A jövedelem kötelező számlára utalását, a teljes körű kártyaelfogadás kikényszerítését, a készpénzhasználat korlátozását javasolja az MNB. Nagy izgalmat nem váltott ki a dolog, talán azért, mert senki sem hisz a tervek realitásában.

Korábbi (nagyon jó) fogorvosom nem volt hajlandó elfogadni egészségpénztári kártyát. Most már lassan rákényszerülök majd – mondta évekig, de ez a kényszer valahogy a mai napig nem tudott hatni. Nyilván nem véletlenül. Nagyon sokan leginkább készpénzben szeretnek fizetni. Annak nincs nyoma.

Amikor a lakásfelújításnál a mesternél érdeklődtem, nem lehetne-e átutalni munkája ellenértékét, szabályosan a szívéhez kapott. Egy másik esetben az asztalos végül ráállt, hogy utaljak, de gondosan a magánszámlájára. Esetenként annyi egyeztetés és konspiráció kísérte próbálkozásaimat, hogy a végére azt is megbántam, hogy belefogtam. Az már nem is zavart, hogy a hátam mögött összemosolyogtak, vagy éppen ijedten néztek – ők bánták, hogy egyáltalán megismertek. Mint a taxis, aki amikor kiderült, az adóhivatalba megyek, kapkodva és érzékelhető rettegéssel matatott valamit az óra körül.

A páromnak neten rendeltem neves alkalomra technikai cuccot. Persze későn, rettegtem, időben megérkezik-e. Hát megérkezett. A futár azonban nem volt hajlandó odaadni, mert készpénzfizetéses kísérőpapírt állítottak ki hozzá. Nincs senki, aki utalna – mentegetőztek a cégnél őrjöngő telefonomra.

A történetek egy része régebbi. Mint az, amikor a többel ezelőtti adóhivatali elnök bevallotta nekem: a lakását csinosító munkásoktól nem kért számlát. Nagyon sokkal lett volna drágább – magyarázta szégyenkezve. Az utóbbi években azonban némi változást érzékeltem. Már nem váltott ki akkora döbbenetet, ha felvetettem: átutalnék. Kártyát is egyre több helyen lehetett használni.

Most viszont mintha megint visszafelé haladnánk. Emelkedett az áfa (jobban megéri számla nélkül), nehezedtek a körülmények, a járulékok még mindig pokoli magasak. Olyan vállalkozó ismerősöm is pénzkötegekkel szaladgál, akinél korábban ezt nem tapasztaltam.

Határozottan kezdek veszteni én is a készpénzhasználattól való viszolygásomból. Na, erre jön a jegybank, hogy rendet vágjon. A jövedelem kötelező számlára utalását, a teljes körű kártyaelfogadás kikényszerítését, a készpénzhasználat fokozatos korlátozását javasolják. A fehéredés amúgy nem lenne rossz, de a lerobbant autó rendbe hozatalát sem tűnik célszerűnek a lemosással kezdeni.

Többen azt gondolják, hogy az MNB provokál. Az elektronizálás előnyeit már régóta hangsúlyozzák, az azon elérhető megtakarításokkal együtt. Most viszont ezt összekapcsolják azzal, hogy ennek megvalósulása esetén nem is lenne szükség a tranzakciós illeték jegybankra kiterjesztésére. Ez is csak egy politikai játszma – legyintenek.

Látom is, amint hever az összetört autó. Felette színes transzparensek hirdetik milyen szép és tökéletes. Vannak ott még táncoló lányok, üstök és dobok. Oldat pedig sötét arcú emberek bizonygatják, bizony ez a masina teljesen totálkáros. Hogyan lesz vajon ebből javítás?