukhat.

Mit is beszélek, az átlaghozam – legalábbis a mostani zivataros időszakokban – a kasszák többségénél legfeljebb álmunkban éri el ezt a hat százalékot. Bárki bármit mond, vagyonkezelő legyen a talpán, aki ekkora differenciát rendszeresen nyom nélkül el tud tűntetni.

Azt, hogy ez mennyire sikerült, akkor tudjuk majd meg igazán, amikor a pénzügyi felügyelet közzéteszi az átlagos díjterhelésről szóló számításait. Ebben nem csak a levont költségeket, hanem a vagyonkezelői, letétkezelői díjakat is figyelembe veszik. Aligha meglepő, hogy a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták: azoknál a pénztáraknál csapolták meg leginkább az egyéni számlákat, ahol a háttérben bank, vagy biztosító áll.

Mielőtt azonban valaki úgy vélné, emiatt már megérett az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is arra, hogy az állam lecsapjon rá, néhány egyéb szempontot sem árt figyelembe venni. Elsősorban és főként azt, hogy legalább pontosan tudjuk, mi mennyi. Meggyőződésem, hogy leginkább maguk a tagok érhetnék el a pénztárak önkorlátozását. Ha ugyanis a drága kasszáktól tömegesen vándorolnának át az olcsóbbhoz, egész gyorsan csökkenésnek indulnának a díjak (ez jól látszik a biztosításoknál, ahol az online alkuszok belépése viharos gyorsasággal nyomta le az árakat).

A befektetési egységhez kötött biztosításoknál (unit linked) a költségekről igazán senki sem tud semmit. Hiszen a néhány éve bevezetett TKM (Teljes Költségmutató) csak egy tól-ig adat, de kétlem, hogy sokan tudnák, miről beszélek. (Pedig az általános 6-8 százalék elég brutális.) Amit nem ismerünk, az nem fáj? Dehogynem. Legfeljebb az ügyfél – ha szerencsés – nem igazán veszi észre. Plusz (mint azt már a néhány bejegyzésünkhöz fűzött kommentekből is láthattuk) belép az önigazolás: én igenis jól csináltam!

A legnagyobb fekete lyuk persze éppen az állam. A magánnyugdíjpénztáraktól lenyelt (sajna jórészt meg-, illetve el is emésztett) vagyon sorsáról semmi hír. Fogalmunk sem lehet, mennyire jó gazdaként kezelik azt a pénzt, amelynek költségeiről és hozamáról korábban annyi szó esett. A Mol és a Rába részvények vásárlása jó üzleti lépés – mondta éppen a napokban a kormánypropagandát nyíltan szolgáló egyik „elemző”.

Értem. Ha például a pénztárak vásárolnak részvényeket, akkor „eltőzsdézik” a tagok vagyonát, ha ugyanezt a kormány teszi, akkor megfontoltan, az ország népe érdekében cselekszik. Persze úgy, hogy a kapcsolódó kiadásokról (amit a mi zsebünkből fizetnek) eszük ágában sincs beszámolni. Persze ha meg is tennék, ki hinné el a számokat?