AZ ÉN PÉNZEM

Elképesztően magas kamatokat is kínálnak a bankok az euróbetétekre. Az FHB 6 hónapra 4,5 százalékot, 12 hónapra pedig 5 százalékot ad. Az Unicredit a kétéves lekötésre 5,25 százalékot, az ötévesre pedig már évi 6 százalékot is fizet. Korábban arra sem volt nagyon példa (legfeljebb csak egész hatalmas összegeknél), hogy egy pénzintézet kedvezőbb váltási árfolyammal csábítsa ügyfeleit forintjuk devizára váltására és lekötésére. Pedig ezt most az MKB és az FHB is megteszi.

Az euró zónában közben a kamatszint a szabad szemmel láthatatlan tartományban van – és vélhetően hosszasan marad is (már persze, ha lesz még euró zóna). Ezt megtapasztalhatták a saját bőrükön azok is, akik pénzüket a határokon túl vélték biztonságban tudni. A bankosokkal beszélgetve kiderül: a megugró devizabetéti kamatszint egyik fő oka éppen a külföldre vitt pénz lehet. Mint suttogva több bankfiókban dolgozó is rebesgeti: decemberben és januárban a szokásos tízszeresét tette ki az eurókivét összege. Ennek a pénznek pedig jórésze ausztriai, illetve szlovákiai szolgáltatóknál landolhatott (nyilván ment azért belőle végtörlesztésre is). Megdöbbentő módon sokszor magukat a bankókat cipelték ki honfitársaink (ez önmagában értékvesztést hoz, hiszen ilyenkor a váltásnál a sokkal kedvezőtlenebb valutaárfolyamot alkalmazzák, szemben az átutalásnál megszokott devizaárfolyammal).

A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján úgy számoljuk: a 2011-ben a bankoknál tartott devizabetétek akkor maradtak volna változatlan szinten, ha a tavalyi záró állomány 1272 milliárd forintra rúg (figyelembe vettük a forint időközben bekövetkezett tíz százalékos értékvesztését is). Ezzel szemben a tényleges összeg 1084 milliárd forintot tett ki. Közel 200 milliárd forintnyi deviza tehát „elfüstölt”. Ez nagyjából egybevág azokkal a szakértői becslésekkel, amelyek körülbelül ekkora összeg apránkénti kiviteléről szóltak.

Logikusnak is tűnik a deviza „menekítése”. Részben azért, mert ez az az ügyfélkör, amely devizában takarékoskodásával már korábban is kifejezhette a forint iránti bizalmatlanságát. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az állam fizetésképtelensége esetén (amiről az év vége felé egyre több neves személyiség is lehetséges fejleményként beszélt) elsőként a devizabetétek kerülhetnek veszélybe. A végtörlesztéssel megszületett a minta (fejtegették nekem többen is akkoriban): a kormány nyomott árfolyamon kötelezővé teszi az átváltást.  (Ez azért – ha valaki hisz a bekövetkezésében – eléggé átértékeli a hozamra vonatkozó kalkulációkat.)

Látszik tehát, mint azt két korábbi bejegyzésünkben megírtuk (Ki kelt itt bankpánikot, Ingatlanba is menekül a pénz), szó sincs arról, hogy a bankokban ingott volna meg a megtakarítók bizalma. A hitelintézetek szenvedik viszont meg a dolgot. Mint látszik, például azzal, hogy szabályszerű harcra kényszerülnek (ha nem lenne muszáj, aligha adnának ilyen magas kamatokat) a devizabetétekért.

A végtörlesztés nagyon sokakban hagyott keserű szájízt. Nem véletlenül. A PSZÁF összesítéséből ugyanis kiderül: a devizaadósoknak több mint 80 százaléka nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A döntő többség zsebből fizetett. Akik pedig az utolsó pillanatban mégis hozzájutottak az áhított forinthitelhez, már olyan magas kamatot fizetnek, hogy csak a futamidő hosszabbításának köszönhetően csökkent a havi részletük. (A hiteldíj számításaink szerint két teljes százalékponttal nőtt.) Nem kevés adósról van szó, a statisztikából ugyanis az is látszik, hogy a kölcsönök több mint felét januárban vették fel.
Megint nyertek tehát a bankok? Fenét. Ők így is métereset buktak, amit sokan egyáltalán nem bánnak. Abba ugyanis nem gondolnak bele, hogy a végtörlesztés miatt kerül többe a forintkölcsön. Ráadásul a drága hitelhez ugyancsak a végtörlesztés miatt alig lehet hozzájutni.
Nyertesei persze vannak a kormányzati akciónak. Azok ugyanis, akik zsebből tudták kifizetni devizahitelüket, mintegy 220 milliárd forintos árfolyamnyereséggel sétálhattak el. Nemzeti ajándék (amiben, mint azt több portálon is végigvették, jó sok politikus is részesedett). De csak azoknak, akik nem kerültek bajba, nem volt veszélyben a fedél a fejük felett, és nem fenyegette őket az éhezés réme sem. A számlát viszont mindannyian fizetjük.
Azok is, akik most a pokolian megdrágult forinthitel terheit nyögik (mert óvatosak voltak és nem devizában adósodtak el, esetleg éppen piszok drágán átváltották korábban kölcsönüket forintra). Meg azok is, akik annyira óvatosak voltak, hogy nem is vettek fel hitelt. Bóvliország lettünk, feketedik a gazdaság, magas a kamat, a munkahelyteremtés pedig inkább csak vágyálom. Egyre többen félthetik (joggal) még meglévő állásukat is.
A végtörlesztés persze csak az egyik olyan akció, ami ide vezetett. Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi beszédében „a középosztály érdekeit szolgáló kormányzati többségről" beszélt. Bár szerinte a kormány „kísérletet tesz arra, hogy egyesítse a középosztály és a leszakadó rétegek érdekeit”, az eddigi intézkedések erősen felfelé húztak. Orbán bízik abban, hogy a gazdaság hamarosan képes lesz növekedni. Hát, reménykedjünk. Jobb azonban, ha ezt nem nagyon tesszük. Például a lakossági fogyasztás növekedését nem segíti, hogy ma széles rétegeknek kell élire rakni a forintokat a megélhetéshez.
A felzárkóztatáshoz pedig milyen jól jöhettek volna azok a százmilliárdok (itt elsősorban az adórendszer átalakítására gondolok), amik a tehetősebbek zsebében landoltak. Ja, ha belegondolok, a végtörlesztés nem is a legnagyobb bajunk.

A különböző hiteltípusok közül csak a lakáskölcsönök drágultak az elmúlt hónapokban. Már akad olyan személyi kölcsön (pedig ezek a hitelek hagyományosan a legdrágábbak közé tartoznak), amely alig kerül többe, mint néhány januárban felvett kiváltó forinthitel.  Gratulálunk! Ezt sikerült elérni a végtörlesztéssel, de persze a példátlan jelenséget más is magyarázza.

Az jól látszik, hogy amint elindult a végtörlesztés, milyen ütemesen emelték a bankok a lakáshitelek árát. Persze lehet kartellezést emlegetni, de azt senki sem tagadhatja, hogy üzleti szempontból ez teljesen indokolt lépés volt. Nem csak a végtörlesztés miatti veszteségek (ez a bankszövetség elnökének minapi becslése szerint 210 milliárd forint lesz), hanem az is alakíthatta a feltételeket, hogy a bankok éppen a legjobban fizető adósaikat vesztették el. (Ők tudták egyösszegben kiváltani devizahitelüket a nemzeti ajándékként adott kedvező árfolyamon).

A jegybanki adatokból is szépen látszik, hogy a végtörlesztés elindítása után 2011 utolsó negyedévében a különböző hitelfajták közül csak a lakáshitelek drágultak. A lakáshitelek átlagos költsége az éven belüli kamatperiódusnál (ide tartoznak persze a jellemzőnek tekinthető 3 és 6 havi Buborhoz kötött kamatozású kölcsönök) 0,74 százalékponttal emelkedett – egyetlen hónap alatt. A végtörlesztés szeptemberi elindítása óta a hiteldíj majdnem 2,1 százalékponttal vált 2011 végére magasabbá. Az MNB közleményében szerepeltetett számok kedvezőbbek, de ennél működött az átlag nagy varázslata.  Az átlagos adatok ugyanis sok mindent eltakarnak. Minden hiteltípusnál. Ezekben ugyanis szerepelnek például azok az egyedi, nagy összegű hitelek is, amelyeket a kiemelt ügyfelek különleges feltételekkel kapnak.

A lakáshitelezésnek amúgy betettek persze a gazdasági bajok is. Ki mer manapság hosszú távra eladósodni? Ha mégis akadnának elszántak, azokra meg eleve gyanakodva tekintenek a bankok, amelyek most szintén bizonytalannak látják a helyzetet. (A hosszú táv náluk is hosszú táv, hiába kapják a profitot a pénzközvetítésért és a különböző időtávok „összeillesztéséért” – de ennek boncolgatása messzebb vezetne.) Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy az ingatlanpiac is betegeskedik, itt van még a kilakoltatási moratórium, valamint a kvóta (korlátozzák milyen mértékben érvényesíthetik a fedezetet, de ne finomkodjuk: hány nemfizetőt dobhatnak ki a lakásából).

Maradnak tehát a nem jelzálog, hanem jövedelem alapú kölcsönök. Akad bank, amely ezek hiteldíját 12 százalékponttal (!) vitte lejjebb, másutt a mostani lakáshiteleknél alkalmazott áron már lehet személyi hitelhez jutni. Alaposan megnézik persze, kiknek adnak ilyeneket.

A fő a jövedelem nagysága. Úgy tűnik, ebben most jobban bíznak a bankok, mint az ingatlanban. Utóbbinál ugyanis a hitelkorlát önmagában lenyomhatja az árakat. Hogy a jövedelem jelen helyzetben szintén nem túl biztos (akinek ma van munkája, nem biztos, hogy holnap is lesz)? Reméljük, nem ez lesz a következő, amire rádöbbennek a hitelintézetek!

Bár a jegybanki kamatemelés – legalábbis egyelőre – megállt, az elmúlt hetekben is tovább kúsztak felfelé a betéti kamatok. A szemfülesek jól járhatnak, a lusták viszont veszítenek.


Nem mindegy, hogy melyik bankban és mennyiért kötjük le a megtakarításunkat. Bár a bankok az elmúlt időszakban emelték a nem akciós betétlekötések kamatát is, azért arra nagyon vigyáztak, hogy a legmagasabb kamatok ne járjanak automatikusan minden ügyfélnek. Továbbra is megfigyelhető, hogy a saját ügyfelek közül azok kaphatják meg a kiemelkedő ajánlatokat, akik „miközben fejen állva szavalnak, a bal lábuk kisujjával meg tudják vakarni a jobb fülüket”. Oké, túloztam, de ezzel talán sikerült érzékeltetnem azt, hogy mennyire szűk körnek jár az akciós kamat. Ehhez jellemzően sokat kell utalni, több banki terméket is igénybe kell venni, de meghatározzák azt is, hogy hányszor kell ehhez bankkártyával vásárolni.
Azt is díjazzák a bankok, ha új pénzt visz az ügyfél hozzájuk (legyen az akár régi, akár új kliens). Erre már többen is évi 9 százalék körül fizetnek. Nem mindegy azonban, hogy a 9 százalék 2 hónapra jár vagy 1 évre. Hiszen az akció lejárta után – ha szintén csak új pénzre adják a magas kamatot – csak a normál betéti feltételek szerint fizetnek, ami rendszerint jóval alacsonyabb.
Több bank is fizet 10 százalék feletti kamatot, ha a megtakarításunk egy részét befektetési jegyekbe fektetjük. Ezzel azonban legyünk nagyon óvatosak. Egyrészt nem tudhatjuk, hogy mekkora hozamot érhetünk el a befektetési jegyeken, amin – csak szólok – akár bukni is lehet. Másrészt kíváncsi vagyok, hogy a befektetési jegyet vásárlók mekkora hányada tudja, hogy mit is vesz valójában: mit jelent az a befektetés, mibe fektetik a pénzét és tisztában van-e a kockázatokkal, no meg persze a költségekkel. Ha ezekre „nem” a válasz, és csak a bank által ajánlott terméket vennénk meg, akkor eszébe ne jusson senkinek ide tennie a pénzét csak azért, hogy a megtakarításai felére két hónapon át évi 8 vagy 9 százalékot kapjon.
Fontos tehát, hogy az apróbetűket is elolvassuk az akciók láttán. Érdemes egyébként is odafigyelni a pénzünkre, és lekötni a folyószámlán megmaradó összegeket, hiszen ott továbbra is – jellemzően – a láthatatlan kategóriába tartozik a kamat. A bankok viszont nem jutalmazzák azokat az ügyfeleiket, akik egyébként is náluk teszik félre a pénzüket. A rendszeres megtakarítási programoknál egyáltalán nem emelkedtek a kamatok az elmúlt hónapokban. Folytatódik tehát a bankok és ügyfelek közötti csiki-csuki. A bank akciós kamatot ad, amit reklámozhat. Ezt csak a szemfüles, a pénzükre odafigyelő ügyfelek vehetik igénybe. A lejáratkor pedig vagy oda teszik a pénzüket, ahol újabb, jó akciót találnak (akár házon belül), vagy ha ezt nem tartják számon, nagyot buknak azon, hogy nem akciós, többnyire fele akkora kamaton ketyeg tovább a megtakarításuk. Esetleg nevetségesen alacsony kamattal csücsül a folyószámlán.

A tegnapi Magyarországról, pontosabban a magyar kormány ténykedéséről (törvényalkotásáról) folyó strassbourgi parlamenti vitát az ismerőseim közül meglepően sokan szinte teljes egészében végignézték. Mintha azonban mindenki mást látott volna. Én a jobb hírekre kiéhezve annyit vettem le az egészből, hogy várhatóan lesz IMF-megállapodás, ami után megnyugszanak a pénzpiacok, csökkenhet végre a kamatszint. Néhányan hangos derültséggel bizonygatták, mennyire naiv vagyok.

Ha kifut a pályára egy olyan csapat, amely teljesen kripli módon játszik, a végén azonban mégis bekínlódik valami gólfélét és nyer, attól még a szurkolóknak hosszabb távon nincs igazán okuk örömre – foglalta össze valaki, akit a piaci folyamatokban a legjártasabbnak tartok. Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani bíztató jelek (tartja magát a forint és a tőzsde is) értékelésénél nem árt figyelembe venni, hogy hiper jó hangulat van a világban.

Máris pici gyertyalángra zsugorodott az alagút végét számomra korábban jelző fény. Még ezt is kialvónak láttam, amikor áttekintettem, milyen kamatokat kínálnak hosszú távra a bankok. A hitelintézetek ugyanis gondos mérlegeléssel és fokozott óvatossággal kötelezik el magukat évekre. Az sohasem jó jel, ha még a legnagyobbak (mondjuk ki, a nem éppen a kiemelkedően jó kondícióiról közismert legnagyobb) is beszáll a kamatversenybe. Sőt, ezt éppen a tartós betéti számláknál (tbsz) teszi. Most pedig mintha éppen ez történne.

A tbsz-nél mára akad tíz százalék feletti kamat, de a kilencet többet is megütik. Miközben a jegybanki alapkamat hét százalékos. A betéteseknek persze ez kifejezetten jó hír. Már ha nem rettegnek attól, hogy ezek alatt a pokoli terhek alatt előbb-utóbb csak összeroppan az ország. A megtakarítók tehát nyerhetnek, mi mindannyian (ők is) azonban biztosan veszítünk. Százmilliárdok szállnak el az extrém hozamok miatt, ezek pedig hiányoznak majd az egészségügyből, az oktatásból, de a cégektől és a magánszemélyektől is. Ilyen prés alatt hogy lehet nőni? Ha pedig nincs növekedés, nincsenek új munkahelyek, sőt a régiek megtartása is egyre nehezebb.

Kezdeti optimizmusom után most inkább sírni lenne kedvem. Már csak azért is, mert elolvastam és meghallgattam néhány kormányzati kommentárt a parlamenti vitáról. Persze, úgy kell nekem, miért nem bujdokoltam el azzal a kis lánggal.