AZ ÉN PÉNZEM

Továbbra is igyekszik a kormány a gazdagok kedvében járni. Most olyan törvénymódosítás van terítéken, ami lehetővé tenné a vagyon – lehetőség szerint – adófizetés nélküli átmentését az utódok számára.

Merjünk nagyot mondani! Úgysem kéri rajtunk számon senki sem. Hangzatos, szittya-magyaros, a hazai keblet feszítő, az újszülötteket (akiknek ugyebár minden vicc új) megnyerő tervek folynak a csapból is egy ideje. Két éve, a Fidesz kormányalakítása után nem sokkal, meglepő gondolattal állt elő Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Luxemburgban bejegyzett Primatum alapkezelő igazgatóságának elnöke. Azzal rukkolt elő, hogy saját tapasztalatai miatt úgy gondolja, Magyarország minden olyan adottság birtokában van, amely alkalmassá teszi arra, hogy pénzügyi szolgáltatói központtá váljon. Úgy vélte, tanulhatnánk Luxemburgtól, és akár keleti befektetőket is ide csábíthatnánk. A szakma ugyan már akkor megmosolyogta, de mégsem lehetett legyinteni rá. Az ötlete ugyanis azért volt (legalább kicsit) érdekes, mert jó kapcsolatokat ápolt az új kormányhoz közeli üzletemberekkel, politikusokkal. Korábban ugyanis a Heti Válasz lapigazgatója volt, majd az ismert jobboldali üzletember, Vitézy Tamás üzlettársa. Volt tehát némi esély arra, hogy az ötlet utat talál majd, és ez növeli tőkepiacunk – és nem mellesleg gazdaságunk – túlélési esélyeit.

Hát, azóta annyi történt, hogy a kormány tényleg minden erejével azon van, hogy a meglehetősen szűk, hazai vagyonos réteget helyzetbe hozza. Az adópolitikától kezdve a Polgári Törvénykönyv napirenden lévő módosításáig. Ugyanis a gazdagok is rájöttek, hogy nem halhatatlanok, valamit tehát tenni kéne a vagyon – lehetőleg adófizetés nélküli – átmentéséért. És a fránya vagyonkezelők, akiknek örvendezniük kellene, hogy ügyfeleik híznak, rosszkedvűek. Sőt, egyenesen letargikusak.

Mondhatnánk, hogy kit érdekel a privátbankárok hangulata, csakhogy ez sokat jelez az ország jelenlegi és várható helyzetéről. Márpedig a múlt héten megtartott, III. Magyarországi Privátbankári Konferencián a hangulat minden volt, csak derűs nem. Bármilyen jövőképhez ugyanis elengedhetetlen lenne a kiszámíthatóság – bukott ki többekből is. Az egyik vagyonkezelő szerint Ausztriában, de más országokban is a kelet-európai friss pénzek hoznak a privátbanki üzletágban növekedést. De mint hozzátette: tőkevonzó képességben Prága, Varsó, de még Isztambul is előrébb tart, mint mi. Ezt a versenyt mi már rég elvesztettük, Magyarország vagy visszaintegrálódik, vagy elfogadja, hogy áll hozzá Európa.

Helyi Luxemburg tehát nem hogy nem lettünk (oké, ne legyünk igazságtalanok, ennyi idő alatt nem is lehettünk volna), de még csak jele sincs annak, hogy elindultunk volna az oda vezető úton. Lehet persze a gazdagokat helyzetbe hozni, a biztonság azonban – főleg a megszerzett vagyon esetében – fontosabb még annál is, hogy mennyit hoz a pénz.

Ez a magyarázata annak, hogy a magas hazai betéti kamatok mellett meglehetősen alacsony kamatot kínáló külföldi, nálunk csak fióktelepként működő banknál jelentősen nőtt a betét az elmúlt időszakban is. A miértre a válasz egyszerű. „A biztonság fontosabb az embereknek a hozamnál” – mondta a bank igazgatója. És a biztonság itt a kiszámíthatóságot és egy másik, nyugaton található országot jelent.

Jaj, majd elfelejtettem: Szalay-Bobrovniczky Kristóf tavaly óta igazgatósági tagja a Századvég Gazdaságkutató Zrt-nek. 

A nyaralók kiadása mindig is a feketezóna határán billegett. A kilencvenes évek végén rászállt az adóhivatal, az idegenforgalmi területek önkormányzata a zugvendégfogadásra. Fel is háborodott mindenki. Még hogy adót is???!! A területeket járó revizorok az ellenségességgel mit sem törődve írogatták a hétvégi házaknál álló autók rendszámait, és vetették össze a tulajdonoséval. Azután mintha más szelek fújtak volna. Eltűntek az ellenőrök, csak a zimmerferis nepperek hemzsegtek, akik igyekeztek összefogdosni a szállás kereső külföldieket.  Mára ők is eltűntek. A hivatalos statisztikák és hazai szállásközvetítők sirámai szerint a külföldiekkel együtt.

A Balatonnál nyaralva azonban egészen mást érzékeltünk. A strandokon, éttermekben és áruházakban talán minden korábbinál bábelibbek lettek a hangok. Utánaeredtünk, mi is lehet ennek az ellentmondásnak az oka.

Első érdeklődéseinkre jöttek a szokásos válaszok: az üdülési csekk, de különösen most a SZÉP-kártya nagyon jót tett a piacnak, ömlenek a tóhoz a belföldiek, a külföldiek pedig sajna nem jönnek. Osztrákok még csak-csak érkeznek, de németek egyáltalán nem. Hja, a válság… blablabla. Nem adtuk fel, így végül kiderítettük, mi is valójában a helyzet.

Külföldiek igenis vannak (ezt egyébként bárki láthatja, aki a magyar tengernél pihen), csak éppen egészen másként kerülnek az országba. Ma ugyanis már neves nemzetközi dán és német szállásközvetítő irodák uralják a piacot. A tulajdonosokkal közvetlenül állapodnak meg, így a rajtuk keresztül érkezők nem szerepelnek a helyi idegenforgalmi statisztikákban. Felhívtuk az egyik céget, ahol magunk is meggyőződhettünk arról, ha a felmérésük (a minőségre, az általuk kifelé adott információk pontosságára természetesen kínosan ügyelnek) megfelelő eredménnyel zárul, akkor magánszámlánkra euróban juthatunk a bérleti díjhoz. Egy kétszobás nyaralóért egy hétre (ennyi egy „turnus”) akár 840 euró is bezsebelhető így.  Adómentesen.

Tájékozódásunk alapján úgy tűnik, nem is vállal nagy kockázatot, aki így adja ki nyaralóját. Csak a besúgókra kell ügyelnie. Például ha a szomszéd gyereke focilabdával berúgja az ablakot, nem tanácsos fejszét lengetve jelezni, mennyire rosszat is tett, ordítva követelni a fűnyíró elhallgattatását csendespihenőre hivatkozva… és hasonlók. A saját használatú nyaralóból is bármikor lehet ugyanis kiadandó. (Főleg akkor, ha így még devizához is könnyedén juthat valaki.)

A NAV-nál mindenesetre az ellenőrzéseket firtató kérdésünkre megtudtuk: jellemzően közérdekű bejelentésekre indulnak az ilyen típusú vizsgálatok. Közérdekű bejelentés alapján pedig egy (!) adószámmal nem rendelkező magánszemélyt vontak helyszíni ellenőrzés alá Veszprém megyében, aki szobát adott ki idegenforgalmi szezonban. (Ők tájékoztattak minket így.)

A helyi szállásközvetítő piac egyébként az elmúlt években felaprózódott. A korábban meghatározó szereplők kivonultak vagy háttérbe szorultak. A kisebbeket zavarják ugyan a külföldi (nem éppen azonos feltételekkel ringbe szállt) konkurensek, de eddig nem tudtak semmit elérni. Pedig állítólag a Nemzetgazdasági Minisztériumnak is jelezték a problémát. Az adóhatósághoz nyilván nem akarnak fordulni. Ahogy az egyik irodában elmondták: aki ilyent tenne ebben az országban, örökre kiírná magát a piacról. Márpedig a tulajdonosok sokszor több vasat is tartanak a tűzben: például, ha nincs más lehetőség, még legálisan is hajlandóak szerződni.

Az állampapíroknál az éven túli lejárat hozama tegnap zuhant (ha akár csak haladgatnak a tárgyalások az IMF-fel akkor vége lehet a jó betéti ajánlatoknak). Az adósok terhét manapság meghatározó pénzpiaci kamatok is csordogálnak lefelé. (Bár ezt egyelőre közel sem olyan viharosan teszik.) A hathavi bubor jelenleg éves mélypontján van. A legmagasabb szintnél 0,66 százalékponttal áll alacsonyabban.

Ilyen körülmények között egészen döbbenetes, hogy akad bank, amelyik a „forrásköltségek kedvezőtlen változása” indoklással növeli meglévő adósai terhét. A Raiffeisen péntektől 0,59 százalékponttal drágít (ez már nem is az első az idén), az FHB június 18-ától hajtott végre fél százalékpontos emelést. Mindez eltörpül azonban az AXA mellett. A bank július elsejétől a forinthiteleseknél általában 1,32 százalékponttal, az euró alapú kölcsönt felvetteknél pedig két teljes százalékponttal emelte a kamatot. A frankban eladósodottaknál ez 1,25-1,75 százalékpontos. Mint egyik olvasónk jelezte: a kezdeti 455 frankos törlesztője már eddig 620-re emelkedett, most azonban 747 frank lett – 10,25 százalékos kamat mellett.

Nincs okuk azoknak sem örömre, akiknél a kamatperiódus miatt még nem érvényesíthetők az új kondíciók. Az AXA ugyanis már most közzétette, hogy augusztus elsejétől és szeptember elsejétől is emeli a kamatokat. Ráadásul egyre nagyobb mértékben. Az őszi menetben már 3,15 százalékpontos drágítás is akad. A nemzetközi kamatkörnyezet mellett a magyar országkockázati felár alakulása sem adhat magyarázatot mostanában arra, miért is kellene többet kinyögniük havonta az adósoknak.

Megpróbáltuk megtudakolni a pénzügyi felügyelettől, hogy vajon az állítólag igen szigorú szabályozás mellett mitől is lehetne mégis elfogadható a durva drágítás. Választ egyelőre nem kaptunk. Mi kitaláltunk, hogy alighanem arról van szó, hogy a bankok igyekeznek nagyjából egyensúlyba hozni betéteik és hiteleik arányát. Ennek érdekében magasabb betéti kamatokkal csábítják a megtakarítókat, a másik oldalról viszont mintha igyekeznének elűzni az adósokat. Manapság viszont igazán tárt karokkal nem várják szinte sehol azokat, akik elmenekülnének bankjuk pofátlansága elől.

A régebbi adósok terheinek alakulását amúgy meglehetősen nehéz nyomon követni. Például az Erste 143 oldalon keresztül taglalja, hogy a különböző időpontokban felvett különböző konstrukcióknál milyen kamatokat alkalmaz. A Budapest Bank ezt „csak” 38 oldalon teszi. A talán leginkább összehasonlítható hiteleket kínáló FHB-nál (a többségnél a fantázianevek, a kamatfizetés módja és hasonlók miatt kockázatosnak tartottuk az összevetést) jól látszik, mennyire nem mindegy, hogy valaki mikor adósodott el.

A 2007. július 9-e előtt folyósított svájci frank alapú kölcsönök kamata ugyanis az emelés után 5,75 százalék. Aki azonban csak 2008 augusztusától adósodott el (pedig ő még nem tudhatta, milyen pokoli válság jön) 8,29 százalékos kamatot fizet.

Ezek után fogalmam sincs, vajon a felügyelet, a kormány milyen átláthatóságról, szigorú banki szabályozottságról beszél?

A jövedelem kötelező számlára utalását, a teljes körű kártyaelfogadás kikényszerítését, a készpénzhasználat korlátozását javasolja az MNB. Nagy izgalmat nem váltott ki a dolog, talán azért, mert senki sem hisz a tervek realitásában.

Korábbi (nagyon jó) fogorvosom nem volt hajlandó elfogadni egészségpénztári kártyát. Most már lassan rákényszerülök majd – mondta évekig, de ez a kényszer valahogy a mai napig nem tudott hatni. Nyilván nem véletlenül. Nagyon sokan leginkább készpénzben szeretnek fizetni. Annak nincs nyoma.

Amikor a lakásfelújításnál a mesternél érdeklődtem, nem lehetne-e átutalni munkája ellenértékét, szabályosan a szívéhez kapott. Egy másik esetben az asztalos végül ráállt, hogy utaljak, de gondosan a magánszámlájára. Esetenként annyi egyeztetés és konspiráció kísérte próbálkozásaimat, hogy a végére azt is megbántam, hogy belefogtam. Az már nem is zavart, hogy a hátam mögött összemosolyogtak, vagy éppen ijedten néztek – ők bánták, hogy egyáltalán megismertek. Mint a taxis, aki amikor kiderült, az adóhivatalba megyek, kapkodva és érzékelhető rettegéssel matatott valamit az óra körül.

A páromnak neten rendeltem neves alkalomra technikai cuccot. Persze későn, rettegtem, időben megérkezik-e. Hát megérkezett. A futár azonban nem volt hajlandó odaadni, mert készpénzfizetéses kísérőpapírt állítottak ki hozzá. Nincs senki, aki utalna – mentegetőztek a cégnél őrjöngő telefonomra.

A történetek egy része régebbi. Mint az, amikor a többel ezelőtti adóhivatali elnök bevallotta nekem: a lakását csinosító munkásoktól nem kért számlát. Nagyon sokkal lett volna drágább – magyarázta szégyenkezve. Az utóbbi években azonban némi változást érzékeltem. Már nem váltott ki akkora döbbenetet, ha felvetettem: átutalnék. Kártyát is egyre több helyen lehetett használni.

Most viszont mintha megint visszafelé haladnánk. Emelkedett az áfa (jobban megéri számla nélkül), nehezedtek a körülmények, a járulékok még mindig pokoli magasak. Olyan vállalkozó ismerősöm is pénzkötegekkel szaladgál, akinél korábban ezt nem tapasztaltam.

Határozottan kezdek veszteni én is a készpénzhasználattól való viszolygásomból. Na, erre jön a jegybank, hogy rendet vágjon. A jövedelem kötelező számlára utalását, a teljes körű kártyaelfogadás kikényszerítését, a készpénzhasználat fokozatos korlátozását javasolják. A fehéredés amúgy nem lenne rossz, de a lerobbant autó rendbe hozatalát sem tűnik célszerűnek a lemosással kezdeni.

Többen azt gondolják, hogy az MNB provokál. Az elektronizálás előnyeit már régóta hangsúlyozzák, az azon elérhető megtakarításokkal együtt. Most viszont ezt összekapcsolják azzal, hogy ennek megvalósulása esetén nem is lenne szükség a tranzakciós illeték jegybankra kiterjesztésére. Ez is csak egy politikai játszma – legyintenek.

Látom is, amint hever az összetört autó. Felette színes transzparensek hirdetik milyen szép és tökéletes. Vannak ott még táncoló lányok, üstök és dobok. Oldat pedig sötét arcú emberek bizonygatják, bizony ez a masina teljesen totálkáros. Hogyan lesz vajon ebből javítás?

Az elmúlt tíz évben megfordult a világ. Trónfosztottá vált az ingatlan, az állam pedig a bankok elől szívja el a pénzt. Alapvető változás pedig, bár igény nagyon is lenne rá, egyelőre nem igazán látszik.

Kiszámoltuk, hogy annak, aki nyolcmillió forintért vett ingatlant 2002-ben (érdemes leszögezni, hogy az év legelején, még a hitelboom által kiváltott nagy áremelkedés előtt) reálértéken ma 6,9 millió forintot ér a pénze. Aki ugyanakkor ugyanennyit tett egy befőttesüvegbe, az pénzén ma mindössze 4,8 millió értékű árut vehet. Kalkulációnkhoz a fogyasztói árak változását, a KSH, valamint ingatlanközvetítők átlagos lakásárakra vonatkozó adatait vettük alapul.

Utóbbinál persze az átlagok mögött jókorák lehetnek az eltérések. Nem mindegy ki, hol, milyen ingatlant vett. A házakra és lakásokra sokan azért esküsznek, mert „az megmarad” (nem csődöl be, nem teszi rá senki a kezét). Ezek mellett a szempontok mellett hangsúlyosan szerepel, hogy az éves hozamot (az állagmegóvási költségekkel, bár ezzel – annak ellenére, hogy tízéves időtávban már biztosan felmerül – sokan nem kalkulálnak) a bérbeadástól remélik. Az eladáskori értéknövekedés így szinte csak bonbon. Minden (nem lehet eleget hangsúlyozni: átlagokon alapuló) számításunk szerint a válság előtt ez a bonbon is jó vaskos volt. A helyzet azonban nem csak az eladási áraknál változott.

Mint az Otthon Centrum (OC) elemzéséből kiderül: a bérbeadást is megtépázta a válság. 2007. és 2011. között a téglalakások bérleti díja csaknem 20 százalékkal csökkent. A panellakások esetében ugyanezen időszakban 14, a házak esetében pedig 13 százalékos a visszaesés. (Az OC is megjegyzi azonban, igazán nem sokat lehet tudni erről a piacról, a magas tulajdonosi arány miatt ugyanis viszonylag szűk, az ügyletek többsége pedig ezen belül is a szürke vagy fekete zónába esik.) Ha a fogyasztói árak időközbeni alakulását is figyelembe vennénk, nyugodtan méretes bukóról beszélhetnénk. A lakásgyűjtögetők (erről a jelenségről korábban már írtunk) közül sokan most azt sem tudják, hová kapjanak. Több olyan ingatlan is szerepel a közvetítők adatbázisában, amelyet hosszú próbálkozás után sem tudtak bérbe adni. A tulajdonos most hol vevőt, hol pedig bérlőt keres – nem sok sikerrel.

Többeknek, akik éveken keresztül tartogatták ingatlanaikat – még úgy is, hogy szinte soha nem találtak bérlőt – hosszan magyaráztam: számolja csak ki, hogy mekkorát bukott (és ez még a válság előtt volt!) a tartogatás miatt. Ha ugyanis nem az elképzelt, hanem a valós áron eladta volna az ingatlant, amikor azt elkezdte hirdetni, a pénzt pedig kockázatmentesen (tehát állampapírba vagy bankbetétbe) befekteti, már jóval több pénze lenne a vágyott árnál.

Most kiszámoltuk: aki az elmúlt tíz évben bankbetétben átlagos kamatozás mellett tartotta az említett nyolcmilliót, mára megduplázta eredeti befektetését, ezen belül több mint 1,5 millió forint reálhozamot zsebelt be. Konkrétan 16,06 millió forint boldog tulajdonosa lehet. Az egyéves kincstárjegyet választóknál erre még 30 ezer plusz is rakódhatott. A bankbetétek és az állampapírok hozamát összevetve jól látszik, hogy évente változhat, melyiket érdemes választani (most éppen inkább az állampapírt).

Ez a helyzet hosszabb távon aligha maradhat így. Az ingatlanközvetítők (szakmájukból következően logikusan) próbálják a kis pozitív jeleket összekaparni, de optimizmust igazán ők sem tudnak sugározni. A bankok alig hiteleznek, az állam egyre újabb módszereket talál ki, hogy közvetlenül gyűjthesse be a lakossági forintokat. Jó magas kamatot kínálva értük.

Hát, innen szép nyerni.