AZ ÉN PÉNZEM

Kicsit olyan a helyzet, mint a Mátyás királyról szóló mesében, amikor a leány hozott is valamit, meg nem is. A devizahitelek forintra váltásáról ugyanis van is törvény, meg nincs is. Miközben vészesen közeleg a március 15-i határidő. 

 Mostanában sokszor érzem azt, hogy egy abszurd komédia szereplői vagyunk ebben az országban. Szívesen röhögnék az egészen, csak az a baj, hogy a bőrünkre megy a játék. Szeptember végén körülbelül 140 ezer lakáshiteles tartozott már a „bedőlt hiteles” kategóriába, ugyanis több mint 90 napot csúszott a minimálbért meghaladó összeggel a bankjának.

A kormány decemberben nagy csinnadrattával megegyezett a bankokkal, azóta azonban már nem tartja olyan fontosnak, hogy betartsa a megállapodásban leírt határidőket. Az árfolyamgátról szóló törvény végre már a parlament előtt hever, egy kicsit még rugóznak rajta, meg a számokon (persze nem mindegy, hogy ki kerülhet bele), de legalább sínen van az ügy, még ha csúszik is.

Nem így a devizahitelek forintosítása. Az eredeti megállapodás szerint azok az adósok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik szeptemberben már minimum 78 ezer forinttal túl voltak 3 hónapos csúszáson. Az adósnak március 15-ig kellene jeleznie a bankjának, hogy „a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt”.

És akkor a bank átváltja forintra a hitelt május 15-ig, a tartozásnak pedig elengedi a negyedét. Csakhogy még mindig nincs törvény. Illetve valami mégis van.

A tavaly év végi törvénykezési hajrában a kormánynak baromi fontos volt, hogy olyan jogszabályok tömkelegét verje át a parlamenten, amelyeket most visszavonhat, módosítgathat. De az igazi segítséggel nem sietett. Mindössze annyira futotta, hogy a vízközmű-szolgáltatásról szóló törvény keretében módosított egy másik jogszabályt (amúgy a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szólót). Csak hogy még bonyolultabb legyen a dolog, mindez valójában azt szabályozza, hogy a bankok a különadójukat hogyan csökkenthetik azzal az összeggel, amit a tartozásból elengednek. Na, ide csavarták bele a devizahitelek forintosítását, de ez alapján még a bankok csak széttárják a kezüket.

Jelenleg csak találgatni lehet, hogy pontosan mit is jelent, hogy valakinek a fizetőképességében jelentős romlás állt be, és mindezt miként kell igazolni. Jelentős fizetőképességi romlás a munkanélküliség, vagy ehhez elég az, ha a család jövedelme egyéb módon apadt? Az ördög a részletekben van. Attól függően ugyanis, hogy pontosan mit is írnak elő, vonatkozhat a segítség nagyon széles, de akár csak egy igen szűk körre is. (Például az eszközkezelőnél sikerül annyira szőrözni, hogy alig valaki lett jogosult erre a segítségre.)

A védernyőnél a kormányzat fontosnak tartotta, hogy az szinte mindenkire vonatkozzék (egy módosítóval be is próbálják csempészni a gazdagabbakat), eredetileg a nagy bajba került devizaadósoknál is ezt a célt tűzték ki. Úgy látszik azonban, hogy ez senkinek sem igazán sürgős.

Persze a rászorultak kivételével.

Most kiderült az MNB adataiból, hogy az év végén valóban sokan vitték külföldre a pénzüket. A lakosság devizabetéteinek 40 százalékát nem itthon tartja.

Szerencsére megnyugodtak a kedélyek, amióta a piacok is azt árazzák, hogy meg fogunk egyezni az IMF-fel. A remények szerint tehát nem lesz államcsőd. Nem ez látszott azonban a karácsony előtti napoktól kezdve január közepéig. Noha régóta tart az a folyamat, hogy sokan viszik ki az országból a pénzüket, az év végén ez érezhetően felgyorsult. Nem véletlenül emelték meg a bankok az euróbetétekre adott kamatokat és akcióznak a maradék pénzért.

Mint korábban kiszámoltuk, mintegy 200 milliárd forintnyi devizabetét párolgott el a hazai bankokból egy év alatt. Az MNB legfrissebb számaiból – és kérdésünkre adott válaszából – kiderült, hogy a jegybank becslése szerint már 400 milliárd forintnyi devizát tart a lakosság külföldi bankokban. Miközben az itthoni bankokban december végén körülbelül 1086 milliárd forintnyi deviza volt az emberek számláin (ennek csupán a negyede tartósabban lekötött, tehát gyorsan csak veszteséggel mozdítható).

A banki számlaforgalom alapján egyébként az MNB arra a következtetésre jutott, hogy az év végén a háztartások növelték külföldi befektetéseiket. (Ezeket a statisztika csak nehezen tudja megfigyelni.)

Amikor december végén megírtuk, hogy menekítik az emberek a pénzüket az országból, sok kritikát kaptunk azt kérdezve, hol a bizonyíték. Hát, itt van. Ugyanis ennyi idő kell a statisztikák összeállításához.

És ezek az adatok még nem mutatják a januári pénzkivonást. Pedig az év második-harmadik hetében voltak olyan napok, amikor sokan bankpániktól tartottak. A deviza persze nem csak a külföldi bankokba menekült, sokan egyszerűen otthon kezdték el rejtegetni a pénzüket. Mint ahogy a végtörlesztéshez is hirtelen mintegy 120 milliárd forintnyi valuta került elő a cihákból.

Az biztos, hogy az itthonról kiutalt pénzek nehezen fognak visszaszivárogni. De azt remélem, talán tanult a kormány abból, ahogy a kormánytagok és a kormányzópárt vezetőinek nyilatkozatai csaknem bedöntötték a hazai valutát és csaknem bankpánikot okoztak. A bizalmat ugyanis nagyon nehéz megszerezni és nagyon könnyű elveszteni.

Az árfolyamgát tényleg segít, de csak annak, aki maga is tesz érte. Nyárnál előbb azonban nem számíthatunk a törlesztőrészletek csökkentésére. Aki megcsúszott a fizetéssel, annak érdemes ledolgoznia a hátrányból, hogy jogosult legyen a belépésre.

Benyújtották végre a parlamentnek az árfolyamgátról szóló törvénymódosítást. Ennek köszönhetően tényleges segítséget kaphatnak a devizahitelesek az államtól és a bankjuktól. Ahogy korábban is megírtuk, aki belép a rendszerbe, 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és 2,50 forintos japán jen árfolyamon törleszthet a legfrissebb módosítás szerint 2017. június végéig. A törlesztőrészlet e feletti része pedig kettéválik egy tőkeszámlára és egy kamatszámlára. A tőkeszámlán gyűlik az ügyfél tartozása (ez az úgynevezett gyűjtőhitel-számla), a kamatszámlát pedig az állam és a bank fizeti.

A törlesztőrészletünk tőketörlesztésből és kamatból áll. A legjellemzőbb hitel, az úgynevezett annuitásos hitel esetében (amikor ugyanannyi a havi részletünk éveken át), az első években a részletek legnagyobb része a kamat és csak igen kis hányada a tőkefizetés. Aztán évek alatt növöget a tőketörlesztés, és egy 20 éves hitel esetében körülbelül 10-15 év után lesz fele-fele a kamatfizetés és a tőketörlesztés.

Most tehát érdemes mindenkinek előkapnia a bankjától kapott legutóbbi értesítőt, és megnézni, mennyi is a kamat- és mennyi a tőkefizetés a havi törlesztőjében.
Korábbi példánk szerint: egy 5 évvel ezelőtt felvett, 5 millió forintos, svájci frank alapú hitel kezdeti törlesztőrészlete 43 ezer forint volt. Mostanra (250 forintos árfolyamon) a kamatemelkedés hatásának is köszönhetően mintegy 80 ezerre nőtt. Ha jön az árfolyamgát, 51 ezer forint körülire csökken a havi részlet. De az árfolyamgát feletti 29 ezer forintból csak a tőkerész fog a gyűjtőszámlára kerülni 2017. június végéig. Tehát esetünkben a teljes törlesztőrészletnek csak 12 százaléka a tőketörlesztés, a többi kamat. Így 29 ezer forintból 25 ezret a bank és az állam fizet. Mindössze 3400 forint gyűlik a gyűjtőszámlán. És kamatozik 3 havi Buborral.

Szerintünk ez tényleg jó megoldás, de résen kell lenniük az adósoknak. Ugyanis saját maguknak kell a bankjuknál bejelentkezniük az árfolyamgát rendszerébe. Ide csak azok kerülhetnek automatikusan, akik még tavaly kérték az év végével megszűnt gyűjtőhitel-rendszert. Figyelni kell tehát, mert a bankok közül várhatóan nem mindegyik fogja reklámozni az új lehetőséget. Egyelőre ugyanis úgy tűnik, hogy ez nem kötelező nekik.

Fontos kitétel, hogy csak az kérheti ezt a megoldást, aki nem csúszott többet 90 napnál a részletekkel. Aki ennél többet késett, annak érdemes ledolgoznia a hátrányból. Ha ugyanis sikerül 90 nap alá szorítania a hátralékát, akkor már jogosult a részvételre. Tehát most kell gyorsan összeszedni a családból a tartalékokat. (Akik szeptember végén már több mint 90 napos csúszásban voltak, azokra más törvény vonatkozik. Ők azok, akiknek majd forintosítják a hitelét és a negyedét elengedhetik.)

Kizáró ok még, ha az eredeti (még tavalyi) gyűjtőhitelhez hasonlóan az ingatlan értéke meghaladta a 30 millió forintot a hitel felvételekor. Akkor sem jogosult az adós a részvételre, ha banki fizetéskönnyítő programban vesz részt. A sima futamidő-hosszabbítás nem számít annak, tehát ha valaki ilyet kért, akkor beléphet az árfolyamgát-rendszerbe. A többieknek pedig célszerű valahogy gyorsan lezárni ezt a fizetéskönnyítő programot. (Persze csak ha mód van rá.)

Érdemes úgy számolni, hogy ha tényleg gyorsan átmegy a törvény az Országgyűlésen, és áprilistól valaki be tud jelentkezni, akkor is legkorábban júliusban csökkenhet a részlete. Addig tehát mindenképp ki kell húzni. Ugyanis 60 nap az ügyintézési idő, és a törvénymódosítás szerint az ügyintézés sorrendjében előnyt élveznek a közszolgák. A többi állampolgár csak utánuk jöhet. Na, ja… Első körben a haverok. Ráadásul le kell dolgozni azt a blamázst is, hogy semmi sem lett a végtörlesztéshez nyújtott támogatott forinthitelből, amit a kormányfő még karácsony előtt levélben ígért meg nekik. Hiszen a közalkalmazottak most ugyanazt kapják, mint a pórnép (ami egyébként nem rossz), csak a gyűjtőhitel-számlán kamatozik kedvezőbben a hiteltartozásuk.

Elképesztően magas kamatokat is kínálnak a bankok az euróbetétekre. Az FHB 6 hónapra 4,5 százalékot, 12 hónapra pedig 5 százalékot ad. Az Unicredit a kétéves lekötésre 5,25 százalékot, az ötévesre pedig már évi 6 százalékot is fizet. Korábban arra sem volt nagyon példa (legfeljebb csak egész hatalmas összegeknél), hogy egy pénzintézet kedvezőbb váltási árfolyammal csábítsa ügyfeleit forintjuk devizára váltására és lekötésére. Pedig ezt most az MKB és az FHB is megteszi.

Az euró zónában közben a kamatszint a szabad szemmel láthatatlan tartományban van – és vélhetően hosszasan marad is (már persze, ha lesz még euró zóna). Ezt megtapasztalhatták a saját bőrükön azok is, akik pénzüket a határokon túl vélték biztonságban tudni. A bankosokkal beszélgetve kiderül: a megugró devizabetéti kamatszint egyik fő oka éppen a külföldre vitt pénz lehet. Mint suttogva több bankfiókban dolgozó is rebesgeti: decemberben és januárban a szokásos tízszeresét tette ki az eurókivét összege. Ennek a pénznek pedig jórésze ausztriai, illetve szlovákiai szolgáltatóknál landolhatott (nyilván ment azért belőle végtörlesztésre is). Megdöbbentő módon sokszor magukat a bankókat cipelték ki honfitársaink (ez önmagában értékvesztést hoz, hiszen ilyenkor a váltásnál a sokkal kedvezőtlenebb valutaárfolyamot alkalmazzák, szemben az átutalásnál megszokott devizaárfolyammal).

A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján úgy számoljuk: a 2011-ben a bankoknál tartott devizabetétek akkor maradtak volna változatlan szinten, ha a tavalyi záró állomány 1272 milliárd forintra rúg (figyelembe vettük a forint időközben bekövetkezett tíz százalékos értékvesztését is). Ezzel szemben a tényleges összeg 1084 milliárd forintot tett ki. Közel 200 milliárd forintnyi deviza tehát „elfüstölt”. Ez nagyjából egybevág azokkal a szakértői becslésekkel, amelyek körülbelül ekkora összeg apránkénti kiviteléről szóltak.

Logikusnak is tűnik a deviza „menekítése”. Részben azért, mert ez az az ügyfélkör, amely devizában takarékoskodásával már korábban is kifejezhette a forint iránti bizalmatlanságát. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az állam fizetésképtelensége esetén (amiről az év vége felé egyre több neves személyiség is lehetséges fejleményként beszélt) elsőként a devizabetétek kerülhetnek veszélybe. A végtörlesztéssel megszületett a minta (fejtegették nekem többen is akkoriban): a kormány nyomott árfolyamon kötelezővé teszi az átváltást.  (Ez azért – ha valaki hisz a bekövetkezésében – eléggé átértékeli a hozamra vonatkozó kalkulációkat.)

Látszik tehát, mint azt két korábbi bejegyzésünkben megírtuk (Ki kelt itt bankpánikot, Ingatlanba is menekül a pénz), szó sincs arról, hogy a bankokban ingott volna meg a megtakarítók bizalma. A hitelintézetek szenvedik viszont meg a dolgot. Mint látszik, például azzal, hogy szabályszerű harcra kényszerülnek (ha nem lenne muszáj, aligha adnának ilyen magas kamatokat) a devizabetétekért.

A végtörlesztés nagyon sokakban hagyott keserű szájízt. Nem véletlenül. A PSZÁF összesítéséből ugyanis kiderül: a devizaadósoknak több mint 80 százaléka nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A döntő többség zsebből fizetett. Akik pedig az utolsó pillanatban mégis hozzájutottak az áhított forinthitelhez, már olyan magas kamatot fizetnek, hogy csak a futamidő hosszabbításának köszönhetően csökkent a havi részletük. (A hiteldíj számításaink szerint két teljes százalékponttal nőtt.) Nem kevés adósról van szó, a statisztikából ugyanis az is látszik, hogy a kölcsönök több mint felét januárban vették fel.
Megint nyertek tehát a bankok? Fenét. Ők így is métereset buktak, amit sokan egyáltalán nem bánnak. Abba ugyanis nem gondolnak bele, hogy a végtörlesztés miatt kerül többe a forintkölcsön. Ráadásul a drága hitelhez ugyancsak a végtörlesztés miatt alig lehet hozzájutni.
Nyertesei persze vannak a kormányzati akciónak. Azok ugyanis, akik zsebből tudták kifizetni devizahitelüket, mintegy 220 milliárd forintos árfolyamnyereséggel sétálhattak el. Nemzeti ajándék (amiben, mint azt több portálon is végigvették, jó sok politikus is részesedett). De csak azoknak, akik nem kerültek bajba, nem volt veszélyben a fedél a fejük felett, és nem fenyegette őket az éhezés réme sem. A számlát viszont mindannyian fizetjük.
Azok is, akik most a pokolian megdrágult forinthitel terheit nyögik (mert óvatosak voltak és nem devizában adósodtak el, esetleg éppen piszok drágán átváltották korábban kölcsönüket forintra). Meg azok is, akik annyira óvatosak voltak, hogy nem is vettek fel hitelt. Bóvliország lettünk, feketedik a gazdaság, magas a kamat, a munkahelyteremtés pedig inkább csak vágyálom. Egyre többen félthetik (joggal) még meglévő állásukat is.
A végtörlesztés persze csak az egyik olyan akció, ami ide vezetett. Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi beszédében „a középosztály érdekeit szolgáló kormányzati többségről" beszélt. Bár szerinte a kormány „kísérletet tesz arra, hogy egyesítse a középosztály és a leszakadó rétegek érdekeit”, az eddigi intézkedések erősen felfelé húztak. Orbán bízik abban, hogy a gazdaság hamarosan képes lesz növekedni. Hát, reménykedjünk. Jobb azonban, ha ezt nem nagyon tesszük. Például a lakossági fogyasztás növekedését nem segíti, hogy ma széles rétegeknek kell élire rakni a forintokat a megélhetéshez.
A felzárkóztatáshoz pedig milyen jól jöhettek volna azok a százmilliárdok (itt elsősorban az adórendszer átalakítására gondolok), amik a tehetősebbek zsebében landoltak. Ja, ha belegondolok, a végtörlesztés nem is a legnagyobb bajunk.