AZ ÉN PÉNZEM

Mindenki tudja: ha új autót vesz, annak az értéke már azzal csökken, hogy kigurul vele a szalonból. Nos, a devizahiteleknél éppen az ellenkező volt a helyzet. Amint ugyanis az adós aláírta a szerződést, máris többel tartozott, mint amiről tudott.

A bíróság most az OTP-t marasztalta el, mert más devizaárfolyamot használt, amikor az ügyfélnek odaadta a hitelt, és mást, amikor a törlesztőrészleteket beszedte tőle. Ez a „játék” egészen 2010 decemberéig minden banknál szabadon folyt. A pénzintézetek ezután – az új jogszabálynak megfelelően – álltak át a vételi és az eladási árfolyamról a középárfolyamra a számításnál. Ez az új folyósítású kölcsönöknél (elméletben, hiszen a gyakorlatban a deviza jelzáloghitelezés a földhivatali bejegyzési tilalom miatt már 2010. júliusra megszűnt) lehetetlenné tette, hogy a devizahiteleken az árfolyam segítségével is plusz profitra tegyenek szert a pénzintézetek.

A devizahitelezés felfutásakor, 2004-ben annak, aki tízmillió forintnak megfelelő svájcifrank-kölcsönt vett fel, a tartozása élből akár a 10,3 millió forintot is meghaladhatta az eltérő árfolyamok miatt.  Egyes bankok (például az Erste) még külön konverziós jutalékot is felszámoltak. A kalkulációban megjelölt árfolyamok (különösen a vételi) ráadásul több helyen szinte nem is hasonlítottak a bankok által közzétett hivatalos árfolyamokra. Akkoriban is akadt azonban kivétel: az MKB a lakáshiteleknél is a bank által meghirdetett devizavételi, illetve -eladási árfolyamokat alkalmazta. Az előbbi példánál maradva: az MKB ügyfele ebben az esetben „csak” 50 ezer forinttal indult nagyobb adóssággal annál, mint amennyit a szerződésben aláírt.

A szaksajtóban akkoriban is jelentek meg olyan cikkek, amelyek felhívták ezekre a visszásságokra a figyelmet (magam többet is írtam, az előbbi számok is saját gyűjtésemből származnak). Ennek az eredménye pedig csak annyi lett, hogy több bank egyszerűen levette honlapjáról a művi számokat (nehogy már össze lehessen hasonlítani a hivatalossal). Az adósok nem reklamáltak, örültek, hogy még így is jóval olcsóbban juthatnak hitelhez (erről rövidesen részletesebben is írunk majd).

Biztos vagyok benne, hogy ma sem érdekelne senkit az egész ügy, ha nem jött volna a válság, és söpört volna el mindent, ami korábban igaz volt, illetve annak tűnt. A felelősöket pedig a bankokon túl is hosszan sorolhatjuk. Az akkori kormányt, a felügyeletet, de a jegybankot sem igazán zavarta a helyzet (utóbbiak ugyan figyelmeztettek a kockázatokra, de nem igazán erőteljesen emelték fel a szavukat). A PSZÁF egyre csak azt hangoztatta, hogy a törvény nem tiltja például az előbb leírt eljárást. Persze nem menthetők fel a hitelfelvevők sem. A jegybank stabilitási jelentése szerint a fizetésképtelenné váláshoz csak 10 százalékban járult hozzá a munkanélküliség. Az adósok több mint fele egyszerűen túlvállalta magát.

Az OTP devizahitelese most nyert, a bank azonban nem nyugszik bele a döntésbe. Nem lennénk meglepve, ha a végső menet az övé lenne (a korábbi eljárás ugyanis aligha volt jogellenes, különben nem kellett volna 2010-ben módosítani a törvényt). Akárhogy dől is azonban el ez az ügy, az egész helyzetből jól már nem lehet kijönni.

Legfeljebb a károkat lehetne mérsékelni.

Süketek párbeszéde? Vagy tudatos szívatás? A pénzügyi felügyelet mellett működő békéltető testület sorra hozza a határozatait a végtörlesztés meghiúsulása miatti panaszokkal kapcsolatban.  Nehezen bizonyítható, ha a bankban átvertek, de az világos: sem az ügyintéző, sem a bank nem a barátunk, jobb, hanem bízunk bennük.

Itt az ideje, hogy belássuk: a bank nem a barátunk, az ügyintéző nem a személyes pénzügyi tanácsadónk. Hiába is szeretnék ezt elhitetni velünk. Csak olyan terméket akarnak nekünk eladni, amin a pénzintézet jól keres. Ez persze nem zárja ki a win-win játszmát, azaz amikor a bank mellett mi ügyfelek is jól járhatunk, de sajnos sokszor nem ez a felállás.

A végtörlesztéssel a kormány megszívatta a bankokat, azok pedig az ügyfeleket. Persze igazságtalan lenne kijelenteni, hogy minden bank és ügyintéző az átveréssel foglalatoskodott, hiszen nagyjából 170 ezer embernek mégiscsak sikerült végtörlesztenie. Igaz, mi is rengeteg levelet kaptunk olyan devizaadósoktól, akik arról számoltak be, hogyan próbálja akadályozni a bank a végtörlesztésüket.  A PSZÁF mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) most sorra hozza a határozatait az ilyen ügyekben.

Volt olyan ügyfél, aki már a rögzített árfolyamú végtörlesztés előtt forinthitellel váltotta volna ki a devizahitelét. De addig szórakoztak vele, míg a forint brutális gyengülése miatt a felvett forint hitel már nem  volt elég a kiváltásra. Aztán jött a rögzített árfolyamú végtörlesztés, amire bejelentkezett, de mivel a kiváltásra felvett forint hitelt a bank ide-oda váltogatta, a költségek szépen apasztották a pénzt, ami ismételten kevésnek bizonyult a végtörlesztéshez. Itt egyezséggel zárult az ügy.

De számos esetben zárul úgy az ügy, hogy a pórul járt ügyfél panaszát végül elutasítják. Több olyan eset is akadt, amikor a bank heteken át kérte be a különféle iratokat és pénzért beszerezhető igazolásokat, majd a végén közölte: nem végtörleszthet az ügyfél, mert nem írta alá a kérvényt.  Vajon mennyire elképzelhető az, hogy egy paksaméta iratot átnyújtunk a bankban, egyenként átnézik, és nem szólnak, hogy a legfontosabb hiányzik belőle? (Akadt azért olyan ajánlás is, amelyben azt javasolják a banknak, hogy januárban már a teljes szükséges összeget átutalt adóstól a konkrét papír híján is fogadja el a teljesítést.)

Ebből elég világosan látszik, hogy minden egyes iratot egyenként kell átvetetni az ügyintézővel.  Csak így tudjuk bizonyítani, hogy valóban beadtuk. Másik tanulság, hogy nem kell feltétlenül hinni az ügyintézőnek és nem kell túlságosan bízni sem benne. Ő ugyanis azt sózna ránk, amit parancsban megkapott, és ha a verdikt az, hogy valamiről lebeszéljen, akkor azt meg is próbálja.

Nem tudjuk tehát megúszni a tájékozódást és azt, hogy felkészüljünk a pénzügyekből. A végtörlesztéses panaszok jól mutatják, hogy ha az ügyfél tájékozottabb, akkor nem tudta volna a bank megvezetni. Tanulságos lehet az árfolyamgátra készülőknek, hogy ne csak a bankban tájékozódjanak, hiszen a bank ellenérdekelt lehet.  Ha a pénzintézet úgy dönt, hogy bizonyos ügyfeleket lebeszélne róla, másokat viszont éppen rábeszélne, akkor is érdemes külső segítséget igénybe venni a tájékozódáshoz. 

A devizahitelesek számára kidolgozott új árfolyamgát minden híresztelés ellenére jó lehetőség. Az igénylésről azonban régebben a bankok, most pedig a minisztérium próbálja az érintetteket lebeszélni. Vajon mi lehet a háttérben?

Meglehetősen felháborítónak tartottuk, hogy a bankok egy része a védernyő korábbinál sokkal jobb formája ellen szinte annak megszavazása pillanatában elkezdett dolgozni. A devizahiteleseket figyelmeztették arra, hogy így további tartozást halmoznak fel. (A konstrukció előnyeiről most nem szólnánk, ha valaki figyelmesen átnézi a táblázatot, amiben összefoglaltuk a jellemzőket, maga is ítéletet alkothat.) Olyanról is hallottunk, hogy pénzügyi intézmények megpróbálták úgy beállítani, mintha a piaci és a fix árfolyam törlesztőrészlete közötti különbséget az adósnak kötelező lenne megtakarítani. Ha valaki beugrott volna, jelezzük: bár valóban célszerű tartalékolni (már ha tud valaki), ez semmiképpen sem kényszerűség.

Hát igen, a bankok meg akarják spórolni a kamatszámla (lásd táblázatunkat) miatti veszteségeiket – gondoltuk. Mostanra viszont mintha fejre állt volna a világ. A bankok között ugyanis nem egy akad, amely levélben hívja fel ügyfelei figyelmét arra, milyen jó lehetőség az árfolyamgát. A nemzetgazdasági tárca viszont, ahol korábban azt hangoztatták, hogy minél szélesebb kör számára szeretnék elérhetővé tenni a fix árfolyamú törlesztést, hangot váltott.

Annak az adósnak, aki ha nehezebben is, de képes fizetni a megnövekedett svájci frank árfolyam ellenére a törlesztőrészletet, mindenképpen jobb, ha az eredeti szerződési feltételek változatlansága mellett törleszt tovább – olvasható a tárca közleményében. Szerintük az árfolyamgát azoknak lehet leginkább megoldás, akik olyan nehéz helyzetbe kerültek, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a közeljövőben törlesszék az adósságot. Szerintünk viszont ez egyáltalán nem így van. Már csak azért sem, mert az árfolyamgátat eleve nem a legnagyobb bajban levőknek találták ki. Számukra más eszközök (forintosítás, Nemzeti Eszközkezelő) jöhetnek szóba.

A fene se akar (sőt!) ismét vészforgatókönyvekről írogatni. Sajnos azonban, ha az egyet és a kettőt összeadjuk, nehéz nem arra gondolni, hogy a korábbinál reálisabbá vált az árfolyamok elszállása. Az állam ugyanis nyilván előre kalkulált a kamatszámla rá eső terheivel. A kiszámíthatatlan a plafon (ismét csak: lásd táblázatunkat!) feletti szint kiadási igénye. A bankok is számoltak a kamatszámla rájuk háruló terhei miatti veszteségekkel. Az efeletti fájdalom azonban eltörpülhet, ha arra gondolnak, az adósok helyzete az esetleg vészesen gyengülő forint miatt mennyire drámaian romolhat.

Az mindenesetre tény, hogy az IMF-hiteltárgyalásokról szóló hírek finoman szólva is igen ellentmondásosak – ami pedig jelentős hatással van a devizaárfolyamokra. Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben kijelentette: hónapok óta egyre vár a Nemzetközi Valutaalapra, de csak nem jönnek. A Reuters megkeresésére az IMF magyarországi küldöttségének vezetője írásban nyomatékosította: a tárgyalások megkezdése teljes mértékben a magyar kormánytól függ. A sikeres tárgyalások érdekében pedig kritikusan fontos az európai hatóságok támogatása.

A labdát tehát szépen pattogtatják. Ez a játékszer azonban nem más, mint a mi fejünk. A játszma pedig nem csak a devizahitelesek számára lehet sorsdöntő.

*efelett mindent az állam áll, tehát a tőkeszámlán sem keletkezik további adósság

Sokakon segíthetne az eszközkezelő, de döcög a rendszer. A bankok csak a vályogviskóktól, eladhatatlan ingatlanoktól szabadulnának az állam segítségével.

Civil érdekvédők és a saját tapasztalataink is azt mutatják, nagyon sokan szabadulnának úgy a hitelüktől, hogy bérlőként maradnának tovább az otthonukban. Már azt se bánnák, ha a befektetett pénzük – merthogy saját megtakarításukat is beletették és az elmúlt években százezreket-milliókat törlesztettek – mind elúszna, hiszen ha az eszközkezelő veszi át az otthonukat, akkor a lakás átadásából/eladásából egy fillérhez sem jutnak. Viszont megszabadulhatnak a hiteltől, ami az árfolyamváltozások, a kamatemelések és az elmaradt törlesztőrészletek együttes hatásának köszönhetőn már rég túlnőtt a lakás mostani értékén.

Sokan vannak, akik a törvény szerint erre jogosultak lennének, de hiú ábránd számukra az, hogy egyszer az eszközkezelőhöz kerül a lakásuk, amit olcsón visszabérelhetnek. A bankok ugyanis ebben nem érdekeltek. Először is ott van nekik a kvóta, amihez tartaniuk kell magukat. Meghatározzák, hogy félévente hány ingatlant árverezhetnek el (ez az OTP Banknál konkrétan az első negyedévben 957 ingatlant jelent). Erről értesíteniük kell az ügyfelet, aki kap egy levelet, hogy az ingatlant kényszerértékesítésre jelölték ki. És akkor, csakis akkor kérheti a bankot – ha megfelel az összes törvényi előírásnak -, hogy legyen kedves otthonát az eszközkezelőnek átadni.

De ott van a bank gazdasági, üzleti érdeke. Mert nem kötelessége átadnia az ingatlant az eredeti (tehát az évekkel ezelőtti, a mostaninál jóval magasabb) forgalmi érték 55, 50 vagy 35 százalékán (attól függően, hol található). Ha magasabb áron is el tudja adni – esetleg a saját ingatlankezelő cégének –, akkor nem az eszközkezelőnek fogja értékesíteni. A törvény ugyanis a banknak adja a mérlegelés jogát. És egy jól eladható ingatlan esetében miért adná el kevesebbért, ha más módon többet remélhet érte? Ráadásul, ha nem az eszközkezelőnek adja, a fennmaradó tartozást sem kell elengednie, az ügyfél tehát otthon nélkül marad, és még tartozása is lesz. Várhatóan maradhat majd az új tulajdonos (ingatlankezelő cégek) által birtokolt lakásban, csakhogy ennek a bérleti díjáról nem tudni semmit sem, és nyilván drágább lesz, mint az eszközkezelő esetében.

Az árverezési kvóta miatt egyébként a bankok először az értékes és nyilván nagyösszegű hitellel rendelkező ingatlanoktól szabadulnának, márpedig ezek amúgy se férnek bele az eszközkezelős kategóriába. Ha pedig bele is tuszkolnak ebbe a néhány értékesíthető ingatlanba kisebb értékűt, az se biztos, hogy az állam karjában köt ki. Várhatóan lesz néhány ingatlan, ami mégis eljut az eszközkezelőhöz, lehet szépen szerződést kötni, fel lehet majd mutatni, sajtótájékoztatót lehet tartani, villogni lehet a családdal, akit szépen megmentett az állam bácsi. De hogy nem lesz ebből tömeges mentés és valódi siker a mostani keretek között, az biztos.

A bajba került adós is bekerülhet az árfolyamgát rendszerébe, ha törleszt. Sok múlik a bank jóindulatán is.

Aki a saját bankja adósvédelmi programjában vesz részt, nem kerülhet be az árfolyamgát rendszerébe. Pedig nem kevés devizahitelesről lehet szó, hiszen a PSZÁF statisztikája szerint 2011-ben már meghaladta a 900 milliárd forintot azoknak a kölcsönöknek a nagysága, amelyeknél a folyósító bank valamilyen segítséget nyújtott. Ezen belül 90 százalékos a devizahitelesek aránya.

A legjellemzőbb adósvédelmi program az átmeneti (1-2 éves) csökkentett törlesztőrészlet, amit a futamidő hosszabbításával kombinálnak. A megnyújtott futamidő nem kizáró ok az árfolyamgátból. A banki adósvédelmi programban való részvétel viszont igen.

Aki tehát be szeretne kerülni az árfolyamgát alá - év végéig van erre lehetőség -, annak először is ki kell szabadulni a banki programból. Vagy úgy szabadulhat meg tőle, hogy lejár a program, vagy a bankkal kell erről egyezkednie. Ez pedig azt jelenti, hogy a hitelintézet jóindulatán múlik, engedi-e szabadulni az ügyfelét, aki aztán belép az árfolyamgátba, ami neki (mármint a banknak) pénzbe kerül.

Nehéz tanácsot adni a hitelfelvevőnek, aki nem véletlenül kérte a banktól a segítséget, hiszen nem tudta fizetni az eredeti törlesztőrészletet. Pedig meg kellene találni a megoldást arra, hogy visszaálljon az eredeti feltételek szerinti fizetésre, hogy bekerülhessen az árfolyamgát rendszerébe.

Kizáró ok az árfolyamgátból a 90 napon túli tartozás is. Ha ezt a hátralékot valaki le tudja dolgozni, akkor viszont kérheti a bekerülést. Érdemes tehát többet fizetni, hogy elfogyjon a felhalmozott tartozás. Erre egyébként több bank – ha nem is mindegyik – odafigyel. Sorra hívják fel az ügyfeleket telefonon, hogy próbáljanak meg többet törleszteni a lemaradásból, hiszen így esélyük lesz az árfolyamgátra.

Most mindenkinek érdemes előkaparnia minden pénzt a párnacihából, az árfolyamgát ugyanis tényleg jelentős védernyőt jelent a forint árfolyamának gyengülése ellen. Gondoljunk csak bele, hogy az euró ára januárban „megkóstolta” a 320 forint feletti szintet. Márpedig – ne legyen igazam! – benne van a levegőben egy jelentős gyengülés lehetősége. És a mai árfolyamok mellett is (a svájci frank tegnap 243, az euró 293 forint volt) nagyon jó üzlet, ha 180 forintos svájci frank és 250 forintos euró áron törleszthetünk, és bár az e feletti tőketörlesztés a gyűjtőszámlára kerül, a kamatot elengedik. (Korábbi posztunk a számításokról itt található.)