AZ ÉN PÉNZEM

Elindult a bankokban a kamatemelési hullám, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az elmúlt hetekben jócskán nőttek a pénzpiaci hozamok, a múlt héten pedig a jegybank emelt kamatot.

Egyre többe kerül a végtörlesztés azoknak, akik csak forint alapú hitellel tudják kiváltani a devizakölcsönüket. A bankok már a végtörlesztés elinduláskor megemelték a hiteleik kamatát, a normál lakáshitelekhez képest jóval drágább kölcsönöket kínáltak. A takarékszövetkezeteknél találhattuk a legkedvezőbb ajánlatokat, azonban közülük egyre többen dobják be a törölközőt és állnak le a végtörlesztési ajánlataikkal. Most éppen a Répcelak takarék állította le a kérelmek befogadását.  

Sokan azért szabadulnának a devizahitelüktől forinthitel kiváltásával, hogy ne kelljen minden hónapban azért izgulniuk, hogyan alakul a forint árfolyama. A kiszámíthatóság ugyanis nagyon fontos. Sajnos azonban illúzió, hogy a forinthitelek esetében a kamatok ingadozása, és ennek köszönhetőn a törlesztőrészletek változása kevésbé lesz megterhelő. A legtöbb helyen ugyanis a pénzpiaci folyamatokhoz igazodnak a kiváltó hitelek, jellemzően a budapesti bankközi kamatlábhoz (Bubor) kötik. Márpedig az szépen emelkedett a végtörlesztés kezdete óta. Az ajánlatok kidolgozásakor érvényes három és hathavi Bubor 6,1-6,14 százalék volt, pénteken viszont előbbi 6,99 százalékon, utóbbi pedig 7,23 százalékon állt, ami automatikusan jelentkezik majd a THM-ekben.

De van olyan bank is, amelyik arra használja az általános kamatemelkedési hullámot, hogy erre a referenciakamatra még több felárat tegyen rá, tehát a piacinál nagyobb mértékben drágítsa a hitelét. Több helyen is előfordul, hogy a hitel kamata akár havonta is változhat. Nesze neked kiszámíthatóság! Jelenleg a takarékoknál találhatunk még 11 százalék alatti THM-mel kiváltó hitelt, a bankoknál jellemzően 11,5-14 százalék körül alakul ez a mutató.

A kamatemelés ugyanakkor jó hír azoknak, akiknek nem kell hitelt fizetniük, viszont van megtakarított pénzük. A betéteknél már találkozhatunk 10 százalékos kamattal is, igaz ezt csak akkor adja 1-2 bank, ha rövid időre kötjük le a pénzünk egy részét, másik részét viszont hosszabb futamidejű, már nem annyira vonzó kamatozású betétbe fektetjük. Az akciós kamatok 7-8 százalék között alakulnak, de most csak a kamatemelési hullám kezdetén vagyunk, így érdemes lehet kivárni. A legtöbb banknál ugyanis a legjobb kamatot csak az újonnan beérkező pénzekre fizetik.

Januártól törvény írja elő, hogy mekkora lehet a hitelek maximális kamata. Emiatt a leginkább megszorult, szegény réteg nem juthat majd kölcsönhöz. Biztos ez volt a kamatplafon célja?

Januártól több olyan hitel megszűnik majd, amelyik nem fér bele a kamatplafonba. Az új szabályozás szerint a hitelek kamata legfeljebb MNB alapkamat plusz 24 százalékpont lehet, míg a kockázatos kölcsönöknél MNB alapkamat plusz 39 százalékpont a határ. A jegybanki kamatemelés hatására tehát már most megemelkedett a kamatplafon 30,5 százalékra, illetve 45,5 százalékra. Az utóbbinál akár magasabb kamatszintet is találhatunk a hitelkártyáknál, a személyi hiteleknél, az áruhiteleknél és a gyorskölcsönöknél.

Mielőtt megdörzsöljük a kezünket, hogy a jogalkotó milyen jól korlátozza a kapzsi hitelezőket, nem árt elgondolkodni azon, hogy mi is lesz ennek a hatása. (Azt nem akarom vitatni, hogy a hitelezők profitorientáltak. Ráadásul nem is tartanám náluk betétben a pénzemet, ha jótékonysági céllal kölcsönöznének. De én inkább a piaci versenyre bíznám, hogy mennyit kérhetnek el a hitelért, és a valódi versenyt védeném a törvény eszközével, valamint a felügyeleti szervekkel.)  

A bank úgy árazza a hitelét, hogy a nagyon kockázatos kölcsön sokkal drágább, mint a biztonságosabb. A legdrágább hitelek azért kerülnek ennyibe, mert nagyon magas a bedőlési arány. A bank előre nem lehet biztos abban, hogy melyik hitel is dől be egy kategórián belül: az én személyi hitelem, a szomszédomé vagy az utca túloldalán lakó nyugdíjasé. (Nincs semmire sem garancia,)

Ha a kamatplafon miatt – értsd: nem kérhet többet - nincs rá esély, hogy a bedőlő hitel és annak ára befolyik a többi, hasonló kockázatú hitelből, akkor a bank a továbbiakban nem ad ilyen kölcsönt. Nem csak egyes hiteleket szüntet meg, hanem ezen felül nem ad majd hitelt azoknak, akik esetében a legnagyobb a kockázat a bedőlésre. Ez általában a legszegényebb, legrászorultabb réteg. Ha ők nem kaphatnak – bár igen drága, de akár életmentő – hitelt, akkor kérdés, hogy honnan jutnak pénzhez. Mit tesznek majd, amikor etetni szeretnék a gyereküket? Maradnak az uzsorások. (Akik ellen ugyan egyre erőteljesebben lép fel a hatóság, de nem tudja majd felszámolni a jelenséget.)

A nagyon drága kölcsönt nyújtók törvényes keretek között, felügyeleti szervvel a fejük fölött működtek. A feketepiacot azonban nem ilyen törvények uralják.

Ha végre megszületik a megállapodás a kormány és a bankok között, százezrek lélegezhetnek fel, és remélhetik azt, hogy lesz kiút a devizahitel csapdájából. Talán a fizetésképteleneknek sem kell majd attól tartani, hogy utcára kerülnek. A javaslatok végre a legrászorultabbakon segítenének.

A mindennapok hangulatára nyomja rá bélyegét a devizahitel. Többszázezer családnak kell úgy élnie az életét, hogy folyamatosan ott motoz bennük: vajon ki tudják-e fizetni a következő havi részletet. Ugyanis ha nem, úszik a lakás, amibe minden vagyonukat beletették, ami után évek óta fizetik az egyre növekvő részleteket.

Az átlagos svájci frank hiteles havi törlesztője csak az árfolyamváltozás miatt 60-65 százalékkal nőtt meg a 4-5 évvel ezelőtti összeghez képest, ezt még jócskán növelte a többszöri kamatemelés. Bárki, aki azt állítja, hogy ez benne volt a pakliban, amikor devizahitelben adósodtak el az emberek, hazudik. Persze lehetett az árfolyamkockázatra gondolni, de megduplázódó törlesztőre már nem.

Másfél éve annak, hogy a Bankszövetség letette a kormány asztalára az első elképzelését, amivel kezelni lehetne az egyébként nem csak gazdasági, hanem óriási társadalmi problémát. Akkor 90 ezer olyan lakáshiteles volt, aki több mint 3 hónapja nem tudott részletet fizetni. Idén, június végén 142 ezer ingatlanhitelnél volt 90 napon túli a tartozás, közülük 123 ezer devizaalapú. (Ez önmagában több mint 50 ezer olyan család, akinek az elmúlt másfél évben gyakorlatilag bedőlt a hitele.) Ugyanakkor a júniusi adatok szerint további 300 ezer hiteles csúszott meg a részletekkel, de még nem érte el a 90 napot a tartozásuk.

Ha pusztán a számokat nézzük, 442 ezer lakáshitelesnek van gondja azzal, hogy fizesse a részleteket. (Többségük devizahiteles.) Ha csak átlagosan 3 fővel számolunk egy-egy lakásnál, akkor több mint 1,3 millió ember életéről beszélünk.   

Sok hónap szállt el anélkül, hogy a kormány valóban átfogóan kezelte volna ezt a problémát. Most, talán az utolsó pillanatban, meg kéne már állapodni. Sokan élnek majd a végtörlesztéssel, de ők azok, akik eddig is fizetni tudták a hitelüket. A végtörlesztés azonban nem hoz megoldást azoknak, akik már nem tudták/tudják a növekvő terheket vállalni. A tartalékok elfogytak, gyorsuló ütemben nő azoknak a száma, akik megcsúsznak a részletekkel. Rajtuk segíthet majd a megállapodás. A mi információink arról szólnak, hogy végre tényleg a rászorultakon segítenének. Csak a kormányon múlik, hogy rábólintanak-e a Bankszövetség megoldásaira. 

Mindenki egyenlő, de egyesek még egyenlőbbek a többinél.  A minisztériumi dolgozók ugyanis (természetesen állami pénzből, mi másból) hitelt kaphatnak a végtörlesztéshez, de rájuk nem vonatkozik „a méltányolható lakásigény” kitétel (hány fő, hány szobás és milyen értékű lakáshoz kaphatja), ami másokra igen. Sőt, elég, ha csak rövid ideje dolgozik állam bácsinak.

Orwell Állatfarmja jut eszembe. Amikor az állatok megdöntötték a gazda uralmát, első körben kifüggesztették a Hétparancsolatot. Ennek hetedik pontja az volt, hogy „Minden állat egyenlő.” A pontok folyamatosan átalakultak, majd eltűntek, míg a végére csak a hetedik maradt egyedül, kissé átalakítva: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”

Hát, ezt látom most a legutóbbi törvényfércelgetésben is. A minisztériumi dolgozóknál az állam úgy segíti a végtörlesztést, hogy nem kell figyelni a méltányolható lakásigényre. Míg minden más munkáltatónál kizáró ok lehet a segítésben, ha valaki nem fér bele ezekbe a keretekbe, az „állam” jó dolgozóinál ez nem lehet akadály. Mert hát a jó és hasznos munkaerő, ugyebár, megérdemli a támogatást. De ne már kimaradjon az a nagyon-nagyon hasznos ember is, akinek még meg se melegedett a széke. A friss elvtárs is, ha jó elvtárs, megkaphat mindent. A hivatali szervezet vezetőjének döntésén múlik majd, hogy kell-e egyéves minisztériumi munkaviszony a támogatáshoz. Ugyancsak ő engedélyezheti, hogy a hitel meghaladhatja-e a korábbi rendelkezésben megszabott hárommillió forintot, a futamidő pedig a 15 évet.

És hogy miből is adnának a végtörlesztéshez a minisztériumok a „jó” dolgozóiknak? (Azt, hogy ki a jó, ők döntik el.) Természetesen állami pénzből. Amiből ugyebár az állam jelenleg nem tudja kifizetni a kötelezettségeit, és levélben még türelmet is kér azoktól, akik a megdolgozott pénzükre várnak. (De az adót bezzeg beszedi a ki nem fizetett pénz után, az adóhivatal nem ad haladékot.) És nem sorolom, hogy egyébként ki mindenki nem fog kapni a végtörlesztéshez segítséget az állami munkáltatójától. Mert a tanár és az egészségügyi dolgozó tuti, hogy nem.

Egyesek tényleg egyenlőbbek?

Kovács Jánosné úgy érezte, alapvető változásokra van szükség, hogy végre függetlenül és szabadon élhessen. Első lépésként felszámolta minden hosszú távú megtakarítását (ne zsírosodjon az ő pénzén senki!). Igaz, ez okozott némi veszteséget, de sebaj. Az így befolyt összeg felét hiteltartozásai rendezésére használta fel, a másik felét napi kiadásaira fordította. Utóbbiakat egyébként (valahogy sohasem sikerült kijönni a pénzből) maga is igyekezett csökkenteni. Például kevesebbet olvasott (ne fogyjon annyit a villany). A kisunokájának megkétszerezte azonban a zsebpénzét – hadd örüljön az a gyerek.

Néhány rokona rendszeresen segítette korábban. Szerelgettek, javítgatták a házat, kapáltak a veteményesben. Tőlük kikövetelte, adjanak oda neki egy nagyobb summát. Oda is adták (mire jók a rokonok). Majd felszólította őket, hogy a kisunoka javára mondanának még le javaikról. Ezután a rokonok jelezték: miután így már nekik sincs semmijük, felejtse el őket a továbbiakban. Kovácsné örült, úgyis csak a gond volt velük is.

A még meglévő hitelének árát közben felemelték, mondván: már nincs megtakarítás, nincsenek jól tejelő rokonok, sőt neki sincs, aki segíteni tudva vagy akarna neki, így aggódnak, hogy képes lesz-e majd fizetni (bizony, ilyen szemetekkel van tele a világ!).

Kovácsné most mindenkinek panaszkodik: összeesküdött ellene mindenki. A piszok rokonok is eltűntek, a kisunoka sem eléggé hálás. Hát, hová tűnt a világból az igazság??!!