AZ ÉN PÉNZEM

A siófoki Don Quijote-val (ahogy több helyi jogász is nevezi Léhmann Györgyöt) készült televíziós interjút a netről több mint százezren töltötték le. Az ügyvédhez naponta 200-300 bajban levő devizahiteles fordul, kétszáz per pedig – tudtuk meg tőle – már el is indult.

Alighanem nagyon sokan vannak, akik tudják, mire is alapozza a siófoki jogász keresetét. Abban azonban nem vagyunk biztosak, hogy a jelentkezők valóban felmérték a kilátásokat. Az ugyanis remekül hangzik, hogy az Európai Bíróság április végi ítélete szerint „amit a bankok eddig tettek, az törvénytelen, semmis” (ezt állította Léhmann abban az ominózus interjúban). Valójában azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet.

A luxembourgi ítélet ugyanis a Pest Megyei Bíróság kérésére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NFH) az Invitel ellen indított közérdekű keresete miatt született. A távközlési cégnél azt támadták meg, hogy a hűségnyilatkozattal kötött szerződéseknél új díjat vezetett be. A pénzügyi felügyelet és a banki jogászok is úgy látják: más szektorról, és arról is másként szól az ítélet, mint ahogy azt Léhmann értelmezi. (Siófokon egyébként megtudtuk, hogy az ügyvéd perben áll az önkormányzattal és szinte minden hatósággal is, mert sok minden eltérően értelmez, mint mások.)

Elgondolkodtató viszont (hogy még egy csavart vigyünk a történetbe): portálunk több olyan devizaadósról is tud, akiknek – tarsolyukban az ügyvédi munícióval – bankjukat megkeresve sikerült kedvező különalkut kötniük. Az sem mellékes, hogy a banki szerződések megítélésénél egyre többször bukkan fel a Polgári Törvénykönyv (ezt elővette már a PSZÁF mellett működő békéltető testület is), vele együtt pedig a felek együttműködési kötelezettsége és a szerződés tisztességtelenségének kérdése. Aki vett fel devizahitelt, az maga is meg tudja ítélni, hogy utóbbi pontok mennyire érvényesültek a bankkal való viszonyában.

Akkor nosza, perre! – mondhatnák most sokan. Akad azonban további megfontolandó szempont is. A siófoki Don Quijote ugyanis (mint az el is várható egy gáncstalan lovagtól) csupán költségei fedezésére kér összesen háromezer forintot a hozzá fordulóktól. Tőle tehát nem igyekszünk óvni senkit (mint azt tettük már más, sokszor a kiszolgáltatott helyzetet saját zsebre kihasználó ügyvédeknél). A per azonban így sem mentes a kockázattól. Ha valaki ugyanis veszít, a bíróság a perérték hat százalékát terheli rá költségként (amire az ügyvéd maga is felhívja a figyelmet).

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Léhmann által indított ügyek csak a hitelterhek töredékére vonatkoznak (perértékként viszont a teljes kölcsönösszeg szerepel).  Ha a bíróság kimondja, hogy a bank nem az indokolható mértékben drágította a devizahitelt, akkor még hosszú huzavona kezdődhet arról, hogy a végrehajtott kamatemelés (márpedig ilyent a válság hatására mindenki tett) mennyire fogadható el. A svájci irányadó kamatszint (amire Léhmann hivatkozik, és ami ténylegesen a töredékére esett ebben az időszakban) ugyanis csak az egyik tényező.

Nem szavazza meg ma a parlament azt a jegybanki törvényt, amiről mindenki tudta, hogy nem felel meg a nemzetközi szervezetek elvárásainak. Hurrá. Ez azonban már érdemben aligha segít azoknak a bedőlt az adósoknak, akik élve a törvényi lehetőséggel, a hitelük forintra váltása mellett döntöttek. A kormány késlekedett meghozni azokat a jogszabályokat, amelyekben megállapodott még decemberben a bankokkal, így alighanem az eddigi lehető legmagasabb árfolyamon sikerül majd átváltani a bedőlt hitelesek tartozását. Őket valószínűleg nem vigasztalja, hogy ez lehetett volna rosszabb is. Több elemző is figyelmeztetett ugyanis, ha a jegybankról szóló törvényt változatlan formában elfogadják, az akár brutális forintgyengülést is maga után vonhat.

Iszonyú fontos volt tavaly év végén a kormánynak, hogy átverjen a parlamenten több száz olyan (közte a jegybanki) jogszabályt, amelyek miatt állandóan magyarázkodnia kell, de amit írásban is vállalt, azt nem teljesítette. A bankokkal december közepén állapodott meg a devizahitelesek megsegítéséről, ennek a része volt a végtörlesztés január végi lezárása, az árfolyamgát bevezetése és a 90 napon túl tartozó adósok hitelének forintra váltása, majd a tartozás negyedének elengedése. A határidőket nem tartotta be, így a mostani, igen rossz nemzetközi hangulatban védelem nélkül maradtak az adósok. Ráadásul sikerül majd az eddigi lehető legmagasabb árfolyamon átváltani a bedőlt hitelesek tartozását.

Forintosítás

Eredetileg március 15-ig kellett volna kérniük a 90 napon túl tartozó devizahiteleseknek, hogy váltsák forintra a kölcsönüket március 15. és április 15. közötti átlagárfolyamon. De, mint említettem, ennél a törvénynél fontosabb volt minden más, így a vége az lett, hogy május 15-ig kellet a forintosításra jelentkezni, és május 15. és június 15. közötti átlagárfolyamon váltják majd át az adósok hitelét. Márpedig az elmúlt napokban nem egyszerűen nyaldosta a 250 forintot a svájci frank ára, hanem folyamatosan fölötte csücsül, így biztosítva, hogy minden idők legmagasabb egy hónapos átlagárfolyamán forintosítsák az adósok tartozását. Ez pedig egy eredetileg 5 millió forintos, kb. 4-5 éve felvett hitel esetén is többszázezer forintot jelenthet.

Árfolyamgát

Június 1-jétől indulhatott el már minden devizaalapú lakáshiteles számára a lehetőség, hogy végre bejelentkezzen a bankba az árfolyamgát alá. De a szabadfelhasználású ingatlanhiteleseknek (két bankot kivéve, ahol már elindították a befogadást) még várniuk kell. Mint megírtuk, a bejelentkezéstől számítva még hónapokig tart, mire valóban a 180 forintos árfolyamon kezdhet törleszteni az adós. Egyébként a kormánynak január 31-ig kellett volna az árfolyamgátról szóló törvényt benyújtani az országgyűlésnek, ezt azonban csak jóval később tette meg, így csak márciusban született meg a jogszabály.

Ma 255 forint felett is járt a svájci frank, ami a jövőre nézve sem túl bíztató fejlemény. Én azonnal rohannék megkötni az árfolyamgátas szerződést. Mától minden deviza lakáshitelest kötelező fogadniuk a bankoknak. 

Csak az árfolyamgát védi meg a devizahiteleseket a forint gyengülésétől. A mai napot elnézve, ahogy rohamosan romlik a forint – amikor írom a blogot, 255 forint felett lehet csak svájci frankot kapni, az euró pedig 306 forint felett jár – a devizahitelesek legrosszabb álmai válnak valóra. És jön a kérdés: hol a határ? Januárban – amikor elijesztettük az IMF-et -, már 400 forintos euróval is riogattak a piacon. Abban viszont nagyon sok devizapiaci szakember egyetértett: ha egyszer beindul a hiszti, nincs plafon.

Lehet azon merengeni, hogy nálunk minden rendben, csak a görögök miatt alakul így hazánk kis fizetőeszközének az árfolyama (a mostani gyengülésben nyilván ez játszik szerepet), az nagyon nem mindegy, hogy 185 forintról gyengül a pénz 220-ra a nemzetközi helyzet miatt, vagy 240-ről 255-re, vagy még magasabbra. Márpedig szerintem abban a kormány a ludas, hogy honnan gyengül a forint. Abban is jelentős szerepet játszik a hazai gazdaságpolitika, hogy a forint devizapiaci forgalma igen csekély. Ez jól látható a hirtelen nagy változásokban is.

És éppen emiatt ajánlom az árfolyamgátat. Mert a forint végtelen gyengülésétől, a már eddig is fizethetetlen havi részletek további emelkedésétől védi meg az adóst.

A legfontosabbról ugyanis rendre mindenki elfeledkezik: a 270 forintos svájci frank fölötti törlesztőrészletet már az állam fizeti. Eurónál 340 forint, japán jennél 3,3 forint a határ, ahonnan már nem a miénk a rizikó. (Az árfolyamgátról már többször írtunk itt és itt. ) Ezért kell rohanni a bankba, mert mától már minden lakáshitelesnek nyitott a lehetőség. Sajnos a szabadfelhasználású deviza ingatlanhiteleseknek még várni kell, bár van már olyan bank, amelyik befogadja a kérelmüket.

Ugyanis minél tovább húzza-halasztja egy adós a bejelentkezést, annál később élhet a csökkentett részletek lehetőségével, annál később fizeti helyette a bank és az állam felesben a 180 forint feletti törlesztőrészlet kamatát, és 270 forint felett pedig annál később áll be helyette az állam törleszteni. Ha valaki megvárja, hogy a havi törlesztőrészletében jelentkezzen a forint gyengülése (ez ugyebár több hét is lehet), majd ekkor elmegy a bankjába bejelentkezni, onnantól kezdve minimum 2 hónapig még a régi részletet fizeti, és csak utána, a harmadik vagy negyedik törlesztőrészletnél indul be nála a rendszer. A banknak a 60 napos ügyintézést persze be kellene tartania, de ez nem kötelező.  Ha egyszerre túl sokan rohannak (már akad pénzintézet, ahol ezzel kalkulálnak), akkor remény sincs a gyors védernyő alá kerülésre. Így ha valaki késlekedik, akkor nem elég, hogy eleve később él az alacsonyabb részletfizetés lehetőségével, lehet, hogy az ügyintézés is tovább tart, emiatt pedig akár 3-4 hónap is letelhet, mire az árfolyamgát előnyeiben részesülhet.

Hogy addig milyen utat jár majd be a forint, az jósolhatatlan.

A forinthitelesek között is egyre többen akadnak, akik nem tudják fizetni a törlesztőrészletüket. Míg a devizahitelesek „megmentésére” több, ilyen-olyan megoldás is született, a forinthitelesek - ebben a tekintetben - másodrangú állampolgárok.

 A forinthiteleknél is nő azoknak a száma, akik nem tudnak törleszteni – derül ki a felügyelet legfrissebb jelentéséből. Ami persze nem csoda, hiszen a lakáshitelek kamata kezd az egekbe szökni. Miközben a hivatalos, állami kommunikáció folyamatosan azt állítja középpontba, hogy megmenti a devizahiteleseket (mindannyiunk pénzéből – teszem hozzá én), arról már nem igazán hallani, hogy a forinthiteleseknek is egyre nagyobb gondot okoz a törlesztés. (Az ingatlanhitelek 4-5 százaléka dől be, a fogyasztási kölcsönök közül pedig minden negyedik bukik.)

Ráadásul az is világosan kiderül, hogy az úgynevezett banki segítő programok is kevésbé hatásosak. Hiába kap ugyanis valaki haladékot egy-két évig a havi részletek csökkentésével, a hitel kamata olyan brutálisan megnőtt, hogy ugyanolyan gondot okoz a kifizetése, mint a devizahiteleseknek a részletek emelkedése.

Mert mi lett volna, ha – játsszunk el a gondolattal – nem a szabadságharcos utat követi kormányunk? Két évvel ezelőtt – a kételkedőknek javaslom a Magyar Nemzeti Bank honlapját - a svájci frank 185 forint körül mozgott. Nagyjából tehát azon a szinten, amin a végtörlesztést, az árfolyamrögzítést és a forintosítást meglépték. Az eurót 275 forint körül adták-vették. Aztán, amint megjelentek a teljesen újszerű, tankönyvekben még nem látott csodamódszerek, szépen elkezdett gyengülni a nemzeti devizánk. (Most jut eszembe: lehet, hogy a forint így szabadságharcol.) Mindezt rohamtempóban tette. Egy-két hónap alatt a svájci frank árfolyama a 200 forintos, majd év végére a 220 forintos szint fölé került. A tavalyi év is igen jól sikeredett neki, hiszen nyáron már tesztelte a 230-240 es szinteket, és a végtörlesztés bejelentése után nem nagyon láttuk 240 alatt. (Ne is beszéljünk a mostanában egyre többször felbukkanó 250 forint fölötti svájci frank árakról.)

Ezzel csak az volt a baj, hogy azemberek hatalmas része devizahitelekben csücsült, így a választók azt érezhették – nyilván teljesen tévesen -, hogy kormányuk rossz úton jár. Nosza, jött az ötlet: forintosítsuk a hiteleket! Jött tehát a végtörlesztés. Íme, a PSZÁF legfrissebb jelentéséből néhány adat: „Az ügyfelek a 2011. szeptember 30-i 5.611 milliárd Ft-os jelzálog-fedezetű háztartási devizahitel-állomány több mint 24 százalékát végtörlesztették kedvezményes árfolyamon, és ezáltal mintegy negyedével csökkent a háztartások jelzálog alapú deviza kitettsége. A program során a végtörlesztő devizahitel adósok összesen mintegy 370 milliárd forint tőketartozás-elengedésben részesültek, ami ügyfelenként átlagosan 2,186 millió Ft tartozás- elengedést jelent.”

Pontosan ezzel az elengedett 370 milliárd forinttal nőtt meg tehát először ennek a 170 ezer családnak a tartozása a kormány unortodox gazdaságpolitikája miatt, amit aztán nagyvonalúan elengedett nekik ugyanez a kormány. Csakhogy a cechet nem ő fizette, hanem a bankok, és az összes többi hitelfelvevő.

Végtörleszteni zsebből azok tudtak, akik valójában nem is szorultak semmilyen állami segítségre. A kétharmadu zsebből fizetett. Többen is megírták már, hogy a saját köreiken belül ki mennyit nyert a bulin. Akiknek nem volt pénzük, azok kénytelenek voltak forinthitelt felvenni. Csakhogy közben a forinthitelek kamata – éppen a forint árfolyamának gyengülése és még külön a végtörlesztés okozta veszteségek ellensúlyozása miatt is - elkezdett emelkedni. Így nőtt a 9,5 százalék körüli hitelár (thm) 12 százalék fölé az ingatlanhiteleknél. Nemcsak a kiváltó hitelek drágultak, de minden lakáshitel ára megemelkedett. Szívtak azok, akik hitelből végtörlesztettek. (Hallottunk olyan adósról, aki 18 százalékos thm-mel kapott csak kiváltó hitelt.) És nagyon rossz helyzetbe kerülnek azok is, akik eddig is forinthitelt fizettek, mert az ő kölcsönük ára is emelkedik. Egyre többet fizetnek tehát a forinthitelesek, egyre többen dőlnek be közülük is.

Lehet szidni a bankokat, mert a piaci viszonyoknak megfelelően reagálnak. Ha nem így tennének viszont, egy filléremet sem tartanám a bankban. És ezt nem ajánlanám másnak sem.

Eddig a jogosultak alig ötöde jelentkezett a forintosításra, pedig a végtörlesztéshez hasonló kedvezményben részesülhetnek a bedőlt adósok. A határidő május 15-én lejár.

Nem sikerült még megfejtenem, hogy mi a kudarc oka. Nem mondom, hogy a bedőlt hitelek forintra váltása és a tartozás negyedének elengedése (korábbi posztunkban erről részletesen olvashat) mindenkinek megoldja a problémáját, de több tízezer embernek valós segítséget jelenthetett volna. Ma úgy tűnik, a vártnál jóval kevesebben éltek a lehetőséggel.

A bankoknak április 15-éig kellett értesíteniük adósaikat (akik már tavaly szeptember végén 90 napon túli hátralékban voltak legalább 78 ezer forinttal, és a csúszás azóta is fennáll, de a hitelt a bank még nem mondta fel) a devizahitelük forintra váltásának lehetőségéről. Már itt kieshetett az adósok egy része, mert sok olyan jelzést kaptunk olvasóinktól, ismerőseinktől, hogy ők bizony nem kaptak semmiféle levelet. Pedig beleférnek mindenféle kritériumba, még az ingatlanuk értéke is 20 millió forint alatti.

Már ez a 20 millió forintos határ is sok kérdést felvet. Sokaknak ugyanis nincs is benne a hitelszerződésében, hogy a bank mennyire értékelte az ingatlant, és nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy egyes pénzintézeteknél nagy a kupleráj. Rengeteg hitelt folyósítottak ügynökökön keresztül, és kérdéses, hogy minden papír rendben megvan-e a jelzáloghitelekkel kapcsolatban. Itt ugyanis épp az ingatlan értékbecsléséről szóló papírt kellett volna (akár a modern kor vívmányán, a számítógépen keresztül) elővenni. Már ha megtalálták.

Ha valaki nem kapott értesítést, attól még jelezhette volna a banknak, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt. Az Erste Bank egyik ügyfele – értesítést híján – így is tett. Bement a múlt héten a fiókba, leadta a honlapról letölthető nyilatkozatot. Aláírták, átvették, majd közölték, hogy fel fogják hívni, most nem tudnak vele foglalkozni. Fel is hívták másnap, hogy visszaadnák neki a nyilatkozatot, inkább adja postára. Különben is rajta van a papíron, hogy postáznia kell, és attól tartanak, hogy elkeverik, biztosabb a posta. Így időben odaérhet a nyilatkozat a megfelelő osztályra.

A történet elgondolkodtató. Ez ugyanis nagyon úgy hangzik, mintha a bankok – legalábbis az Erste biztosan – az egészet szabotálni akarná. Ha pedig a bank nem vesz részt a történetben, csak ímmel-ámmal, akkor biztos a kudarc. Ezek után el tudom képzelni, hogy náluk több ezren estek el a forintosítás lehetőségétől.

Általánosságban a kudarc oka lehet még az is, hogy sokan már belefásultak a reménytelenségbe, és nem érzik azt, hogy rajtuk segítene ez a lehetőség. A bankok elleni perek, főleg az OTP ellen meghozott jogerős bírói ítélet sokakat arra ösztönöz, hogy ők maguk is pereljenek vélt vagy valós sérelmeikért. Ez az út azonban elég rögös, sok a hiéna, aki abban érdekelt, hogy perekre buzdítson, ami aztán szépen hoz - neki – a konyhára.

A kérdés csak az, hogy akkor mi is lesz a forintosítással nem élő, a 140 ezer bedőlt adósból a jelek szerint fennmaradó 120-130 ezer jelzáloghitelessel. (A 140 ezerből körülbelül 50-70 ezer élhetett volna a lehetőséggel.)