Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Láthatatlan kamatok

Először azt gondoltam, csak olvasószemüvegre lenne szükségem, de aztán rájöttem, hogy a nagyító is kevés. Ugyanis a legtöbb banknál nincs mit nézi. Vagy ha van is, akkor annyira kevés, hogy nem érdemes vele számolni.  

 

A folyószámlára adott kamatokról beszélek. Igaz, hogy régen sem erőltették meg magukat a bankok, de egészen elképesztőnek tartom, hogy néhánynak van képe 0, azaz nulla százalék kamatot adni az ott parkoló pénzünkre.

 

Csodák nincsenek, a pénzügyek terén pedig biztosan nem. Miközben nulla forintos számlacsomagot hirdet a Citibank, nulla a kamat is, amit a folyószámlán tartott pénzünkre kapunk. (Tényleg teljesen nulla számlacsomag!) Tehát van, amin behozza az általa nyújtott kedvezményt. A Budapest számlák is ennyit „fialnak”, de a Raiffeisen sem erőlteti éppen meg magát.

 

Érdemes tehát számolnunk. Évente sok tízezer forint lehet a különbség az egyes bankszámlák költségei között, de ezt a pénzt be is hozhatja, vagy éppenséggel még meg is dobatja a kamat,

amit az egyiken megkapunk, a másikon pedig nem.

A bankok a lustaságunkban bíznak. Ezért nulla vagy nulla közeli kamatot adó számlákon nem szabad pénzt parkoltatni. Persze attól függ, mekkora az átlagos egyenlegünk, de többszázezer forintnál vagy keressünk házon belül egy másik számlát, vagy a banki költségeket ennek függvényében hasonlítsuk össze és váltsunk, ha máshol jobb.

6 Tovább

Végtörlesztés takarékkal

Óráról órára nő a takarékok száma, akik sorra rukkolnak elő a devizás ingatlanhitelek végtörlesztéséhez felhasználható kölcsönökkel. Ezek teljes hiteldíj mutatója (thm) 10-11 százalék körül alakul.

 

Tény, hogy kisebb lesz a havi törlesztőrészlete annak, aki ezen az áron egyszerűen lecseréli a jelenlegi devizahitelét. De ez nem annak köszönhető, hogy olyan bombázóak lennének a forinthitelek. Hiszen az áruk magasabb, mint a most végtörlesztésre váró devizahiteleké.

 

Azért lesz kisebb a havi részlet, mert forintban számolva nem ugyanakkora tartozásra kell fizetnie.

Például ha valakinek – aki svájci frankos hitelt vett fel - a tegnapi 245 forintos svájci frank árfolyamon 23 millió forint volt a tartozása, a 180 forintos végtörlesztésnek köszönhetően csak 16,5 millió forintot kell kifizetnie. Ha pedig nincs készpénze, akkor csak ennyi kölcsönt kell felvennie.

 

Ez persze első ránézésre jónak tűnik annak, aki visszafizetné a hitelt, de végső soron mégsem fog jól járni... 

 

A takarékok pénzpiaci kamathoz kötik a hitelek árát. Ez örvendetes, hiszen ettől kezdve nem hasraütésszerűen változik majd a hitel ára. Csakhogy többségében ezek a kamatok – a kondíciók szerint - túlságosan gyakran, akár 1-3 havonta módosulhatnak.   

 

Elnézve az ország gazdasági helyzetét, a külföld véleményét (most a gazdaságról alkotott véleményre gondolunk, amin jelentősen ront az egész végtörlesztéses történet) és a forint árfolyamának alakulását, jó kis kamatemelés néz ki.

 

Márpedig akkor nagyon gyorsan drágulhatnak majd ezek a hitelek.

 

 

 

6 Tovább
5678910
»

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Utolsó kommentek