AZ ÉN PÉNZEM

Lehet, hogy új fejezetet nyitott a pokoli terheket nyögő devizahitelesek életében a Szegedi Törvényszék. Az egyelőre nem jogerős döntések (a szegedi mellett másik is akad) alapján azonban még nem érdemes vérmes reményeiket táplálni.

Érvénytelennek nyilvánította a Szegedi Törvényszék a Partiscum XI. Takarékszövetkezet 2010. március 1-jétől 2010. június 4-ig hatályos általános szerződési feltételeit szerdán első fokon meghozott ítéletében. Az ítélet hatálya kiterjed a pénzintézet valamennyi ügyfelére, akik a bírósági döntés jogerőre emelkedéséig nem fizették vissza hitelüket.

A takarékszövetkezet szerződési feltételeiben az egyoldalú módosítás indokai között említette a forrásköltségek változását, teljes felsorolást azonban nem tartalmaz, így lehetőség volt arra, hogy a pénzintézet bármely egyéb okból változtasson a díjakon, kamatokon, költségeken – mondta indoklásában a bíró. A bíróság szerint a Partiscum általános szerződési feltételei alapján a hitelfelvevők azonban nem tudhatták egyértelműen, pontosan milyen körülmények változása esetén válik lehetővé a szerződés egyoldalú módosítása. A szerződések emellett tartalmaztak olyan speciális közgazdasági fogalmakat is, amelyek ismerete nem várható el a laikus ügyféltől. (Hmmm. Csak közbevetve: az autószerelőnél, a kórházban stb. is elvárható vajon, hogy mindenki számára érthetően fogalmazzanak?)

Az ügy több mint pikáns. A Legfelsőbb Bíróság (LB) ugyanis egyszer már elutasította az ugyanebben az ügyben hozott jogerős ítéletet. Az LB akkor kiadott közlemény szerint az, hogy az általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítására vonatkozó rendelkezései érvénytelenek-e, elsősorban a hitelintézeti törvény alapján kell eldönteni. A Ptk. szabályai (amire a bíróság döntését alapozta) akkor alkalmazandók, ha nincs speciális rendelkezés. Nem vagyok jogász, így bár elolvastam az LB döntését is, még sem tudom, hogy a mostani ítélet mennyire lehet összhangban azzal. Ennek megítélésre egyébként jogászok sem vállalkoztak, mondván: látni kellene, mit és miért is döntött pontosan a szegedi bíró. Elképzelhető ugyanis, hogy a takaréknál akadhatott olyan speciális szabály, amibe bele lehetett kapaszkodni.

A Szegedi Törvényszék mindenesetre most legalábbis jelzést adott arra, érdemes a többi devizahitelesnek is perelni.  Reményeiket egyébként egy korábbi – szintén csak elsőfokú – ítélet is fűtheti. Az OTP ellen ugyanis nyert egy adós, akinek jogi képviselője azt támadta meg, hogy a bank a svájci frank alapú kölcsönnél a kezelési költséget is devizában számította fel. Ezt a Békés Megyei Bíróság visszamenőleges hatállyal semmisnek minősítette.

Mindkét esetben kérdés persze, hogy másodfokon milyen ítélet születik. Az ügyfelek dühe mindenesetre érhető. Hiszen például a bankok svájci frankban számították fel a levelezési költséget, sőt azt is, ha valamilyen igazolást kértek tőlük. Itt Magyarországon, magyarok között. Ezt a pénzügyi felügyelet tavaly meg is tiltotta nekik. De itt nincs visszamenőleges hatály. Ugyanakkor a kezelési költség valójában nem az, mint amit a neve mutat. Általában ugyanúgy rakódik a tartozásra, mint a kamat. A bankok pedig – a reklámok miatt – úgy játszottak vele, ahogy akartak: „csak 3 százalék a kamat!” Éppen emiatt változik a szabályozás és áprilistól a kamaton kívül nem lehet külön kezelési költséggel is megterhelni a tartozást.

A perekkel azonban érdemes óvatosan bánni.  Hiénák ugyanis nem csak a bankok lehetnek. A most ígéretesnek tűnő ügyek még megjárják a másodfokot, ekkor látszik majd, hogy valóban mennyire bátran döntik össze a bíróságok a pénzügyi rendszert.

A pénzpiaci adatok alapján a 2011-es év biztosan kiérdemli a „felejtsük gyorsan el” címkét. Még retteghetünk persze, hogy 2012-ből visszatekintve egészen barátságos napoknak tűnnek majd a mögöttünk levők. Azért én még remélem, nem így lesz, már csak a ma esti pezsgőzés miatt is – nem akarom az üdvözlést azzal a formulával megejteni, amit néhány kétségbeejtő helyzetben levő olvasónknak már írtam: Boldog(abb) Új Évet annál, mint ami most látszik.

Örömre mindenestre most nem sok okunk van (akadnak persze, akik kifejezetten lubickolnak a mostani helyzetben, de velük inkább nem foglalkoznék). Összegyűjtöttünk néhány adatot arról, hogy szigorúan a pénzünk szempontjából honnan hová jutottunk egy év alatt. A pénzpiaci kamatok 1,4 százalékponttal emelkedtek, az állampapírpiaci referenciahozam pedig majdnem 1,8 százalékponttal nőtt. Az ország finanszírozását szolgáló ötéves lejáratú kötvényeket csak ennyivel drágábban lehet eladni a másodpiacon.

Ezek a számok pedig korábban sem voltak éppen elhanyagolhatóak a mindennapi élet minősége szempontjából. Jövőre azonban a referenciakamat alkalmazásának kényszere miatt közvetlenül a saját bőrén is érzékeli minden adós. Sokan úgy gondolják, hogy ez még mindig jobb, mint amikor a bank a maga kénye-kedve szerint rángatja a kamatokat. Nos, a számok ebből a szempontból elég meglepő dolgokat mutatnak. A lakáshitelek kamata ugyanis novembertől novemberig (ennél frissebb adat nem áll rendelkezésre) 0,8 százalékponttal nőtt. Ebből pedig úgy tűnik, hogy a bankok igenis tompították a folyamatokat. Különösen akkor lenne így, ha a végtörlesztési agyrémet kiszűrnénk. Persze akkor maguk az adatok sem így néznének ki.

Vannak viszont, akik nyertek. Ráadásul jobban, mint amit a pénzpiac indokolt volna. Az éven túl lekötött betéteknél ugyanis a kamat (ismét csak 2010 novemberétől 2011 novemberének végéig) 1,72 százalékponttal nőtt. Sajna azonban közülük is mind többen pottyanhatnak ki a nyertesi pozícióból. Az idei harmadik negyedévben száz megkérdezettből már csak 16 válaszolta azt, hogy rendelkezik megtakarítással – derült ugyanis ki a Raiffeisen Bank és a GfK közös megtakarítási felméréséből. Ezzel egyébként a lakosság megtakarítási képességének indexe mélypontra süllyedt.

A lakosság a jövőt illetően is borúlátó, többen arra számítanak, hogy tartalékaik és jövedelmük is csökken. Érdemes kiemelni, hogy a kutatás megtakarítási attitűdre vonatkozó kérdéseiből az tűnt ki, hogy nőtt a bankok iránti bizalom. Hasonló következtetés egyébként több más felmérésből is levonható.

Lehet, hogy a bankellenes hangulatot csupán egy szűkebb, bár annál hangosabb réteg kelti?

Mára alig akad valaki, aki ne dühöngene a végtörlesztés miatt. Az igények bejelentésével most mindenesetre már nagyon sietni kell. Bár aki devizahitelét csak forintkölcsönnel tudná kiválatani, jobb ha nem nagyon reménykedik.

Nehogy segíts valamelyik barátodnak! – óvott egykori főnököm. Mint kifejtette, ha valakinek adok, az azt vagy alamizsnaként éli meg és utál érte, vagy úgy gondolja, igazán több is telhetett volna tőlem. A többiek viszont azon agyalnak, milyen piszokság valakivel kivételezni. Főnököm szerint ez a legjobb út ahhoz, hogy egyetlen barátom se maradjon.

A végtörlesztési agyrém során többször eszembe jutott az előbbi iránymutatás. Az analógia persze sántít, hiszen a kormány annyira szépen mosolygott a gazdagabbakra, hogy ők aligha haragudhattak meg. (Legfeljebb akkor, ha az ország egészére is figyelnek, ami azért nem zárható ki.) A többiek viszont nagyon csalódottak.

Erre pedig meg is van minden okuk. Az méltán dühöng, akik körültekintő és óvatos volt, és frankhitelét a kormányzati akció előtt forintra váltotta. Most nyögi a kedvezőtlen árfolyam miatt jócskán megnövelt hitelének hatalmas terheit. Mások azon borongnak, hogy a legtöbbet a nemfizetők kapják. Ha viszont bárki felveti, hogy a törlesztési részletekkel csúszók esetleg kifejezetten az állami segítségben bízva teszik ezt (mint egyik olvasónk a saját fülével hallottak alapján írja: igenis akadnak ilyenek), jönnek az őrjöngő levelek. Kaptunk ilyent is mostanában. (Hogy is van ez a barátokkal?)

Most frissen a közszolgálatban dolgozóknak a miniszterelnök által írt levélben kilátásba helyezett extra hiteltámogatása borzolja a kedélyeket. Pedig erről pontos részleteket éppúgy nem tudunk még, ahogy a részletüket legalább három hónapja nem fizetők számára kilátásba helyezett segítségről. A bankok és a kormány között született megállapodásból ugyanis még nem született meg a törvény (a parlamentnek ennél fontosabb dolga akadt, elő kellett például készíteni, hogy összevonható legyen a jegybank és a pénzügyi felügyelet).

A fő vonalak persze ismertek (kamatmentes gyűjtőhitel, a forintra váltott kölcsön 25 százalékának elengedése), de nagyon nem mindegy, hogy ki és milyen körülmények között élhet ezekkel. Gyanítható, hogy azért ez nem lesz olyan egyértelműen nagyvonalú nemzeti ajándék (azt a keretet már kimerítették a tehetősebbek). Ráadásul az sem zárható ki, hogy a közszolgáknak belengetett madzagon ugyanez a méz lesz.

Most mindenestre minden devizahitelesnek (akik ezt nem tette korábban) érdemes sietnie. Csak mintegy három napjuk maradt ugyanis arra, hogy végtörlesztési igényüket jelezzék a bankjuknál. Persze, ha a kiváltáshoz forinthitelt kell felvenniük, jobb ha nem nagyon reménykednek. A bankok ugyanis szinte minden módon igyekeznek ezt meggátolni. Az igazi dühöngés tehát valószínűleg csak most jön. A hitelhez nem jutók, a pontosan fizetők, az óvatosak, és ne feledkezzünk meg arról a többségről sem, akik egyáltalán nem vettek fel devizahitelt (netán helyette a drágább forintban adósodtak el)…, mindenki haragos. Érthető okból.

A kormánynak azonban mégis maradtak bőven barátai. Na, ez az ami nem semmi teljesítmény. Vagy csak látszat?

A bankok megígérték, hogy jók lesznek, a kormány pedig vállalta: legalább két hétig nem húz elő a kalapból egy teljesen vadonatúj haza-, otthon-, család-, vagy akárhogy is nevezzék mentőcsomagot. Az idő lejárt, a bankok letették az asztalra titkos javaslatukat. Hazánk felelős vezetői most nyilván alaposan megvizsgálják, azok a csúnya profithajhász intézmények mit is találtak ki.

Vagy mégsem egészen így néz ki a történet?

Meglátjuk. A Magyar Nemzet mindenesetre már tudni véli, mit tartalmaz a bankszövetségi javaslat. Elsőre elég jól hangzik a dolog, úgyhogy valahogy nehezen hiszem, hogy lesz is ebből ebben a formában valami.

A gyűjtőszámlába vernének életet a pénzintézetek. Abba a konstrukcióba, amit a kormány maga nyírt ki a végtörlesztéssel. Ki a fene akarna hitelt kapni a nyakába, amikor a védőként kitalált árfolyamon meg is lehet szabadulni a devizakölcsöntől (a gyűjtőhitel azt jelenti, hogy amennyiben a fixált árfolyamnál drágább a deviza, akkor a különbözet a számlán kölcsönként, kamattal terhelten sokasodik, három év után pedig az eredeti is és ez is piaci módon ketyeg)? A kérdés persze költői, magam is tudom rá a választ. Senki. Kivéve, ha muszáj neki.

Aki nem tud a sublódból előhúzni néhány milliót, és erre a rokonainak, barátainak és jóakaróinak sincs módja (vagy szándéka), ráadásul a válság miatt jócskán megszigorított szabályokkal nem is hitelképes, most keserűen nézheti, milyen nemzeti ajándékot kaptak a szerencsésebbek. Nos, a kiszivárogtatott tervek szerint ők is hozzájuthatnának így egy csepp mézhez. A bankok ugyanis hajlandóak lennének átvállalni a gyűjtőszámla terheinek egy részét, az állam pedig kamatkedvezménnyel segítené a devizaadósokat. Állítólag.

Az, hogy ez a megoldás teljesen lenullázhatja-e a végtörlesztéshez igénybe vehető forinthitelek iránti keresletet, nyilván a pontos feltételektől függ majd. Azok viszont, akik a leginkább rászorultak, a teljes buliból pedig valahogy mégis kimaradtak, talán remélhetnek. Attól tartok azonban, hogy azért bízniuk még korai.

Ha a magyar bankrendszer úgy tudna hitelezni, mint a román, a mi növekedésünk 1,5-2 százalékponttal lehetne magasabb – állítják az OTP-nél. A legnagyobb magyar banknál mintha egyébként is szakadna a cérna (a bankrészvény árfolyamával együtt).

Tény, hogy történelmi mélységben a forint, a magyar állampapírok pedig tulajdonképpen a kutyának sem kellenek. Már megint ezekkel a spekulánsokat érintő riogatásokkal jönnek nekem – legyinthetnek azok, akiknek nincs befektetni való pénze, ezért úgy hiszik, kár ilyesmivel foglalkozniuk.

A világ azonban változik. A hitelek átláthatóvá tett árazásának mindenkit meg kellene tanítania arra, ez bizony már közvetlenül is a bőrére mehet. Magyarország, úgy tűnik, megint megcsinálja! Ahogy a nyugdíjpénztáraknál a választható portfoliós rendszert (amelynek keretében a fiatalabbaknak kötelezően részvénybe tették megtakarításaik jókora részét) sikerült a válság küszöbére helyezni, most a referencia kamatozás épp a legvadabb pénzpiaci vérzivatarok idején léphet be.  Jó esély lehet arra, hogy a következő évre – amikor már kötelező lesz a pénzpiaci feltételek alkalmazása – újra felszárnyal a kamatszint. Ebben ülhetnek azután jó sokáig az adósok. Persze ha lesz, aki akar hitelt felvenni, és olyan, aki ezt adja.

A végtörlesztők sem biztos, hogy megússzák. Az OTP-nél ugyanis a szakértők úgy gondolják: további forint-mélypontok jöhetnek, a jegybank pedig ezzel párhuzamosan kamatemelésre kényszerül. Véleményük szerint legalább 0,75 százalékpontos emelésre lenne szükség, de a kockázatok felfelé mutatnak, a piac 1-1,25 százalékpontot jelez előre. (Ez pedig szépen tovagyűrűzik majd a hitelkamatokra.) A CIB-nél – ki-ki maga ítélje meg, hogy optimistábban, vagy éppen ellenkezőleg – még nem számítanak az MNB szigorítására, szerintük ugyanis ezt a még rosszabb időkre tartogathatja. (Valóban, helyi módi, hogy nem vacakol a monetáris hatóság a negyedszázaléknyi változtatással, három, hat százalékpont, ez az igazi virtus!)

Az okokat már nagyjából azonosan értékelik a bankok: pocsék állapotban van a gazdaság, fityfiritty lesz itt, nem növekedés. Köszönhetően például a végtörlesztésnek. Ami még a jegybanki segítség (devizaeladásokkal támogatják a folyamatot) ellenére is jókorát taszajt az árfolyamon, és végképp elveszi a bankok hitelezési kedvét. Hitel nélkül pedig, mint az most tapasztalhatjuk, a modern világban befagy minden.

Mi akkor a teendő? Az eddigi válaszok alapján a következő logikus lépés: váltsuk le a modern világot! Mi biztos erre is képesek vagyunk. És akkor valóban vadul irigyelhetjük a románokat…