AZ ÉN PÉNZEM

Nem lehet összehasonlítani egymással, hogy a költségek terén melyik öngondoskodási forma a legolcsóbb, és hol húznak le minket a legjobban. Nincsenek egységes költségmutatók, nincsenek egységes számítások. A PSZÁF most rendet tenne, de az ellenlobbik beindulhatnak.

A befektetési alap nagyon jó üzlet - a vagyonkezelő számára. Mindenféle vagyonkezelés nagyon jó üzlet – a vagyonkezelőnek. Nem véletlen, hogy a biztosító társaságok egyre kevésbé akarnak igazi, kockázati életbiztosítást eladni nekünk, hanem helyette a unit-linked biztosításokkal nyomulnak.

Amióta a kormány lenyelte a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, a pénzünk kezelgetésére ácsingózóknak beugrott: az öngondoskodásra kell felfűzni a kampányokat, így kell a pénzhez hozzájutni.

Fontos kiemelni, hogy az öngondoskodás valóban nagyon fontos. De ennek az is része, hogy tudatosan tegyünk félre, és ne az első, nagyon is megnyerő ügynöknek adjuk a pénzünket. Jöhetnek egekbe kúszó, gyönyörű grafikonokkal, számolhatnak nekünk nyugdíjmegtakarítást 20 évre „csak” 8 és 10 százalékos hozammal, ez mind parasztvakítás. Ezt ugyanis nem tudják garantálni. Éppen a főként ügynökök útján eladott unit-linked biztosítások esetében jó kis mínuszban vannak az ott csücsülő pénzek.

A költségekről gyakorlatilag mindenki szemérmesen hallgat. Meg is értem, mert nagyon magasak, így azzal nem szokás dicsekedni. De alapvetően nem az a baj, hogy degeszre tömik magukat a mi öngondoskodásra félretett pénzünkkel, ami ráadásul nekünk sokszor csak veszteséget termel, hanem az a legnagyobb probléma, hogy mindezt jól el is titkolják. Hiszen ha én oda akarom adni a pénzem egy részét ajándékba, hát lelkem rajta. Csak TUDJAK róla. Márpedig ma az emberek nem tudják pontosan, hogy hol, mennyibe kerül nekik a pénzük kezeltetése, és össze sem tudják hasonlítani a termékek költségeit. Más-más mutatókat használnak – ha egyáltalán használnak – a díjak számítására, és más költségeket pakolnak bele, illetve hagynak ki belőle.

A felügyelet most olyan költségmutatót szeretne, amely segítségével jól látható lenne, hogy a unit-linked életbiztosításoknál, a hagyományos, megtakarítási típusú életbiztosításoknál, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál és a befektetési alapoknál mennyi költséget számítanak fel nekünk. A pletykák szerint egyébként épp az önkéntes nyugdíjpénztáraktól jön a kezdeményezés, ugyanis szerintük ők a legolcsóbbak, és lehet, hogy ez így is van.

Majd meglátjuk. Erre az Általános Költségmutatóra (ÁTKM) ugyanis még várni kell.

Ne ess pánikba! – mondogatom folyvást magamnak. Biztosan nincs semmilyen hiperakármilyen sztráda építése tervbe véve, aminél éppen a mi kis országunk lenne az útban. Követezésképpen nem is akaszthatták ki számunkra elérhetetlen helyre a terveket. Ja, persze, nekünk nem is parancsol senki, mi mindentől és mindenkitől független állam vagyunk, ránk holmi globális cuccok nem is lehetnek hatással.

Idáig rendben. Mégis, miért aggódom folyvást? A jelenlegi gazdasági miniszter, a volt jegybankelnök (Bod Péter Ákos) szerint abban sincs semmi különös, ha a minősítők bóvli kategóriába sorolják az országot. Voltunk már ott, oszt mégis túléltük. Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjúban amúgy is pökött a minősítőkre, ők a válság idején leszerepeltek (és tényleg, de valahogy mások mégis hallgatnak rájuk, ami jól látszik például a forint árfolyamán).

Egyre többen sutyorogják a közgazdászok közül, hogy tavaszra elfogy a pénz, egyszerűen nem lesz miből fizetni az orvosoknak, tanítóknak, rendőröknek. Ami a rendőröket illeti: kaptunk egy levelet, amiben egy vállalkozóval közölték, ne is számítson egyhamar pénzre tőlük. A számlát már rég leadta, befizette utána az adót – várta az ellenértéket. E helyett érkezett a levél.

Az állam mindig is csúszva fizetett – legyinthetnénk. A levél tartalma azonban felpiszkálta az amúgy is bennem bujkáló pánik-magot. Türelmet kérnek, mivel „a költségvetési egyensúly megtartása a gazdaság valamennyi szereplőjének közös érdeke”. Ezt a gondolatmenetet pedig ebben az országban sokan ismerjük. Tartsunk ki, hozzunk még egy kis áldozatot, azután minden jobbra fordul!

A költségvetési intézmények spórolása nem egy család számára jelenthet most szegényebb Karácsonyt (nyilván nem egyedül a rendőrség kényszerült ilyen lépésre). Akinek pedig nem fizetnek, maga sem tud a tőle pénzt váróknak fizetni. Ez azonban még mindig a szokásos menet (a körbetartozás egyetlen vállalkozó számára sem ismeretlen.)

A mi közös érdekünk emlegetése, ennek cinikus rögzítése az, ami táplálja pánikomat. Mint dús képzelettel megáldott (megvert?) személy ugyanis, pillanatok alatt számtalan olyan megkötés és lehetőség rémlett bennem fel, amit a „köz érdekében” elvárhatnak még tőlünk.

A vogonok közben mintha közelednének…

Sok mindenkit lehet szidni a nyomorunkért, de néha magunkba is nézhetnénk.

Vajon odafigyelünk-e a pénzünkre?

Amikor a kormány tavaly egy laza törvénnyel magáévá tette csaknem 3 millió ember 3 ezer milliárd forintját, sokan akkor döbbentek rá, hogy ők bizony magánnyugdíjpénztár-tagok. És gyorsan el is gondolkodtak, hogy mi is a különbség az önkéntes és a magánnyugdíjpénztár között.

Értem én, hogy 20 éve beszélünk arról, hogy legyen már valami pénzügyi oktatás, és még mindig nincs semmi. (Miközben Németországban már a nyolcadikos kölkök heti kétszer 2 órában foglalkoznak azzal, hogy megértsék a pénzügyeket, megtanulják, hogyan kell vállalkozni, és ehhez milyen számítástechnikai alapismeretek szükségesek.)

De felnőtt emberként olvasni csak tudunk?! (Reményeim szerint számolni is.) Ha autót veszünk, akkor körbe tudjuk járni a szalonokat, a netet, hogy hol jutunk hozzá a legkevesebb pénzért az áhított tragacshoz? Ha kinézünk egy parfümöt, pulcsit, és meg tudjuk venni olcsóbban, akkor elzarándokolunk érte a világ végére is? Itt persze érzelmi motiváció is van a vásárlásokban, miközben a pénzügyekhez kevésbé kapcsolható ilyen.

Úgy tűnik, attól nem leszünk boldogok, hogy találunk egy olcsóbb számlacsomagot, biztosítást vagy bármilyen más pénzügyi terméket, amit használunk, és egyébként fizetünk is érte. (Pedig a megspórolt pénzből megvehetnénk a parfümöt, el is ihatnánk, vagy egyszerűen kaját vehetnénk a gyereknek.)  

Jelenleg az 1 millió 300 ezer önkéntes nyugdíjpénztári tagnak 860 milliárd forintnyi vagyona gyarapodik a pénztárakban. Ez azt jelenti, hogy egy számlán átlagosan 660 ezer forint van. (Szólok, hogy ezt a pénzt a kormány nem vette el.)

Mint ahogy neve is mutatja, ÖNKÉNTESEN lettünk tagok. A többségnek persze a munkáltatója fizet be a cafeteria keretében, de tekintettel az adókedvezményekre, főként a nyugdíjhoz közeledők maguk is rendszeresen fizetnek be saját maguk számára tagdíjat. 

Nem mindegy azonban, hogy hol tartjuk ezt a pénzt. Nem mindegy, hogy mekkora hozamot kaphatunk a vagyonkánkra, ami idős korunkra némiképp kiegészítheti a nyugdíjat (vagy akárhogyan is hívják majd). És nagyon nem mindegy, hogy a befizetett pénzünkből mennyit vonnak le úgynevezett működési költségre. Évente kétévnyi hozamot is elbukhat az az önkéntes nyugdíjpénztártag, aki rosszul választott kasszát - derül ki az azenpenzem.hu kalkulátora alapján.

A különbség évi pár ezer forinttól több tízezer forintig terjedhet, attól függően, hogy mennyi a tagdíjunk. Figyeljünk oda a pénzünkre, és vigyázzunk rá! Más úgysem teszi.

Az egész világ végtörlesztési lázban ég, és számolgatja, hogy megéri-e forinthitelre váltani. (Egyelőre nem igazán.) De ha sikerül valamennyi készpénzt összegyűjteni, és részben fizetni, majd a maradékra hitelt felvenni, úgy már érdekes lehet a dolog.

Azzal azonban számolni kell, hogy ha a forinthitelt más banktól veszem fel, akkor bizony számlavezető bankot is váltok majd. Ugyanis mindegyik arra pályázik, hogy a jövedelmem hozzájuk menjen.

Ha tehát nem lenne elég gondom, még a bankszámlák költségeit is figyelni kell. A különbség ugyanis évente 40-50 ezer forint is lehet a legjobb és a legrosszabb ajánlat között.

A kérdést akkor is érdemes körbejárni, ha valaki nem akar végtörleszteni, és bankot se váltana. Ugyanis mindenhol több számlacsomag közül lehet választani, és nem biztos, hogy épp a legjobb fajtában csücsül az ember. Csak ismerni kell a saját bankolási szokásainkat, és annak megfelelően kell választani. Ez havonta akár ezreket is hozhat.